Tolna Megyei Népújság, 1980. május (30. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-09 / 107. szám
1980. május 9. "NÉPÚJSÁG 5 Május 9: a győzelem napja A béke első napja A gyermekeimnek, feleségemnek, kollégáim jelentős számának már történelem, és múltkor azon kaptam rajta magamat, Hogy számomra is az. 1945. május 9-ről van szó, amivel kapcsolatban bennem két élmény maradt elevenen. Az egyik az, hogy Érden tartózkodtam, ami akkor távol volt a városi rangtól, én pedig attól, hogy az életbenmaradás alaptényein kívül bármin is töprengjek. Másik pedig a fantasztikus fegyverropogás. Akár hiszik a mai fiatalok, akár nem, akkoriban félálomban, csukott szemmel (és többnyire pincéből) korosztályom tagjai játszi könnyedséggel állapították meg akusztikai úton a megszólaló fegyverek fajtáit. Igazán kezdő volt az, aki a golyószóró hangját nem tudta elkülönöztetni a válltámaszté- kos német géppisztolyétól, az orosz dobtárasétól, vagy a magyar favázas Király-géppisztolyétól. Ez utóbbit a tábori csendőrök hordták — és használták is. Ugyanez volt a helyzet a páncéltörő ágyú, a tábori tarack, a gránátvetö és aknavető, a villámgéppuska, a szovjet „kukoricamorzsoló", a Vécsey- és a kék gombbal ellátott német tojásgránát esetében. Aznap csak kézi fegyverek dörögtek és egy világváros ostromának megkönnyítéséhez elégséges világítórakéta szállt az égnek. Ez érthetetlen volt, de a félelem ténye kétségtelen. Oly korban éltünk akkortájt, amikor a félelem minden árnyalatát a bőrünkön, az idegsejtjeinkben és még nem tudom hol tanultuk meg. A felszabadulás engem száz kilométerekkel odébb, március 27-én (kedden) reggel negyed kilenckor ért el, a Vas megyei Kemenessömjénben. Teljesen közömbös, hogy időközben milyen úton-módon (vonattető, mozdonyhágcsó, szovjet katonai szekér, stb.) jutottam el Érdre, a Fő utcába. Mindenesetre ott voltam, viszonylag biztonságban és el nem tudtam volna képzelni, hogy ilyen rövid idő leforgása alatt ismét fegyverzaj kellős közepébe kerülök. A hátamba kapott 46 kukorica- gránát-szilánk eltávolítását őrző sebek még éppen csak hegedni kezdtek. Tehát féltem. Aztán kimentem az utcára, boldogságtól ujjongó szovjet katonákkal ölelkeztem ösz- sze, vodkát ittam kulacsból, üvegből és bádogpohárból. Nagy lassan megértettem, hogy hosszú-hosszú évek óta nem célra (szaknyelven „célra tartott fegyverrel"), hanem örömükben lövöldöztek. Nem hiszem, hogy akkor akadt volna tiszt, aki reklamálta a lő- szerpocsékolást. Ez volt a béke első napja. Azóta se hallottam ennyi kézifegyvert ropogni. Nem is akarok... O. I. GYŐZELMI DÍSZSZEMLE A Kreml falánál, az Alekszandrov-kertben lobog az emlékezés örök lángja, amelyhez elzarándokol öreg és fiatal, hogy meghajtsa fejét a hősiesség előtt. Itt nyugszik az Ismeretlen katona. Ki volt ő — férj, apa, vagy fiú? Partizán, harckocsizó, pilóta, tüzér? Ki volt? A vörös márványlapokra írott sorokat megvilágítja az örök láng fénye: „Neved ismeretlen — hőstetted halhatatlan”. Bárki is volt ez a katona — a nép fia, a haza fia. A második világháború egyik csatájában halt hősi halált, Moszkvát védelmezve. S az Ismeretlen katona sírján lobogó lángban nemzedékének hősiessége ragyog vissza ránk. A szovjet katonák a Kreml falához rakják a megvert fasiszta hadsereg zászlóit 1945. június 24-e örökre emlékezetes marad a Nagy Honvédő Háború veteránjainak szívében. Ezen a napon zajlott le Moszkvában, a Vörös téren az immár híressé vált győzelmi díszszemle. Milyen boldogok voltunk mi, a 9. gárdahadtest katonái, amikor megtudtuk, hogy a győzelem örömére katonai parádé lesz Moszkvában, és összevont ezredek vesznek rajta részt a háború minden frontjáról. Ezekbe az ezredekbe a legjobbakat válogatták össze: a Szovjetunió hőseit, a Dicsőség Rend kitüntetettjeit, a harcokban a legnagyobb bátorsággal, hősiességgel részt vett katonákat, matrózokat, tiszteseket, tiszthelyetteseket és tiszteket, magas kormány- kitüntetésben részesült személyeket. Emlékszem, amikor a 3. Ukrán Front összevont ez- rede Tolbuhin marsall vezetésével elindult a szovjet főváros felé, a szerelvényünk Prágától Moszkváig végig „zöld utat” kapott. Mekkora keserűség és bánat szorította el a szívünket, amikor a szülőföldre érve megláttuk a hitlerista megszállók után maradt szörnyű pusztulást. Egy kora nyári reggelen futott be velünk a vonat a Belorusz pályaudvarra. Moszkva! Mennyit gondoltunk rá, hányszor láttuk álmainkban... és most itt van. Jártuk a széles és tiszta utcákat, gyönyörködtünk az ünnepi készülődésben, és nem győztünk betelni az örömmel, hogy a szovjet embereknek sikerült megvédeniük szeretett Moszkvájukat. ...Sokan voltak közöttünk moszkvaiak, és természetes, hogy nagy izgalommal lesték, várták a hozzátartozóikat. Megindító találkozások szemtanúi voltunk. Emlékszem, egyszer idősebb asszony jelent meg a kapunál és egy háromszögletű levélkét mutogatva kérte az őrt, hogy hívassa ki a fiát. — Pável Morozovnak hívják, moszkvai fiú. Azt írta, hogy ő is részt vesz majd a parádén... — Nénikém — mondta az őr nagy szívélyességgel —, menjen csak be, abba az épületbe, ni — és egy fehérre festett épületre mutatott. — Ott megtalálja a fiát. Ismerem én is. Az asszony belépett a kapun, aztán, egyre gyorsuló léptekkel, szinte repült az épület felé. Az alaki kiképzésről épp akkor tért vissza egy csapat, és nagy volt a zsi'bongás a fiúk között. Pá- velt nem is kellett keresni, észrevette az édesanyját és rohant felé. Szótlanul átölelték egymást. — Az anya tenyerével törülgette pergő könnyeit és csak nézte fia napbarnított, megférfiaso- dott arcát. Aztán, a zubbonyát, amelyen Dicsőség Rend és többféle más kitüntetés csillogott. Észrevett egy keskeny szalagot is. — Megsebesültem, de most már minden rendben van — magyarázta a keskeny szalag okát Pável. — És biztatóan mosolygott az anyjára. Az árnyas fasor padján sokáig üldögélt anya és a fia. Beszélgettek apjáról is, aki még a háború elején ment a frontra, és a Kijev alatti harcok során halálos sebet kapott. Pável apja halála után jelentkezett a kiegészítő parancsnokságon és kérte, azonnal küldjék a frontra. Így indult el a harcok rögös, göröngyös útján, amely számtalan megpróbáltatás után végül is a győzelemhez vezetett. ...Eljött végre a várva várt nap. Moszkva ünnepi hangulatban ébredt, bár esős idő ígérkezett. A Vörös tér ünnepi díszbe öltözött. A Kreml falai alatt húzódó emelvény tele volt emberekkel. Eleredt az eső, de már jóval a díszszemle előtt tódult a nép. Öröm és boldogság ragyogott az arcukon. A csapatok zárt alakzatban sorakoztak, vezényszavak hangzottak. Reggel kilenc órakor a Kreml falain megszólaltak a harsonák, jelezvén az ünnepség kezdetét. A Szpassz- kij-torony kapujából fehér lovon Georgij Zsukov, a Szovjetunió marsallja léptetett elő. Zsukov marsallnak Konsztantyin Rokoszovszkij, a Szovjetunió marsallja, a díszszemle parancsnoka ~ tett jelentést. , Felhangzott a Szovjetunió himnusza, miközben a Kreml falairól a tüzérségi díszsortűz lövései dörögtek. Megkezdődött a katonai parádé. A győzők ünnepi indulók ütemére díszlépésben vonultak el a Lenin Mauzóleum előtt. Az összevont ezredek élén hírneves katonai vezetők, a szovjet hadművészet kiváló képviselői haladtak: L. Goronov, I. Bagramjan, A. Vasziljevszkij, K. Roko- "szovszkij, V. Szokolovszkij, I. Konyev, V. Jeremenko, R. Malinovszkij, F. Tolbuhin. Amint véget ért az összevont ezredek felvonulása, a zenekar hirtelen elhallgatott. Eles dobpergés hallatszott. Minden szem egy szokatlannak tűnő katonai oszlopra figyelt. Kétszáz szovjet katona hozta a szovjet harcosok trófeáit, a szétvert fasiszta egységek és alakulatok földig hajtott zászlóit. A központi emelvény előtt felsorakozva, a Lenin Mauzóleumhoz vezető lépcsőkre dobták a fasiszta lobogókat. G. SUMILIN nyugalmazott ezredes A front fotókrónikása Alekszej Mezsujev (bal oldali képünkön), a TASZSZ fotóriportere a második világháború első napjaitól a győzelemig a frontokon teljesített szolgálatot. Haditengerészekkel indult ütközetekbe, s megosztotta velük azoknak az éveknek minden veszélyét. Az első időkben a balti flottánál volt, megörökítette Tallinn, Leningrád, a Hanko-fél sziget védelmét. Mezsujev 1942 januárjától a fekete-tengeri flottánál dolgozott. Részt vett Szevasztopol és Keres legendás védelmében, a Kisalföld csatáiban, a Krím felszabadításában, a szovjet hadsereg és hadiflotta sok más csatájában, amelyeket a fasiszta betolakodókkal vívtak. Felvételei megörökítették a háború krónikájának sok katona- és tengerészhősét. Harcra készülve Novorosszijszk, 1943. szeptember 16. Szevasztopol felszabadult! A haditengerészek kitűzik a zászlót a városban.
