Tolna Megyei Népújság, 1980. augusztus (30. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-29 / 202. szám
V>80. augusztus 29. KÉPÚJSÁG 5 lUllinlffliffln Tömören fogalmazva, a munkával eltöltött időt jelenti, de használjuk egy bizonyos munka elvégzéséhez szükséges idő, s a mezőgazdaságban a dologidő megjelöléséül is. Helytelen összetéveszteni azokkal a munkahelyen töltött órákkal, amelyeket a dolgozók nem dolgozva, nem munkával töltenek el. Ez is, az is, amaz is... Munkába menet, munkából jövet, munka közben, vagy szabad időben nemigen jutnak eszünkbe olyan dolgok, amelyek eredményeként ma már nyolcórás munkanapokról, sőt szabad szombatokról beszélhetünk. Pedig tanulságos időnként visszaemlékezni: nem is túlságosan régen, ugyanebben az évszázadban 10—112—14 órás munkanapok is voltak, máskor pedig munkanélküliség nyomasztotta az embereket. Alkotmányunk a munkához való jogot is rögzíts, s azt, hogy a bérek alapja az elvégzett munka mennyisége és minősége. Nem felesleges időnként visszapillantani a történelemben, s újraértékelve a ma feladatain, elmeditálni a régi gondokon és a jelenlegi követelményen : a nyolcórás munkaidő becsületes ledolgozásán. Mert nem feledhetjük: kitűzött céljaink között van az, hogy minden szombat szabad legyen, ám- ennek egyik feltétele a munkaidő minél jobb kihasználása is. * Ismerünk kötetlen és kötött munkaidőt. Aki kötetlen munkaidőben dolgozik, nem kényszerül arra, hogy személyesedé hivatalos ügyeit munkaidőben intézze el. Ám mit tegyenek a reggel 8-tól délután fél 5-ig dolgozók, ha fel kell keresniük különféle hivatalokat, ahol e két időpont között van csak ügyfélfogadás? Lehet választaniuk: szabadságra menni, elkéredz- kedni, vagy — csúnya kifejezéssel — lógni. Egyik megoldás sem az igazi, sőt a szalagrendszerben dolgozók nem is igen tehetik meg. De valahol, valakik már kitalálták a „nyújtott ügyfél- fogadást”, s létrejött a kereskedelemben a „bevásárlócsütörtök”, bár nem kifejezetten mások munkaidejének jobb kihasználása céljából. Egy este 8-ig tartó, „bürokratikus ügyeket intéző pén- ték” bevezetése természetesen csak utópia lehet. * Ha a munkaidőről beszélünk, óhatatlanul eszünkbe jutnak más, ezzel szorosan összefüggő fogalmak. Ilyen a munkaidő optimális kihasználása, a munkaintenzitás, a termelékenység, a hatékonyság, az időbér, és folytathatnánk a sort. A közgazdasági szakkifejezések egyre jobban benne élnek a kpz- nyelvben, sőt megpróbálnak beférkőzni a sportnyelvbe is. A minap meghallgattam a rádió közvetítését labdarúgó- mérkőzésekről. A riporter megállapította a meccsről, hogy mezőnyfölényben játszott ugyan az egyik csapat, de a másik hatékonyabb volt, s győzött. És többször is elhangzott : „hatékony”, holott arról volt szó, hogy a másik csapat eredményesebben támadott, gólokat lőtt. A következő forduló mérkőzéseiről szóló adást is meghallgattam, de ekkor már nem fordult elő a „hatékonyság”. Talán valaki hatékonyan fellépett ellene? * Nem új felfedezés az, hogy csak a jól végzett munka után elégedett igazából az ember. .Jóleső érzés az „asztalra tenni” a kifogástalan terméket, alkotást, s jogosan várni az érte járó munkabért, esetleg prémiumot. Mégis előfordul a hanyag munka, az erősen kifogásolható minőség, ezért a mércét optimálisan kell beállítani. Sokszor elhangzik manapság: a munkabér nem jelenléti díj, ám találkozunk olykor egy káros jelenséggel, amikor már magát az alapvető követelmény teljesítését is külön jutalmazzák. Ilyen elv alapján lesz az elfogadható minőségű áruból kiváló, s a nem egészen megfelelőből jó. Ezzel összefüggésben figyelemreméltó, hogy egyik megyénk Volán-vállalatánál 400 ezer forint prémiumot osztanak ki azok között, akik balesetmentesen közlekednek az adott évben. Szerényen szólva: elgondolkodtató az efféle „ösztönzés”. Hát nem azért kapják a fizetésüket e vállalat gépjárművezetői, hogy eleve mindent megtegyenek a balesetek elkerüléséért? S egyáltalán: nem alapvető személyes érdekük a saját testi épségük megóvása?! No, meg másoké is, mint bárkinek, munkaidőben is, azon túl is. Tízórai. helyett ebéd Nem szeretett óra Én a vekerre haragszom, amikor legédesebb álmaimba berreg gáládul. Sokan meg arra az órára morognak, ami a gyárak, sőt, pedánsabb helyeken az irodák kapujában is működik. Bélyegzőóra a neve ezeknek a szerkezeteknek, s feladatuk, hogy szenvtelen pontossággal örökítsék meg, ki mikor jött, mikor ment. Sokan nem szeretik. Talán, mert a portás bácsi szigora enyhül, ha a későn jövő kedvesen mosolyog, de az óra? Arra mosolyoghat akárki. Örömmel újságolta egy ismerősöm, hogy munkahelyet változtatott. Fizetése háromszázzal több, napközben meg ki-ki lehet lépni a városba, ügyes-bajos dolgokat intézni. — Látogasson meg bennünket — kiáltott utánam. Éltem is a meghívással. Egy késő őszi napon betértem hivatalába. Ügy tizenegy őrá lehetett. Az olajkályhán Totyogott a pörkölt, a sarokban megterített kisasztal. — Megszigorította a főnökség a mászkálást. Csak kilépővel mehetünk el — keseregte ismerősöm. — Négyen úgy határoztunk, nem ebédelünk az üzemi konyhán. Mindig valamelyikünk hoz egy lábaska kaját. Azt melegítjük meg és — mivel nem tízóraizunk — tizenegy körül megesszük. — És az ebédszünetben dolgoznak? — Dehogy! Akkor vásárolunk. Mire is jó a munkaidő? A címbéli kérdésre pillantva a tisztelt olvasó bizonyára csak arra gondol, amire a munkaidő hivatott: a munkára. Am, a nap mint nap tapasztalható más ténykérdések érzékeltetik, hogy a munkaidő más tevékenységek elvégzésére is nagyon alkalmas. A továbbiakban —csak a regisztrálás és nem a fel- használás céljából — felvázolunk néhány munkaidőeltöltési formát: 1. Munkaidő alatt kiválóan ,,'lehet” a munkát imitálni. (Nem szükséges hozzá más, mint megjelenni a munkahelyen és nem dolgozni.) 2. A munkaidő a fizetett szabad idő kényelmes és hasznos eltöltésére nagyon „alkalmas”. (Ilyenkor — nyolc óra hosszú idő! — zavartalanul lehet étel- és tortarecepteket cserélni, varrni, kötni, horgolni és horkolni, de olvasni is lehet az általános műveltséghez elengedhetetlenül szükséges magyar és a világirodalom klasszikusainak műveit. Netán krimit !) 3. Munkaidővel és munkaidőben leplezni „lehet” mindazon pásztorórákat, amelyek a munkaidővel és a munkaerőkkel kapcsolatosak. 4. Munkaidő és a munka jellegének felépítéséből adódó szerkezet ürügyén utasítani „lehet” ikszet, ipszilont vagy zét, hogy végezzen el kényelmetlennek tetsző, munkaiidőn kívüli háztartási és más megbízatásokat. 5. A munkaidő ezen felül „alkalmas” még: építkezéshez anyagot hajszolni, építkezni és másnak építkezésben segíteni, kirándulni és kirándultatni, bélyeget és pénzt gyűjteni, nő után menni, saját nőnket ellenőrizni, kapcsolatot tartani bor, sör, pálinka mellett, kapcsolatot leépíteni mindezek megvonásával, emellett autót javítani, el-, meg- és szétválni, valamint a világot megváltani, megváltatni ...és talán-dolgozni is! Okosan, gyorsabban... A munkaidő csökkentését lehetővé teszi az, hogy egyre erősebb, okosabb gépeink rövidebb idő alatt is sokkal többet termelnek, mint a régiek. Az új gépek tervezése sok erre hivatott szakember dolga. De szerencsére azok is sokan vannak, akik a termelőmunka mellett, kitalálva új megoldásokat, gyorsítják a munkát. ök az újítók. Közülük sokan dolgoznak Szekszárdon, az MMG-AM műszergyárában. Most Ruzsinka István két, pompásan bevált újítását örökítettük meg. Az egyik szerkezet, hagyományos asztali fúrógépbe befogva, a nyomáskapcsoló házán egyszerre tíz menetet készít el, töredékére rövidítve ezzel az alkatrész megmunkálási idejét. A másik berendezés a tőkés exportra készülő manométer egyik alkatrészébe mar hornyot. A klasszikus eljárás szerint ehhez marógép kellene. Ö egy pneumatikus mozgatású asztalkát készített, aminek segítségével, a korábbi eljárásnál gyorsabban, egy egyszerű fúrógépen is elvégezhető a művelet. Mindkét újítás gyorsítja a munkát, segítve azt az általános tendenciát, hogy tovább rövidülhessen a munkaidő. Az oldalt Írták: V. Horváth Mária, Szepesi László, Szűcs László János, Vita- szék Zoltán. A fényképeket Szepesi László készítette. Marógép helyett fúrógéppel, s gyorsabban Tíz menetet készít egyszerre az ügyes szerszám Dolgozunk, és kész! Hutás László, a Láng Gépgyár dombóvári gyáregységének 32 éves lakatosa mondja: — Dolgoztam már több helyen, de ,a mostani munkahelyemen a legjobb a munkaidő és annak kihasználása. Ez azért vian, mert a mi csoportunk — a Gerencsér brigád — fegyelmezett. Mindig arra törekszünk, hogy maximálisan kihasználjuk a munkaidőt. Ez a termelésünkben is megmutatkozik. A munkafolyamatok szigorú betartása nagyon fontos. Nálunk nincs olyan, hogy elmenjen valaki a brigádból a csarnok másik végébe dumálni. De olyan sincs, hogy csellengjen, és ne tudja a másik, hogy hol van. Mindez a béreken is meglátszik. Tudomásom szerint a bérkategória .alapján a felső határ felé tartunk. Természetesen én most a mi brigádunkról beszélek. Én tíz évet dolgoztam az építőiparban, budapesti központtal, vidéki munkahelyen. Azt és a mostani munkahelyemet össze se lehet hasonlítani. Akkoriban, amikor már készültem eljönni, ottani főnökeim mondták, nem tudom majd megszokni ezt a tempót. A blokkolást és az egyebeket. Most nemcsak a pontos munkakezdésről beszélek, hanem arról, hogy az egész brigád tartsa be a munkafegyelmet. Nem volt igazuk! Három hónapnak kellett eltelnie ahhoz, hogy belekerüljek a kerékvágásba- Az más dolog, hogy magát a munkát is meg kellett szoknom. Brigádunk tartja a szintet. A gyártmánytól függ, hogy mikor, mennyit tudunk teljesíteni, de a száz százalékot mindig hozzuk. Négy éve vagyok itt a gyárban, de a brigádunkban nem hallottam még olyan morgást, hogy kevés lenne a borítékban. Dolgozunk, és kész! Maradéktalan munkafegyelem kell a munkavégzéshez. Természetesen még egy emberismerő és -szerető, keményvállas vezető is szükségeltetik. Olyan, akinek szava és becsülete is van a brigádta- gok előtt. Mert embenfaló vezetővel nem léhet eredményesen dolgozni. Sok perc is sokra megy Tudtam, hogy nehéz fába vágom a fejszémet, de sebaj! Reggel kilenckor indultam „útnak”. A megyeszékhely néhány áruházába, boltjába tértem be, és sorra megszólítottam a vásárlókat... Bemutatkoztam, majd megkérdeztem: — Mikor dolgozik (netán „most”)? — s ha az utóbbi „most”-ra kaptam a választ (ha kaptam) —, tovább fagga- tóztam... Skála Aruház — kilenc óra tíz perc: Negyven év körüli asszony tolja ki a bevásárló kocsit a pénztár mellől. Legalább harminc aprócska csomag pakolásával bajlódik. Van közte felvágott, 1—2 zsömle, konzerv, hidegkonyhai készítmény. — Nem vettem én senkinek semmit. Mind az enyém — szól ellenségesen, majd átmegy idegesbe. — Hagyjon már! — s keze hirtelen mozdulatakor kiesik hóna alól a dosszié, abból a kézbesítőkönyv. Néhány levél mellé hullik. Lehajolok, hogy segítsem összeszedni. — Ha elolvassa a feladót, megsérti a levéltitkot — ripa- kodik rám, majd leguggol, s bő parasztszoknyájával beteríti a „titkokat". Az első emeleten fiatalember nézelődik. Először nyájas, szívesen beszélget. Amikor a lényegre térek, dühöng: — Menjen ám a hülyeségeivel... Otthon Aruház — tíz óra: — Minek az magának, hogy hol dolgozom? A fogászaton voltam, útba esett a bolt, beugrottam ezért a fazékért, meg ha itt vagyok, vetem két Biopont és szappant. — Evőeszköz-készletet veszünk kolléganőinknek. Két Erikánk van. A főnök küldött ki vásárolni. Hogy honnét? Mi köze hozzá? Korzó Aruház — fél tizenegy: — Varga lstvánné vagyok. Tizenegyre megyek dolgozni. Pénztáros vagyok a Panorámában. Mindig úgy intézem a dolgomat, hogy a bevásárlást munkaidő előtt végzem el. Fiatal, zöldruhás nő a szoknyák között válogat: — Titkárnő vagyok. A főnököm öngyújtóját töltetem. Egy pillanatra ugrottam be az üzletbe... Csak nem gondolja komolyan, hogy megmondom az „öreg” nevét. Nem rúgatom ki magamat... Meg mi van ebben az öt percben?! Malinger lstvánné is pénztáros, mégpedig a 25-ös ABC- ben. A méterosztályon vásárol: — Fél egyre megyek dolgozni. Munkaidőben ki sem jöhetnék. De így van ez rendben. Két idősebb asszony az otthonkákat nézegeti. Mindketten dajkák a Kölcsey-óvodában. Parrag Jánosné munkaköpenyt és munkacipőt keres. Hollósi Józsefnél elkísérte. Fél héttől fél háromig dolgoznak. Parragné vidékről jár be Szekszárdra. Fél három után siet a buszra... — Egyébként engedéllyel jöttünk el az óvodából. (Amikor visszaérkeztem a szerkesztőségbe, főnökeim — egy telefon jóvoltából — már tudták, hogy „piszkálódni” merészeltem egyes vásárlókkal.) Dehogyis piszkálódtam, csupán olyan dolgok felől érdeklődtem, amit — valljuk be — sokan megkérdezhetnének önmagáktól. Nem is ritkán.
