Tolna Megyei Népújság, 1980. július (30. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-13 / 163. szám
1980. július 13. ^TtfÉPÜJSÁG 7 Automobilok és autók „Az első automobil Szekszárdon” „Adler N. János szekszárdi háztulajdonos és birtokos immár automobil-tulajdonos is lett. A budapesti kiállításon vett egy automobilt és pénteken éjjel érkezett meg Szekszárdra, hol az utcai forgalmat ez az automobil is élénkíteni fogja." (Tolnavármegye, 1905. május 28.) — Igaz, hogy én 1905-ben mégcsak tíz éves voLtam, de nem emlékszem, hogy az Ád- i ereknek lett volna autój-uk — mondja Tiheisz Lőrinc asztalos mester, a megyeszékhely egyik legidősebb lakója. — Nekem pedig tudnom kellene az autóról, hiszen mi bejáratosak voltunk az Ád- ler-házba. Az volt a házuk, ami a Hármashídnal .áll. Szekszárd első kétemeletes épülete. Jelenleg a MÉSZÖV székháza. Az Ádler család igen gazdag família volt. Az iparosokat nagyon szerették és kilsebfo-nagyobb kölcsönökkel támogatták is. Nem számítottak kamatot sem. Éppen ezért nagy becsülete volt Muki bácsinak. így nevezték városszerte Adler Jánost. Nékem tudnom kellene az autójukról, de nemcsak az övékről, hanem bárkiéről, .hiszen abban az időiben egy gépkocsi szenzáció volt. Tudomásom szerint az első világháború után lett a módosabbaknak autójuk, de Muki bácsiéknak akkor sem, bár módjukban állt, hogy vegyenek. — Akkor tekintsük a Tolnavármegye című újság ,híradását 'hírlapi kacsának? — Arról nem tudok mit mondani. Az autóval kapcsolatban meg annyit, ameny- nyit .elmondtam. Szándékom az volt — azért kerestem idős szekszárdiakat, hogy tisztázzam: milyen típusú autóval érkezett meg Szekszárdra Ádler úr azon a bizonyos 75 év előtti péntek éjjelen. Az tény, hogy 190'5- ben volt Budapesten automobil-kiállítás., méghozzá a második nemzetközi. így lehetséges, hogy ő ott kedvet kapott autót vásárolni. Hogy milyet? Tételezzük fel, hogy nemcsak a szekszárdi iparosokat szerette, hanem a magyar ipart is. .Akkor mondjuk egy Phönix-ét. Ez volt ugyanis a Malomópítészet és a Gépgyár — az első budapesti autógyár — konstrukciója. Az első magyar .gépkocsi 40 lóerős motorral készült és 80 kilométer volt az utazósebessége — persze, ott ahol az útviszonyok is engedték. Felhúzható, úgynevezett amerikai tetővel szerelték fél. Szélvédő üvege nem volt, az utasok a levegőáram ellen nagy szemüveget viseltek, a hideg ellen meg melegen öltöztek. Ilyen lett volna Ádler úr automobilja is? Ilyesféle. Talán sohasem ismerjüfc meg igazi voltát. Behozhatatlan távolságban száguldozik előttünk múlt idők zegzugos útjain. Bizonyíték nincs, hiszek egykori kollégám 75 év előtti tudósításának és leírom: 75 évvel ezelőtt kezdődött Szekszárd (talán a .megye) autózásának története. * Van még egy titokzatos autónk. Ipartörténeti kuriózum. — 1920-ban az Uj testvérek birtokán dolgoztam az őosé- nyi Gábor-majorban — mondja Szauer János bog- nánrnester. — Ott csináltattak velünk egy autót. A gépészek csinálták a vasréáze- ket, írni meg fából a kerekeket, az .autó alját, az ajtókat, üléseket. Olyan tetejét csináltunk, mint amilyen a fiá- kereknek van: ha kellett, föl lehetett húzni. De csak az uraikat takarta el, akik hátul ültek. A vezető fölé már nem .hajlott. — Maga voilt-e úr? Ült-e ebben az autóban ? — Ültem. A feleségem is. Többször ihazavittek rajta Szekszárdra is. — Mi lett ezzel az autóval? — ügy tudom, elárverezték. Az Uj testvérek tönkrementek, elúszott a birtok, meg minden ingóság. Hallomás szerint az autó BátaKép a 20-as évek végéről. Kovács Jenő a T-Forddal. székre került. Az a Karácsony vette meg, aki a vasútnál volt kocsmáros. * — Nem vettünk mi ilyen autót soha — mondja Ka- rácsonyné. —Nekünk az első autónk egy Ford volt. Teherautó. Arról az autóról semmit sem tudok, amit maga mond. — Mire használták a teherautót ? — Akkor még Decsen laktunk — én decsi vágyók —. A Kis-Duna mellett volt nagy gyümölcsösünk. A termést vittük a piacra. Az uram jól megrakodott almával, aztán hajts. Egymás után hagytuk: el a lovasko- c&ikat. Mindenkinél előbb értünk a piacra, vagy a vásárra. Haragudtak is ránk nagyon, meri mire ők odaértek, mi már jobbára eladóztunk. Az uram .aztán személyeket is fuvarozott. Minden vasárnap vitte a népeket a Csörge tóra. Volt, hogy hármat is fordult. — Volt személyautójuk is? — Hogyne. Több is. Opel, Lancia meg Ford. Pesten volt a Kerkai bácsi, az autókereskedő. Az csak szólt az uramnak, .hogy „Pistám, van egy ilyen vagy olyan autó. Olcsón megszámítom.” Ha tetszett akkor megvette. Az uram nagyon mérges volt, ha lehagyták, valakinek gyorsabb autója volt, mint neki. Azért cserélgette mindig jobbra. Egyszer szól a Kerkai bácsi, hogy van neki egy kitűnő autója. Valami odesszai hercegé volt. Lancia oprilija vagy hogy is hívták. Megvettük. Az autó volt. Azt senki le nem hagyta. — A férje maga vezetett? — Maga. 1920-ban szerzett jogosítványt. Még most is megvan. Amikor rájön a bo- londéria, azt mondja, hogy vesz hozzá autót. — Sára néni is tudott vezetni? — Én nem. Én csak. any- nyit vezettem volna, ha azt mondják: ez az egy autó van, s ihá .ezt elveszejt!, akkor több nem lesz, én beleültem volna, aztán bele a Dunába, vesszek én is, de többet autó se legyen. Az autó a világ meg- rontója: nyomorékság, halál, családi boldogtalanság. Az én uram Is néha fogta magát, beült az autójába, aztán ment. Élte viliágát, én meg itthon robotoltam. — Abban az időben — 20- as, 30-as évek — volt sok autó már? — Sok nem volt. Ilyen magunk fajtának csak kevésnek. Öcsényben a Vidámak, itt Bátaszéken a Szajler Mihálynak — az hivatásos sofőr volt —, aztán a Kovács Jenőnek. Ő ugyan szekszárdi, de sokat dolgozott itt a Sárközben. Képzelje, egyszer nem régen beállít a Jenő... Mondja, hogy visz autó- kázni. Ne bolondozzon — mondom —, vén vagyok én már, meg menni se tudók. Addig-addig, míg rászedett. Körbe vitt itt Bátaszéken — a nyomorékságom miatt már évek óta sehova se megyek —, hát mondhatom nagyon kiépült ez a falu. * — 1923-ban szereztem jogosítványt és még ma is vezetek, nyolcvan évesen. 1926-ban tettem lie a köz- használatú vizsgát. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy buszt, teherautót is vezethettem. Ezeket már visz- szavonták négy éve, nehogy kedvet kapjak teherautózni — mondja Kovács Jenő nevetve. I — Milyen volt régen a jogosítványszerző vizsga? — Valahol meg kellett tanulni vezetni. Én itt Szekszárdon, a Boross Testvérek cégnél tanultam, majd később teherautót a Karácsonynál Decsen. Ha már tudott az ember vezetni, ákkor el kellett .menni Pécsre vizsgázni. Ott beültem az autóiba, tettem egy kört, .betolattam vall ahova, és kész volt a vizsga. KRESZ nem volt. Egy szabály volt: vigyázni magamra, meg másokra. Hogy jó órába mondjam, én ezt az 57 évet balesetmentesen vezettem le. Pedig végig lautó- káztaim a második világháborút is. — Jenő bátyám, tulajdonképpen mi a foglalkozása? — Gépész vagyok. Cséplőgépekkel foglalkoztam. Sokat dolgoztam- a Sárközben. Az Ivíaniiesoknál, a iPozsgainál, Karácso nynál. Voltam utazó is. 1929-iben önállósítottam magamat. Vettem egy T.- Fordot, azzal taxizni kezdtem Saékszárdon. A város megengedte, sőt örülték neki, hogy a privátok beállnak fuvarozni. Abban az időben nem volt hivatásos taxi és a hivatalnokoknak ee. volt autójuk. Nagy szükség volt ránk. Adót se kellett fizet li. A tarifát megszabták: huszonhat fillér volt a kiskocsi kilométerpénze, huszonnyolc meg a nagyé. Ha vidékre kellett menni, vagy Pestre, akkor kiegyeztünk, az utassal egy összegben. Nyolcvan pengő volt egy pesti fuvar, és az ellátás. Persze, a szolgálat milyenségén is sok múlott. 1932-iben vettem egy Lancia Lambdát (ilyet volt Bátaszéken Karácsonyéknak is). Az komoly, nagy autó volt. Kényelmes. A kerekék teleszkóp posak voltak és drótküllősök. A Ford az még faküllős volt. És cslak negyven körül tudott menni. Egyszer a Szél Istókkal — decsi nagygazda volt — majdnem összeszaladtunk. Mondom neki: nem látja, hogy autó jön? Autó, autó, — ha a lovaim közé csapok, úgy elhagyom, mi it a pinty. Hát jobb lovak bizony el is hagytak. A Lambdát azt már nem. Az a gyár pályáján száznegyvenet ment, az én kezem alatt nyolcvan, százat. A Lambdával két, két és fél óra alatt Pesten voltam. Rám mindig számíthattak. Többek külföldre is megfogadtak. Jártam Olaszországban, Ausztriában, Németországban. Természetesen a költséget felszámítottam. Nem volt olcsó dolog az utazás. Nyolc- kilencezer pengő az autó, a gumik gyorsan koptak. Győr. sabba-n mint most. A rossz utak miatt. — Az üzemanyag mennyibe ikerült? És hol tankoltak? — Nem emlékszem már a benzin árára, bár abban az időben csak egyféle volt. Kút az volt kettő is a Garay téren. Egy a Vacum-naík, egy a Sbell-nek. Sőt még az Újvárosba n is volt, de, hogy melyük cégé volt, azt már nem tudom. (Egyébként a taxiállomás is a Garay téren volt, csak nem a Pirniczer-ház mellett, ahol most van, hanem a túlsó oldalon. — M'a milyen autója van? — Egy OM-es Wartburg. Tizennégy éves. Megnézheti. Külseje, belseje kifogástalan állapotban van. Él tartom karban és készítem fel műszaki vizsgára. Ezen a gépen még idegen szerelő nem dolgozott. Soha hibát nem találtak rajté. — Van-e még ilyen idős személy mint ön, aki ma is autózik? — Tolna megyében nincs, az biztos. Hogy az országban van-e, azt nem tudom. — Jenő bátyám-, szinte végigautózta a magyar gépkocsizás történetét. Mennyivel könnyebb vagy nehezebb ma közlekedni, mint régen? — Az utak jobbak, annyival könnyebb, de mert sokan járnak rajtuk, annyival nehezebb. A gépek tökéletesebbek, gyorsabbak, ez megint könnyebbség is, de nehézség is. Lehetne ezt tovább sorolni. Az alaptétel nem változott: mindig alkalmazkodni kell a körűimé nyékhez. A körülmények pedig olyanok, hogy egyre nagyobb a járműsűrűség és ez nagy körültekintést, figyelmet igényel. * Tolna megyében jelenleg hozzávetőleg 31 ezer személy- szállító jármű közlekedik és az egy gépkocsira jutó lakosok számát tekintve a „leg- autósább” megyék közé tartozunk. Sajnos, a baleseti statisztika is országos színvonalú, 1979-ben 670 autósbaleset- ből 44 volt halálos. CZAKO SÁNDOR Karácsonyék Fiatja a 40-es években Kovács bácsi ma, a Wartburgal A Vendéglátó Vállalat BMW-je 1952-ben Szekszárdi (orgalom Phönix 1905-ből. Talán ilyen autót vett Adlor- N. János?
