Tolna Megyei Népújság, 1980. augusztus (30. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-07 / 184. szám

e népújság 1980. augusztus 7. Dicséret a szervezőknek Az NDK hírügynöksége, az ADN több neves sportolót, sportvezetőt, tisztségviselőt kérdezett meg a moszkvai olimpia záróünnepelyét köve­tően, hogyan látták a XXII. nyári olimpiai játékokat. íme a válaszok: ROBERT VAN DE WALLE (belga cselgáncsozó): — Moszkva két s zempont- bőd is csodálatos várossá vált számomra. Először: olimpiai aranyérmes tettem, másod­szor: ilyen jó hangulatban még soha sem töltöttem nap­jaimat külföldön. Boldogan térek haza, sok szép élmény­nyel gazdagodtam és ez to­vábbi erőt ad a versenyzés folytatásához. WLADYSLAW KOZAKIE- WICZ (lengyel olimpiai baj­nok rúdugró): — Örülök, hogy világcsú­csot érhettem el Moszkvában, s ezzel is egy picit „törteszt- hettem” azért a sok kedvessé­gért, amelyet az olimpia köz­ben és utána kaptam a ven­déglátóktól. Minden tökéletes volt, az olimpiai falu pedig egyenesen fantasztikus. OLEGARIO VASQUEZ RA- NA, (a Nemzetközi Sportlövő Szövetség mexikói elnöke): — Három világrekord és több olimpiai csúcs született a mityiscsi lőtéren, tehát vala­mennyien elégedettek lehe­tünk. Nekem a moszkvai volt az ötödik olimpiám, így tehát gazdag tapasztalatok birtoká­ban állíthatom, hogy a szov­jet főváros minden szempont­ból eleget tett a NOB által támasztott magas követelmé­nyeknek. Moszkva a világ sportjának igazi fóruma volt a játékok két hete alatt. DENNIS FOLLOWS, (a brit olimpiai bizottság elnöke): — A szervező bizottság ha>- talmas munkát végzett, de „első osztályúan” teljesített minden követelményt. A moszkvai olimpia atmoszférá­ja a barátságot és az igazi sportszellemet tükrözte. ENRICO CRESPI, (a Sport­újságírók Nemzetközi Szövet­ségének olasz elnöke): — A munkalehetőségek az olimpián tökéletesek voltak. A szállításról és a különféle szolgáltatásokiról is remekül gondoskodtak a rendezők. A fő sajtóközpontban és vala­mennyi színhelyen a legma­gasabb technikai igényekkel elégítették ki az újságírók kí­váncsiságát, valamennyi in­formáció a lehető leggyorsab­ban jutott a tudósítók birto­kába. Úszás Baranya megyei vidéki csapatbajnokságot rendeztek Szászváron, nyolc csapat rész­vételével. A Szekszárdi Dózsa és a Bonyhádi Spartacus úszói mint meghívottak vet­tek részt. Eredmények: 66 m, fiú, hát: 1. Mecseki János. 100 m, fiú, gyors: 1. Daradics Péter. 33 m, delfin, leány, gyors: 1. Végh Márta, ...3. Szabó Kovács Beáta. 33 m, delfin, leány, mell: ...2. Ma­linger Rita, 3. Végh Márta. 33 m, delfin, fiú, hát: ...3. Szi­lágyi Péter. 4x66 m, fiú, ve­gyesváltó: 1. Szekszárdi Dó­zsa (Mecseki S., Mecseki J., Molnár, Daradics). 4x33 m, leány vegyes: ..,2. Szekszárdi Dózsa (Igali, Tóth, Hadnagy, Németh, Vadász). A bonyhádi versenyzők he­lyezései: 100 m, leány, gyors: ...2. Barabás Éva, 33 m, leány, hát: ...3. Barabás Éva. Vitorlázórepülő-bajnokság NB ll-es labdarúgó-nyitány Vasárnap megnyitó, repiilobemutatóval A hét végén ismét benépe­sül, még a megszokottnál is mozgalmasabb lesz az élet az őcsényi repülőtéren. Vasár­nap délelőtt kezdődik a VIII. Gemenci Vitorlázórepülő­bajnokság. Az idei bajnokságra har­minc induló nevezését fogad­ták el, köztük öten Finnor­szágból érkeznek. A követ­kező klubokból vesznek részt. az augusztus 24-ig tartó baj­nokságon: Műegyetem Repü­lőklub, MALÉV repülőklub, Nyíregyháza, Kaposvár, Bu­dapesti MÁV, valamint a Szekszárd versenyzői. Raj­tuk kívül egy-egy induló ér­kezik a Budapesti Postástól, valamint a kiskunfélegyházi klubtól. Az előzetes tájékoz­tatás alapján a versenyzők­nek szombaton 15 óráig kell megérkezni az őcsényi repü­lőtérre. A korábbi évektől el­térően ezúttal minden ver­senyzőnek saját magának kell gondoskodnia nemcsak a gépről, hanem az összes felszerelésről. így például a sátorról, ahol a szálláshelyük lesz és minden olyan tárgy­ról, amely a verseny során, valamint a két hét alatt szükséges. Az ünnepélyes megnyitó vasárnap 10 órakor lesz az őcsényi repülőtéren. A baj­nokság fővédnöke Fazekas József, a MALÉV vezérigaz­gatójának első helyettese. Védnökei: Horváth József, az MSZMP Tolna megyei Bi­zottságának titkára, István József, a Tolna megyei Ta­nács elnökhelyettese. A baj­nokság házigazdája: Farkas László, a MÉM Repülőgépes Szolgálat főigazgatója. A megnyitót követően a MÉM Repülőgépes Szolgálat műrepülői egyéni és kötelék bemutatót tartanak. Ha az időjárás vasárnap kedvező lesz, már a déli órákban megkezdődnek a felszállások. Az időjárás függvényeként naponként lesznek verse­nyek. A harminc versenyző za­vartalan sportolását hatvan kiszolgáló személy, biztosít­ja, köztük természetesen a versenybírók és a meteoro­lógusok is. A verseny házigazdája, a MÉM Repülőgépes Szolgálat, valamint a MALÉV jelentős segítségével a vitorlázörepü- lőknek természetesen gaz­dag programot állított össze. A filmvetítéstől a szakmai tanácskozásig és a kirándu­lásig gazdag műsor biztosít­ja, hogy a VIII. Gemenci Vi- torlázó repülő-bajnokság fe­lejthetetlen legyen számunk­ra. ŐÁfö/y/yó Gemenc-kupa Huszonnégy egyesület 170 versenyzője Amint arról korábban már beszámoltunk, augusztus 14 —17. között rendezik Szek- szárdon a hagyományos Ge­menc-kupa ökölvívóversenyt. A Magyar Ökölvívó Szövet­ség javaslatával egyetértve, ez a viadal egyúttal a serdü­lő korosztályúak olimpiai reménységek versenye rangot is kapta. Az országos ver­seny iránt megnyilvánuló ér­deklődést mi sem bizonyítja jobban, mint hogy eddig hu­szonnégy egyesület 170 ököl­vívójának nevezése érkezett meg a megyei szövetséghez. A nevezési listákban tal­lózunk., Azokban a súly­csoportokban, melyekben az előző években szinte mini­mális induló volt, ezúttal így alakul a résztvevők száma: kispapírsúlyban 10, harmat­súlyban 12, félnehézsúlyban 12, nehézsúlyban 8 induló. Legnépesebbnek a kisváltó- súlyúak mezőnye ígérkezik, ahol tizenhatan lépnek szorí- tóba. A Gemenc-kupa védő­je, a Budapesti Honvéd ti­zenegy fiatal sportolóval vesz részt Szekszárdon. Megyénk utánpótlásnevelő egyesülete, a Dombóvári Spartacus 14 versenyzőjét indítja. Lam­pert Gábor „mester” nem titkolta: meglepetésre ké­szülnek, nagyon szeretnék itthon, a megyében tartani a díszes serleget. A két korcsoport 13—13 súlycsoportjában nagy küz­delemre van kilátás a dobo­gás helyezések megszerzésé­ért. Az ökölvívó sportág ked­velőinek nagyszerű „cseme­gét” ígér a Geménc-kupa négynapos viadala. Augusz­tus 14—15-én a selejtezőket, egy nappal később az elő­döntőket, míg 17-én a döntő­ket rendezik a Zrínyi utcai tornacsarnokban. Rendszeresen futballoznak Tengelicen szép számmal akad labdarúgó, aki már abba­hagyta az aktív sportolást, de nem szakadt el a sport­pályától. Kispályás tornákon szerepelnek, részt vesznek különböző versenyeken, sőt a községen belül is rendeztek bajnokságot. Képünkön: a tengelici „öregfiúk” egyik csapata. Súlyemelés Bonyhádon került sor a terü­leti súlyemelőversenyre, ahol a súlycsoportokban a következő helyezéseket érték el a ver­senyzők. Úttörők. 36 kg-ig: 1. Hajnes István (Fadd). 40 kg-ig: I.Udo- vics Ferenc (Fadd). 44 kg-ig: 1. Totola Károly (Fadd). 60 kg-ig: 1. Sebestyén Zsolt (Bonyhád). +75 kg-ig: 1. Ha­lász Tamás (Szekszárdi Sl). Serdülők. 48 kg-ig: 1. Hu- danek István (Fadd). 56 kg-ig: -1. Nyerges Imre (Szekszárdi Sl), 2. Balogh György (Bony-- hód), 3. Bába Ferenc (Bony­hád). 60 kg-ig: 1. Filamella lózsef (Bonyhád). 64 kg-ig: 1. Balogh Zsolt (Bonyhád), 2. Bit­ter József (Fadd). Ifjúságiak II. kategória. 67,5 kg-ig: 1. Háhn Csaba (Sz. Dó­zsa), 2. Palkó János (Sz. Dó­zsa), 3. Benke Zoltán (Fadd), 4. Jámbor Zoltán (Fadd). 75 kg-ig: 1. Kröhling Henrik (Bonyhád). 82,5 kg-ig: 1. Far­kas István (Sz. Dózsa). Ifjúságiak I. kategória. 52 kg-ig: 1. Dékány Ferenc (Sz. Dózsa), 67,5 kg-ig: 1. Kern György (Sz. Dózsa), 2. Kiss Fe­renc (PMSC). Felnőttek. 67,5 kg-ig: 1. Ku- rilla István (Bonyhád), 2. Hopp György (Bonyhád). 82,5 kg-ig: 1. Denke Árpád (PMSC). +110 kg: 1. Török János (Sz. Dózsa). . A hoHa-ndiiai Sittardba/n a junior vízilabda Európa-baj- nokság negyedik játéknapján a következő eredmények szü­lettek: „A” csoport: Jugoszlávia— N/agy-Britanniia 8-2 (1-1, 1-1, 2- 0, 4-0). Finnország szabad volt. „B” csoport: Románia— Franciaország 7-5 (1-1, 2-3, 1-0, 3-1). „C” csoport: Lengyelország —Görögország 6-3 (1-1, 1-0, 3- 1, 1-1), Szovjetunió—Belgi­um 16-2 (6-1, 2-0, 3-1, 5-0), Spanyolország—Hollandia 6-5, (1-2, 1-1, 3-1, 1-1). * Az NSZK-ban vendégszere­peit a Ferencváros labdarú­gócsapata és 1-0 arányban vereséget szenvedett a nyu- gatnéjnet Borussia Dort- mundtól. * Buenos Airesben a Korcs- noj—Polugajevszkij safckvi- lágbajnok jelöltá középdöntő páros mérkőzésen lejátszot­ták a 9. játszmát is. Mindösz- sze 25-öit léptek az ellenfe­lék, majd döntetlenben egyez­tek meg. A mérkőzés állása: 4- 4. A függőben maradt 8. játsz­mát szerdán fejezik be, majd a 10.-re csütörtökön kerül sor. * Abano Tenme-ben (Olasz­ország) a Portisch—Hübner siakkvilágtoajnok jelalti kö­zépdöntő páros mérkőzésen a harmadik játszma a 42. lé­pésben függőben maradt. így látták az edzők Megyei rangadóval rajtolt két csapatunk a labdarúgó NB II vasárnapi nyitányán. A Dombóvári MSC újonc együt­tese a második vonalban immár „törzsgárdának” számító szekszárdi lila-fehéreket fogadta. Mint az a keddi tudósítás­ból is kiderült: nyoma sem volt a lámpaláznak, a megillető- döttségnek a házaiak öltözőjében. Ennek következtében a pályán is bizonyítottak, 2-0-ra "nyertek. Indulásnak nem is rossz! — mondták a DMSC telkes szurkolói. Visszapillantásunkban ezúttal a két csapat vezető edző­jének rövid értékelését adjuk közre, ők így látták az őszi idény első 90 percét. Herbei József, Dombóvári MSC: — Taktikailag és pszitíhi- kailag egyaránt alaposan felkészültünk a Dózsa ellen. Sikerült a szekszárdiak kulcsembereit kikapcsolni, örülök, hogy el tudtam hitetni játékosainkkal: semmivel sem gyengébbek, mint első ellenfelük. Ügy láttam, hogy csapatom a 90 perc során rendkívül fegyelmezetten küzdött és maradéktalanul betartotta a taktikai utasításokat. A szünetben nyomatékosan felhívtam játékosaink figyelmét: a Dózsa várhatóan nagy iramot diktál majd a második 45 percben, kétgólos hátránya ledolgozásáért. Kértem, tartsák távol a csatárokat Foki kapu­jától és váratlan ellenakciókkal „operáljanak” a mi táma­dóink. Sikerült megvalósítani az elképzelést. Nagy örömömre szolgál, hogy újonc csapatommal együttesen végül is győze­lemmel debütáltam Dombóváron. Magasházi József, Szekszárdi Dózsa: — Az eredményt igazságosnak tartom, az újonc DMSC megérdemelt győzelmei szerzett. A játék színvonala meglehetősen alacsony volt, s ez elsősorban a mi csapatunk rovására írható. Együttesünk vé­leményem szerint tudása ötven százalékát nyújtotta. A gyen­ge teljesítményre nehéz elfogadható magyarázatot találni, an­nál is inkább, mert megítélésem szerint felkészülésünk zavar­talan volt, mindenki becsületesen dolgozott. Lehet, hogy az elbizakodottság, de az is előfordulhat;, hogy a túlzott igyekezet béklyózta játékosainkat. Csapatunkban sok volt a gyenge, kevesebb a közepes és mindössze egyetlen jó teljesítmény akadt, a középpályás Pálié. Ez az eredmény erőt adhat a dombóváriaknak a további sikeres helytálláshoz. Számunkra pedig intő jel tehet: a sportban nap mint nap meg kell újul­ni a sikeres szereplés érdekében. Gratulálok a Dombóvári MSC legénységének. — fi — Labdarúgó-játékvezetőink közül szombaton, illetve va­sárnap öten működnek NB-s mérkőzéseken. Szombaton a Ferencváros—Dunaújváros találkozón Dravecz partjel­zőként lesz jelen. Vasárnap az NB Il-es MÁV Előre— Oroszlány mérkőzésen Dabi és Kleiber, míg a Pét—Keszt­hely találkozón a Rákosi, Berkes páros lesz a partjel­ző. A kézilabda-játékvezetők közül a következők bírás­kodnak magasabb osztály­ban: szombaton az NB Il-es Metró—Debrecen férfimérkő­zésen a Kaszap, Kerekes, míg a Vasas—BÁCSÉP szin­tén NB Il-es férfimérkőzé­sen az Andriska, Kincses Z. páros működik. * A paksi városi-járási Kézi­labda Szövetség augusztus 17-én Duna-kupa férfi kézi­labda-tornát rendez Duna­földváron. Kezdés: 9 órakor. Nevezési határidő: augusz­tus 14. • Vasárnap, augusztus 10-én Dunakömlődön Paks II. csa­pata a Nagydorog együttesét fogadja (Duna-kupa), Mado- csán Kajdacs csapata játszik (Tsz-kupa). Mindkét találko­zó kezdési ideje 17 óra. * Ma, augusztus 7-én 16 óra­kor Pakson, a járási hivatal tanácstermében kerül sor a paksi körzeti labdarúgó­bajnokság kezdésével kap­csolatos értekezletre. Ugyan­csak itt — a megbeszélést követően — elkészítik a kör­zeti bajnokság sorsolását is. Dombóváron a városi labda­rúgó-szövetség a körzeti baj­noksággal kapcsolatos meg­beszélését augusztus 11-én, hétfőn 17 órakor tartja. Fogathajtás Harmadik hely Palotáson A kettes fogatok országos bajnokságának második forduló­ját a Nógrád megyei Palotáson rendezték. Megyénkből csak a bogyiszlói termelőszövetkezet fogata indult. Berkával a bakon a-tsz fogata szép sikert ért el: a huszonöt fogat közül összesített versenyben a 3. helyet szerezte meg. Szombaton díjhajtásban, valamint a bírálatban a verseny- bíróság a 8. helyre értékelte Berka fogatát. A terepversenyen, ahol már igazán bizonyítani kellett, a bogyiszlói fogat két hibaponttal a 3. helyet szerezte meg. A terep rendkívül nehéz volt, hat fogat nem tudta végighajtani a távot, különösen a vízbehajtás jelentett számukra szinte megoldhatatlan felada­tot. Vasárnap az akadályhajtásban kilenc fogatnak sikerült hibátlanul végigmenni, köztük Berkának is. A versenybíróság a kilenc hibátlan fogat között összevetést rendezett, ahol rendkívüli szoros küzdelemben a bogyiszlóiak a 3. helyet sze­rezték meg. A két nap összesített eredménye alapján a bo­gyiszlói fogat az országos versenyen harmadikként végzett. Említést érdemel, hogy Berka János segédhajtója fia, ifj. Berka János volt, akit eddig mint kitűnő autóversenyzőt ismertünk.

Next

/
Thumbnails
Contents