Tolna Megyei Népújság, 1980. július (30. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-27 / 175. szám

1980. július 27. ^ÉPÜJSÁG 3 Pakson is használják Hegesztőgépek különleges munkákhoz A VBKM Erősáramú Elektronikai Gyárának budafoki gyáregységében úgynevezett ti- risztoros ívhegesztő berendezéseket készítenek. A szocialista piacon egyedülálló be­rendezéssel különleges minőségi követelményeknek is megfelelő varratot lehet készíte­ni, többek között ezért használják ezt a hegesztőgép típust a paksi atomerőmű szere­lési munkáinál is. A TIT új évadjáról A Tudományos Ismeretter­jesztő Társulat tevékenységé­ben fokozottabban kívánja figyelembe venni a rendez­vényiem résztvevők sajátos munkafeltételeit, életkörül­ményeit, érdeklődését, elő­képzettségét, s ennek megfe­lelően az eddiginél változa­tosabb programokat ajánl — tájékoztatta az új ismeretter- jesztésii évad előkészületeiről Jeney Jenő, a TIT főtitkár­helyettese a:z MTI munkatár­sát. A társulat a jövőben még nagyobb gondot fordít a tu­dományos társadalom- és ter­mészetfelfogás, a szocialista hazafiiság és nemzetköziség tudatosítására, a hazai és a nemzetközi időszerű kérdé sek gyors megválaszolására. A nagy történelmi esemé­nyekhez és a jelentős szemé­lyiségekhez kapcsolódó év­fordulók sorában megemléke­zik Bethlen Gábor születésé­nek 400., jövőre pedig Bar­tók Béla születésének 100. év­fordulójáról. Előtérbe helyezi tevékeny­ségében a dolgozók közgazda- sági ismereteinek gyarapítá­sát, a népgazdasági célok megoldásának segítését. Évről évre több munkás- képző, valamint munkás át- és továbbképző tanfolyamot szervez a társulat olyan té­mákban, amelyekre nem készült állami tanterv, vala­mint azokban a kis- és kö­zépüzemekben, ahol a- kikép­zendők száma csekély. 'Napjaink aktuális témájá­val, a környezetvédelemmel kapcsolatban a TIT — a komplex tudományos ismeret- terjesztés alapján — kialakí­totta és megfelelő tematikák­kal, segéd- és szemléltető anyagokkal látja el az elő­adói gárdáját. E területen el­sősorban a vezetői és a ter­vező munkakörben dolgozók, továbbá a pedagóigusok kö­zött kívánja formálni a kör­nyezetvédelmi szemlélet, és az ifjúság körében tömegmé­retűvé tenni az érdeklődést a téma iránt. Az új évadban az ismeretterjesztésben fokozot­tan előtérbe kerül a magyar részvétel az űrkutatásban. Az agitáció bázisai Vitakörök a tamási járásban A famác í járási pártbizottság az ít Lalii031 elmúlt héten tanácsko­zásokat rendezett a politikai vitakörveze­tők részvételével. Simontomyán, Tamási­ban, Gyönkön tartottak megbeszélést — bevonva a környékbeli községek vitakör­vezetőit, holnap pedig Hőgyészen tartják — a helybelieken kívül a regölyiek és sza- kályiak részvételével a tanácskozást. Szük­ségessé tette e megbeszéléseket, hogy nem alakult még ki az egységes gyakorlat a vitakörök munkájának irányításában-ellen- őrzésében, a munka javításának pedig ez elengedhetetlen feltétele. Emellett, a ta­pasztalatok kicserélésére is jó alkalmat ad­tak ezek a megbeszélések. Általánosan kialakult vélemény: a párt- szervezetekben a tömegpolitikai munka szerves részévé, fontos bázisává váltak a vitakörök. Gazdagabbá, szervezettebbé tet­ték a politikai agitációt. A tanácskozáso­kon is megmutatkozott azonban az, hogy néhány helyen még nem értelmezik helye­sen a vitakörök helyét, szerepét, össze­tévesztik a politikai oktatással, vagy azt próbálják helyettesíteni vele. Szükséges volt tudatosítani: a propaganda — a párt­oktatás — célja a marxizmus—leninizmus egyes területeinek megismertetése útján, általános tudatformálás, míg az agitációé- az egyes aktuális kérdések tisztázása útján a megnyerés, a konkrét magatartásváltoz­tatás. A szemináriumok meghatározott te­matika szerint működnek, a vitakörök — amelyek az agitáció bázisai — rugalmasan alkalmazkodva a napi politikához — a gyakorlat által felvetett problémákra ad­nak választ, alakítanak ki egységes állás- foglalást. Éppen ezért fontos — és a járásban mű­ködő ötvenkét vitakör többségénél így szervezték —, hogy a vitakörökbe politi­kai képzettség gel-végzettséggel rendelke­ző aktivistákat vonjanak be. Olyanokat, akikre hallgat a környezetük, akik képe­sek a párt politikáját magyarázni. A vita­köri foglalkozáson megbeszélik a témát, tisztázzák az esetlegesen felmerülő téves nézeteket, egységes álláspontot alakítanak ki. Célszerű lenne — ez még ritkán fordul elő —, ha a következő foglalkozáson vissza­térnének az előzőre, arra, hogy környeze­tük, munkatársaik, beosztottjaik körében hogyan sikerült az egységesen kialakított állásfoglalások megértetése és a témát ek­kor „zárnák le”. A vitakörök résztvevőinek köre nem ál­landó. Csaknem mindenütt van egy stabil „mag” — a 15—20-ból 10—12 —, akik min­den foglalkozáson részt vesznek, majd a témától függően esetenként bevonnak má­sokat is. Ha például ifjúságpolitikáról van szó, KISZ-aktivistákat, ha a munkaver­senyről, gazdaságpolitikai kérdésekről, ak­kor szakszervezeti bizalmiakat, ha nőpoli­tikáról, akkor nőbizottsági tagokat... Ám van olyan vitakör is, ahol a témától füg­gően mindig mások és mások vesznek részt a foglalkozásokon. Ez nem helyesel­hető, hasonlóképpen az sem, amit az egyik üzem alapszervezeti vezetőségi tagja mon­dott el, hogy náluk az alkalomszerűen ki­alakult — politikai kérdésekben — „össze­verődött” vitatkozó csoport hasznosabb, mint a szervezett vitakör. A vitakör vezetőjének személyét nagy gondossággal kell kiválasztani. A párt- szervezetek általában marxizmus—leniniz­mus esti egyetemet végzett párttagot bíz­nak meg vitakörvezetéssel. Nem szükség- szerű azonban, hogy minden esetben ő le­gyen a vitavezető is. A „szőnyegre kerülő” témák igen változatosak, nem biztos, hogy a vitakörvezető mindegyikben „otthon van”. A Simontornyai Bőrgyárban működő vitakörnek nincs vezetője, a pártvezető­ség agit-prop. felelőse gondoskodik alkal- mankint vitavezetőről, rendszerint — ha gazdasági kérdésekről van szó — a gyár vezetői közül, de kértek már előadót- vitavezetőt a járási pártbizottságtól is. A nagyközségi tanács elnöke is vitakörvezető, minden esetben ő vezeti a vitát is. Ám alaposan felkészül és — ha olyan a téma, hogy lehet — helyi anyaggal bővíti ki azt. Mint például a cigánykérdés megvitatá­sakor. Nagyon jól alá tudta támasztani mondandóját, segíteni a vitát a községi tanács vb idevonatkozó határozataival. Központi anyag van a háztáji gazdaságok szerepéről-jelentőségéről. Ahol ezt tűzik „napirendre”, óhatatlanul szükséges, hogy a falu, a termelőszövetkezet, ÁFÉSZ ezzel kapcsolatos tevékenységéről is szó essék. A Központi Bizottság agitációs és pro- págandaosztálya rendszeresen ellátja az alapszervezeteket vitaköri brosúrákkal. A legtöbb helyen az alapszervezet vezetősé­ge ezekből állítja össze fél évre előre a vitaköri foglalkozások tematikáját. Ezt azonban a legtöbb helyen nem tartják be, időközben ugyanis felmerülhetnek olyan kérdések — tömeges érdeklődés — ame­lyekre választ várnak az emberek. Ilyen­kor bizony „fel* kell rúgni” a tervet. Mint például azt a gyönki ktsz-nél tették: gyor­san „rákapcsoltak” az afganisztáni helyzet megvitatására, az olimpiára, az űrhajózás­ra. A vitakörvezető alaposan felkészült, minden lehetséges forrásból megszerezte az információt. Néhol csaknem „elsikkad” a központi anyag, helyette, vagy inkább „megerősítésére” a vita a saját -problé­máikkal foglalkozik. Mint például a Ta­mási Állami Gazdaság vitaköreiben, a tudományos-technikai forradalomról szóló foglalkozáson. Itt a vitában zömmel arról volt szó, hogy ez a jelenség hogyan nyil­vánul meg a gazdaságban, milyen emberi magtartásváltozásokat igényel, hol tarta­nak e téren. a foglalkozások rendszeressége. A vitakörök egy részénél ezek alkalom­szerűek. Ez megnehezíti ellenőrzésüket, a tartalmi és módszertani segítségadást. Er­re pedig szükség lenne, igénylik is a vita- körvezetők. A járási pártbizottságnál létre­hozták az agitációs aktívacsoportot, ez azonban nem tudja átfogni az egész járást. Most a pártbizottságon tervezik, hogy min­den nagyközségi pártbizottságnál alakíta­nak ilyen csoportot, amely többek között a politikai vitaköröket is segíti-ellenőrzi. (J) Szóba került Nők, nőkről ii -■■ —. - ■ • Rajtuk is műiik Amikor leültem beszélget­ni Dombóváron Krajczár An- talnéval és Békés Ferencné- vel — az előbbi a MÁV Csomóponti Üzemfőnökség, utóbbi az Unió Ipari Szövet­kezet nőbizottságának az el­nöke — fél tucatnál több rögtönzött eszmecsere volt mögöttem. Szándékosán ke­restem először férfiak, párt­ós állami vezetők társaságát az ENSZ égisze alatt Koppen­hágában megrendezett I. yi- lágkbnferencia ürügyén. Ahogy mi, a magunk már el­végzett és ezután ránk váró dolgát áttekintettük a XII. pártkongresszusra készülve, a nők világkonferenciája Kop­penhágában azt vizsgálta meg, hogy az első ilyen ese­mény, a mexikói konferen­cia éve, 1975 óta hol, miként valósultak meg a nők évtize­dére meghirdetett akciók. Miért a férfiak véleménye érdekelt? Mert amit ők mond­tak el nőpolitikánk végre­hajtásáról, eredményt szép számmal jelez. Ugyanakkor nevén nevezték azt a bajun­kat is, amely a gyorsabb ha­ladás gátja. Szerintük. — Elfogadják azt, hogy nőpolitikánk végrehajtásának munkáját napjainkban dön­tően a nők, az első számú érdekeltek nehezítik? —kér­dezem minden bevezető nél­kül, amikor magunkra ma­radunk a városi pártbizott­ság tanácskozótermének egyik meghittebb zugában. Tiltakoznak, hogy nem, később kiegyezünk az „is­isében. S persze abban is megegyezés következik, hogy a nők egyenjogúsága a társa­dalomban még nem feltétle­nül jelent tökéletes egyenjo­gúságot a családban. Ha. te­hát szemükre vetik,«a nők­nek, hogy nagyon " araszolva haladnak csak a szakma- szerzésben, tanulásban, keve­sen vállalnak közéleti meg­bízatásokat, akkor legyünk szívesek tudomásul venni a családban ez idő szerint be­töltött szerepüket! — Nézze elvtársnő — mondta az alkalmi kerek- asztal-konferencia előtt egy nagy tapasztalatokkal ren­delkező dombóvári pártmun­kás —, ha én nem vagyok odahaza este, a gyerek meg se mukkan. Ha viszont én maradok vele otthon, kis megszakításokkal egészen addig sír, nyafog, nyűgöskö- dik, amíg haza nem ér a feleségem. Ez, ha nem is menti, de magyarázza, hogy a nők — holott felkészültségük, rátermettségük révén lehet­ne nagyobb a vállalkozó­kedvük — elhárítják az el­hárítható terheléseket. Dombóvár munkaképes ko­rú lakosságának 51,2 száza­léka nő. A foglalkoztatotta­ké 46. Ebből ipari üzemek­ben dolgozik 34 százalék. Ugyanakkor mindössze egyet­len nő állja a sarat üzem­vezetői beosztásban. — Nem szeretem, amikor azt mondják, hogy a nőpoli­tika még jobb végrehajtása csak a nőkön múlik — mond­ja Krajczámé, majd sorolja, hogy a férfias helytállást kí­vánó vasútnál, náluk 2 ezer dolgozó közül 350 a nő. De a helyzetük nevezhető kivéte­lesnek, mivel vannak mun­kakörök, amelyekben kötele­ző a szükséges képzettség megszerzése, majd a rend­szeres továbbképzés. Sok nő szerezte meg közvetlen kör­nyezetében a MÁV tisztkép­zőjén a munkakörének meg­felelő középfokú vasúti szak­ismereteket és megállásra nincs mód, a további köve­telmények miatt. Ott nem megy a tanulásra való ösztö­kélés, ahol nincs mód szak- másításra. Békésné ugyanezt vallja. Az Unió 1238 fős gárdájában csaknem hatszáz nő dolgozik. Zömük betanított munkás­ként. Két évvel ezelőtt, ami­kor a műanyagosoknak szer­veztek továbbképzést, mind­össze három nő végezte el a tanfolyamot. A jelenlegi kép­zésben már nyolc nődolgozó vesz részt. Szóval, nem áll a víz. Mos­sa — s megfelelő céllal — a „partot”. De kell is, hogy ezt tegye. Különben öt év múlva is gond lesz arra alkalmas nőket rábíni, hogy tanulja­nak, vagy az, hogy közép­vezetői munkakörüket maga­sabbal cseréljék föl. Ügy ta­pasztaltam, ez a legrázósabb téma. Ha hihetek partne­reimnek, nem kizárólag „a világ férfiközpontúsága” az oka annak, ha valaki közép­szinten jól kamatozó szakér­telmét, rátermettségét nem akarja „felsőbb osztályban” is próbára tenni, hanem az, hogy a nők nem társaik mel­lett, hanem sokszor ellen drukkolnak. Ügymond „kriti­kusabb szemmel nézik egy­mást”. Aztán meg; „Tudja csoda, de én is jobban szere­tek férfi vezető keze alatt dolgozni”. — Majd a fiatalok! —hal­lom azután újra, amit vigasz­talásul és biztatásul más vo­natkozásban is annyiszor szoktunk elmondani. Miért éppen a nőpolitika végrehaj­tásával kapcsolatban ne han­goztatnánk? Hangoztatjuk, de nem va­gyunk száz százalékosan biz­tosak abban, hogy teljes megoldást csak a jövő ígér­het. Szóval, hogy türelem kell a kiváráshoz. Nem. Ten­ni kell! Ma, holnap, holnap­után. Folyamatosan. Sokszor egészen népszerűtlen dolgo­kat is kellene tenni. Például mozdíthatatlannak látszó, de különféle társadalmi megbí­zatásokra, tisztségekre alkal­mas nők családjával is leül­ni, beszélgetni. Elsősorban a férjekkel, akik természetes­nek tartják, hogy nekik min­den jogukban áll, ami sze­mélyiségük kiteljesedéset szolgálja. Tanulás, pihenés, szórakozás. Ugyanakkor mel­lékésnek tartják, hogy fele­ségüknek velük azonosak a jogaik a teljes emberi életre családban, munkában, társa­dalomban. Beszélgettünk a családi munkamegosztásról is, mint olyanról, ami jó lenne, ha már elterjedtebb volna. No, de az a helyzet, hogy jönnek a szülők. „Jaj édes kisfiam, hát csak nem fogsz porszí­vózni?! Add csak ide gyor­san, majd én megcsinálom.” — így a férj édesanyja fiá­hoz, aki próbál modem csa­ládfő lenni. Vagy: „Már még a gyerekért is neked kell menned?” Reménykeltő, hogy már olyan példa is van azért bőven, ami azt bizonyítja, hogy nem csak kell, lehet is „nagykorúsítani” a dolgozó nőket, családanyákat, ha a családokban ki-ki elvégzi azokat a feladatokat, amelye­ket elosztanak egymás kö­zött a családtagok azért, hogy több időt szentelhessenek egymásnak, a szórakozásnak, tanulásnak. Miben maradtunk? Hogy határozottabban kell szakíta­ni passzivitásra kárhoztató hajlamainkkal, bátrabban, talpraesettebben élni egyen­jogúságunkkal, hiszen a nő­politikái határozatok végre­hajtásának minőségi szaka­szába léptünk. S ez a nehe­zebb, mert nem ígér látvá­nyos eredményeket. —óa— Fotó: Dombai Békés Ferencné és Krajczár Antalné nőbizottsági elnökök

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents