Tolna Megyei Népújság, 1980. szeptember (30. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-14 / 216. szám
1980. szeptember 14. WÉPÜJSÁG S A beszámolók nyelvezete Egy időben sok szó esett arról, hogy a tanácsülések és más testületek elé terjesztett jelentéseik, írásos beszámolók durván sértik a nyelvhelyességet, elítélendő tehát a mondanivalót elhomályosító, ködösítő hivatali, bürokratikus nyelv. Ma már általánosságban a közérthető, Világos fogalmazásra való törekvés a jellemző, de nem mindenütt, nem mindenkor, és maga a törekvés sem jár mindig a kellő eredménnyel. Pedig nagy szükség volt rá eddig is, de különösen most, amikor a választások során megújult tanácsokban számos, választóit először képviselő fiatal kapott helyet. Ezek a fiatalok — s a régi tanácstagok is— csak akkor képesek érdemi határozatokat hozni egy-egy napirendi pont kapcsán, ha előzőleg közérthető módon megírt tájékoztatás alapján javasolhatnak, érvelhetnek, vitatkozhatnak. Így is elkerülhető a passzivitás, a kellemetlen, sőt haszontalan helyzet, amikor a tanácsülés elnöke hiába biztatja hozzászólásra, a jelenlévőket. % X De hogyan is szólalhatna fél a tanácstag, s egyáltalán hogyan is lehetne véleménye, ha tízszer elolvasva sem érti a leírtaikat: .,összefoglalva 'mégállapítható, hogy az ágazatban a gazdálkodás során különös problémák nem voltak, a pénzügyi ellátás az év folyamán zavartalan volt. 'Zavarok keletkeztek azonban a fejlesztés ékkel kapcsolatos pótelőirányzatok léádá- sával amiatt, hogy azokat nem a belépés időpontjában, hanem csak év végén kapták meg intézményeink, amiért az engedélyezett összegek tervszerű felhasználása több esetiben nem történhetett meg.” Az idézet találomra kiragadott, s nem általánosítható, de minden bizonnyal még ennél kacifántosahbak is akadnak, mert néha a jelentések írói vagy akarva-akaratlanul elvesztik közvetlen, értelmes .fogalmazási készségüket, vagy elfelejtik, hogy nem egy szakterület szakemberei fogják olvasni az esetleg szakkifejezésekkel sűrűn teletűzdelt sorokat. Egy harmadik esetre pedig végképp rossz érzéssel gondol az ember: olykor szembetűnik az írásos beszámolóból, hogy azt más, felettes, ellenőrző vagy partnerszervéknek korábban készített jelentésekből ollózták össze, s észveszejtőén részletes, .érthetetlen, nem e fórum számára összeállított táblázatokat, kimutatásokat mellékelték hozzá. Nem gyakran, de előfordul, hogy a tanácstagoknak „le kell fordítaniuk”, meg kell fejteniük a tanácskozások doku- mentúmait, amelyeknek világosan, tisztán kellene tükrözniük a helyzetet, a település fontos fényéit, az eredmény éket, gondokat, tervéket, lehetőségeket. S ha a „lefordítás” esetleg nem sikerül, akkor a passzivitás .miatt a választók érdekeinek megfelelő képviselete is veszélybe kerülhet. Az idén megválasztott fiatalok a következő időszakban szereznek gyakorlatot, válhatnak jó, aktív tanácstaggá. De ezt nem azáltal érhetik el, hogy megtanulják a „lefordítás” kétes értékű „művészetét”, hanem úgy, ha a .még élő-előforduló ködös fogalmazványok eltűnnek, s .helyettük mindenki számára érthetőék juthatnak csak el miniden tanácstag elé. Olyanok, amelyek nem más alkalmakra íródtak, s nem hivatali, bürokratikus, ködösítő nyelven, hanem — szó szerint — magyarul. VITASZEK ZOLTÁN • • ;:; Ünnepi beszéd Néhány hónappal ezelőtt egy nagyközségben vettem részt egy gyűlésen. Ragyogó műsort adtak a helybéli úttörők, látszott, hogy iszíwel-lé- lekkel — no és lábukkal — táncodnak, verseikben érződött a fiatal magyartanárnő alapos munkája, az énekkar pedig egyszerűen remekelt. Ezzel szemben az ünnepi szónoklat ... Ügymond, gyatra volt. Olyan érzése támadt az embernek, hogy előadója lekicsinyl! közönségét, noha alkata, orgánuma e poszton bizalomkeltő volt. Szóval a hiba másban keresendő. A szónok egy 'parányi cetlivel kezében állt ki hallgatósága elé, s szabadon beszélt. No, még ez sem lett volna baj, sőt... Csakhogy elfelejtette megtisztelni a község lakóit a fölkészüléssel, bármily gyötrelmet okozott volna az neki. Ahogy mondani szokás, brossúraszöveget mondott, mely ráadásul szinte minden összefüggést és rendszert nélkülözött. A hatás döbbenetes volt. Az igényes emberek bátrabb- ja elhagyta a termet, a maradók ásítoztak. szemmel láthatóan unatkoztak, mások mérgelődtek. Manapság egy-egy ilyen eseten fölháborodunk, hiszen nem ehhez szoktunk. Rendszerint jól felépített, okos, az alkalomhoz méltó beszédeket hallunk, s várunk is el, joggal. Érthető, hogy nem csupán a szónokot, hanem mondandóját is tiszteljük. Megértem, hogy nem lehet mindenki — alkii ünnepi beszédet mond — Démoszthenész, de iha szónoki adottságóknak híjával van is az előadó, legalább legyenek szép gondolatai, melyeket megfelelő szisztéma szerint állít össze, s az előre leírt beszédet többször elolvassa. Akkor szinte elhanyagolható, hogy született szónok-e, vagy sem. Ide vonatkozó példám is van, méghozzá szerencsére igen sók. Egyet említek az utóbbiak közül. Közvetlenül a pedagógusnap után egy kisebb településen jártaim. A tanácson, az Iskolában az volt a téma, hogy a Hazafias Népfront községi elnöke olyan beszédet mondott az ünnepségen — mindössze tizenkét tanárnak, tanítónak, s a hét más beosztású iskolai dolgozónak —, hogy az ünnepi beszéd téma lett a faluban. Pedig az elnök nem ríkatott meg senkit, szóval nem a könnyzacskókra hatott, hanem egyszerűen mondta el mondanivalóját, hisz volt neki. Ezután elgondolkodtam egy eseménysorozaton. A választásokat megelőzően gyakran vettem részt megyénk legkülönbözőbb településein nagygyűlésen, jelölőgyű'lésen. S szinte valamennyi befejeztével a hallgatóság nem oszlott szét. hanem a művelődési házaik körül csoportokba verődve folytatták a „beszédet”, azaz a szónok, illetve az előadó néhánv felvetését vitatták meg. beszélgettek róla. Ezt látni, hallani, igen jó volt. V. HORVÁTH MÁRIA Ablakok, hangulatok Mint a cím is mutatja, nem akar semmilyen bölcselkedésként hatni, nagy gondolatokat feszegetni ez a képes összeállítás. Mindössze csak játék,- kinek-kinek a hangulatára bízva, hogy mit lát mit érez benne. CZAKÓ SÁNDOR Toronyszoba Muskátlis Kettősök A modern Soproni ablakok Látásmód Tükröződés
