Tolna Megyei Népújság, 1980. augusztus (30. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-19 / 194. szám
aIvépüjság 1980. augusztus 19. Moziban Rádió Egy énekes emlékműve Woody Guthrie amerikai country-énekessel nem bánt mostohán az utókor. Legfőképpen nem Hal Ashby filmrendező, aki az énekes halála után kilenc évvel megrendezte a Dicsőségre ítélve című filmjét. • A film egy művészi pálya bemutatása a kezdettől egészen addig az állomásig, amikor vagy megnyilatkozik a művész elkötelezettsége, és hátat fordít a dollármilliókat hozó stúdióéneklésnek, vagy mint egy kényelemtől eltelt nyárspolgár tehetségét feladva elmerül benne. A főhős élete az elsőt, a nehezebbet, a hálátlanabbat tárja elénk. Művészi jelzővel illetni egy „népi énekest”? — kérdezhette a mozinéző. Igenis azzal, mert ez a zenész gitárjával célját oly módon szolgálta, hogy azt már művészinek kell mondani. Woody Guthriet gondolom életében cseppet sem érdekelte, hogy megtisztelték-e ezzel a minősítéssel vagy sem. Ha hihetünk a rendező filmjének — én azt tettem —, akkor őt mindvégig csak az érdekelte, hogy dalaival igyekezzen megtisztítani a kisemmizett amerikai emberek szeméből a kapitalizmus gazdasági világválságának és a társadalom ellentmondásainak ködösítő hályogát és a szervezett munkásság felé mutassa nekik az utat. A Dicsőségre ítélve című filmre azt a jelzőt mondani, hogy jó — édeskevés. Ez a jelző még az énekest alakító — legutóbb Ingmar Bergman. Kígyótojás című filmjében főszereplőként látott — David Carradine szerepformálására sem elég. A maga eszközeivel a film ugyanazt Az Alföld augusztusi számából Az Alföld az utóbbi időben két számot szentelt az uráli (finnugor és szamojéd) népek népköltészetének és irodalmának bemutatására. 1974- ben egy teljes szám a finn irodalommal és művészettel foglalkozott, 1976-ban pedig a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem tanárainak közreműködésével észt számot szerkesztettek. A mostani szám az idén augusztusban Turkuban megrendezendő ötödik nemzetközi finnugor kongresszus tiszteletére készült. Az összeállítás több blokkból áll. Minden blokk előtt rövid tanulmányt olvashatunk a^ illető nép irodalmáról, majd műfordítások következnek, többnyire eredetiből. A vogulokat Kálmán Béla, az osztjákokat Schmidt Éva, a votjákokat Kiss Antal, a zürjéneket Szíj Enikő, a cseremiszeket Bereczki Gábor, a mordvinokat Salamon Ágnes, a lappokat Keresztes László, a tavgi-szamojédokat Hajdú Péter ismerteti meg az olvasókkal. A népdalokat, medveünnepi evrseket, a műköltészet és az egyre. izmosodó elbeszélő irodalom darabjait a legkiválóbb magyar költők és műfordítók ültették át magyar nyelvre, közöttük találjuk Kiss Tamást, Bede Annát, Csoóri Sándort, Tan- dori Dezsőt, Kálmán Bálát, Szíj Enikőt. Falak a városban címmel Franck Roussel francia fotóművész alkotásaiból kiállítás nyílt vasárnap Vácott, a Madách Imre Művelődési Központban. Az ismert fotográfus több mint félszáz különböző méretű művét állították ki, amelyek témája többnyire „a város”, a különleges formájú és sokféle épület, tűzfal. A kiállítás egyúttal megnyitója volt a Dunakanyar fotóklub által szervezett IX. nemzetközi diaporáma biennálénak, amelyen 5 ország fotósainak 33 alkotását mutatják be. hirdeti, mint azt József Attila tette. A tehetség és az elhivatottság nem árucikk. Két út lehetséges: vagy belehalnak vagy aprópénzre váltják. Elgondolkodtató és kemény képsorokat láttunk. A keménység a film mondanivalójának őszinteségében rejlik. A rendező merte szembesíteni a 30-as évek társadalmi válságának eredőivel az éhbérért az ültetvényeken robotoló munkások életét. Woody és Pauline (Gail Strickland) románca ismét csak azt bizonyította, hogy a gazdagok ingyenebédje csak olcsó, hamis és önálltató mutatvány. A filmben az ültetvényesek és bérenceik éppolyan brutalitással verték szét a bánatban született együtténekléseA Kossuth-kiadó igazán nagy szívességet tett volna az érdeklődő olvasónak, ha Nicholas Halász Dreyfus kapitány című, jóval több, - mint 300 oldalas dokuimenitumköte- te második, átdolgozott kiadása alkalmából arról is felvilágosítással szolgál, hogy ki a szerző. A kötettel kapcsolatban ugyanis más hiányérzete senkinek sem lehet. A Drey- fus-ügy könyvtárnyi irodalma (minden bizonnyal) távolra szakadt hazánkfia jóvoltából egy olyan munkával szaporodott, melyet alig lehet letenni. A szerző — könyvének alcíme szerint — „egy tömeghisztéria történetének” megírására vállalkozott és éppen ez a telitalálat. A rideg, kemény akaratú, de tulajdonképpen cseppet sem 'rokonszenves Dreyfus ügyének bárki más is a szereplője lehetett volna, ha történetesen zsidó, katonatiszt és egy adott történelmi szituációban beve- rekszi magát a francia vezérkarba. Az 1870/71-es vereség viisszacsapásának lázában égő ország, a bűnbakkeresésre kész főtiszti lés tábornoki Három kötet kapható még a Kossuth Kiadó Ország, világ sorozatából. A fényképekkel, rajzokkal bőségesen illusztrált útikönyvek közül érdeklődésre tarthat számot Bokor Pál könyve, az Egy kínai nyár. A szerző a Magyar Távirati Iroda tudósítójaként tartózkodott az országban. Pillanatfelvételei az emberekről, városban, üzemben, parkban, színes kereszt- metszetét adják napjaink Kínájának. Darabos Erzsébet, egy magyar hajón, az Adyn utazta két, mint ahogyan nemrégiben az amerikai rendőrség verte szét a színesbőrűek megmozdulását Miamiban. A film végén azzal a meggyőződéssel távozunk, hogy az óceánon túl az évek folyamán csak az emberek cserélődtek, de az a világ, amelyben élnek, modernizálva kíméletlenebb lett. Egy ilyen világban a családjának a hitéért hátat fordító, a megnyomorítást és a dicstelen halált is önként vállaló ember — legyen az egy country-énekes — érdemel valamit. Woody Guthrie emlékművet kapott. Hal Ashby filmrendező jóvoltából. SZŰCS LÁSZLÓ JANOS kair mást is kiválaszthatott volna. Direyfusnak, aki egyik nagy védelmezője — Clemen- ceau, „A Tigris” — szerint semmit nem értett a saját ügyéből, egyszerűen csiak pechje volt. Meg szerencséje is, hogy olyan nagyságok, mint az előbbi és Zola felismerték a történelmi helyzetet és Máütiak „Az Ügy” mellett. „Az Ügy” semmi más nem volt, mint a nagy francia forradalom eredményed} visszacsinálásának szándéka, royalista és militarista puccskísérletek, a katolikus egyház szövevényes machinációinak, meg néhány diktatórikus terveket szövögető tábornok álmainak összevisszasága. Ugyanakkor az újkori antiszemitizmus első beköszöntésének időszaka, sóit, a fasizmus egyenesági elődei felbukkanásának kara is. Hallasz könyve logikus szerkezetével, fölényes tárgyismeretével segíti hozzá az olvasót, hogy áttekintést nyerjen Franciaország történetének egyik végzetes korszakáról. O. I. körül Afrikát. Indián át eljutott Szingapúrig, majd haza a Szuezi csatornán át. Az eltelt időben nyitott szemmel járt a kereskedelmi tengerészek között, és a meglátogatott országokban. Füszter Ildikó Líbiában töltött el hosszabb időt, könyvében mindent elmond, amit csak az országról megtudott. A színes riportok arra keresnek választ, hogyan élnek a homok és kősivatag lakói, milyen fejlődést ért el ez az olajban gazdag ország, milyen a hétköznapi élet Líbiában? A következő heti filmjegyzetünket Az áldozat című magyar bűnügyi filmről írjuk Kossuth-könyvek Dreyfus kapitány Ország, világ Hangdokumentum A rádió szórakoztat, hírt közöl, információkat áraszt, nép- és közművei, zenei örömökkel és esti mesével szolgál. Még sorolhatnánk. Ezen belül pedig olykor elgondol-* koztat. Előfordul, hogy olyan műsorok keretében is, melyektől ezt az ember egyáltalán nem várja. Ilyenek a hírek. A hírekben többnyire „simán” tudomásul vesszük, hogy Iránban megint kivégeztek 7—8, netán 27 összeesküvőt, Indiánban több százezerre emelkedett az Uttar-Pradesh állambeli hajléktalanok száma, 873 kilométer hosszan még tart a HL fokú árvízvédelmi készültség és Bolognában 80 egynéhányra nőtt egy fél Keleti pálya- udvarnyi csarnok felrobbantásából következő áldozatok száma. Aztán váratlanul megszólal Budapest első tanácselnöke és 30 év távolából döbbenetes eredményekről ad számot. A fővárosban felépült annyi lakás, mint amennyi manapság egy jobb házgyár negyedévi teljesítménye. Megszüntették a Teleki téri zsibpiacot, sőt, már parkosítják is a helyét. Nem tudom, hogy ki, miként reagált erre, ami egyébként augusztus 15-én reggel volt hallható. Nekem mindenesetre megállt kezemben a borotva, mert jó férfiszokás szerint rádiós „aláfestéssel” ténykedtem a fürdőszobában. Évek óta szeretném álcázni, hogy tulajdonképpen a könnyen megható- tozom. Most nem sikerült. Ez a tán 60 másodpercnyi hang- dokumentum újságcikkek kolumnáinál és több kötetnyi statisztikai évkönyv számoszlopainál jobban megéreztette velem mindazt, amit tulajdonképpen átéltem, csak elfelejtettem. Azt, hogy honnan indultunk és hová jutottunk. Amikor az első polgármester beszélt, még a Duna fenekén pihent a főváros hídjainak zöme. Nem létezett a Népstadion, álomnak is túlzás volt a metró, kiégett váz jelezte a királyi palota kupolájának egykor volt létét. Magam is utaztam „tuján”, ami alatt a jó öreg, zörgős, sárga villamosok (természetesen „csuklótlan” villamosok) hátulja, pontosabban az ütköző értendő. Sőt az „R” csoport dzsipjeit is láttam száguldozni és egy alkalommal kátránnyal átitatott talpfát loptam másodmagam- mal a délpesti pontonhíd tő- szomszédságából tüzelőbeszerzési céllal. (Nagyon nehéz volt!) Mert távfűtésről még senki nem hallott... Mindezt azért vélem érdemesnek hangsúlyozni, mert egyik-másik hangdokumentum szerencsés időponban történő felelevenítése talán másokban is ilyen, vagy hasonló gondolatok folyamának nyit gátat. Nem árt. A Rádió pedig valószínűleg sok hang- dokumentumot őriz. (ordas) Tamkó Sirató Károly: Jövőbúvárok ...én ott kezdődőm mikor a Föld tűzpárás hajnalán a nitrogén pihegni kezdett s élő szobrokat formált... (Jövőbúvárok) Az év elején elhunyt költő, verseinek egy sajátos együttese e könyv. Tamkó űrperspektívába vetített gondolatai, a tudás, az emberség példái. A szemléletében és formájában is merészen új poézis az elkövetkező századok lehetőségeit kutatja, magával ragadva olvasóit. (Móra Kiadó 1980. Válogatta: Lengyel Balázs). BAYER BÉLA TV-NAPLÓ Szerelem vagy partnerkapcsolat? A rádió népszerű 168 óra című műsorában fontoskodva nyilatkozik egy szakférfiú arról, hogy a nemzetközi vonatokon akkor sem adnak ki közös hálókocsijegyet, ha anyáról és fiáról van szó, mert nem tudni, hogy „milyen gondolatokat forgatnak fejükben” (!), ugyanakkor a tv Vészcsengő című dokumentumfilmjében négy nő nyíltan beszél élete intimitásairól, arról, hogy házasságon kívül is vállalta az anyaságot. Egészen bizonyos, hogy a négy nő erkölcsi felfogásával nagyon sokan nem értenek egyet, az is elképzelhető, hogy vannak, akik a legkeményebben elítélik magatartásukat, a kérdés lényege azonban valahol másutt van. Négy nő keresi a boldogságot, a család örömét, a gyereket. A vágy természetes, életükben mindent ez motivál, s az okokat is felesleges lenne keresnünk, mert csak az eredmény fontos: érzelmi magányukat akár megalázó helyzetek árán is fel akarják oldani, s a természetes vágy és a kétségbeesés egyaránt közrejátszik abban, hogy gyereket tudjanak maguk mellett, aki valóban az övék, apától, tartásdíjtól függetlenül is. Az igazi tanácsadó a társtalanság, de a megoldás kétséges ebben a pánikhelyzetben, mert a sóvárgott gyereknek mindent kell pótolnia, érzelmi kiszolgáltatottságot, egy bizonyos társadalmi gyanakvást, mert azért ilyen is van, de mindenekelőtt a partnerkapcsolattal pótolt szerelem emlékét, aminek már elnevezésében is van valami megalázóan alkalmi. Természetesen senki nem tud válaszolni az alapkérdésre, hogy az annyira áhított gyerek valóban kárpótlást ad-e majd mindazért, amiért kárpótlást vár tőle az anya, s vajon nem kíván-e teljesíthetetlenül sokat, amikor egész életét' a partnerkapcsolat következményére bízza. A kérdés gyakorlatilag is válaszra vár. Az egyik anya önérzetesen mondta, hogy a férfi tudni sem akart a gyerekről, amit végtére meg is lehet érteni, mert törvényes házasságában is van gyerek, mire azzal válaszolt, hogy tartásdíjat sem kér, mert megmutatja, hogy egyedül is boldogul. Mi, akik ha együttérzéssel is nézzük sorsát, legszívesebben azt kérdeznénk: „öt, tíz, tizenöt év múlva is?” A szegénység rossz tanácsadó, s egy gyerek felneveléséhez a szereteten kívül pénz is kell. S ilyenkor az ' is eszünkbe jut, hogy folyamatosan emelkedik az állami gondozásba adott gyerekek száma, pedig a szerelem boldogságában a szülőknek ez a kényszerű lehetőség nyilván meg sem fordult a fejében. De mindez már csak következmény, a lényeg másutt Van, úgy gondolom, magánál a partnerkapcsolatnál, mely egy alkalmi együttlét következményéről hiteti el a magára hagyott nővel, hogy még sincs egyedül, család veszi körül, akkor is, ha egy gyerek jelenti a családot, vagy inkább az egymásrautaltságot. Mindenkinek joga van a boldogsághoz, s méltánytalanság lenne egy vélt erkölcs nevében ítélkezni azok fölött, akik egyszerűen élni akarnak úgy, amiként a többiek. De miközben a négy vallomást hallottuk, tulajdonképpen nem a boldogság szava szólt hozzánk, inkább a reménykedésé, hogy sikerül szabadulniok a boldogtalanságtól. A kettő ugyanis nem azonos. Gárdos Péter dokumentumfilmje, erényei ellenére, túlrendezett, egy melodráma hangulatával és szimbolikusnak szánt, de inkább önkényesnek tűnő helyszíneivel. A rendező ne akarjon többet tudni a tényekről, más Jetben is figyelembe veendő szempont, amiről rendezőink — sajnos — egyre inkább megfeledkeznek. De legyünk őszinték, így is alkalmas volt arra, hogy gondolataival gondolatokat ébresszen. Az persze más kérdés, hogy kiben mit ébreszt. CSÄNYIlAszlö Gyümölcsoltó Boldogasszony Az emberekben való feltétel nélküli hit, az önfeláldozó házastársi odaadás egyenlő a butasággal, s végzetes hiba lehet. Akár ez is lehetne egy elhamarkodottan megállapított eszmei mondanivalója a csütörtökön este bemutatott Gyümölcsoltó Boldogasszony című tv-filmnek. Szerzője, Radványi Ervin ennél jóval igazabbat, többet és fontosabbat mond számunkra már a televízióúj ágban megjelent „beharangozó” cikkében is, amelyben leírja filmje csaknem teljes, de azért meglepetést is tartogató cselekményét, kihangsúlyozva: nem krimihistória ez, s leszögezi, amit mondani akar (hátha nem érti a néző): az 1945- ben született fiatalasszony (a főhős) drámája mintha arra figyelmeztetne, hogy a felszabadulás pillanatával nem változik meg minden az emberek lelkében. A kihaló falvak világában — hiába a villanyfény, a civilizálódó környezet — él és rombol a kihalni nehezen tudó szemlélet ma is. A történet a következő: Gyümölcsoltó Boldogasszony napján, március 25-én Kismárton Lajosné férje a kocsmából hazafelé ittasan összeverekedett a legjobb ivócimborájával; gúnyolták, gyalázták egymást, s a jóval erősebb Gál Antal a férjet súlyos öklével a földre terítette. Az felállva a már távozó Gál Antalba szúrt egy vasvillát. A nézők számára a már említett meglepetés azért következik be, mert — akárcsak a filmbeli bírósággal — elhitetik vele, hogy az asszony a tettes. Ez esetben a férj szigorú felelősségrevonása helyett az asszonyt remélhetőleg felmentik. Ám mégsem ez történik, két évet kap, s a bűncselekményt naivan-bután és szeretetteljesen, szána- lomraméltóan magára vállaló asszonytól mindenki elfordul — az magára marad. Jó tv-filmet láttunk, még ha a „beharangozó” megmagyarázáshoz hasonló szájbarágással a képernyőn is találkoztunk. De érdemes elgondolkodni például a (hamis) szemtanúnak (őszinte) szavain, miszerint a verekedés két ember ügye, s egy másik: az asszonynak viszont kötelessége megvédenie az urát, értsd: akár leszúrnia a távozó támadót. Visszatérve a cikk elején említett „elhamarkodott” eszmei mondanivalóra: Kismárton Lajosné hitt a testvéreiben, s szó nélkül aláírta szülői örökségéről való lemondását; hitt környezetének, anyósának, feltétlen megbízott férjében, akit nagyon, igazán szeretett. Ez az asszony mindenkiben és mindenkinek hitt, senkiben sem tételezett fel rosszat — s egyedül maradt. A filmben látott avítt erkölcsi törvények, a megkövesedett hagyományok — ha lassan is — elporladnak. A hittel nem szabadna így történnie. V. Z.
