Tolna Megyei Népújság, 1980. augusztus (30. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-27 / 200. szám

1980. augusztus 27, Képújság 3 „Kettőn áll a vásár...” Jutalomként: betétkönyv Mindenütt jelentőséggel bír a fiatal fizikai dolgozók törzsgárdataggá válása. Hogy az ifjúmunkások kötődjenek munkahelyükhöz, a munka­adók mindent megtesznek. A kollektíva egyetértésével al­kalmazzák az anyagi és er­kölcsi támogatás különféle módozatait is. A cél, hogy a fiatalok megtalálják helyüket a munkahelyi közösségben. Több helyen — elsősorban termelőszövetkezetekben, ál­lami gazdaságokban — évek óta gyakorlat: öt évre szóló szerződést kötnek a fiatalok­kal, akik a szerződés értel­mében ez idő alatt nem vál­toztatnak munkahelyet, a szövetkezet, illetve gazdaság pedig havonta két-hárömszáz forintot fizet be számukra az OTP-be, ifjúsági takarék- betétként. A Szekszárdi Állami Gaz­daság első ízben 1975-ben — azóta pedig rendszeresen — fizetett be pénzt a takarék­ba fiatal szak- és betanított munkásainak. Kilencüknél most telt le ez a bizonyos öt esztendő. Az ünnepélyes szerződéskötést természete­sen minden alkalommal meg­előzte a fiatalok kiválasztá­sa. Nyilvánvalóan azok kap­ták és kapják e kedvez­ményt, akik munkájukkal rászolgáltak a bizalomra. — Ez volt az egyik szem­pont a „takarékbetétes” fia­talok kiválasztásakor, de fontosnak tartottuk a csalá­dok összetartásának segítését is. Jórészt olyanoknak aján­lottuk fel a szerződést, akik­nek a szülei, vagy más csa­ládtagjai a gazdaságban dol­goznak — mondja Mihályi László, az ÁG pártvezetőségi titkára. Sáfrány István a gazdaság szőlészetében dolgozik ti­zenkét éve. Növényvédő szakmunkás. Most huszonhat esztendős. A kajmádi kerület egyik gazdasági épülete mel­lett sikerült rátalálni, éppen szállt fel a motorkerékpárra. — Amikor szóltak a szer­ződésről, nem jelentett gon­dot az aláírás... — csatolja le a bukósisakot. — Nekem nem állt szándékomban in­nen elmenni. Elégedett vol­tam a munkámmal és az anyagiakkal. Most járt le egy hónappal ezelőtt az ifjú­sági takarékbetét-könyvem. — Tizennégyezer forintja jött össze ebből. Mire for­dítja? — Pontosan akkor értesí­tettek, hogy döntsék a pénz­ről, amikor megszületett a kislányom, Anasztázia Azonnyomban négyezret el­költöttem lánykánkra, a ti­zet pedig betettem takarékba. — Meséljen a családja ter­veiről. — A gazdaság szolgálati lakásában lakunk apósomék- kal együtt. Nagyon szeret­nénk külön lakáshoz jutni. Ha netán építenénk, akkor nyilván ahhoz használom fel a megmaradt pénzt. Ha itt Kajmádon kapnánk megüre­sedett lakást, akkor bútort vásárolunk részletre. Mond­ták az OTP-nél, hogy az if­júsági betéttel rendelkezők­nek három év alatt kell csak visszafizetniök a kölcsönt. — Mielőtt létrejött a gaz­daság és ön között a szerző­dés, hallott már az ifjúsági takarékbetét-akcióról ? — Nem. Amikor elmond­ták, hogy ez milyen előnyök­kel jár, nagyon örültem. De a pénznek még jobban. Ezt úgy értse, hogy a pénz min­dig jól jön, de az öröm ak­kor még nagyobb, ha a fo­rintok bizalmat, elismerést jelentenek. Nagy József Kajmádon született, azóta is ott él. Ami­kor 1968-ban elvégezte az általános iskolát — szerinte természetesen —, ott, a gaz­daság kerületében helyezke­dett el. Először a tejházban mosogatott, majd fogatos lett. Amikor leszerelt, az üszőkhöz került gondozónak. — Munkájával elégedettek vagyunk, s terveink vannak vele — mondja dr. Horváth Gyula, a kerület állatorvosa, egyben párttitkára. — Sze­retnénk, ha elvégezné a szakmunkás-tanfolyamot. Talpraesett, értelmes fiatal­ember. Ragaszkodik a püsz- tához, ami manapság ritka­ság. Állatszeretetéről pedig annyit, hogy munkaidőn túl is mindig ott tesz-vesz a ka­rám körül... — Mit csinál ott olyan so­káig? — kérdem nem sok­kal ezután Nagy Józseftől. — Ha nem akad dolog, megnézem az üszőket. Vagy javítgatok a karámon. Kü­lönben reggel hattól kilencig, délután kettőtől hatig legel­tetek, közben itatok, meg rendezkedek a karám körül. Mert a javítás is az én fel­adatom. — Ügy tudom, hogy a gazdaság magának és az ál­lattenyésztésben dolgozók­nak havonta háromszáz fo­rintot fizetett be az ifjúsági takarékbetétbe. — így van. Éppen most kaptam meg a 21 ezer fo­rintot. Húszat a takarékban hagytam, az ezret kipótoltuk, és sírkövet csináltatunk édesapámnak. Tavaly halt meg. Most édesanyámmal és öcsémmel élünk. Fizetésemet szalaggal együtt hazaadom. Különben én sem ismertem az ifjúsági takarékbetétet. Amikor megkötöttük a szer­ződést, magam is kedvet kaptam az efféle pénzgyűj­tésre, s kétszáz forinttal „be­szálltam”. Egyébként en­nél is most telik le az öt év. — Milyen érzést váltott ki önből a szerződés fel­ajánlása? — Megtisztelve éreztem magam. Egy pillanatig sem gondolkoztam, hogy aláír­jam-e. Szeretek itt dolgoz­ni... Meg, hogy kaptam ezt az ötéves „jutalomsoroza­tot”, hát ha lehet, még job­ban dolgozom. Tudja, hogy van ez, mindig kettőn áll a Vásár... — Csak a takarékbetétre gondol? — Dehogy! Nagy öröm ért bennünket. Hamarosan uj, kétszobás, fürdőszobás, vil­lanybojlerral felszerelt la­kásba költözünk... ' V. HORVÁTH MÁRIA Csapágyak Debrecenből A Magyar Gördülőcsapágy Művekben ma már megközelítőleg nyolcszázféle csapágyat gyártanak. A külföldön is jól ismert nagyüzemben a magyar népgazdaság csapágyszük­ségletének mintegy hetvenöt százalékát állítják elő. A Tolna megyei Építő­anyag-ipari Vállalatnál spe­ciális hőszigetelő anyagot dolgoztak ki az elmúlt évek­ben. Ennek jelentősége évről évre nő. Ezt vették tudomá­sul a mezőgazdasági szak­emberek, amikor élve a lehe­tőséggel, a terményszárítók szigetelésére elkezdték hasz­nálni ezeket a lapokat. A mérések már tavaly bebizo­nyították, hogy néhány tíz­ezer forintos beruházással egy év alatt ennél nagyobb értékű üzemanyagot is meg lehet takarítani. Tavasszal a KSZE közre­működésével megkezdődött ez a munka, s ma már a nö­vénytermesztési rendszer taggazdaságai közül 25-ben szigetelt hőlégcsatomájú be­rendezésekben szárítják a ter­mést. Az építőanyag-ipari vállalat több sajtológépet be­állított, amelyeken az igé­nyeknek megfelelő mennyisé­gű szigetelőanyagot állítanak elő. Ebben az évben összesen 51 szárítót „öltöztetnek fel” hőszigetelővel. Energia (2.) A gazdagság jelképe: az olaj Ha az energiahordozókról kérdeznek ben­nünket, szinte biztos, hogy legelőször az olajról kezdünk el beszélni. Ennek oka, hogy az elmúlt hét esztendő az olajfélelmek jegyében telt el. Nemcsak használjuk, de féltjük is sztár energiahordozónkat: mi lesz, ha holnap nem lesz belőle elég, ha a ku­tak egyszer s mindenkorra kiapadnak? Az igazság az, hogy az olaj hirtelen vált kedvenc energiaforrásunkká. A század­fordulón mindössze tíz ország termelt ola­jat, ma már nincs olyan állam, ahol — akár van, akár nincs — ne kutatnának utá­na. Az olaj, akárcsak az arany, idővel a gazdagság jelképeként vonult be tudatiunk­ba, nem véletlenül alakult ki a másik ne­ve, a fekete arany. Ez a képzet azonban csak az 1973—74-es árrobbanás után ala­kult ki bennünk, addig azt hittük, mindig bőségesen és olcsón lesz olaj. Az árrobbanás után aztán megszaporod­tak a figyelmeztetések: pazarlóan bánunk értékes energiahordozónkkal. A becslések szerint a gazdaságosan felszínre hozható készletek mintegy 100 milliárd tonnára te­hetők, bolygónk elvileg lehetséges olajkin­csét pedig 272 milliárd tonnára teszik a szakértők. Tavaly a világ kőolajtermelése megközelítette a 3,3 milliárd tonnát, s ha a fogyasztás akárcsak 5 százalékkal nő, a fe­kete arany búcsúéve még az ezredforduló előtt — 1999-ben — beköszönt. Érdemes megvizsgálni, hogy miként osz­lik el a világ jelenleg kiaknázható olajkin­cse (milliárd tonna): Közel- és Közép-Kelet 52,0 Szocialista országok 14,7 Észak- és Dél-Amerika 11,7 Afrika 9,2 Nyugat-Európa 3,6 Távol-Kelet és Ausztrália 3,0 Ebből a megoszlásiból már látszik, hogy az olajlelőhelyek földrajzi elhelyezkedése ugyanolyan egyenlőtlen, mint a széné. Lé­nyegében nem változtatnak ezen azok a geológusvélemények, amelyek még megbú­jó szénhidrogén-lelőhelyeket sejtenek Föl­dünkön: a Szovjetunióban, az Egyesült Ál­lamokban, Latin-Amerikáiban és a Közép- Keleten. Az olajláz, amely az elmúlt évtizedek­ben hatalmába kerítette az emberiséget, nem fog egykönnyen elmúlni, sőt, tartani lehet attól, hogy minden eddigieknél na­gyobb veszélyekkel fenyeget. Arról van szó ugyanis, hogy a hirtelen meggyorsult gaz­dasági fejlődés nyomán a 70-es évek elejé­től ugrásszerűen megnőtt az olajfogyasztás. Egész iparágak mellőzték egyszerre a „pisz­kos” szenet, álltak az át az olcsó, bőségesen csordogáló fekete aranyra. S történt még valami, amire húsz évvel ezelőtt csak igen kevesen figyeltek fel: megalakult a Kőolaj- exportáló Országok Szervezete, az OPEC. Ma lényegében a kialakult felhasználási struktúra', s az olajmonopóliumokkal sok tekintetben együttműködő OPEC szorítja a fogyasztókat, immár nemcsak gazdaságilag, hanem politikailag is. Az Egyesült. Államok kormánya „jogot” formált magának a kö­zel- és közép-keleti olajlelőhelyekre, ame­lyek a leggazdagabbak a világon — ezekért akár fegyveres konfliktus kirobbantására is késznek mutatkozni. Nyugat-Európa és Ja­pán döntően olajbehozatalra szorul, ag­gódva szemléli a felelőtlen amerikai lépé­seket, mert attól tart, hogy azokkal macik­ra haragítják az olajtermelő országokat. A fejlődő világ zöme alig, vagy egyáltalán nem jut olajhoz, márpedig gazdasági fel- emelkedéséhez energiára, mind több ener­giára lenne szüksége. Ezeknek az államok­nak a haragja, ha nem tesz az emberiség lépéseket az igazságos elosztás érdekében, előbb-utóbb a nagyfo gyasztók ellen fordul. S végül, fokozza a bizonytalanságot a vilá­gon, hogy az olajtermelő országok többsé­ge politikailag kiforratlan. Egy-egy társa­dalmi változás, vagy annak akárcsak leg­halványabb jele is szítja a nemzetközi fe­szültséget. Ez hát az olajhelyzet. Szerencsére, ma már sokan vannak a világon, akik felis­merték a belőle fakadó nehézségeket, s e fontos szénhidrogén helyettesítésére töre­kednek. o A vállalat szekszárdi üzemében a terményszárítók burkolólapjait készítik ____________________Ö_____________________,_______________________

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents