Tolna Megyei Népújság, 1980. augusztus (30. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-12 / 188. szám

I © Képújság 1980. augusztus 13. Megyei MEPOSZ olimpiai nap Ötszáznál több induló n tamási tömegversenyen A rendezésben a volt sportolók jeleskedtek Most lehetett csak látni, hogy az új tamási sportpálya milyen nagyméretű, mennyi­re alkalmas tömegsportver­senyekre is. A rendező, a Tamási MEDOSZ Bíró Gás­pár vezérletével mindent el­követett, hogy jól előkészí­tett pályák várják a sporto­lókat. A rendezők gondos­kodtak mindenről, ami elen­gedhetetlen egy ilyen nagy verseny rendezéséhez, eny- nyi ember ellátásához. Másutt talán feltűnő lenne, de Tamásiban természetes: a község vezetői a megnyitótól a verseny végéig ott vannak. Ott láttuk többek között Ser­főző Antalt, a községi párt- bizottság titkárát, dr. Mózes Györgyöt, a nagyközségi ta­nács elnökét, dr. Reiher Ödönt, a nagyközségi tanács titkárát, valamint Pap Lász­ló tanácselnök-helyettest, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett a sportpálya építésé­nek irányításában. Á Tamási MEDOSZ volt és jelenlegi sportolói közül is sokan „csatasorba” álltak, mint rendezők, hogy segítsék a több mint ötszáz ember za­vartalan sportoltatását. így például ott volt Kovács Zol­tán, Kovács Sándor, az „el- nyűhetetlen” Káló József és sportrovatunk tamási tudósí­tója, Sándor László, aki a főrendezői tisztséget, töltötte be. A megnyitóra felsorakozot- takat, valamint a vendégeket Kovács József, a MEDOSZ megye bizottságának titkára perceket Sok váratlan meg­lepetés született, ismeretle­nek nyertek, esélyesek ma­radtak alul, egyszóval min­den úgy történt, mint a nagy versenyeken. — Nézd meg ezt a fiút, ő a hátvédünk, Agócs János. Bárkivel lefogadom, ő nyeri a 100 méteres síkfutást — mondta Molnár László, a MEDOSZ-sportkör elnök- helyettese, aki egykor For- nád színeiben felejthetetlen alakításával, technikájával hívta fel magára a figyel­met. Igaza lett, Agócs János tíz méter előnnyel nyerte a ver­senyt. Végül nem Agócs Já­nos állt a dobogó legmaga­sabb fokán, mert több idő­futam is volt. Egy azon­ban bizonyos. Nem véletlen, hogy a Tamási MEDOSZ labdarúgói helytálltak az el­múlt bajnokságban. Annak ellenére, hogy az atlétikai számok is nagy ér­deklődést váltottak ki, sőt például a magasugróknál, súlylökőknél többször fel­csattant a teljesítmény elis­meréseként a taps, a leg­nagyobb érdeklődést a lab­dajátékok hozták. Nehéz len­ne megmondani, hogy a női, vagy a férfi kézilabda, eset­leg a röplabda, vagy éppen a női labdarúgás vonzotta jobban a nézőket. Egyformán izgalmas volt valamennyi csatározás és nemcsak azok szórakoztak jól, akik a pá­lyán voltak, hanem a nézők is. Öröm volt látni a mező- gazdasági üzemek vezetőinek — az igazgatótól a szakszer­vezeti titkárig, a főköny­velőig bezárólag — szurko­lását, ahogy dolgozóikat, csa­pataikat bíztatták. És min­den bizonnyal a dolgozóknak is jól esett, hogy vezetőik elkísérték őket és együtt vol­tak velük egész napon át. A sportnap legboldogabb versenyzője Dömötör Éva si ÁG), 2. Dömötör Éva (Al­sótengelic), 3. Kelemen Má­ria (Dalmandi ÁG). Magas: 1. Német Magdolna (Tamási ÁG), 2. Tolnai Éva (Tamási ÁG), 3. Márfi Klára (Dal­mand). Távol: 1. Tosándi Er­zsébet (Sz. ÁG), 2. Kudari Tünde (Dalmandi ÁG), 3. Tolnai Margit (Tamási ÁG). Súly: 1, Göndöcsné Horváth Mária (Tamási ÁG), 2. Kiss Katalin (Sz. ÁG), 3. Szabó Anna (Tamási ÁG). Gránát: 1. Dömötör Éva (Alsóten­gelic), 2. Balázs Margit (Sz. ÁG), 3. Szabó Éva (Tamási ÁG). Férfiak, 100 m: 1. Khizi Antal (Sz. ÁG), 2—3. Agócs János (Tamási ÁG), és Barkóczi István (Hőgyészi ÁG). 400 m: 1. Mayer Tibor (Tamási ÁG), 2. Agócs Ist­ván (Tamási ÁG), 3. Dunai János (Hőgyészi ÁG). 1000 m: 1. Walter István (Tamási ÁG), 2. Mile József (Sz. ÁG), 3. Fekete János (Erdőgazda­ság). Magas: 1. Barkóczi Já­nos (Hőgyészi ÁG), 2. Meksz Gyula (Tamási ÁG), 3. Dö­mötör József (Alsótengelic). Távol: 1. Barkóczi István (Hőgyészi ÁG), 2. Agócs Já­nos (Tárnái ÁG), 3. Meksz Gyula (Tamási ÁG). Súly: 1. Német László (Sz. ÁG), 2. Fekete János (Erdőgazda­ság), 3. Kocsi Mihály (Hő­gyészi ÁG). Gránát: 1. Fe­kete János (Erdőgazdaság), 2. Kovács Sándor (Tamási ÁG), 3. Baksa János (Dal­mandi ÁG). Labdarúgás: Férfiak: 1. Mőcsény (veretlenül), 6, 2. AGROKER Szekszárd 2, 3. Hőgyészi ÁG 2, 4. Dalmandi ÁG 2 ponttal. Kézilabda: 1. Tamási ÁG (veretlenül) 8, 2. Szekszárdi ÁG 6, 3. Paksi ÁG 3, 4. Hőgyészi ÁG 2, 5. lAsótengelici ÁG 1 ponttal. Kézilabda női: 1 Tamási ÁG (veretlenül) 6, 2. Alsó- tengelici ÁG 4, 3. Szekszárdi ÁG 2, 4. Paksi AG 0 ponttal. Férfi röplabda: 1. Tamási ÁG, 2. Paksi ÁG, 3. Szek­szárdi ÁG. Női labdarúgás: 1. Szek­szárdi ÁG 3, 2. Tamási ÁG 2, 3. Dalmandi ÁG 0 ponttal. A pontverseny végered­ménye: 1. Tamási ÁG 242, 2. Lengyeli Mg. Szakmun­kásképző 206, 3. Paksi ÁG 139, 4. SZÖVÁLL Tamási 55, 5. Dalmandi ÁG 53, 6. Alsó- tengelici ÁG 53, 7. Szek­szárdi ÁG 40, 8. Hőgyészi ÁG 40, 9. Vetőmagtermeltető Dombóvár 30, 10. Szekszárdi AGROKER 20, 11. Mőcsényi Tsz 20) 12. Erdőgazdaság Tamási 19, 13. AGROBER 12, 14. Vízitársulat Szekszárd 10 ponttal. —NY— üdvözölte, majd rövid meg­nyitó beszédet mondott Töb­bek között hangsúlyozta: a mai sportünnepélynek, a megyei olimpiai napnak az adja nagy jelentőségét, hogy a dolgozók köréből olyanok készültek fel és versenyez­nek, mérik össze tudásukat, akik szórakozásból, a sport iránti szeretetből teszik, egy­szóval nem versenyszerűen sportolnak. Kérte: a jövő­ben kapcsolódjanak be — továbbra is — a SZOT által meghirdetett társadalmi sportpályakészítési akcióba. Megemlítette, az elmúlt év­ben például a lengyeli szak- munkáképző' intézet, vala­mint a Dalmandi Állami Gazdaság jutott megyénkből jelentős támogatáshoz az ak­ció során. A cél: minden na­gyobb termelési egységben, kerületben legyen a dolgozók részére a tömegsportolási igényeik kielégítésére meg­felelő sportpálya. Ezzel a munkahelyhez közvetlen kapcsolódva tudják elősegí­teni a sport iránti igények kielégítését, illetve annak fokozását. A megnyitó beszéd befejezéseként köszönetét mondott a Tamási Állami Gazdaság vezetőinek, a ME­DOSZ sportkörnek, amiért lehetőséget biztosítottak, hogy ezúttal Tamásiban új környezetben tarthassák meg a megye mezőgazdasági dolgozóinak seregszemléjét. Kardos György, a szek­szárdi városi testnevelési sportfelügyelőség vezetője volt a verseny szakmai irá­nyítója. Három évtizedes tapasztalatát, gyakorlatát jól hasznosította és mindvégig jól irányította a verseny- számokat, úgyhogy nem volt fennakadás, minden az elő­re kidolgozott program sze­rint történt. volt. Mindössze tizenhat éve­sen két arany- és egy ezüst­érmet szerzett, sőt tagja volt a kézilabdacsapatnak, mely Alsótengelicnek a 2. helyet szerezte. Dömötör Éva az Alsóten- gelici Állami Gazdaság tehe­nészetében dolgozik, por­tás. Több helyen járt iskolába, de elsősorban Szedresen, Kutasi Pál irányítása mellett sport­tolt sokat és szerette meg az atlétizálást. Elsősorban négy­tusában szerepelt eddig jól, de tavaly az úttörő-olimpia területi döntőn Székesfehér­váron kislabdadobásban, az erős mezőnyben 4. lett. Tamásiban 100 méteres síkfutásban, valamint kézi­gránátdobásban nyert, míg a 400 méteres síkfutásban 2. lett. További terveiről a kö­vetkezőket mondta: — Szeretnék sportolni, bár Alsótengelicen nem lehet at- letizálni. Úgy tudom, hogy a tavasszal megalakul a női kézilabdacsapat és akkor ott leszek. Természetesen min­den tömegsportversenyen — ahol csak lehet — indulok. Szeretek sportolni, teljesen mindegy, hogy futásban, súly­lökésben, gránátdobásban, vagy éppen kézilabdában. Fontos a mozgás, a tested­zés... A MEDOSZ tömegsport- napjának krónikájához tar­tozik a repülőmodellezők sikeres bemutatója, amelyet a szekszárdiak tartottak. Sikerüket legjobban a vas­taps bizonyította. A verseny helyezettjei. At­létika, nők: 100 m: 1. Dömö- ör Éva (Alsótengelici ÁG), 2. Tolnai Margit (Tamási ÁG), 3. Varga Júlia (Tamási ÁG). 400 m: 1. Tolnai Éva (Tamá­A megnyitót követően megkezdődött a versenysoro­zat. Atlétikai számok, majd kézilabda-mérkőzések je­lentették az első izgalmas Rég láttam ennyi résztvevőt tömegversenyen. Hiába, a MEDOSZ megyei sportünne­pélyének hagyománya van nálunk Tolnában. Akarva, akaratlanul a 20—25 év előt­ti falusi spartakiádversenyek jutottak eszembe, amikor még egy-egy járás mindent elkö­vetett, hogy minél nagyobb számban, minél több verseny­zővel képviseltesse magát. Valahogy így volt ez a ME- DOSZ-sportünnepéllyel kap­csolatban is. A Szekszárdi Ál­lami Gazdaság például öt autóbusszal 150 sportolni vá­gyó dolgozóval vonult fel. A Tamási MEDOSZ, mint a sportnap rendező házigazdá­ja, nyolcvan fiatalt nevezett a különböző versenyszámokban. Hőgyészről egy zsúfolt autó­busszal érkeztek, de termé­szetesen a megye többi gaz­daságából is képviseltették magukat. Például az alsóten- geliciek nemcsak létszámban, de eredményességben is min­den eddigi szereplésüket fe­lülmúlták. Ki tudja messzebb lökni a súlygolyót? A női 100 méteres síkfutás mezőnye a rajt után A Tamási ÁG lányai kézilabdában veretlenül lettek elsők, míg labdarúgásban másodikak. A Szekszárdi ÁG—Alsótengelic kézilabda-mérkőzés egyik gól előtti pillanata Kovács József, MEDOSZ mb-titkár díjakat ad át. A 400 m első helyezettje, Tol­nai Éva (Tamási ÁG) a do­bogó legmagasabb fokán. Dömötör Éva

Next

/
Thumbnails
Contents