Tolna Megyei Népújság, 1980. július (30. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-08 / 158. szám
/ TOLNA \ 6 NÉPÚJSÁG 1980. július 8. Rég volt, amikor Dunaföld- váron a kikötőben személyha_ jól állt. Közel húsz év után ismét megtörtént: kikötött a MAHART sétahajója, a Hunyadi. Hét óra után megindult a „népvándorlás” és nyolc órakor 700 emberrel a fedélzetén elindult a sétahajó. A hajókirándulás még régi, dédelgetett álma volt a dunaföldvári öregfiúknak, azok „vezérének”, Galambos Lajosnak. Eddig nem sikerült a tervüket valóra váltani, mindig közbejött valami, de most Dunaföldvárról Szeremléig és vissza a Hunyadin Hétszáz dunaföldvári felejthetetlen vasárnapja ból: Gazsó József, Szigeti Lajos, Joó Lajos, Horváth János, akit csak Kanikának ismernek. Egy még fiatalabb generációból egyetlen név, Holmár József, aki a tavasszal a színészek elleni öregfiúk csapatban pályára lépett. A dunaújvárosi zenekar is munkához látott és Bölcske után már néhányan nótázásba fogtak. Dr. Debreczeni Pál állatorvos is elkísérte a társaságot, bár nem dunaföldvári — szekszárdi származású —, de a sport lelkes barátja és támogatója. Állítólag minden jelentősebb dunaföldvári rendezvényen, ő a főszakács. Mint mondják, hobbija... A hajó hátsó részén is találkoztunk ismét néhány ismerőssel, így például dr. Harmat Bélával, a dunaföldvári nagyközségi tanács vb-titkárával, aki a sportkör elnökhelyettese, Nagy Sándor gyógyszerésszel, Szászvári Lajossal, aki az egyesületnek fáradhatatlan szervezője, segítője Kun Istvánnal, az egyesület ügyvezető elnökével. Menet közben újabb ismerős arcok tűntek fel. Például a két Szitkovits testvér, Éva és Márta. Vagy húsz éve hétről hétre írtuk nevüket, hisz kitűnő atléták voltak. Éva férje az előbb említett Szászvári Lajos, míg Márta férje Juhász István, aki húsz éve a megye atlétikájának élvonalába tartozott. A falusi spartakiád országos döntőjén a váltónak befutó tagja volt, 5. helyen Végeztek. Legjobb ideje 100 méteren 11,4 volt, ami akkor nagyon tiszteletre méltó eredménynek számítót. Rúdugrásban hosszú ideig megyei csúcstartó volt. Kisebbik lányuk, Anikó — mint ő mondja — „sajnos” nem lett atléta. Persze, így is joggal büszke rá, tagja a magyar ifjúsági tornászválogatottnak és 12 éves korára több nemzetközi versenyen képviselte a magyar színeket. Rapp Imrével együtt öklözött Dunaföldvár színeiben Varró Márton, akit jellegeze- tes arcáról közel negyedszázad után is könnyű volt felismerni. Hosszú évek óta külföldön él, most éppen haza. látogatott és — mint mondotta — boldog, hogy együtt lehet a régi barátokkal, ismerősökkel. Ragyogó napsütésben, kellemes időben úszott a hajó Baja felé. Néhányan elkeseredetten vették tudomásul a hírt: nem lehet kikötni, nincs megfelelő hely. A többség azonban nevetve vette tudomásul a bejelentést és volt aki megjegyezte: — Ha egy hétig nem kötünk ki, akkor is van elég enni- és innivaló a hajón. aztán — a MAHART megértő támogatásával — sikerült. Jákli Péter, a sportkör elnöke köszöntötte — hangszórón keresztül — a hajó utasait, majd Galambos Lajos mondott néhány szót, melynek lényege: végre ezt is megértük, együtt vagyunk, együtt töltjük ezt a kellemesnek ígérkező vasárnapot. Még a Duna-híd alatt jártunk, amikor motorcsónakok sorakoztak fel mintegy díszkíséretet adva a sportolóknak, sportbarátoknak, és Bölcskéig kísérték a hajót. Közben a fedélzeten megindult a beszélgetés, na meg a reggelizés. Mert ez az utazás piknik jellegű volt. Mindenki azt ette és itta, amit hozott. No, persze egy-egy üveg hideg sörrel azért meg lehetett toldani a büféből az italválasztékot. Ismét bebizonyosodott, hogy a dunaföldvári öregfiúk összetartanak: negyedszázada minden évben sportbált rendeznek, összejöveteleket tartanak, ahol felelevenítik a múltat, de az elsődleges cél mindig az, hogy felrázzák a fiatalokat a sportszeretetre. Mennyi ismerős arc, akik 25—30 vagy éppen 40 éve Dunaföldvár színeit képviselték. Említsünk meg néhány nevet: a korelnök, a 72 éves Bőhm Miki bácsi, de Pelsőczi András vagy Ónodi Zoltán sem sokkal fiatalabb. Egy utánuk következő generációA jó hangulathoz minden „kellék” biztosítva volt Sakkparti Emlékszel? Utasok a hajó fedélzetén Annyi bizonyos, hogy nem volt hiány semmiben, de aki éppen megkívánta, megebédelhetett a hajó éttermében. Előkerültek a régi fényképek A hajó Szeremléig „lecsor- gott”, majd ott megfordult. Volt aki itt már üveges táncot járt. Néhány perc múlva megkezdődött a tánc, mely szinte egyfolytában tartott Dunaföldvárig. Egy nyolc-tíz év körüli kisgyerek tűnt fel kék-fehér zászlóval a kezében, mögötte egy tangóharmonikás és a volt DSE-labdarúgók. Végigvonultak a hajón és énekelték azt az indulót, mely a régi szép időkre, a fiatalságukra emlé. keztette őket. Szinte megfiatalodtak, arcuk sugárzott a boldogságtól, tele voltak jókedvvel. Hosszú volt a délután és bizony már a fáradság jelei mutatkoztak a társaságon. Persze, nem mindenkin, mert voltak akik három-négy órán keresztül szinte megállás nélkül táncoltak. Igaz, a zenekar is úgy dolgozott, hogy ne. héz volt azt abbahagyni. Amikor feltűnt a dunaföldvári híd, kórusban énekelték: nem, nem, nem, nem nem, nem, nem megyünk mi innen el... A tizenegy órás sétahajókázás véget ért. Megszólalt a hajókürt mintegy búcsúzásul, melyre a válasz: egy év múlva ismét találkozunk. Nem vonjuk kétségbe — ha a dunaföldváriakon múlik — ismét megszervezik. Végül a kirándulásról egy gyorsmérleg: az egyesületnek 25 ezer forint tiszta bevételt hozott és közel 100 új pártoló tagot szerveztek be az egyesületbe. Fárasztó, de nagyon kellemes vasárnap volt. Minden elismerés az egyesület vezetőinek, az öregfiúknak és mindazoknak, akik közreműködtek. — NY — Fotó: GOTTWALD Ismét Dunaföldváron: véget ért a kirándulás! Indulásra kész a Hunyadi A motorcsónakosok adták a díszkíséretet
