Tolna Megyei Népújság, 1980. május (30. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-05 / 103. szám
1980. május 5. A NÉPÚJSÁG Moziban A békeidő csatái A Talpalatnyi föld felejthetetlen befejező képsorait látjuk. Góz Jóska megbilincselve is a csendőrök fölé magasodik, a nézők pedig felállnak, kivonulnak a nézőtérről. A mozigépész kiszögezi a mozi megszűnését hirdető táblát. És ezzel már a mai filmben, Vitézy László Békeidő című alkotásának cselekményében vagyunk. Az utalás olyan egyértelmű, hogy már szájbarágó. Vitézy történetével az új Góz Jóskát, annak szocialista utóéletét szerette volna ábrázolni. Igaz, sajátos formában, sajátos szerepet adva a falujáért kiálló egykori parasztlegénynek. Ehhez pedig a filmművészeink egyik szűk körében divatos irányzat, do- kumentarista játékfilm eszközeit használta fel. Tény, hogy felemás módón, mert az életből szedett valóságszeleteket dúsan fűszerezte saját, illetve forgatókönyvírója fantáziaszüleményeivel, mintegy poentírozva, az iskolában tanult dramaturgia szabályainak megfelelővé téve ezt az „életből dokumentált” történetet. Ugyanez vonatkozik a színészkiválasztásra, -vezetésre is. A fő- és mellékszerepeket amatőrökre bízta, míg a történet kulcsszerepét, a párttitkár alakjának megformálását hivatásos színésszel, Fekete Andrással játszatta el. így nem csoda, hogy nem sikerült az amatőrök nagyon tiszteletre méltó, de mégiscsak amatőr szintű játékát összehangolni a profi színész talán túlzottan is visszafogott játékával. Persze, ez lenne a kisebbik baj. A nagyobb a_ történet buktatóiban rejlik.’ Az egyéni és csoport- vagy össztársadalmi érdekek ütközésének kusza cselekmény- szálai, résztörténetei és eseményéi között a rendező sem mindig igazodik el. Fontos mellékszálakat hagy megoldatlanul, miskor teátrális, kirívóan megrendezettnek tűnő, vagyis-kitalált képsorral zárja az életből vett konfliktushelyzetet. Tulajdonképpen aki részleteiben nézi a film cselekményét, az az egyes részleteket igaznak hiheti. Mert az életben is van hatalmaskodó, mindent maga csináló tsz-elnök, van feladataira kevésbé rátermett párttitkár,. vannak a tsz-tagok között is kocsmajárók, esetleg apró tolvajlásokat elkövető emberek, csakhogy; Vitézy általánosítja ezeket a jellemvonásokat és így, mái? nem igaz, nem valóságfeltáró a történet. Talán ezekért az apró, de semmiképpen sem jelentéktelen tévedéseiért utasították el oly hevesen minden anké- ton a falusi nézők a filmet. Nemcsak megkérdőjelezték az ábrázolás hitelességét, hanem egyértelműen elutasították azt, mondhatnám, kikérték maguknak. A Békeidőben hiába mozgatnak amatőr szereplőket, hiába próbálja a rendező különböző dokumentarista eszközökkel elhitetni igazát, a film nem lesz kordokumentum. Csak átmenet a Harcmodor-féle ténylegesen élet- szagúbb dokumentarista és a hagyományos, kitalált cselek- ményű játékfilmek között. És így — mint minden átmenet —, ez is gyengébb mindegyiknél. TAMÁSI JÁNOS TV-NAPLÓ Okos állót a hol A címbéli mondat egy ízes beszédű, 79 éves halász szájából hangzott el szombaton a Dunai halászok című délutáni műsorban. Meg sem tudom mondani, mikor láttam a Magyar Televízióban ilyen szépen megrajzolt portrét. Persze, nem panaszkodhatunk: portréból van épp elég, híradóban, riportműsorokban. Csakhogy a többségük túlságosan is jólfésült, egy kaptafára szabott, és a sablonmondatokra az ember sokszor már »oda sem figyel. S aztán megjelenik egy kucsmás, kopott kabátos bácsi, aki 1919 óta járja ladikjával a -folyót, s figyeli a halak természetét. Az idős emberekre jellemző végtelen egyszerűséggel beszél mesterségéről, aminek egyetlen „csínja” a türelem és a kitartás. Az öreg halász, nem tudom, olvasta-e Hemingway csodálatos könyvét, de ‘a mű főszereplőjéhez hasonló élményben lehetett része, mikor a 35 kilós hallal küszködött. A „dobóra” igazán nagy hal ezelőtt vagy 30 évvel akadt, azóta csak kisebb halakat merített ki. így hozta a szerencse. A beszédes, .ezerráncú arc csak akkor rándul mosolyra, mikor a riporter azt kérdezi: bírna-e most is ilyen nagy hallal? Persze, hogy bírna, csak hát egyedül már nem, — a motort hívná segítségül. „Nagyon szeretem a munkámat” — mondja az öreg, s ezt a szeretetet csak az érezheti meg igazán, aki látta a műsort, s hallotta a mondat hangsúlyát. A pécsi körzeti stúdió munkatársai egy évig kísérték figyelemmel egy ősi mesterség talán utolsó képviselőjének munkáját, életét — írja a Rádió- és Televízióújság. Érdemes volt ennyi időt szentelni erre a 30 perces műsorra. Mert nemcsak a halak fogynak ki lassacskán természetes vizeinkből. Mind kevesebb lesz az olyan ember is, akinek munkája és élete úgy egy■* befonódik, mint az öreg halászé mindmáig a Dunán. D. VARGA M. Kossuth-könyvek Lenin: a propagandáról és az agitációról Vlagyimir Iljics Lenin 110 évvel ezelőtt született. Műveinek teljes kiadása megjelent magyar nyelven is, de még mindig vannak életének, munkásságának olyan színei, vonatkozásai, amelyeket nem ismerünk eléggé és ezért nem is hasznosítunk kellő mértékben. Érdekes módon az ügyvéd, ideológus, pártszervező és államvezető, a filozófus és a történettudós minden időben újságírónak, tehát propagandistának vallotta magát, ezért is olyan érdekes a Kossuth és Kárpáti Könyvkiadó közös vállalkozása, a Leninnek a propagandáról és az agitációról írott, mondott gondolatainak az összegyűjtése és egy kötetbe foglalása. A könyv előszavát Brezsnyev írta, és a második felében visszaemlékezések is helyet kaptak, amelyek Leninnek, a propagandistának a konkrét vezetési módszereibe is bepillantást engednek. Lenin ideológiai ellenfeleit a „szó szoros értelmében megsemmisítette érveinek a logikájával, iróniájával, kifigurázta őket találó, szellemes megjegyzésekkel...” Mindig érvelt, ha vitatkozott, sohasem fenyegetett, nem is volt rá szüksége, mert „igazságának hihetetlenül átütő ereje félelmetes volt az ellenség számára” — írja róla többek között A. A. Andrejev, a párt régi harcosa. Könyv Kevés olyan jó könyvet olvastam mostanában, mint Kálmán Mártáét, melynek csak alcíme az, ami Svájcban töltött idejét jelzi. A felcím „Stráler-lakó voltam”. A Sträler egy lakótelep, melyhez hasonlóban Magyar- országon szuperluxus lenne élni, a világ legmagasabb életszínvonalú országában szerény középjómód. Hiszen a lakás csak 240 négyzetméter alapterületű, emellett albérlet, ami egy magyar diplomatafeleség esetében érthető ugyan, de svájci szemmel alighanem csupán közepesen megbocsátható. Jómagam 1948-ban töltöttem néhány napot Zürichben és Luzernben, idegeimben a közelmúlt háború emlékeivel és szívemben némi (jogosulatlan) dühhel a helvétekkel szemben, akiknek úgy tudom, az a bizonyos 30 évig tartó volt az utolsó komoly, közvetlen háborús emlékük. Kálmán Márta hét esztendeje természetesen összehasonlíthatatlanul alaposabb és értékesebb tapasztalatok szerzésére volt jó. Emellett arra, hogy tanújelét adja e születőben lévő nemzet iránti rokonszenvének és — legalábbis engem — végleg elriasszon attól, ami eddig se jutott eszembe, hogy megpályázzam az amúgy is bajjal megszerezhető svájci állampolgárságot. A továbbiakban az indoklás Kálmán Márta nyomán: Tetszik, ha egy üzletember azért dühös, mert az általa szállított gépet a vevő nem tartja elég tisztán. Nem tetszik, hogy egy svájci asszony a férje beleegyezése nélkül nem vállalhat munkát, viszont a házimunkára kötelezve van. Tetszik, hogy a háztartási teendők ellátása iskolai tantárgy. Nem tetszik, hogy az állampolgársági vizsgánál számot kell adni arról, hogy milyen újságokat járat az ember. Elbűvölne, ha a MÁV újsághirdetésben kérne elnézést egy vonat 8 perces késéséért. Cseppet sem bűvöl el, hogy 5—7 éve egy házban lakók nem köszönnek egymásnak a liftben, mert még nincsenek kölcsönösen bemutatva. Irigylem a svájciakat kereskedelmi házhoz szállításuk tökéletes szervezettségéért és megriaszt, ha tilos egy ismerősöm beteg feleségének hogyléte iránt érdeklődni, mert az magánügy. Pompás lehet a tökéletes szervezettség és álom az az étterem, ahol a felszolgáló visszaadja a borravalót, mert azt az ételek árába már beszámították. Ugyanez a tökéletes szervezettség következetesen ilyen sorrendben építi ezeket a létesítményeket: Aggok háza. — Kórház. — Temető. Mert így logikus. A vendégmunkást pedig „nem sértik meg megfogalmazha- tóan, csak nem veszik észre, hogy ott van”. A leveleket és csomagokat a két dolgozót foglalkoztató kis, sarki postán is röntgengép nézi át, nincs-e bennük bomba. Nem ismerem Kálmán Mártát, bizonyára már itthon is nagyon rendes asszony volt. Svájcban még rendesebbé, rendszeretőbbé kellett, hogy váljon. De szabadságra hazajövet jóleshetett neki egy kis igazi, itthoni, magyaros rendetlenség. Ismerem a könyvkiadókat, talán a Magvetőnél se ment minden úgy a kéziratával, mint a karika- csapás. De azért nagyon jól tették, hogy kiadták. ORDAS IVÁN Rádió Sokról - röviden A fenti címben jelzetteket -minden műfajban nehéz megcsinálni. így természetesen a rádióban is. Legutóbb Sebes Tibornak sikerült, május 2-án, a vasárnappá vált pénteken, a Kossuth rádió szokásos úti jegyzeteinek sorozatában. Sebes, aki régi újságíró, „A sarkkörön túl” címmel szinte mindent összefoglalt, amit Finnország lappok lakta részéről húsz perc leforgása alatt, zenével kombinálva (és mint mindig, most is túlkombinálva, tehát elnyújtva) csak lehet. Megtudhattuk, hogy Veszprém 30 ezer lakosú testvérvárosából, Rovaniemiből, 19 év leforgása alatt „kitelepítették” a sarkkört. Pontos mérések szerint 9 kilométerrel még északabbra van. Vagy tán csak a bevételeiket növelni óhajtó taxisok döntöttek így? A németek által porig égetett várost egyébként újjá építették, labdarúgó-mérkőzések megtartására alkalmas sportcsarnoka van és nagyjából a mi lapunkéval azonos példányszámban megjelenő, 4 színnyomásos, ofszet-technikával készül lapja. A lélek- szám (200 ezer) se marad sokkal Tolna megye mögött csakhogy ennyi ember kétharmad magyarországnyi területen él! Ottjártakor a szerkesztőségben éppen konferenciát tartottak a kis települések pedagógusainak, ugyanis a tömegkommunikációs alapismeretek a finn általános iskolai tantervhez tartoznak — ami legalábbis elgondolkoztató. Lappok néhány ezren vannak, rénszarvasok egynegyed milliónyian és ezeket évente csak egyszer terelik össze az előbb említett területről, ami elképesztő munka lehet. Egy rénszarvas magyar pénzben 10 ezer forintot ér. A magyar újságíró által Ivaloban fogyasztott „fél-lapp” ünnepi ebéd vajban sült pisztrángból, sajtból, áfonyalekvárból, mocsári szederből, burgonyából, rénszarvassültből, rénszarvaspörköltből, szárított rénhúsból (rágós!), tejből, kávéból és süteményből állt. Ilyen részletek ismerete után rejtély maradt, hogy a szerző miért nem szentelt valamivel több figyelmet a finnországi lappföldön élő szépszámú magyarnak (!), köztük az 1930 körül odavándorolt Pándi Pálnak. (Aki persze nem azonos a hazai kritikussal.) Több „sissu” (= kitartás) árán ez legalább mégegyszer ennyi műsoridőt megérdemelt volna. Tehát bármilyen jól sikerült is egyébként Sebes Tibor műsora, a „Sokról — röviden” elvet jelen esetben indokolatlanul túlzásba vitte. O. I. Elektronikus zenei stúdió A Magyar Rádióban üzembe helyezték Magyarország első elektronikus zenei stúdióját. A hangmérnökök ezentúl ilyen korszerű berendezésen, szintetizátoron, új típusú BEAG keverőasztalon— a tizenhat sávos magnetofonon — készíthetik a hangjátékok zenei anyagát, a televízió és a film kísérő, aláfestő zenei motívumait. Következő heti filmjegyzetünket az Ezüstnyereg című filmről írjuk
