Tolna Megyei Népújság, 1980. július (30. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-22 / 170. szám
A "RÉPÜJSÁG 1980. július 22. Moziban Egy kamasz felavatása A felavatáson mindnyájunknak át kell esnünk. Ez az élet rendje. Csak azok tagadják meg ezt a szertartást, akiknek a szüzesség elvesztése egyéniségük feladását is jelenti. A Luis Maile rendezte Szívzörej című francia—olasz film erre a kérdésre keresi és ad is egy lehetséges választ a sok variáció közül. Az egy más kérdés, hogy a közerkölcs ezt a módozatot a szexuális eltévelyedéSek között — az Oedipusz-komp- lexus címszó alatt — említi. Laurent, egy tizenöt éves, nyakigláb kamasz, nem született éppen rossz helyre, ám „egzisztenciáját” védő és fiaival cseppet sem törődő nőgyógyász apjától csak azt kapja meg, ami legutolsó a sorban: a jólétet. így szem- villanás alatt érthető, hogy miért helyezi apjánál is előbbre értékrendjében macskáját, vagy azt a „titkos tartalmú” könyvet, amelyet elcsórt a könyvespolcról. Az anya tölti be a teljességet a fiúnál; ám ez a betegesen felfokozott anyaság már-már undorító. A két fiútestvér — Thomas és Mac — magán viseli mindazokat a jegyeket, amelyek jellemzőek az „idilli polgári családból származó” (francia) aranyifjakra; a töméntelen mennyiségű pénzt, az italt, a szabados magatartást és a ruhájuktól gyorsan megváló lányokat — és utcalányokat... Egy ilyen visszataszító közegben éli, szenvedi végig Laurent • a pubertáskort. Egyházi iskolába jár, ahol a vallás kényszerítő ereje alatt préselik agyába, hogy az onánia vaksághoz vezet. Ahol a közeg maga is fertőzött, hiszen a pap, akinek meggyón: homoszexvjális. A családot a hajszálvékony érdekszálak fűzik csak egybe. Körülöttük zajlik Francia- ország vietnami agressziója, nincs már sok idő vissza a Dien Bieri Phu-i összeomlásig, de a fiún kívül sem a család, sem a család barátai nem foglalkoznak a politikai helyzettel. Laurent testileg jól fejlett, így bátyjai elviszik egy bordélyházba, hogy egy avatott kezű hölgy megszabadítsa gyermekkorától. De a szertartás nem fejeződhet be, mert egzaltált bátyjai kitépik az utcalány öléből. Ez a megaláztatás vezeti el végül a kamaszt abba a gyógy- szanatóriumba, ahová betegsége kapcsán anyjával utazik. A kamasz itt is kénytelen végigszenvedni azt a gyötrelmet, mi elé néznie kell. A csitri, magukat kellető, ám gyorsan visszavonuló lányok játékát kell lenyelnie. Látnia kell, hogy szeretőt tartó anyja sem őszinte vele, aki majd a szakítás után gyermekének zokogja el bánatát. Ezek- után nem lepődik meg az ember azon sem, hogy egy mulatást követő hajnalon a kamaszt saját édesanyja avatja férfivá. / Kínosan érinti ez a film az egyéniségkeresésben és a szexualitásban — valljuk be; sajnos még eléggé járatlan mozinézőket. De a mozinézőnek tudomásul kellett vennie azt is, hogy egy-egy jelenetnél kénytelen önmagára ismerni. A Szívzprej című francia- olasz film olyan film, amely képes volt ismét újat mondani az élet egy szakaszáról. És ezt olyan nyíltan, kendőzetlenül és pimaszul tette velünk, hogy még témáját se érezzük igazán visszataszítónak. SZŰCS LÁSZLÓ JANOS Könyv f;V.' Emma egty labnatíor-kutya, „aikit” vakvezsetésre ' képeztek ki, az „éra” pedig Sheila Hocken-nel azonos, a könyv szerzőjével. Bár tateiUgenciahányadosát figyelembe véve, az Olvasó akikor se csodálkozna túlságosan, ha a könyv megírására maga a kutya vállalkozott volna. Az utóbbi évek, ha nem évtizedek legszebb áltattörtiénetei közé tartozik ez a könyv, részint azért, mert ugyaniakkor embertörténiet is, részint pedig miért igaz. Egy csökkentlátó családból, származó angol lány fokozatosan veszti el szeme világát. Részesei vagyunk miniden ezziel kapcsolatos kínlódásának, megismerjük a látók különösen barbár világát, azit, ame- tyett a nemlátók körül kialakíta- raak. Azitára színre lép Emma, akivel gazdája, barátja és társa előbb a vakvezető kutyák iskolájában ismieitkedilk meg, majd olyannyira szervesen résziévé válnak egymás életének, hogy jószerivel egyikük a másik nélkül el -se képzelhető. Sheila Hodken, aki telefonközpontosként dolgozik, idővel férjhez megy (egy látóhoz), és jelentős társadalmi munkát végez sorstársai között. A fordulat megrázó. Hosszú éviek múltára egy briildáns kezű orvos szerencsés műtété jóvoltából SheUa Hocken visszanyeri szemevilágót. Át keli állnia a tapintással való érzékelésről a ezremmé! történőre, és meg kell ismernie a világ sokszínűségét, tarkaságát. Ezek aiz önvallomásnak is minősíthető könyv legszebb részei. Aztán Emma váratlanul rádöbben, hogy rá már nincs szükség. Gazdája „látóként” szól rá valamilyen csíny- tevéséért és a kultya megérti ezt. Sokkszerű a megdöbbenése, aztán yisszavediiik rendes kutyává. Nem* kell többet vezetnie, úgy él, miiirat bármelyik négylábú sorstársa. Ha a magyarországi ebadó emelése után elszaporodott, gazdájuknak hirtelen teherré vált, Itthoni sorstársaira gondolunk, akkor persze szuperluxus körülmények között. SzeretetbeiL És ami Emmát illeti? Könyve befejező sorai: .„December 21-én kislányunk született: Kerensa Emma Louise, aki most tí2ibetes. (Középső nevét természetesen egy nagyon nyomós, csoköládészínű okból kapta.) Nagyon szép kisbabánk van. Boldogságunk minden elképzelésünket felülmúlja. De egy könyörgésünkre nem érkezett válasz : nem tudduk, lát-e Keren- sa?” O. I. Hangversenykrónika Marczis Demeter dalestje Sztentorinak kellene nevezni Marczis Demeter hangját, alkatát, ha nem volna ez a dolog túlságos leegyszerűsítése. Mert szerencsére — so hallgatóság fülének gyönyörűségére — együtt él ebben a művészi attitűdben a hősi a líraival, megtaláljuk az erőszakos mellett a gyengédet, s váratlanul humorosan kacsint ránk a vajákos. És még menynyi mindent tud Marczis... Bár a Liszt-díjas, érdemes művészt pályája elsősorban az operaszínpadhoz - köti, a műsorkezdő Sarastro-ária és a Simone Boccanegra-részlet inkább a bevezetést, felkészülést jelentette a hat dalból font Schu- bert-csokorhoz (Virágfakadás, Szerelmi üzenet, A hársfa, A halászlányka, A pisztráng, Szerenád). Hihetetlen művészi frisseségtől, hajlékonyságtól ábrázoltán elevenedtek fel előttünk ezek a helyzetképek, s szinte kérdésessé tették, hogy „rá tud-e még fokozni” Marczis a Doppelgänger (A hasonmás) hát- borzongató őrületével, vagy Fülöp király gyermekéről lemondó, rezignált fájdalma megjelenítésével a korábbi, nagy pillanatokra. Tudott. A szünet utáni műsorfél mintha ennek a teljesítmény-nyújtotta megkönnyebbülésnek a jegyében zajlott volna. Marczis játszani kezdett, a szó igazi, nemes értelmében. A Beethoven-, Nicolai-, Rossini-ope- rarészleteket követő Schumann-dalok (A lótuszvirág, Holdas éj, A két gránátos) az est egyik legkiemelkedőbb pontját jelentették. Erre már csak Muszorgszkij-dalok (A papnövendék, Bolhadal) robbanó humora, testhezálló, bővérű szarkazmusa tudott egy szinttel feljebb csillogó koronát rakni. S ha már koronát emlegettünk, hadd szóljunk arról is, aki szakmájának méltán koronázatlan királya (mégpedig abban a háládatlan műfajban, amelyről csak kevesek tudják, milyen kegyetlenül nehéz), Freymann Magdáról beszélünk, finom, ízléses, míves, helyenként a bravúroson is túli, már-már akrobatikus nehézségeket legyőző zongorakíséretéről. Manapság e területen nemigen találni nálánál nagyobbat, s már csak ezért is iaen szerencsés az áriaest szereplőinek összeállítása. Tulajdonképpen azért, mert számunkra, a hallgatóság számára nagyszerű, maradandó emlékű estet hozott a szekszárdi zenélő nyár sorozatában. DOBA1 TAMÁS TV-NAPLÓ Ejnye, Józsi!... Karinthy Ferenc új tévéjátékában, merész fordulattal, vígjátéki elemeket keres egy olyan korban, mely a magyar történélem mélypontja, s mindenre szolgáltatott példát, csak arra nem, hogy jókedvünk legyen tőle. 1944 végén vagyunk, már megkezdődött Budapest ostroma, s Józsi, az üldözött szépfiú, a női karok kikötőjében keres és talál biztos menedéket. A .szerelem természetesen sok mindenre képes, s itt nem az a kérdés, amit Szántó Erika, a film dramaturgja ír, hogy Józsiban van-e akár csöppnyi hősiesség, ahogy arra sem gondolunk, hogy szeretjük-e Józsit, vagy netán haragszunk rá. Józsi ugyanis egy abszurd történetben csetlik-botlik, s aki átélte, tudja, hogy a valóság alapvetően más volt, s ezt a kort múlt századi francia vígjátékok receptje szerint nem lehet ábrázolni. Az etikai és esztétikai kérdések egybefolynak, mert ha esetenként igaz is, hogy „a tragédiák egyik legjellemzőbb vonása, hogy gyakran egyetlen vonással komédiába fordíthatók”, erre a korra ez aligha vonatkozik. A félreértést valószínűleg az okozza, hogy a legszörnyűbb helyzeteknek is lehetnek komikus fordulatai, de nem ezek jellemzik a tragédiát. Ma is jóízűen mosolygok, amikor eszembe jut az a kegyetlenkedő őrmester, bki azzal szórakozott, hogy munkaszolgálatosait egy fa tetején sorakoztatta. Utolsó tréfájánál leszakadt az ág, s a szadista őrültet félig agyoncsapták a nyakába zuhanó muszosok. De ez csak egy gonosz helyzetben rejlő komikum, amelynek mesetanulsága nevettet meg, ám Karinthy tréfáján mégsem nevetünk, mert a lehetetlent kísérli meg, amikor a maga egészében próbálja derűssé tenni azt a kort, amely humorra nem adhatott példát... Józsit, a szépfiút kézről kézre adják a nők, s még a mindig részeg nyilas pártszolgálatos kisasszony is úgy érzi, csak Józsival vigasztalódhat. Az unatkozó ezredes- nét még elhisszük, de a gyilkos kisasszony érzelme és érzéki vonzódása egyenesen iszonyatos, arról nem is beszélve, hogy a nyilasok így nem hajtották az üldözötteket, főleg pedig nem az ágyba... A dramaturg mentegetőzik a szentségtörés esetleges vádja ellen. Ennek nincs jelentősége, mert nem arról van szó, hogy megbotránkozunk-e vagy sem, hanem arról, hogy ennek a történetnek nincs hitele. Következésképp nem is szórakoztat, mert hiába várjuk, hogy Józsival végre valami más is történjék. így aztán csak csóváljuk a fejünket, ejnye, Józsi... Manapság divat, hogy a rendező egyben társszerző is, mintha az író nem tudna kiagyalni egy történetet. Ebben az esetben nem is tudjuk, hogy kinek szól további fejcsóválásunk, ugyanis a műsorban ez áll: írta Karinthy Ferenc. A forgatókönyvet írta és rendezte Szőnyi G. Sándor. Eldönthetetlen, hogy ki mit írt, viszont ilyen ösz- szefogással talán valami mást is lehetett volna csinálni... CSÄNYI LÁSZLÓ A váraljai néptáncosok romániai sikere Kossuth-könyvek Fallada: M i lesz veled, emberke ? Hans Fallada a két Világháború közötti német irodalom leghíresebb alakja volt. A Kossuth Kiadónál is több kiadást ért meg a Farkas a farkasok között című regénye. A Mi lesz veled, emberke? húsz évvel ezelőtt jelent meg magyarul, a mostanL ugyanannak a fordításnak a változatlan kiadása. A regény a szerző leghíresebb munkája, egyik film- változatát nemrég a televízióban is láthattuk. Címéből szállóige is lett. Főhőse Pin- néberg, a teljes létbizonytalanság szorításában vergődő kereskedősegéd. Sorsában nagy kritikus éllel és nagy kömyezetábrázoló erővel eleveníti meg a szerző a gazdasági válság éveit, a harmincas évek kisemberét, nyomasztó társadalmi, gazdasági megrázkódtatásokat. Fallada ösztönös társadalomkritikája az elesettek iránti őszinte együttérzésből fakad, s legjobb műveiben a weimari köztársaság társadalmi viszonyainak ma is hitelt érdemlő krónikása. Részvéttel, kesernyés humorral, mély emberismerettel ábrázolja a munkanélküliségtől joggal rettegő, kiszolgáltatott kispolgárt. A regény a kiadó Űj világ sorozatában látott napvilágot.» (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Gazdáig hazai fellépéssorozat előzte meg a váraljai népi együttes romániai vendégszereplését. Márciusban a „Művészet és ifjúság” beimu- itatósorozat egyik legjobbjaként a szekszárdi gálaest résztvevője. Áprilisiban a bonyhádi művelődési központ átadását követő rendezvény- sorozaton adott műsort. A VIII. országos szövetkezeti néptáncfesztivál szekszárdi területi döntőjén újabb aranyiminőisítést érő pontszá- mot szerzett, és bejutott az országos döntőbe. Májusban megyénket képviselte a hagyományőrző népi együttesek Veresegyházán megrendezett országos bemutatóján, ahol hazánk legjobbjai között értékelték. Júniusban nagy sikerű műsort adott Bonyhá- don. A hazai programot június utolsó napjaiban a szövetkezeti néptáncosok Balaton mellett megrendezett országos találkozóján való részvétel zárta. Az együttes július elsején a magyar folklór képviseletében másodszor lépte át államhatárunkat Az elmúlt évben a Jugoszláviában megrendezett XII. balkáni nemzetközi folklórfesztiválon képviselte hazánkat szép sikerrel. A romániai vendógszerep- lésne a szocialista országok szövetkezeti szerveinek a lengyelországi Wislaban aláírt kulturális egyezménye alapján került sor. Kulturális delegációnkat a román ipari szövetkezetek Piriahova megyei szövetségének vendégeként a 172 ezer lakosú Ploasti-ben ünnepélyesen fogadták. Az első fellépésre a 257 ezer lakosú Brassóban került sor. A nagy sikert aratott műsor után vendéglátóink a Hotel Carpatiaban nagyszabású fogladást rendeztek az együttes tiszteletére. A következő fellépés színhelye a 26 ezer lakosú Cimpina város volt. Együttesünk kétórás műsorát a közönség szinte végigtapsolta. Az együttes utolsó leilépésének a ploiesti, 1500 nézőt befogadó „Oasa de Cultu- ra” adott helyet. A közönségsiker itt sem maradt el. Vendéglátóink az együttes résaére gazdag és tartalmas szabadidő-programot szerveztek. Brassóban és Ploiesti- ben városnézés, Cimpinában a legnagyobb román festőművész, Nicolae Grigorescu (1838 —1907) emlékmúzeumának megtekintése szerepelt programunkban. Jártunk a Kárpátok gyöngyének elnevezett Siniaiaban, Románia egyik legjelentősebb üdülőhelyén, a Déli-Kárpátok 1400 méteres magaslatán, sétahajózáson vettünk részt a festői szépségű smagovi tavon. Vendéglátóink a ploiesti Hotel Prahovában ünnepélyesen búcsúztatták együttesünket. Az együttest művészeti teljesítményéért diplomával tüntették ki. Romániai tartózkodásunk bukaresti városnézéssel zárult. A hazautazás előtti órákban delegációnk Bukarest központi temetőjében, a nagy román költő és forradalmár, Hihai Eminescu (1850 —1889) sírjánál rótta ie kegyeletét. Örömmel és tisztelettel várjuk a közeli napokban vi • szontlátogatásra hazánkba érkező ploiesti „Marama” nép- téncegyütites, Románia egyik legjobb együttesének Tolna megyei bemutatkozását. Az együttes Pakson, Bonyhádon és Fadd-Domfooriiban mutatja be műsorát, majd baráti találkozón vesz részt Váralján. BÁNÁTI ZOLTÁN Rádió Nézzenek tükörbe! Ne is tagadjuk, alkalmanként a rádió sokkal jobb társa életünknek, mint a televízió, mert nem feltétlenül kell lehorgonyozni mellette ölbe tett kézzel. A rádió nem „haragszik” meg, ha például szombatonként — akár szabad a nap, akár nem — jövünk, megyünk, munkára, vagy a hét végére készülünk, hiszen nyilvánvaló, hogy nem is csak egyik fülünk „van ott”, ahol a hallanivalók. Szombatonként én mégis a heti jegyzetet várom a legőszintébb érdeklődéssel, s bevallhatom, nem is csak rádió- hallgatóként, hanem — bár az írott sajtó más fegyvernem —• szaktársként is, mert nem könnyű, amit Dombóvári Gábor hétről hétre csinál. Ha az lenne, azt hiszem, már abbahagyta volna. De, mert műveli, akárhányszor tisztelettel is várom soros mondandóját, mely kiragadva folyamatából a hét legjelesebb eseményeit, a legtöbbször meredek átkötésekkel fedeztet föl és nevettet ki velünk olyan dolgokat, amelyeket jelenségekként szoktunk emlegetni. Mint értesültem, sokan nem lelkesednek Dombóvári jámbor, de igen jó célú bököldő- déseiért. Föltételezésem szerint legutóbb a „mély növésű”, azaz törpe lelkek haragját váltotta ki. Tudniillik, a törpék — ha törpék is, nem hülyék. így tisztában vannak azzal, hogy rajtuk nem segít az élettanászok legforradalmibb felfedezése sem. No de Dombóvári is olyan csatatér katonája, amelyen innen is, onnan is lőnek, és minél hangosabb a szisszenés, vagy hördülés, annál biztosabb a telitalálat. Aki még nem jegyezte volna föl magában meghallgatásra érdemesként a heti jegyzetet, pótolja! Tükörbe nézni akkor is hasznos ha onnan nem a legszebb arcunk bámul ránk vissza. Csak aztán azt ne gondolják, hogy a tükör görbe! —óa—
