Tolna Megyei Népújság, 1980. augusztus (30. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-17 / 193. szám

Négy napon át Tamásiban Névnap: Jácint A Nap kél 5.43 — nyugszik 19.53 órakor A Hold kél 12.10 — nyugszik 23.01 órakor Százharmincöt évvel ezelőtt, 1845. augusztus 17-én szü­letett, és 69 éves korában, 1914. júniusában halt meg Lechner Ödön építész, az újabb magyar építészet kima­gasló egyénisége. + ÜTTÖRÖCSAPAT-VE- ZETÖK, kisdobos vezet ők és csapatképzési felelősök évi felkészítési tábora kezdődik augusztus 17-én, a dombori KISZ-vezetőképző táborban. A két turnus résztvevői — 250-en — megismerkednek az 1980/81-es úttörőév feladatai­val. — SZŐLÉSZETI bemutató. Augusztus 26-án, kedden a HUNGAROVIN etyeki célgaz­daságában a teljesen gépesít­hető, legújabb szőlőtermeszté­si módok közül az egyes füg­göny alkalmazásának gyakor­lati tapasztalatairól lesz ta­nácskozás és bemutató. A rendezvényen Tolna megye szőlész szakemberei is részt vesznek. A A VOLÁN 11. számú Vállalat Kállai Éva nevét vi­selő szocialista brigádja két­napos szegedi kirándulásra utazott szombaton. A brigád- tagok .megnézték a szegedi szabadtéri játékok kereté­ben Csemer—Szakcsi Laka­tos: Piros karaván című mu­sicaljét. * DINNYEDÖMPING volt tegnap a szekszárdi piacon. A TSZiKER szabadtéri árudájá­ban 60 mázsa görögdimmye ér­kezett a pálfai Egyetértés Me- zőgazdiaságíi Szövetkezetből. A közikedvelt gyümölcs ára 4 és 10 forint között mozgott. ÖCSÉNYBEN, augusztus 19-én, 20 órai kezdettel arató- bált rendez a községi Vörös­kereszt. A hagyományos aira- tóbál bevételét a fonyódi út­törőtábor építéséhez ajánlot­ták fel a Vöröskereszt aktí­vái. O MEGYÉNK termelőszö­vetkezeteinek személyzeti ve­zetői augusztus 28-án egyna­pos tapasztalatcserére utaz­nak Fejér megyébe. Székesfe­hérváron, a téesz-szövetség székházában a személyzeti munka tapasztalatairól, to­vábbá feladatairól értekeznek, majd a perkátai és a kápol- násmyéki termelőszövetkezet­be látogatnak. — A NAGYMANYOKI Gá­bor Áron Termelőszövetkezet a dombóvár—bonyhádi útiról 1210 mister hosszúságban erő­sített padkával, aszfaltozott utat épített, mely a központi majorba vezet. A munkála­tokhoz a szövetkezet saját kő­bányájából biztosította a kö­vet, az aszfaltozást pedig a Pécsi Közúti Építő Vállalat végezte. A gépműhely, a gép­park, a sertés- és marhatelep könnyű megközelítését szol­gáló út közel 2 és fél millió forintba került. + A SZEKSZÁRDI Népi Együttes és a Bogyiszlói Szö­vetkezeti Népi Együttes ad közös műsort sezrdán délután 4 órakor Szedresben, az augusztus 20-i ünnepségen. A Kossuth rádióban 14 óra 5 perckor jelentkezik a Gondolat­jel, mely ez alkalommal vitát, in­terjút, jegyzetet sugároz a kultú­ráról. Néhány cím a tartalomból: Hitler a Horty-féle arisztokrata­bordélyban? — Akik a kezükkel látnak, avagy a kéz intelligenciája — 101 móka Picasso körül — Ve­lence, Velence... — Nem kell a púder. A Marlene Dietrich-sorozat ma délután 16 óra 30 perckor kezdő­dik a televízióban. Ez alkalommal A becstelen című 1931-ben készült amerikai film kerül vetítésre. A film 1915-ben játszódik, s Dietri­chet, a hires kémnő, „X 27” sze­repében láthatjuk. A nevezetes hölgy minden idők legismertebb kéme lehetett volna, ha nem szü­letik nőnek... ÁRVÍZ Nyugat-Ukrajná­ban. Nyugat-Ukrajnában az idei nyáron minden korábbi esőzési rekord megdőlt. Egye­dül júliusban kétévinek meg­felelő csapadék hullott és en­nek nyomán a Dnyesater és néhány mellékfolyója kilé­pett medréből. Az árvíz leg­inkább a Ívovi területet súj­totta. Az időben megtörtént riasztás és a nagy erők — köz­tük a katonaság — részvéte­lével folytatott védekezés ré­vén sikerült megakadályozni, hogy emberéletben kár essék. A veszélyeztetett területékről a kolhozok és a szovhozok ál­latállományát, a termés és a takarmány jó részét is még időben kimentették. A EGYHETES tan-folyamot rendezett az elmúlt héten a KPVDSZ megyei bizottsága az újonnan megválasztott alap­szervezeti titkárok és reszort- felelősök résziére Szekszárdim, a Népbolt-klubban, amelyen megismertették az új tisztség­viselőket a szakmai szakszer­vezet előtt álló legidőszerűbb teendőikkel. * LOTTÓTAJÉKOZTATÓ. A Sportfogadási és Lottóigaz- gatóság közlése szerint a 33. játékhéten öttalálatos szel­vény nem volt. A lottónyere­mények a nyeremény-illeték levonása után a következők: Nógytaűálatos szelvénye 53 fo­gadónak volt, nyereményük egyenként 136 791 forint. Há­rom találata 4721 fogadónak volt, nyereményük egyenként 768 forint. A két'találatos szel­vények száma 151 496 darab, ezekre egyenként 30 forintot fizetnek. A közölt adatok tá­jékoztató jellegűek. Futó záporok Várható időjárás ma estig: eleinte túlnyomóan derült idő. Később dél­nyugat felől megnövekvő felhőzet, többfelé záporral, zivatarral. A haj­nali órákban párásság. Időnként meg­élénkülő, délnyugatira forduló szél. A gasabb nappali hőmérséklet vasárnap zött. várható 23—28 legma­fok kö­Nemzetközi meghívásos lovasverseny Ma délelőtt kezdődik Ta­másiban a nemzetközi meg­hívásos lovasverseny, mely sorrendben a XVII. A lovas- versennyel párhuzamosan hétfőtől szerdáig kerül sor a fogathajtó-bajnokság harma­dik fordulójára. A már ha­gyományos alkotmány ünnepi tamási lovasverseny mindig nagy tömegeket vonzott, s várhatóan ezúttal is eléri a nézők száma a 25 ezret. Min­denre felkészült a rendező­ség, ételekkel és italokkal bőségesen felszerelt sátrak, pavilonok várják a nézőket. A versenyek naponta dél­előtt és délután lesznek. Fo­gathajtásban hétfőn díjhaj­tás, kedden maratonhajtás, míg 20-án, szerdán akadály­hajtás lesz. Pezsgő vagy tehén ? Űj üdítőital-sztár szüle­tett a kánikulában: mégpe­dig a pezsgő. A szekszárdi Skála Áruházban többen tíz-tizenkét palackkal vásá­rolnak egyszerre belőle. A pezsgővásárlók valószínű csak pillanatnyi vágyuk­nak adóznak. Hiszen a pezsgő az üvegből ki-, a szervezetbe bekerülve nem hűt, hanem fűt. Azoknak, akiknek nem elég a kinti hőség, „belső melegre’’ is vágynak, továbbra is ajánl­juk az „üdítő-melegítőt". De vigyázat! A pezsgőnek közismert egy harmadik hatása.... Egyik üzletben a minap egészen mást ajánlottak, amikor egy hölgy hat liter tejet vásárolt, részben táp­láléknak, részben üdítő­nek. A tejmennyiség lát­tán az eladónő eme javas­latot tette: Tegnap délelőtt lestük el e pillanatot: a képen középen Szabó Sándor, a Dalmandi MEDOSZ versenyzője, aki ma száll utoljára nyeregbe versenyen — 25 év után — ab­bahagyja az aktív sportolást. Erről beszélgettek két Határőr Dózsás lovassal, valamint Bánfi Vilmossal, aki a lovasverseny pályafőnöke. — Mondja, nem lenne gazdaságosabb tehenet tar­tania? —h— Pécsi rádió Nem vettek föl, mit csináljak? Ha telefonál, válaszol a hangadó. A hétfőn 17 óra 5 perckor kezdődő ifjúsági mű­sor vendégei a Tolna, Bara­nya megyei Tan-ács, valamint a két megye nagyobb munka­helyeinek, felsőoktatási intéz­ményeinek illetékes vezetői mindenkinek segítenek eliga­zodni, munkát keresni. Egyetemi, főiskolai felvéte­livel és a munkalehetőséggel -kapcsolatos kérdéseket hét­főn 9-től 18 óráig a 10-424-as t-elefonszámon, vagy a műsor ideje alatt (17.05—18 óráig) személyesein i-s el lehet mon­daná a Pécsi Körzeti Stúdió­ban. Címünk: Pécs, Oetkin K. u. 1. Görgényi Zoltán OL VAST AM Mesevetélkedő — Mese az egész... Mese habbal... Rablómese.., Gyakran használjuk ezeket a kifejezéseket, mégsem gondolunk Hófehérkére, vagy Ali babára a negyven rab­lóval. Magyarán, nem hisszük el azt, amit az illető mond, állít, vagy nyilatkozik róla. E minősítésre szá­mos kifejezésünk van számtalan alkalomra: amikor az Illetékes (fzt magyarázza, ami mégsem úgy van. Gon­doljunk csak az ipar és a kereskedelem gazdag mese­világára, netán azokra, amelyekben a hitves az el-, vagy kimaradás okát mondja el. Mese szól a hivatali labirin­tus útvesztőiben kallódó ügyiratról, a gyermekcipők mi­nőségéről, és még sok helyen mese, hogy most aztán tényleg, mindent a vendégért.... Kár, hogy ezekből a felnőtt-mesékből nem rendez­nek vetélkedőt kizárólag felnőttek számára, miként ol­vastam a mesevetélkedőről, amelyet a szekszárdi úttö­rőházban rendeznek úttörők és kisdobosok részére. B. I. m • • • • Göcseji parasztsonka ös!i -recept alapján kezdték meg -egy újfajta hentesáru, a pármai módon készült göcseji parasztsonka gyártását a Za­la megyéi Állatiforgalmi és Húsipari Vállalatnál. A fel­jegyzések szerint évszázadok­kal ezelőtt az oilaszonszági Párrna környéki hentesmeste­rek kiváló készítménye volt ez a típusú sonka. A sólében és különböző fűszernövények kivonatában pácolt Mónika egy idő után szinte piros színűre érik, színe, íze megegyezik a szalma- vagy nádtetős pa­rasztházak padlásán füstölt sonkáéval és hónapokig is el­tartható. A ZALAHŰS-nál napi 1000 sonka készítésére rendezkednek be. Visszhang „1980. augusztus 12-d szá­muk 8. oldalán közöltek egy cikket Tárnái Sándor Élet­mentő Emlékérem kitünteté­sének átadásáról. Kiegészítést szeretnék közölni, hogy Tár­nái Sándor nem a tamási strand éttermében dolgozott, hanem vállalatunk nyári idényre szerződtetett dolgozó­jaként teljesített szolgálatot a tamási strandon. Életmentő tettének elisme­réseként vállalatunk vezető­sége 200 'forint jutalomban ré­szesítette.” Borbás István igazgató Tolna megyei Víz- és Csatornamű Vállalat Még kutyább ügy „Kutya-ügyekről" már unalomig írtunk lapunkban. A megye- székhelyen éhen kórászó és nem mindig barátságos ebekről volt szó. Akinek gazdája (valószínűleg) volt, jelenleg nincs, de irtójuk sincs. Alig egy hete a szekszárdi Béke — egykor ONCSA — tele­pen egy ötéves kisfiú térdét roncsolta szét az egyik utcára sza­badult eb marása. A környékbelieknek — és másoknak — nincs fegyverviselési engedélyük. Kérjenek? A kisfiú kórházban van. A kutya marásra kész. O. I. Szauna Őcsényben A kedvezőtlen időjárás kö­vetkeztében szünetet tartot­tak Őcsényben, a VIII. ge- menci vitorlázórepülő-baj­nokság csütörtöki verseny­napján. A szerda esti hidegben a versenyben részt vevő finn versenyzők ezzel az ötlettel álltak elő: „Építsünk szau­nát!” A -megvalósításra csü­törtökön került sor. Edelényi Gábor tv-opera- tőr tolmácsolta a szaunaépí­tés pontos, átgondolt és pá­ratlan titkokat rejtő részlete­it. A finnek javaslatára tud­niillik megmozdult az egész tábor. Őcsényből az „alkotók” (Raine Mönkönnen, Jukka Rönkipohja, Jorma Jaatinen, Martti Kuvaja, Jukka Ruoti és édesapja Jorma Ruoti) irá­nyításával egy, az erre a cél­ra létrehozott „bizottság” gondos munkával köveket válogatott ki, majd a szauna egy katonai sátor közepén kapott helyet. A sátorban ki- vénhedt — és lecsupaszított — kórházi vaságyak szolgál­tak ülő, fekvő és kínzó alkal­matosságul. Ottjártunkkor az építők még a munka lázában égtek. A „miként fog működni a szauna?” kérdésre válaszolva mondták el a következőket: a téglakemencében lévő tűz elhamvadása után, a felizzott kő kisugározza a hőt, s mi­után a megfelelő pillanatban lezárják a sátrat a kezdő és professzionista szaunázók le- és felülnek a vaságyakra, majd a VIII. gemenci vitor­lázórepülő-bajnokság szau- názási programjának idejére rendszeresített fűzfakorbács- csal páholják magukat. Az előzetes közvélemény- kutatás szerint a teljes me­zőny szeretne megismerkedni a szaunázás frissítő gyötrel­meivel. szí—szíj Jorma Ruoti irányításával készül a fűzfakorbács TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: BEN1ZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlap­kézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: egy hőnapra 30,— Ft, negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551.

Next

/
Thumbnails
Contents