Tolna Megyei Népújság, 1980. június (30. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-25 / 147. szám

1980. június 25. KÉPÚJSÁG 5 Aratás előtt az AGROKER-nél Rövidesen megkezdődik az aratás a megye nagyüzemeiben. Az eddigi termésbecslések alapján jó eredményeket várnak az őszi kalászosoktól — a tavalyi kritikus évnél kedvezőbb volt az időjárás ezeknek a kultúráknak. A nagyobb termés öröm, de egyben több gondot is jelent a földeken dolgozóknak, hiszen nagyobb tömeget kell betakaritani, mozgatni. Az idén nehe­zíti némiképp a kombájnok munkáját, hogy jelentős területen megdőlt a búza és az árpa a viharos szél következtében. A szokásosnál jobb felkészülést igényel tehát az idei nyár, hogy a közel hatvanezer hektárnyi kalászost időben, a'lehető leg­kisebb veszteségekkel arassák le. A nagy üzemeknél meg­lévő gépkapacitással az ara­tást — folyamatos munkát feltételezve — tizennégy, ti­zenöt nap alatt elvégezhetik. A fent említett tények miatt azonban nagyobb figyelmet érdemel a műszaki felkészü­lés. Köztudott, hogy a megyé­ben a nagyüzemek műszaki, agrokémiai ellátását a me­gyei AGROKER vállalat végzi. Az idei nyárra is fel­készültek: az aratási és az azt követő mezőgazdasági munkákhoz megfelelő válasz­tékú, korszerű, nagy teljesít­ményű gépekkel várják a vevőket. Különösen a megdőlt ga­bonában és a kedvezőtlenebb terepadottságokkal rendelke­ző szövetkezeteknek ajánlják az SZK—5 kombájnt, kisebb vágószélessége, vagyis jobb fordulékonysága és kalász­emelő szerkezete miatt. A korszerű, nagy teljesítményű E—516-os és Bizon Gigant kombájnok a búza aratása után a kukorica és a napra­forgó betakarításában is al­kalmazhatók a megfelelő adapterekkel, melyeket a kombájnnal együtt megvásá­rolhatnak a vállalat szekszár­di telephelyén a nagyüze­mek. Nem elhanyagolható szempont, hogy ezek a gépek hasonló üzemi mutatókkal bírnak és teljesítményük megközelíti a háromszor drá­gább nyugati gépekét. Fontos, hogy az üzemek időben jelezzék vételi szán­dékukat a vállalatnak, mert a betakarító gépek korláto­zott számban állnak rendel­kezésre, ezért ha például eb­ben a megyében egyes dara­bok fölöslegesnek mutatkoz­nak, úgy — népgazdasági ér­dekből — másik megyébe csoportosítják a kombájno­kat. A betakarítás zavartalan üteméhez szükséges a megfe­lelő szállítókapacitás meg­szervezése. Különböző típusú — így magasított oldalú — pótkocsik is vannak, melyek­kel a szállító géppark kapa­citását növelhetik az üzemek, hogy az szinkronban legyen a kombájnok teljesítményé­vel. Az eddigi éveknél több nagy teljesítményű NDK gyártmányú K—453-as szal­mabálázó van készleten az AGROKER-nél. A gép folya­matos üzemét biztosító nagy rakfelületű szállít ójárművek is a vevők rendelkezésére állnak. Az eddig alkalmazott bálázógépekkel szemben még előnye az említett típusnak, hogy a géphez nem kell fel- és leakasztani a pótkocsit. Egyben a nagyobb teljesít­ményt is lehetővé teszi a bá­lázó mellett haladó vontatott szállítójármű. Nem kell kü­lönösebben hangsúlyozni an- nak jelentőségét, hogy a gyorsabb szalmabetakarítás­sal a tarló hamarabb felsza­badul, előbb megkezdhető a tarlóhántás. Az utóbbi évek­ben megnőtt a melléktermé­kek értéke, így a szalmabe­takarítás is népgazdasági ér­dek. A szőnyegrendben lévő szalmához alkalmazható még az UTB felszedő-rakodó ko­csi, mellyel a kazalozás he­lyére szállítható a szalma. A hagyományos betakarítás­hoz rendelkezésre áll a leg­egyszerűbb eszköz, a szalma­lehúzó. A bálázáshoz szük­séges zsineg, drót, a tárolás­hoz szükséges ponyvák, fó­liák, gabonazsákok kellő mennyiségben vannak rak­táron. Az aratást követően fontos a tarlóhántás gyors elvégzé­se. Ebben jelentős szerepet kapnak a nagy teljesítményű talajművelő munkagépek, hi­szen mint említettük, nagy területen kell ezt a munkát optimális időben, jó minő­ségben elvégezni. Ezeknek a munkagépeknek az üzemel­tetéséhez szükséges nagy tel­jesítményű univerzális trak­torok állnak rendelkezésre bő választékban. így az MTZ 80-as és 82-es, 120 lóerős Zetorok, a száznyolcvan és a kettőszázötven lóerős Rába traktorok, a másfélszáz ló­erős T—150, és a háromszáz lóerős K—701-esek. A tarlóhántáshoz alkal­mazható munkagépek közül ára miatt is érdeklődésre tarthat számot a PLP—635 típusú középmélyszántó eke, melyet 33 500 forintos kedvező beszerzési áron for­galmaz az AGROKER. Ta­lajművelő gépekből az IH típusú tárcsák és ekék is bővítik a választékot. TÁPANYAG­VISSZAPÓTLAS Betakarításkor gondolniuk kell arra is, hogy a termelés­sel a földből vették ki a nö­vények a tápanyagokat, ezt tehát pótolni kell, egyben a következő kultúra termeszté­sét meg kell alapozni. Már a tarlóhántáshoz is kapcsolódik a tápanyag-visszapótlás, a szerves- és műtrágyaszórás. Több típus beszerezhető a nagy teljesítményű, korszerű szervestrágya-szórókból. így a TO—88-as és a kisebb tel­jesítményű T—6 típusú szóró. Műtrágyaszórókból különböző teljesítményű vontatott típu­sok és az IFA tehergépkocsi­ra szerelhető röpítőtárcsás adapter kapható. A szerves és műtrágya rakodásához, mozgatásához kapható a KCL 4000-es munkagép. Az igé­nyeknek megfelelően folya­matos érkezését várják az UNHZ rakodónak is. A beta­karított termények magtáron belüli mozgatásához szállító- szalagok, mobil garatok, kü­lönféle csigás és láncos szállí. tók, serleges felvonók, gabo­narakodó gépek vannak. ALKATRÉSZELLÁTÁS A betakarítás során a gé­pek nyújtott, vagy napi több műszakos üzemeléssel dol­goznak. E nagyobb igénybe­vétel egyben a gyakoribb meghibásodás lehetőségét is jelenti. Ezért a gépek folya­matos üzemelésénél fontos kérdés az alkatrész-utánpót­lás. A műszaki ellátás egyik legérzékenyebb pontja ez, hi­szen nagy teljesítményű gé­pekről lévén szó, egy-egy gép kiesése jelentősen csökkenti az adott üzem gépparkjának teljesítményét. Ebben az év­ben sem számíthatunk min­den cikknél megfelelő alkat­részellátásra. Különösed az olyan alkatrészféleségeknél, melyekből akadozó az ellátás. Ezért van jelentősége annak, ha az üzemek — több éves tapasztalataik alapján — idő­ben jelzik igényüket. Ésszerű és célszerű ez a kérés, hiszen a vállalat csak így tudja idő­ben intézni a megrendelése­ket, esetleg a pótlólagos igé­nyeket jelezni a szállítóknak, gyártóknak. Az alkatrészellátás javítása érdekében a vállalatnál idén is ügyeleti szolgálatot tarta­nak az aratás beindulásától. Ez idő alatt az AGROKER szoros kapcsolatot tart a ve­vőszolgálatot ellátó vállala­tokkal, többek között a ME­ZŐGÉP vállalatokkal és a le­hetőségeken belül megpró­bálják a hiányzó cikket soron kívül legyártani. Az AGRO­KER vállalat feladatának te­kinti, hogy ha valamilyen al­katrészt közvetlenül raktárá­ból kiadni nem tud, az eset­ben gondoskodik annak be­szerzéséről vagy felkutatásá­ról, a MEGÉV, illetve a társ- vállalatok útján. így jelenleg folyik az E—51'6-os kombájn­hoz szükséges bordáshüvely gyártása. Gépesítési tanácskozáson találkoztak a vállalatok szak­emberei az üzemek ágazat­vezetőivel, hogy megbeszéljék a betakarítással kapcsolatos műszaki teendőket, illetve, hogy jobban megismerjék a termelők igényeit. A kemikáliák forgalmazá­sában az idén kielégítő ellá­tást ígér az AGROKER a je­lenlegi készlet és várható szállítások alapján. A tarló­hántással egyidőben kijutta­tandó nitrogén-, foszfor- és kálium-műtrágyák megfelelő mennyiségben rendelkezésre állnak. Különböző arányú, összetett hatóanyagú műtrá­gyákból is van választék. Mű­trágya-féleségenként az üze­mek igényeit az eddigi meg­rendeléseken felül is ki tud­ják elégíteni. A megtermelt termények biztonságos tárolásához szük­séges a magtárak, raktárak fertőtlenítése. Ehhez különbö­ző kiszerelésben kaphatók vegyszerek. A termelés biz­tonsága szempontjából — kü_ lönösen a fertőzött területe­ken — van jelentősége a talaj­fertőtlenítésnek. A megelőző védekezéshez szükséges sze­rek raktárból vásárolhatók, így a Thimet 10—G, valamint a Hungária L—7. Az őszi ve­tőmagok előkészítéséhez hi­ganyos nedves csávázó szerek rendelkezésre állnak, vala­mint porcsávázószerek. Az aratási munkák anyagi- műszaki ellátására úgy ké­szült fel a vállalat, hogy az eddigi igényeket lehetőleg ki­elégítse, illetve a várható pót— lóíagos megrendeléseknek is eleget tudjon tenni. Az aratás ideje alatt felmerülő bármi­lyen anyagi-műszaki problé­ma soron kívüli elintézését a vállalat kiemelt feladatának tekinti. (x) A szalmabetakarítás nagy teljesítményű gépei a vállalat telephelyén Különböző pótkocsikból is megfelelő a választék Nagy teljesítményű kombájnok várják a vevőket A szállítás és a talajművelés erőgépei üzemelésre előkészítve

Next

/
Thumbnails
Contents