Tolna Megyei Népújság, 1980. július (30. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-04 / 155. szám

1980. július 4.

1*fePÜJSÄG5

Az a viszony, amelynél fogva két vagy több dolog egymással ösz- szefügg. Két vagy több személy közötti viszony, összeköttetés, ismeretség. Két vagy több csoport, társadalmi osztály, szervezet, állam közötti összeköttetés, viszony.

(A magyar nyelv értelmező szótára, 1960)

Nagyanyám míg falun élt, boldog volt, ha esténként munkája végeztével kiülhetett a ház előtti padra, figyelni, szemlélni a Somogy megyei falu életének folyását, beszélgetni a szomszédokkal mindarról, ami akkor, ott fontos és közérdekű volt. Nagyapám, városba költözésük után — barát és háborút megjárt társ híján — örökös olvasással töltötte idejét, pótolva mindazt, mit a föld és a gazdálkodás miatt évtizedekig kénytelen volt elmulasztani.

A ház, ahol élünk, közösségi szellem nélküli. A lakótelepen, ahol élünk; nem ismerjük egymást. Az emeleteken, ahová lakásunk ajtaja nyílik, jobban is érezhetnénk pedig magunkat.

Ezerszer látott lakótársunknak hiába köszönünk, ő felvetett fejjel megy tovább. Naponta hallunk sértő, trágár összecsapásokat. Megjegyezzük az ellenfelek nevét és nem foglalkozunk veAkire hivatkozni lehet

A középszerű középvezető, B.-kartárs búnak adta fejét. Sehogy sem tudott kimászni a zűrös helyzetből. Damoklész kardjaként lebegett feje fölött a munkaügyi döntőbizottsági tárgyalás. Tudva tud. ta, hogy az igazság nem az ő serpenyőjén „ül”. Futott ide, futott oda. Számára megfelelő segítséget nem kapott (nem kaphatott) sehol.

Aztán beugrott a „módszer”, egy barátja módszere. Azon nyomban alkalmazta is...

Szokása ellenére fehér inget öltött, nyakkendőt kötött, s úgy ment a hivatalba. Nyüzsgött, telefonált. A kagylóba váltig Kiss elvtárs nevét mondogatta, aki „jó barátom s délután ő is jön a tanyába”.

A potentát Kiss elvtárs nevére fölfigyeltek a kollégák. Súgtak-búgtak, mígnem az ellenfél füléhez is eljutott a „barát” neve, aki hivatalos B.-kartárs pinceszerére.

A megálljt parancsoló fordulat szíven ütötte az ellenfelet. Harcmodort változtatva, amúgy véletlenül betéved B.-hez. Némi fondorko- dás után „öntsünk tiszta vizet a pohárba” alapon megtárgyalták a „szóra sem érdemes ügyet”, az ellenfél visszavonta a visszavonandó- kat.

B. pedig röhögött a markába, este pedig egy szál magában — illetve a pintes üveg társaságában — elégedetten motyogta:

— Ez bejött!

A Kiss név szabályosan misztifikálódott a vállalatnál, B.-kartárs pédig hamarosan kettőt lépett följebb a ranglétrán.

így ment ez két teljes esztendeig. B.-kartárs egyre fehérebb ingekben járt, álöntudata kivirágzott, s ügyesen húzta meg magát a Kiss név árnyékában.

Mígnem valaki rákérdezett Kissre:

— Mondd, ki neked ez a B.?

— Nekem? — kérdezte ámulva Kiss. — Három éve nem is beszéltem vele.

Kapcsmondatok

Süt a Nap. Kapcsolható "következmények:

1. meleg van;

2. nagy a fényerő. (Több következmény leírására illetve taglalására most nem vállaikozhatom, mert messze vinne a kapcsmondatok zegzugos útjain.)

Nézzük mi van, ha meleg van (1):

1.1. nagyobb a kipárolgás;

1.11. Izzadnak az emberek;

1.111. a Dob úr is izzad;

1.2. A ruhák is nedvesek lesznek (izzadtak);

1.21. a Dob úr ruhája is vizes lesz;

1.211. a vizes (izzadt) ruha ingerli (idegesíti) az embereket;

1.2111. Dob urat is idegesíti (ingerli);

1.3. az emberek idegességüket házastársaikon, gyermekükön, beosztottaikon, általában embertársaikon vezetik le;

1.31. több a válás, családelhagyás, gyermekverés, hivatalból való kirúgás, karambol, stb.;

1.311. Dob úron is levezetik levezetnivalójukat, akiknek van olyan, és módjukban áll;

1.3111. Dob úr is levezeti levezetnivalóját, a fenti módon;

1.31111. tehát hiába süt a Nap (hétágra) az emberiség fölött (helyesebben Dob-féle része fölött), mégis borús az ég, sőt viharral teljes felhők gyülekeznek (már villámlik is itt-ott);

1.311111. Dob úr fölött is beborult (bár süt a Nap);

1.4. az emberek ezek alapján azt hiszik, hogy világuk (emberi környezet) független a dolgok lététől (vö. 1.31111.);

1.41. Dob úr is azt hiszi;

1.42. sőt, hatalmasabbak a dolgoknál (mármint az emberek hiszik);

1.421. sőt, Dob úr is azt hiszi (mármint);

1.422. tehát a dolgok (objektív) léte az emberek (szubjektív) léte által kormányozható [lásd természetátalakítás (például)];

1.4221. Dob úr is az hiszi;

1.42211. azaz semmi szüksége saját természetének átalakítására, hanem a környezetet kell átalakítani (vö. 1.422.);

1.5. a dolgok mit sem törődnek azzal, hogy az emberek azt hiszik... (vö.: előbbiekkel);

1.51. a Dob úrral sem.

Mindezek után logikusan következik, hogy az emberi látás (látásmód), hit (hiszem- ség) szoros összefüggésben van a fénymennyiséggel (2), amely nem minden esetben jelent fizikai fényt (32), hanem szellemit (is). A papír rövidsége miatt nem akarok itt részletesebben az összefüggések tárgyalásába illetve taglalásába bocsájtkozni.

Mindössze visszautalva a Dob úr és a meleg van (1.) címszó között felhozottakra (főleg 1.4.-től), a passzusok kapcsán említenék egy örök igazságot (egyben az emberi nagyság kulcsa is lehet?). Nem a pillanatnyi körülmények (elmeállapot teszem azt) a mindenhatók, az ítélethez alapot adók, hanem mint fen. tebb már említettem: az örök. Például ez a mondás: a felhők fölött mindig kék az ég. Vagy visszatérve a kezdő mondathoz: (ott mindig) süt a Nap.

A ház, melyben élünk

le. Látjuk az „éjszaka” látogatóit, jó éjszakát rebegünk nekik, zavarukban visszaköszönnek.

Gondjaink, problémáink a házban, ha közös tőről fakadnak is, meg nem oszthatók. Örömünk, a másik lakónak bosszúság, mert nevetésünkkel a televíziónézését zavarjuk.

Naponta érezzük, hogy valami nincs rendben körülötr tünk. (Bennünk?) Élünk, ki ahogy, mások jól, de mintha elfolyőban lenne a palettáról az igazán tartalmas társasági közlés.

Üres óráinkban olvasunk, hallunk eleget arról, hogy különösen a városlakó ember értékrendjében elsilányul a kapcsolatok értéke és minősége. Életvitelünk felgyorsulása, a milliócélú gyűjtés és beruházás sokszor csak a felületes „társasági élet” illúziójával csal meg bennünket.

Gyermekeink körül is leszűkítjük a világot. Ha igazi, élő állatot akarunk megmutatni nekik» meg kell szerveznünk egy utazást falura. Az öncélú dekorációként füvesített patkokkal is oda jutunk, hogy gyermekeink nyakára nemsokára pórázt fogunk kötni. Hovatovább egetverő bűn lesz, ha aprócska lábával a pázsitra tapos egy kisgyerek.

Nem panaszkodom tovább. Az igény, a tartalmas közösségi kapcsolat felépítése mindig fellelhető. Csak félre kell tenni sok apró-cseprő, lényegtelen érdekecskét, ami leszűkíti a horizontunkat. A többi csak rajtunk múlik.

Esténként, munkánk végeztével — kismamák, totyogó gyerekek, férfiak — kiülünk a házunk előtti padra. Ülünk a termést adó, árva (!) meggyfa tövében, miközben gázfelhőt terítenek ránk a személygépkocsik. Beszélünk bármiről, ami aZ eszünkbe jut.

Mi így próbáljuk visszacsalni a megismételhetetlent!

Pillanat, kapcsolom!

A kétemberes gép

„Halló, kérem kapcsolja már! Meddig lehet ezt bírni cérnával, már vagy húsz perce várok egy számra! Kata, ne nyugtalankodj, édesanyád jól van. Mit mond, megjött az autó? Te jó isten, honnét fogom előteremteni az árát!?” Kapcsológombokkal kapcsolják, kedves és kényszerű kapcsolatainkat...

A régi mesterek beszéltek szerszámaikhoz, esküdtek rájuk, igazi barátként kezelték őket. A mai, vajúdó világunkban azért a földgép dübörgésében is visszahallatszik az ősök szava.

Az oldalt írták: Czakó Sándor, V. Horváth Mária és Szűcs László János. A fényképeket készítették: Czakó Sándor, Kapfinger András és Szepesi László, összeállította: Szűcs László János.

Felnőtt és gyermek

A kislány átlényegült arccal, túljutott már a kapcsolat- teremtés görcsös előjátékán. Pergő-forgó körhintát lát talán? A „szférák zenéjét” hallja? Netán, trombitás produkcióba parancsolja bohóczenekarát? Nem tudjuk. Ez már titok.

Koszorú a kilométerkövöo

A kétszázötven köbcentiméteres MZ zabálja a kilométereket. Már hetven, már nyolcvan, már száztíz; és néhány másodperc múlva a motor kilométerszámlálómutatója a tehetetlenségtől meggörbül. A vezető kezével csak érinti a'kormányt, s élvezi a táj egybemosódó alak- változásait, a rohanást, a száguldást; mígnem... egy autó, egy kanyar, egy visszafordíthatatlan pillanat...

Harmadmagammal ülök egy alig egynapos személy- gépkocsiban, miközben Szek- szárd felé kanyarog és csavarodik alattunk a tengelici— szedresi út. Az egyik kanyarban látom meg az első koszorút a kilométerkövön, a kölesdi elágazónál a másodikat és a várostábláig még vagy kettőt. Koszorú fejfával, koszorú a kilométerkövön egy alig harminc kilométeres útszakaszon. Ez csak egy irányból.

Valaha, a nagy csaták idején, a meghaltak hozzátartozói kizarándokolta'k a csatamezőré és ott rótták le kegyeletüket a férjeknek, fiáknak, apáknak. Most, a halottak napján a közlekedési útvonalak partjain is égnek a gyertyák.

Nincs szándékomban a napilapok baleseti híreiből előcitálni példának néhányat. Még inkább nincs szándékomban hivatkozni arra a megfogalmazásra, hogy a „közlekedés veszélyes üzem”. Csupán azon morfondírozga- tok, hogy milyen érzés látni és másokkal is láttatni utazgatásaink közepette az ország közútjain egyre gyarapodó koszorúkat a kilométerköveken.

Hátborzongató, elszomorító és figyelmeztető. Minden prospektusnál és propagandánál sokkal nevelőbb felhívás a gépkocsivezetőknek az utak mentén a felkoszorúzott kilométerkövek vagy a közlekedési balesetek áldozatainak emelt virágos fejfák.

Az utolsó kapcsolat