Tolna Megyei Népújság, 1980. augusztus (30. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-07 / 184. szám
1980. augusztus 7. rtfePÜJSÁGS FIATALOK FIATALOK FIATALOK Jamaica a mindig napos nyara,lóhely Kubától délre. Végtelen strandok, lágy szellőben ringó pálmafák, virággal díszített lányok — erre gondolnák sokan, amikor Jamaicáról hallanak. A valóság azonban egy kicsit .más. King- stonban, a fővárosban sok az éhező. A Trenchtown negyedben élnék a legszegényebb szegények. Itt született több híres muzsikus, így Bob Ma-r- ley, Jimmy Cliff, Peter Tosch. Már gyermekkorukban játszották azt a zenét, amit Trenchitownban mindenki játszik — a reggae-t. Düledező kunyhók, szemetes utcák között létrejött muzsika ez, amely a kelet-afrikai népzene, a dél-amerikai calypso és az amerikai rock keveréke. Kezdetben csak békéről és szerelemről énekeltek. A dalok szövegébe ma már forradalmibb hangok is keverednék. A reggae királyát Bob Miarleynek hívják. Ö úgy ábrázolja az életet, ahogy Trenchtownban mindennap zajlik. Nem csoda, hogy dalaival a kingstoniak bálványává vált. A reggae felfedezői közé tartozik a neves gitáros, Eric Clapton, de készített reggae- felvételt Paul McCartney és Peter Prompton is. Ez a zene körülbelül négy éve kezdett Angliába betömi, ahol a punk- és a reggae- zenószek hamar megértették egymást. Együttesen készítették egy ötvözetet a reggae és a kemény angol punk rockból, amelynek ismertetőjegyei a sodró basszus és a lágy or- gonaszölani. Ma már olyian melódiákat írnak, amelyeket slágerként énekelhetnek, és úgy játsszák, hogy arra táncolni lehessen. Az új ritmus új táncot is hozott, ez pedig a „ska”. A zenészek kedvelt viselete a fekete öltöny, vékony nyakkendő, a fehér szalagos kalap és a rövid haj. Az irányzat két legkedveltebb zenekara a Police és a Sélec.ter. KINDL GABOR „Mi keveset, ők sokat beszéljenek” Mennyit ér a propagandista? Hétfőn délután meglepődtek Fadd-Domboriban a Má- tai Antal KISZ-vezetőképző tábor következő turnusának lakói. Mindenki jó kiadós f ürdésre számított az első nap, de Csáki Béláék a rekkenő melegben betessékelték őket az előadóterembe. Sok időt a nyitó ünnepségre sem pazaroltak, meggyújtották az olimpiai lángot, mert ezt az évet a táborban a nagy versengésnek szentelik. A „parancsnok” három mondattal üdvözölte a száz propagandistát, vagy propagandistajelöltet, elénekelték az „Egy a jelszónk, a béke” című indulót, négy perc cigarettaszünet után főttek „saját le- vükben” az előadóban. — Nem vagytok túl szigorúak? — utalok az előbb említett sűrű programra. A választ Csáki Béla adja: — Nem. Arról van szó, hogy az élet minden területén ma a „felpörgetés” stádiumában vagyunk. Vegyék fel a gyerekek a kellő fordulatot már az első nap. Hallgatva Németh Mártának, a dombóvári KISZ- bizottság munkatársának szavait, egyetértek a szigorúsággal. Az előadás címe „A propagandista feladata, helye, szerepe a politikai képzésben”. Az. első ötven perc alig volt elég arra, hogy kibontsa; ki a jó propagandista. A tábor lakói is néztek, meg füleitek, egy kicsit mintha magas lenne a mérce, de ha valaki emberek elé akar állni, szedje össze magát, legyen egyéniség, ismerje az anyagot, amiről beszél, tudjon bánni a hangjával, stb. Persze azért olyan nagy zűrzavar mégsem támadhatott a fejekben, mert az előadások után nem láttam felhős hom- lokú fiatalt. Később sem a fürdés került előtérbe. Szűcs Marianna, a bonyhádi gimnázium tanulója szóvá is tette, amikor megkérdeztem véleményét az első előadásról. — Tetszett az előadás, így legalább tudjuk mire kell készülni, mit várnak tőlünk, s remélem a következő napokban ehhez módszertani segítséget is kapunk. A többiek szinte ugyanabban a pillanatban rábólintanak. Kint a parkban vagyunk, hűs bokrok alatt. Partnereim szakközépiskolások, gimnazisták és szakmunkástanulók. — Ki vezetett már vitakört? — puhatolózom, s a fiatal arcokra tekintve nemleges válaszra várok. Csóti Gizella rácáfol a gondolatra. — A múlt iskolaévben Ki- lián-kört vezettem — a többiek is nagyot néznek. Gizi Szekszárdon, a mezőgazdasági szakközépiskola tanulója. Szeptembertől lesz másodikos. — Jó propagandista voltál? — kérdezzük többen is. (Engedélyt ugyan kaptam a táborvezetőtől a beszélgetésre, de a vártnál gyorsabban szalad az idő, amit konzultációra szántak. Persze, a tapasztalatátadás is belefér a programba, így nincs lelki- ísmeret-furdalásom.) — Klassz volt — mondja Gizi. — Nyíltan, őszintén tartottuk meg a foglalkozásokat. Amikor a tanárokról volt szó, talán kicsit túllőttünk a célon. — Nálunk az osztályfőnök vezette a Kilián-kört — vág közbe Szokolai József, a len- gyeli szakmunkásképző másodikos növénytermesztő gégész tanulója. Erre a többiek felhördülnek. „Méghogy tanár?” Jóska bizonygatja, az osztályfőnök jól vezette a foglalkozást. — Mit vártok a tábortól? A válasz Szokolai Jóskától érkezik: — Jó lenne megtanulni a többiek előtt beszélni. A KISZ története is érdekes, meg — vakarja a kobakját Jóska — sok olyat hallottam az első foglalkozáson, amiről fogalmam sem volt. Az idő rövidsége miatt kénytelen vagyok odébbállni. A táborlakók készülnek az ismerkedési estre, ahol minden csoport műsorral mutatkozik be. Vacsoráig a csasz- tuskaírással is végezni kell... Csáki Bélával folytatjuk. — Mit tudtok adni öt nap alatt a propagandistáknak? — Három fő kérdésre kapnak választ: ki a propagandista, mit és hogyan kell csinálnia. — Az előbb többen említették, hogy nagy a szóródás a tábor lakói között. Van diák, esztergályos, óvónő, tanácselnök, orvos. A program összeállításakor nem okozott ez zavart? — Az előadások az alapelmélettel foglalkoznak. A csoportok — hét van — már differenciálnák, s itt figyelembe lehet venni az elméleti tudást, a nagyobb felkészültséget is. — Kik tartják az előadásokat? — Az idei évben újítottunk. Az apparátus dolgo-ói vannak itt, azok a fiatal iffiatalokat a mozgalmi munkába. Természetesen nehéz lenne felsorolni az előadásokon azaz a hivatalos programon kívüli lehetőségeket. Az biztos, elsődleges a tanulás, mert otthon már az itt szerzett ismereteket kell továbbadni. Az előbb említettük, hogy gyakorlottabb — a kort szándékosan nem említem — propagandisták is vannak a héten Domboriban. Nekik vajon mi a véleményük? Borsiczky Ivánná óvónő és családanya. — Négy éve vezetek vitakört és harmadik alkalommal jöttem el táborba. Mindig kapok valami újat, többet, mint amit addig tudtam. — Akkor megragadom az alkalmat, hogy megkérdezzem: mi az oka annak, hogy férjhez menés után a lányok, illetve az asszonyok jórészt elmaradnak Domboriból is, a KISIZ-bői is? — Elég csak annyit mondanom: befeléfordulás. Sajnos a munkaidő után egyre többen, belülről bezárják otthon az ajtót, s számukra megszűnik a külvilág. Meg, mondják sokan, gyerek mellett... ez is szokványos szöveg. — A férje mit szól a táborhoz? — Ilyenkor összefog a család. A szülők vállalják a gyerekeket, a férjem meg a háztartást. Nálunk természetes, hogy én is végzek mozgalmi munkát. * A Mátai Antal vezetőképző táborban több mint száz fiatal tanulja a különböző politikai vitakörök vezetésének alapjait. A tábor mottója: „Mi keveset, ők sokat beszéljenek”. Tehát alapvető, hogy a hallgatók tanuljanak meg emberek elé kiállni és a vitakör során otthon érdekes foglalkozásokat tartani. És azt mondják — ez lehetjúsági vezetők, akik a propagandistákkal foglalkoznak. Ez többet ér, mintha idegeneket . hívnánk ide: megismerjük a gyerekeket, mert azért sok új arc van itt, ők pedig megismerik a hivatásos „állományt”. — De azért lesznek szabadidős-programok is? — Természetesen. Műsort ad a bogyiszlói néptáncegyüttes, szombaton a francia-magyar barátsági tábor tagjai látogatnak hozzánk. Üzemel majd a polpresszó, lesz diszkó, bevezetjük a tábori fizetőeszközt, a „fabatkát”, amellyel a zárónapon ajándékokat lehet vásárolni. Soroljam még? — Inkább a „fabatkáról” beszéljünk. — A szekszárdi járásban már ismert ez a módi. Különböző vetélkedőkön lehet szerezni, egy-egy társadalmi munkaóráért is kapható a fabatka. Szóval játékosan — ezt is meg tanulják a propagandisták — kell bevonni a Zászlófelvonás Csoportos foglalkozás a szabadban ne ismét egy mottó: a propagandista őszinteség nélkül „fabatkát” sem ér. Katonadolgok Egy fiatal hadnagy, aki röviddel bevonulásunk után érkezett első alakulatához, feladatául a közeli állami gazdaság aimaterimésénék. betakarítását kapta: szervezzen társadalmi munkát. Fiatal hadnagyunk a meggyőzést választotta, .annak is a legegyszerűbb módját, meghatározva érdekeltségünket: nekünk is jó, mert pénzt kapunk érte, s a népgazdaság is jól jár. Mentünk almát szedni. Mentünk volna úgy is, ha csak ránkpairancsol. De így szívesebben mentünk. Parancsnokiunk pedig — folytatva a szokatlanságok sorát — mesélt. Többnyire hallgató- koráról, azokról a nem is olyan távoli társadalmi munkákról, gyümölcsS'Züretefcről, amelyek eredményéből újjávarázsolták ifjúsági klubjukat, még lemezekre is futotta, s hogy ott kétszeresen is jól érezhette magát az ember... Minek folytassam? Rengeteg almát szedtünk, a •termés megmenekült a lassú rothadástól, a pénzt mi is az ifjúsági klubra fordítottuk, s nyertünk még valamit: megismertünk egy talpig embert, aki történetesen hivatásos katona volt. S a távolság. Ez már egy ■másik történet, ha nem is teljes, hiszen mindössze arról szól, hogy messze van a nyíregyházi laktanya Budapesttől, s hogy ennek mekkora jelentősége van egy pályakezdő katonatiszt életében, ha a családja a fővárosban teleik. A személyiségformálás legfontosabb tényezője a munka. Amit így kell lefordítáni „katonásra”: a szolgálati tevékenység. Szociológiai felmérés tanúskodik arról, hogy a jó szolgálati légkör kialakításában elsődleges tényező a munkatársakhoz való viszony. Az a .tiszt, akiről most beszélek, szintén hadnagy volt és századparancsnoki posztján szintén újonc. Lévén budapesti, szinte minden szabad idejét otthon töltötte, azt is, amit más a kapcsolatai kiépítésére fordított. Ez egy idő után a munkavégzésében is megmutatkozott, illetve a munkavégzéshez feltétlenül szükséges támogatás hiányában. A beilleszkedés hiánya lassan maga után vonta a zárkózottságát, ami, többek között, a beosztottaival való helytelen bánásmódban is megmutatkozott. Most pedig, tudom, magyarázatként is, valahogy közös nevezőre kellene hozni a fenti két példát. Nincs közös nevező, csak tanulság van. Az, hogy minden hivatás fő meghatározója, Saját körülményeink legfontosabb formálója maga az ember. A katonatiszti pálya esetén is. Annál is inkább, mert kevés olyan hivatás van, amit akkora megbecsüléssel övezne a társadalom egésze, mint a katonákét. Másrészről viszont kevés pályát kísér any- nyi félreértés mint ez — a közgondolkodás, a magánember oldaláról. A két dolog csak látszólag ellentmondó, valójában nagyon egyszerű: a honvédelem társadalmi ügy, ezt mindenki megérti; hogy szükséges, azt is — de hogy neki, a magánembernek személy szerint is tennie kell érbe, azt sokkal kevésbé. Jobbára azokról a tényezőkről szóltam, amelyek akadályai lehetnek a jó munkavégzésnek. A társadalmi megbecsülésből viszont egyenesen következik, hogy társadalmunk igyekszik minden tekintetben megfelelő körülményeket biztosítani a munkához. hj—st. Cs. J. Kedvelt irányzat -a reggae
