Tolna Megyei Népújság, 1980. augusztus (30. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-31 / 204. szám
1980. augusztus 31. Képújság 11 SAJÁTOS KIS SZIGETE ' ........................................................ ............................... . ................... V E Úgy érzem, hogy ez • ■ »a lélegző térrendszer valóban a romantikus házaknál indul, a pártszékháznál sűrűsödik össze, hiszen ez alatt is tovább vezetnek az átjárók és körülötte is folynak a tércsatornák. Továbbhaladáskor régebben az itt állt bőrdíszműüzem feszítette ezt meg, hogy utána kialakulhasson a második szakasz: viszonylag nagyobb kiterjedésű épületekkel — új művelődési ház, régi zsinagóga, múzeum és az új szálloda — egy hasonló jellegű, de már határozottabban egytengelyes szakasz. Ennek a folyamatnak nagyon szerves összefüggése volt. Ezt az összefüggést mintha feloldotta volna a keresztbe vágott új térrész, kereszttengely, amely a Prométheusz-szobor elhelyezéséhez kapcsolódik. Igaz, a háttérben ott állt már a Peschka Alfréd által régebben tervezett hosszú lakóház, amely a téregyüttesnek most mintegy hátterét nyújtja. Az erre való nyitás azonban véleményem szerint nem szolgálta a térrendszer fejlesztését. Itt mintha egy más szemlélet és más léptékrendszer kerülne az együttesbe. J |/ Jó pár évvel ezelőtt • rendeztek Szekszár- don egy városrendezési konferenciát, ahol főleg a városközpont kérdései kerültek napirendre. Már akkor felmerült az az elképzelés, hogy a bőrdíszműüzem bontása után a terület beépítetlenül marad. Ennek az elképzelésnek a jogosságát a város- rendező kolléganővel együtt nagyon erősen vitattuk. Ügy tűnik, hogy érveink nem voltak elég meggyőzőek, mert végül is nem az eredeti városrendezési terv általam is támogatott koncepciója valósult meg. Eszerint itt egy, a tér és a sétány közötti, beépített átmenetnek kellett volna kialakulnia, hogy vá- rosszerkezetileg és városké- pileg egységes egésszé ötvözze össze ezt a különben erőteljesen széthúzódó térrendszert. Ez funkcionálisan is fontos lett volna: pavilonsorral, bevásárlóközponttal kellett volna bővíteni az aruházat, mert csak így alakult volna ki egy olyan funkcionális sűrűség, amely minden központnak alapvető igénye. Enélkül a központ nem életképes. Említettem a bevezetőben, hogy legutóbbi ottlétemkor azt érzékeltem: a kereskedelmi fejlesztés nem megfelelő koncentráltsága csökkentette a főtérnek a város életében betöltött súlyát. A bőrdíszműüzem területének beépítetlenül hagyása funkcionális és esztétikai szempontból egyaránt csalódást okozott nekem, sajnálatosan igazolva korábbi véleményemet. Olyan szituáció alakult ki, amelyet egyik építész sem tudott annak idején figyelembe venni, egyikünk sem készülhetett fel erre a lehetőségre. A Tillai-féle kultúrház, a Peschka-féle 160 lakásos ház és a pártház, valamint az áruház által határolt „tér” — idézőjelben, mert éppen építészeti tér nem jött létre — megfoghatatlan. Ezek az épületek ugyanis még csak „köszönő viszonyban” sincsenek egymással. Nemcsak tömegükben, arányaikban, de architekturális felfogásukban sem. Itt is bekövetkezett az a nálunk jellemző szituáció, hogy mindenki a saját nótáját fújja, lehetőleg fennhangon. Szerencsétlen ez a teresedés azért is, mert a már említett gyalogostengelyt egy teljesen indokolatlan ponton, ott, ahol a feszültségnek kulminálnia kellene, feloldja. Ezen a teresedésen helyezték el Varga Imre szoborkompozícióját, a Prométheuszt. Imrét és a szobrot egyaránt régóta ismerem. Ez a szobor a hatvanas években a veszprémi pártszékház elé készült, de akkor nem került felállításra. A szobrot igen jónak, haladónak, szépnek tartottam. Az alkotással szemben most sincsenek kifogásaim, még ezt a kibővített változatát is egyértelműen elfogadom, de a maga helyén. Itt, ezen a rossz téren ugyanis építészeti szempontból helytelen az elhelyezése. A szobor oldott, de dinamikus, áttört, rozsdamentes acélból készült kompozíció, amely negatív formáival, tompa színével a fő nézőpontokból a lakóház előtt jelenik meg. E háznak soha nem szántunk szerepet a térrendszerben. A ház, erősen felbontott, árnyékhatásokat adó homlokzatával, sokrétű anyaghasználatával és színeivel „megeszi” a szobrot, egyes időszakokban kifejezetten keresni kell a szobrot ez előtt a háttér előtt. Lehet, hogy ezt csak a szakember szeme látja így, és az ott megforduló emberek zöme ennek tudatos felméréséig nem jut el, de a szobor ilyetén elhelyezése biztosan csökkenti az alkotás hatását és nem válik hasznára a városképnek. VE Az általam is ked- • ■ *vel szobor és környezete némi romantikus hangulatot kelt. Lehet, hogy ebben része? a Tillai Ernő tervezte művelődési ház szigorú, szinte ipari épület jellegű — nem előzmény nélküli — megfogalmazása, amelynek természetesen vannak értékei is. E technikai jellegű megfogalmazás annak idején, mint gondolat, nemcsak azt akarta szemléltetni, hogy művelődési házat új eszközökkel, hallatlanul olcsón, technikai jelleggel is meg lehet alkotni, hanem egyidejűleg nagyvonalú rendet is teremtett a maga környezetében. Ezt már érzésem szerint a 160 lakásos ház sem tudta átvenni, a szobor „környezetteremtő” idehe- lyezése pedig túlzó romanti- zálással próbált ellensúlyt teremteni. A romantika említése azonban egy'kérdésre is ösztönöz: a régi romantikus házsor — amellyel a tér együttese indul, és amelyet te tartottál meg —, azt a kérdést is felveti, hogy vajon nem volt-e ebben már annak előérzete is, amit ma posztmodern építészetnek hívunk; és az általad is megindított térrendszer, jellegzetes angliai hatásokat is tartalmazó formavilágával, téglaarchitektúrájával, bizonyos mértékig, a magyar építészet akkori .mentalitásához képest szintén romantikus. Hogyan látod ma ezt, valóban romantikának értékeled-e? Hogyan hatott rád Anglia, és hogyan alakult ki az a sajátos világ, amely a térrendszert átszövi? J |/ Ahogy az ember egy- • re idősebbé válik, egyre jobban megismeri saját magát és egyre jobban ki tudja fejezni saját valóját. Ebben az önkifejezésben angliai tartózkodásom nagyon nagy előrelépést jelentett. Mint építész, sosem sze- * rettem másolni, de ebben szerencsére gátolt rossz memóriám is. Nem tudok formákat, képeket megjegyezni, mindent magamnak kell kitalálni. Amire céloztál: ez a „romantikus” felfogás —• az az érzésem —, mindig bennem volt. Idézőjelben mondom, mert én a romantikát pozitív értelmében értem. Ily módon én ezt mindig sajátomnak tekintettem. Építészeti nyelvre lefordítva, ez számomra azt jelentette, hogy nincsenek kötelező érvényű alkotó módszerek, bátran nyúlhatok olyan formai elemekhez, elképzelésekhez, amelyek esetleg extrémnek látszanak, de saját kifejezési szándékom hitelesíti azokat. Ez a kifejezési szándék pedig minden esetben a szükséges funkcionális, technológiai igényeken túl egy érzelmi tartalommal párosul. Ebben a vonatkozásban büszkén vállalom, hogy romantikus építész voltam és romantikus építész leszek. Y C Ez az érzelmi tarta- • • »lom, egy sajátos légkör tölti be a teret, s ennek fontos eszköze a tér burkolata. Milyen eszköz ez, s nevezhet jük-e romantikusnak? J |/ Nem, nem az — egy- • szerűen mesterség. Ahogy a zenész tudja, hogyan használja a hangszerét bizonyos hatások érdekében, úgy az építésznek is vannak mesterségbeli „trükkjei”, amelyekkel céljait elérheti. Ebben az oldottabb környezetben, ahöl az épületek koncepciója, elhelyezésük rendje első pillantásra felfoghatatlan, kellett egy olyan rendező elv, amely az ott járó-kelő ember számára észrevétlenül sugalljá ennek a koncepciónak valahol megbúvó lényegét. Ennek kiváló eszköze a két anyagból készített burkolat, amelyikből az egyik — a klinker — megegyezik az épületek homlokzatainak anyagával, s ezzel — a megfelelő „trükköt” alkalmazva — egységbe lehetett rendezni a teret. Ezeket a klinkersávokat olyan raszterbe terveztük, hogy a négyzethálós rendszer azonosul a burkolaton álló épületek architekturális rendjével, pillérek folytatódnak tovább ezen a burkolaton, minden egy megadott helyre fut és egy megadott helyről indul. Szinte egy egésszé szövi össze a vertikális homlokzatokat és a horizontális térburkolatot, mint egy kiterített további homlokzatot. \f E Feszültség és felol- * • ■ • dás, hálós raszter és növényzet, régi, festett, romantikus homlokzatok és téglaszerkesztés, szigorú vasbeton rend, vasbeton raszter — végül is ezekből az eszközökből áll össze ez a sajátos atmoszférájú tér, amelyben — úgy érzem — mindenki könnyen felismeri az értékeket. Az 1978-ban, Moszkvában, a szocialista országok építészei és képzőművészei által rendezett kongresszuson levetítettem diákat a szekszárdi együttesről. Osztatlan sikere volt. Szakfolyóiratok kérték a képeket közlésre, és magam is érzékelhettem, hogy a magyar építészet e sajátos kis szigete barátaink részéről megértésre tarthat számot, hogy itt ismét valami olyasmi jött létre, mint Salgótarjánban vagy Kecskeméten. S ne feledjük: az együttes ebben a városban, ahol Pollack Mihály megyeháza áll, egyben a magyar építészet folytonosságát is bizonyítja. C_ | Építészetünk utóbbi J* 20 éve az iparosítás, a technikai-technológiai fejlesztés jegyében zajlott, s ugyanebben az időszakban születtek az említett város- központok — a szekszárdi is. Építészeink ma szívesen' panaszkodnak a technológia kötöttségeire. Mi volt a helyzet ezen a téren, ennek a — most már mondjuk ki — végső soron sikeres együttesnek az esetében? J |/ Az építészeti tarta- • lom és a technológia korszerűsége közötti összefüggés egy sor kérdést vet fel napjainkban. Talán a szekszárdi együttes is bizonyítja, hogy nem vagyok kizárólagosan „hagyományos” építész: szívesen igazodom technológiai követelményekhez. ...olyan rendszerre volt szükség, mely térélmények sorozatát nyújtja... Egyébként a szekszárdi, központban a tervezés és kivitelezés 5—7 éve alatti változások hatása leginkább az épületeken belül látható: a szolgáltatóházak belső „igénytelensége” mellett — itt sem igény, sem pénz nem volt különösebb belsőépítészeti munkára —, ott áll a már jóval igényesebb áruház, s végül az MSZMP- székház, ahol már magas szintű belsőépítészeti megoldásokat lehetett és kellett alkalmazni —, nem utolsósorban a megértő mecénási gondolkodás követelményeként. Ahogy a homlokzat és a szerkezet korszerű előregyártott technológiával készült, úgy a belsők, azok beépített és mobil bútorzata is az időszak magyarországi bútoriparának legmagasabb szintjét reprezentálják a ragasztott és hajlított plywood- szerkezetekkel. A belsők ugyanakkor mind színeiket, mind formáikat, mind pedig anyagaikat tekintve finom mértéktartással idomulnak az épülethez. Jahoda Maya belsőépítészeti munkáját harmonikusan egészítik ki a társművészeti alkotások: Szekeres Károly, porcelán falburkolata a tanácsteremben éppúgy, mint Zsotér László igen pregnáns, szép fotómontázsai az emeletek lépcsőfordulóiban. Ezzel együtt azonban az is látható, hogy ahogyan változtak az anyagi és technológiai feltételek — a hagyományos téglaszerkezetű szolgáltatóháztól az acélszerkezetű áruházon keresztül a teljesen előregyártott MSZMP-székházig —, úgy változtak alkalmazott szerkezeteink. Amikor gyakran a hagyományos módszerek mellett török lándzsát, akkor inkább csak egy divatjelenség ellen küzdők, az ellen, amikor a% technológiából technokrácia lesz, és elveszti az építészet azt az egyensúlyát, amelyben tartalom, szerkezet, forma meghatározott egyensúlyban van. Éppen a legutóbbi évek nyújtanak sok példát arra, hogy a túlzottan technológiai irányban elszaladó magyar építészet milyen romboló, helyrehozhatatlan károkat okoz. C_ I A beszélgetés elején említett rossz érzést tehát az imént elmondottak okozták? J |/ Nem. Szomorúan lát- • l»»tam a központ közvetlen közelében épült új épületeket, melyek építészeti kvalitásait nem vitatom, hiszen igényes, jó épületek önmagukban. Ahogyan a szobor esetében sem magának a műnek kvalitásait vitattam, úgy itt sem ezzel van gondom. Meg kell kérdőjeleznem azonban ezeknek az épületeknek a környezeti értékeit. Az az érzésem, a magyar. építészet még mindig nem gyógyult ki abból a gyermekbetegségből, hogy hamis egyénieskedés miatt sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonít az egyéni Lettnek, mint az egyedi produktum beleilleszkedésének a maga környezetébe. Mondani szoktam: egy épület, amit tervezel, az legfeljebb csak 50 százalék, a másik 50 százalékot a környezet adja hozzá, lett légyen épített vagy természeti, s ha erről megfeledkezel, úgy csak 50 százalékban vagy építész. Ha építészetünk általánosan elismeri ennek a tételnek szükségszerűségét, akkor építhetünk „szegényebben”, fejletlenebb technológiával, de építészetünk nívósabb és maradandóbb lesz. VÄMOSSY FERENC — SZIRMAI JÄNOS Fotó: Bakó Jenő Ez a lélegző térrendszer a romantikus házaknál indul
