Tolna Megyei Népújság, 1980. július (30. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-03 / 154. szám
1980. július 3. Képújság 5 FIATALOK FIATALOK FIATALOK FIATALOK Pophírek Az Abba együttes változatlanul folytatja hódítását. Ök is eljutottak Távol-Keletre. A Japánban tartott, koncertsorozat tovább növelte sikereiket. Tokióban 12 ezren hallgatták meg koncertjüket, az előadás után hatszáz újságíró, riporter ostromolta őket kérdéseikkel. Az együttes tagjai bejelentették, hogy következő turnéjuk 1981-ben Dél-Amerika országaiban lesz. * Nagy vállalkozásba fogott az Országos Rendező Iroda. Három együttes szuperkon- cert-sorozatára kerül sor a nyáron. A július közepén induló sorozaton a Beatrice, az LGT és az Omega szerepel közös műsorban. * I Érdekes színfoltként jelentkezett a televízió egyik könnyűzenei adásában a Hungária együttes. Az egykori Beatles-mániás zenekar most az 50-es évek zenevilágába nyúlt vissza, a nálunk is érezhető nosztalgiahullám hatására létrejött irányzat képviselőjeként, amelyre Európában több nagyszerű példát találhatunk, mint a Racey, valamint Rocky Sharpe és együttese. A Hungária a televíziós bemutatkozása óta többször, nagy sikerrel mutatta be a Rock and roll party című műsorát. A programban saját szerzeményeik mellett Fats Dominó-, Chuck Berry- és Brenda Lee-dalokat énekelnek angol nyelven. Rock and roll nosztalgiaműsorukat koncerten rögzítette a Hanglemezgyártó Vállalat és jelenleg a lemez utómunkálatai folynak. KINDL GÁBOR Szekszárdi fiatalok Hatvanban (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A Hatvani Konzervgyárban második alkalommal engedélyezte a KISZ KB nyári építőtábor létesítését. A főszezon, á zöldborsó feldolgozásával június 17-én kezdődött el Hatvanban, s ilyenkor igencsak nagy szükség van minden szorgos munkáskézre. A Tolna megyéből érkező fiatalokat nagy szeretettel várják a Zagyva menti városban. Ebben az évben is négy, közel 80—80 fiatalból álló csoport érkezik a megyéből. Az első már meg is érkezett Hatvanba. A Kállai Éva nevét viselő építőtáborban 44-en a szekszárdi Garay Gimnáziumból és 27-en a város általános iskoláiból jöttek. Ök az idén végeztek. A tábor vezetője Facks Katalin tanárnő Csepelről, aki már ötödik alkalommal vezet ifjúsági tábort. — A lányok jól érzik magukat, jó a szállás a kollégiumban és az ellátás a gyárban. A munka reggel hétkor kezdődik. A raktárban dolgoznak mindannyian. A készáru exportcsomagolás a feladatuk. Ez nem nehéz, de nagy figyelmet kívánó munka. Már az első napon lényegesen túlteljesítették a kiszabott normát. Így elnyerték a vállalat dolgozóinak elismerését — mondta a táborvezető. Azt is megtudtuk, hogy a gyerekék csatlakoztak a sárospatakiak munkaversenyfelhívásához: a részükre előírt normát igyekszenek 10 százalékkal túlteljesíteni. A vállalat gondoskodik arról, hogy a gyerekek szabad idejüket hasznosan töltsék el. A két hét során rendeznek több sportverfíényt, játékos vetélkedőket, ifjúsági találkozókat. Megismerkednek a vállalati KISZ-fiatalok életével. Vasárnap együtt utaznak Eger és a Mátra nevezetességeinek megtekintésére. Ezt a tábort közlekedési szaktábornak is nevezik. Mit is jelent ez? A fiatalok szabad idejükben néhány alkalommal az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács szervezésében elméleti és gyakorlati foglalkozásokon vesznek részt, ahol elsajátítják a KRESZ-t. Akik akarnak, a táborozás végén díjmentesen vizsgát tehetnek, s megkapják a segédmotorjogosítványt. Természetesen a táborlakók megismerkednek néhány gyártási művelettel, az üzemekkel és a város történetével, műemlékeivel. Brigádokban dolgoznak. Időszakonként értékelik teljesítményeiket, s a legjobbak külön jutalomban részesülnek. (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Kilencedik alkalommal került sor építőtábori záróaktusokra Bonyhádon. Június 28-a, délután 15 óra. A résztvevő brigádok eredményhirdetésre várnak. Antal György, a városi KISZ-bizottság munkatársa ismerteti a végzett munka értékét, a munkában kiemelkedő brigádok nevét, s jutalmazásuk mértékét. A hagyományokhoz híven az idei munkaverseny győztese ismét -a lengyeli szakmunkásképző intézet csapata lett. Sőt! A második hely is a lengyelieké. A Petőfi Sándor Gimnázium tanulói a harmadik, míg a szakmunkásképző (Bonyhád) csapata a negyedik helyezést érte el. Sportpályalelátót és vízlevezető árkot építettek, valamint a II. sz. Általános Iskola udvarát betonozták. BAYER BÉLA Udvarbetonozás a II. számú Általános Iskolánál ! Épül a lelátó 1 ' Tapasztalatok A megyei KISZ-bizottság JT3Í! gyalta meg és fogadta el _a tavaszi taggyűlések és küldöttgyűlések tapasztalatairól szóló előterjesztést. Az egész anyagot nem célunk ismertetni, csupán néhány olyan tanulságról szólunk, amelyeknek a hasznosítása még ebben a mozgalmi évben lehetséges és szükséges. A taggyűlések eleget tettek funkciójuknak, az ifjúsági mozgalom számvetését élénk társadalmi érdeklődés kísérte. A tagság nyolcvan-nyolcvanöt százaléka jelent meg a taggyűléseken, amelyeknek az előkészítését és lebonyolítását a pártszervezetek figyelemmel kísérték. Minősítéseik jól segítették a KISZ-szervezetek helyzet- elemző és feladatmeghatározó munkáját. Az előterjesztett beszámolók reálisak és alaposak voltak, ahol nem, ott ezeket a tagság többnyire kiegészítette. Súlyának megfelelően foglalkoztak az alapszervezetek a gazdasági építőmunka kérdéseivel. A KISZ- fiatalok döntő többsége helytáll a munkában, részt vesz a munkaverseny-mozgalmakban. Gondot jelent viszont, hogy a Radar-mozgalomban és az Alkotó ifjúsági pályázatban rejlő lehetőségeket nem mindenütt használ- ) ják ki. A fiatalok kiveszik részüket a társadalmi munkából, a kommunista műszakokból, lakóhelyük szépítési akcióiból. A középiskolások minden eddiginél nagyobb számban vettek részt a tanulmányi versenyeken, egyáltalán, nőtt a tanulás, a helytállás becsülete a középfokú tanintézetekben. Gyakori tapasztalat, hogy a tananyaghoz, előadásokhoz való merev ragaszkodás még az érdeklődő fitalok kedvét is elveszi a politikai oktatástól. Az iskolásdit ez esetben is a mozgalmi jelleg erősítésével kellene felváltani. Népszerűek a játékos formák és a vetélkedők. Az érdekképviseleti, érdekvédelmi munka még mindig nem éri el a lehetséges, sőt az ifjúsági törvényben biztosított szintet sem. Továbbra is gond, hogy a KISZ- vezetők egy része még nem érzi eléggé a napi konkrét érdekvédelmi munka fontosságát, jogköreik gyakorlásához gyakorta az informáltságuk sem elegendő. A pályakezdés nehézségei mellett — az eredmények ellené- ' re — továbbra is a lakáskérdés a legnagyobb gond a fiatalok életében. Sikeres volt a Művelt ifjúságért akciócsoport, ezen be_ lül is a Könyv és az ifjúság vetélkedő, de sajnos alapszervezetenként csak néhány ember vett részt aktívan ebben a mozgalomban is A többség távol maradt vagy csak nézőként figyelte a vetélkedőket, kulturális bemutatókat. Az Edzett ifjúságért mozgalom széles körűvé vált, a sportolási lehetőségek tovább bővültek. A szervezeti élet kérdései között a beszámolók általában jól foglalkoztak a KISZ-építés és a párttagajánlással. Az elmúlt évben javult a szervezettség, de az ifjúsági szövetség tömegbefolyásánál kisebb mértékben és éppen a munkás és a mezőgazdaságban dolgozó fiatalok szervezettségével nem lehetünk elégedettek. Az elfogadott új akcióprogramok jól tükrözik a központi célkitűzéseket de az eddiginél több helyi kezdeményezést tartalmaznak. A taggyűléseken sor került az új egyéni vállalások megtételére. Ezekkel kapcsolatban a korábban meglévő fogyatékosségok ismét fellelhetők. A „majd év közben vállalunk még” szemlélet éppúgy megvan, mint a formális vállalás. A következő időszak fiaSaÄeihasználva az MSZMP XII. kongresszusa határozatainak ismertetésével és a végrehajtás szervezésével sikeresen mozgósítsa a KISZ a megye ifjúságát az akcióprogram végrehajtására és ezzel az ifjúsági szövetség X, kongresszusának az előkészítésére. Fiatal színjátszók Tíz napra fiatal színjátszók adták randevút egymásnak Dunaföldváron. Itt rendezték meg a fiatal színjátszóknak, s az ország „B” kategóriás rendezőinek szakmai gyakorlatát, továbbképzését. A hazánk sok vidékéről érkezett, jól minősített színjátszók esténként műsorokat adtak, a Dunaföldvár környékén lévő településeken is bemutatták produkcióikat. Szerepeltek Fejér és Bács-Kiskun megyében, Előszálláson, Baracson, illetve Dunaegyházán. A Dunaföldváron negyedik alkalommal megrendezett találkozó — egyben a második országos rendezvény — 85 állandó résztvevője mellett legalább ennyien jöttek néhány napra. A Duna-parti kempingben tíz napig vendégeskedő ifjú színjátszók tábora hétfő este zárult. Az eső átszitál az út neonjainak sárgás fényein. A lány átkozódik, szitkokat dobál a mellettünk elhúzó kék-fehér rendőrségi Zsiguli után. Erika tizenhét éves. Most harmadszor terhes, nem akarja az újabb abortuszt. Mutatja szabadságos papírját, nyárra kiengedték az intézetből. — Tudja valaki, hogy terhes vagy? — Az apám. Felpofozott, aztán kész. — Ki a gyerek apja? Erika rám néz. Mi a ... érdekel téged. Aztán mondja a férfi nevét. Azt is mondja hogy nős, két gyereke van. Rám néz, száját összecsücsöríti, szemében iszonyú düh. — Nem érdekel, elmegyek hozzájuk, kirángatom az ágy. bál, és leköpöm — kiáltja. Kell negyedóra, mire megnyugszik. Megállunk a sorompó előtt. Innen már nem mer egyedül menni. — Félek. — Kísérj el —• parancsolja, aztán majdnem sírva kér. — Muszáj elmennem a manusomhoz. — Tudja, hogy gyereket vársz? — Nem. De gondolhatja., Tehervonat húz el előttünk, a mozdony valósággal belefejel az esőfüggönybe. Tülköl, mintha rossz szándékkal fel akarná verni a már alvó embereket. Nézem a lányt. Kimondottan csinos, de korához képest nagyon megviselt arccal áll a neon alatt — Loptam egy szoknyát. Megcsíptek a zsaruk. Nem voltam egyedül. Sittre nem vágtak, mondhatnám, semmit sem csináltak velem. Sokszor összefüggéstelen amit mond. Hol szidja az apját, hói az apja az egyetlen ezen a világon, akihez vonzódik. — Az anyám egy rongy *— mondja nevetve. — Annyi palija volt, mint neked gatyád. Leérünk az ipartelepre, engem küld a portáshoz, kérdezzem meg, dolgozik-e a „manus". A portás udvarias, látszik rajta, örül az érkezőnek. Egész éjjel nem üti szó a fülét, szívesen társalog. Cigarettát kér. — Ilyen nevű nem dolgozik nálunk. Legalábbis én nem ismerem. A lány kezében tartja szán. dálját, mezítláb áll az úton. Kapásból lehülyézi a portást. Azt mondja, vén hülye. — Most elmegyek a lakására és kitépem a manus haját, kitépem mind egy szálig — kiabálja, s látom, meginog. — Mennyit ittál? — kérdem. Mond megint valami cifrát, aztán vállát vonva, mint akinek minden mindegy, bevallja: nagyon sokat. Megkérdem, ismeri-e Sha- kespeare-t. — Édesapám, nem egy bunkó bögre vagyok, ahogy azt te gondolod. Megvan a nyolc általánosom és egyáltalán nem rajtam múlott a továbbtanulás. — Hát kin? — Nem mindegy az neked? Máson. Másokon. És kész. A sorompó megint lehúzva fekszik előttünk. Az eső egyre jobban zuhog. Kérem a lányt, vegye fel a cipőjét, megfázhat. Az meg nem tenne jót születendő gyermekének sem. — Hogy mi jó a gyerekemnek, azt csak bízd rám. Azt csinálok, amit akarok. Ha akarok, elmegyek veled kéglire, ha akarom kiabálok, ha akarom ablakot török, vagy mit tudom én? Mindent. Érted? — Nem. Nem értem, de ez most aligha számít. A bakter kapucnis viharkabátban szalad ki a kerékhez. Tekeri a fogantyút, mint akinek nagyon sürgős. Fenn a sorompó, a vasutas rohan vissza a fedél alá. Az utcán egy-két részeg dülöngél, némelyik be-beszólogat. Ügy tűnik, a java ismeri Erikát. — Három éve, hogy az intézetben vagyok. Ezt a kis időt már kibírom. Csak ne lennék most terhes. De azt tudom, ha megtalálom a ma- nust, megölöm. Megölöm én, ha nem vállalja a gyereket. A bár ablakaiból lilás fények és füst özönlik ki. A szakállas férfi énekel, megismerem a hangját. Éjjel még az énekes is bátrabb, ordenáré nótákat énekel, a közönség meg tapsol, ugrabugrál, bort, sört, pálinkát rendel. Barátom mesélte, hogy egyszer felkért egy lányt. Táncolt vele negyedórát, aztán a lány már húzta kifelé az előcsarnokba. — Jó nő volt — mondta a barátom. — De az isten tudja, még valamit összeszed az ember. Aztán vigyem haza a feleségemnek? Erika megígéri, hogy felhív, aztán dülöngélve megindul a bár lépcsőin. Kezében szandáljával, mezítláb. Megáll az ajtó előtt. Elfordulok, csak azt hallom, hogy rosszul van. Nem tudom, a terhesség vagy az alkohol miatt. S. J. \ Bonyhádon befejeződött várják a következő turnusokkal érkezőket is. KÖDMÖN FERENC, Hatvani Konzervgyár A hazaiaknak még csak annyit: jól érzik magukat Hevesben. Gyorsan elrepülnek a tábori napok, s . már Építőtáborok