Tolna Megyei Népújság, 1980. július (30. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-03 / 154. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXX. évfolyam, 154. szám. ARA: 1,20 Ft 1980. július 3., csütörtök Mai számunkból LEBUKÁSOK TAVASZA (2. old.) TERVSZERŰSÉG A KÄDERMUNKÄBAN (3. old.) , SZEKSZÁRDI FIATALOK HATVANBAN (5. old.) tizenhárom év UTÁN AZ NB II-BEN (6. old.) ATOMERŐMŰ ÉPÍTKEZÉS (3. old.) Ad acta Középvezető ismerősöm nemrégiben panaszkodott. Ilyesmi beosztottakkal, közép- és felsővezetőkkel egyaránt előfordul és önmagában ^sa'k akkor érdekes, ha a panasz nem Valamiféle mindenáron való siránkozás, hanem megalapozott, tehát logos. Aimeny- nyire megítélnem sikerült, ez ilyesfélének tűnt. Ismerősömnek felettese részére feljegyzésben kellett tájékoztatót nyújtania a pályakezdő fiatalok érdekében végzett tevékenységéről és arról, hogy az illetők -mennyire ismerik jogaikat és kötelességeiket. Ezt a tájékoztatást tavalyelőtt rendelték el első ízben. Tavaly nagyjából lemásolta korábbi írásművét és az idén közel állt ahhoz, hogy ugyanezt tegye. Nem holmi túl- fejlett cinizmusból, hanem, mert első és második beadványának ugyanaz lett a sorsa, amilyen a jelenlegire vár. Irattárba került, bonyolultabb szóval, ad acta tették. Egyébként szó sincs arról, mintha nem érezné a kérdés fontosságát. A jogokkal kapcsolatos felvilágosításra eddigi tapasztalata szerint kevesebb szükség volt, ezekkel a pályakezdők túlnyomó többsége tisztában van. E téren helytelen lenne azt a kifejezést használni, hogy „a kelleténél is jobban”, hiszen régóta hirdetjük a jogi műveltség fontosságát. Mondjuk tehát úgy, hogy „nagyon is”. A kötelésségekről ugyanezt nem lehet minden esetben elmondani. Az illető 'középvezető még arra is súlyt helyez, hogy pályakezdő kollégái az első megtorpanás pillanatában (kinél nem következett el már ilyesmi?), ne a pályamódosítás jogával éljenek, hanem a helytállás kötelessége -jusson eszükbe. Mindez természetesen nagyon szép, de nem menti az ilyetén jelentések formalizmusát. Valahol, valamikor kimondatott, hogy a pályakezdőkkel foglalkozni kell. Tehát írásba lefektetjük, hogy a foglalkozás megtörtént. Az írás az irattárból bármilyen revíziókor elővehető, dokumentum, csak éppen teljesen formalista dokumentum. Nemrégiben a televízióban hatásos képek mutatták, amikor az egyik minisztériumban szemétkosárba kerültek az idejétmúlt, netán egymásnak ellentmondó, vagy legalábbis egymást keresztező rendeletek, előírások. Irattári selejtezésre senkit nem mernénk biztatni, mert ismerjük a levéltári törvényt. Arra azonban annál inkább, hogy ne töltsük az irattárakat merőben felszínes, felesleges „dokumentumokkal”. Van ott hely hasznosaknak is. A meddő önigazolások már eleve papírkosárba valók, de persze még jobb, ha el se készülnek. (ordas) Waldheim részvételével tanácskozik az Szovjet üzenet az államfőkhöz Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár Freetownban, Sierra Leone fővárosában a megnyitó ülést üdvözli. (Képtávírónkou érkezett.) Havasi Ferenc fogadta Konsztantyin Katusevet Az Afrikai Egységszervezet (AESZ) 17. csúcsértekezletének keddi megnyitóján, Freetown-ban elhangzott beszédek szerint a résztvevő országok az előző tanácskozás óta eltelt időszak legnagyobb sikerét abban látják, hogy Zimbabwe — a fajgyűlölő Dél-afrikai Köztársaság eddigi legfontosabb afrikai védőbástyája és nyersanyag- forrása — elnyerte függetlenségét. Az afrikai nemzeti felszabadító mozgalmak képviseletében kedden Sam Nujoma, a Délnyugat-Afrikai Népi Szervezet (SWAPO) elnöke üdvözölte a csúcsértekezletet. Méltatta az AESZ és más haladó erők Namíbiának nyújtott támogatását, és elmondotta, hogy ott erősödőben van a megszállók elleni népi harc. Elítélte a Délafrikai Köztársaság Angola ellen indított támadását. A pretoriai agressziónak — mondotta — az a célja, hogy Angolában támaszpontot hozzanak létre az ellenforradalmár Unita csoport számára. Nujoma felszólította az AESZ-t, hogy kezdeményezze nemzetközi értekezlet összehívását a Dél-afrikai Köztársaság elleni szankciók ügyében. Követelte, hogy ítéljék el az Egyesült Államokat, Nagy-Britanniát és más nyugati országokat, amiért „összeesküvést szőnek az Afrika déli részén küzdő felszabadító mozgalmak ellen” és támogatást nyújtanak Pretoriának. Végül kérte, hogy a szervezet tagjai közé vegyék fel a Szaharai Arab Demokratikus Köztársaságot. A megnyitón részt vett Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára is. Beszédében felszólította a világ országait, hogy vessenek véget a fegyverkezési versenynekf és teremtsék meg a bizalom és a kölcsönös megértés légkörét. Élesen elítélte a Dél-afrikai Köztársaságot fajüldöző politikájáért és az ilyen politika felszámolásáért küzdő országok ellen indított támadásaiért, az Angola déli területei éllen most is tartó- agressziójáért. Waldheim kiállt a közel-keleti helyzet átfogó rendezéséért is. A csúcsértekezlet megnyitása előtt ülést tartott az AESZ miniszteri tanácsa. Ezen többek között határozatot fogadtak el arról, hogy az ENSZ pénzügyi segítségét kérik, amennyiben a csúcs- értekezlet befejeztét követő két hónapon belül nem sikerül az AESZ keretéin belül semleges erőket küldeni Csádba, a polgárháború megfékezésére. A csúcsértekezlet résztvevőihez üzenetet küldött a Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége és a szovjet kormány. Ebben a Szovjetunió támogatásáról biztosította az afrikai országoknak a politikai függetlenség megszilárdításáért és a gazdasági önállóság elnyeréséért folytatott harcát, és kiállt a világgazdasági rendszer átalakításáért. Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára szerdán a KB székházában fogadta Konsztantyin Katusevet, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnök- helyettesét, a magyar—szovjet gazdasági és műszakitudományos együttműködési kormányközi bizottság XXV. ülésszakán hazánkban tartózkodó szovjet delegáció vezetőjét. A szívélyes, baráti légkörű eszmecserén részt vett Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese. Jelen volt Vlagyimir Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagykövete. Konsztantyin Katusev — Soltész István kohó- és gépipari miniszter társaságában Púja Frigyes külügyminiszter Pierre Aubertnek, a 'Svájci Államszövetség külügyminiszterének meghívására hivatalos látogatásra szerdán Svájcba utazott. BúcsúzMéhes Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a budapesti pártbizottság első titkára szerdán a főváros II. kerületében tett látogatást. A városrész párt-, állami és társadalmi szerveinek vezetői fogadták a vendéget, akit Záhorzik Teréz, a kerületi pártbizottság első titkára tájékoztatott a kerület politikai, társadalmi és gazdasági helyzetéről. — szerdán látogatást tett Székesfehérváron, a Videoton Elektronikai Vállalatnál. A gyár központjában Papp István vezérigazgató fogadta és tájékoztatta a vendéget a 18 ezer dolgozót foglalkoztató híradástechnikai nagyüzem munkájáról. A tájékoztatót követő megbeszélésen megállapították, hogy a számítástechnikában sikeresen fejlődött a szocialista integráció, de a továbbiakban bővíteni kell az együttműködést a számítástechnikai tervezés, alkatrészgyártás területén és jobban össze kell hangolni a számítógépek értékesítését is. A látogatás a Videoton számítástechnikai gyárának megtekintésével zárult. tatásánál a Ferihegyi repülőtéren jelen volt dr. Jürg Streuli, a Svájci Államszövetség budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője is. Ezután Méhes Lajos találkozott több helyi kutató-, fejlesztő- és minősítőintézet igazgatójával, valamint párt- titkárával. Méhes Lajos a továbbiakban felkereste a Távközlési Kutató Intézetet. Végül részt vett a kerületi pártbizottság kibővített ülésén, s tájékoztatást adott a Központi Bizottság ez év június 24-i üléséről. (MTI) Púja Frigyes Svájcban Méhes Lajos látogatása a főváros II. kerületében Elutazott a finn fiatalok küldöttsége Szerdán elutazott hazánkból a Finn Központi Szociáldemokrata Ifjúsági Szövetségnek — Jorma Bergholm elnök vezette — küldöttsége. Háromnapos magyarországi tartózkodásuk során tárgyalásokat folytattak a KISZ KB delegációjával, amelyet Ma- róthy László, az MSZMP Politikai Bizottsága tagja, a KISZ KB első titkára vezetett. A finn vendégek látogatást tettek a DlVSZ-szék- házban, a MOM-ban, a szentendrei művésztelepen. Fogadta a delegációt Berecz János, az MSZMP KB külügyi osztályának vezetője, valamint Barabás János, az Állami Ifjúsági Bizottság titkára is. Újabb alakuló tanácsülések Három megyei tanács tartott szerdán alakuló ülést. Miskolcon, a Borsod megyei Tanács ülésén részt vett és felszólalt Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Miniszter- tanács elnöke. Jelen voltak a megye országgyűlési képviselői is. Az ülésen megválasztották a 119 tagú testület tisztségviselőit és a 17 tagú végrehajtó bizottság tagjait. A Borsod megyei Tanács elnöke ismét Ladányi József lett. A Vas megyei Tanács alakuló ülésén, Szombathelyen részt vett és felszólalt Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára. Az ülésen megválasztották a 83 tagú megyei tanács vezetőit és a 13 tagú végrehajtó bizottságot. A Vas megyei Tanács elnöke ismét Bors Zoltán lett. A Szolnok megyei Tanács alakuló ülésén, amelyet Szolnokon tartottak, részt vett és felszólalt Győri Imre, az MSZMP KB agitációs és propagandaosztályának vezetője. Az ülésen megválasztották a 79 tagú megyei tanács tisztségviselőit és 15 tagú végrehajtó bizottságát. A megyei tanács elnöke ismét Barta László lett. Uj szerelőcsarnok A pálfai Egyetértés Termelőszövetkezet a régi, elavult gépműhely mellé saját erőből egy 268 négyzetméter alapterületű központi fűtéses szerelőcsarnokot épített egymillió forintos költséggel. A szerelőcsarnokban egyszerre 4—5 kombájn javítását tudják majd végezni.