Tolna Megyei Népújság, 1980. május (30. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-22 / 118. szám
e Képújság 1980. május 22. Teke A Dombóvári Spartacus NB Il-ies csapata Szombathelyen, a Spartacus ellen 5-3 (2464-2452) arányban nyert. A rendkívül izgalmas, szoros mérkőzésen a nagy elszántsággal küzdő dombóváriak megérdemelten nyertek. A dombóvári csapat a hét végi forduló eredményétől függetlenül már tavaszi" első. A dombóváriak közül Bán 420, Kollár és Mándli 419—419, Tarsoly 410, Horváth 401, míg Illés 395 fát dobott. Vasárnap Dombóváron a Győri ÉFFU csapata szerepel, 10 órakor. A TÁÉV SK NB Il-es női csapata Csornán szerepelt, ahol 6-2 arányú vereséget szenvedett. A szekszárdiak pontszerzői: Molnárné 437, Gál Zsófia 412 fával. A teke NB Ill-ban a Szakcs a TÁÉV SK csapatát fogadta. A szekszárdiak 6-2 arányban győztek. A TÁÉV NB III-as férficsapata május 24-én, szombaton Kaposváron, a Kaposmérői Építők ellen mérkőzik, 14 órakor. A Tolna megyei, valamint a bonyhádi városi természetbarát szövetség nyílt túrát rendezett Váralján. A rossz idő miatt a vártnál kevesebben, de még így is harmincán vettek részt, a Szekszárdi Spartacus alkotta a részt vevő csoport felét. A többiek Bonyhádról érkeztek a találkozóra. A kedvezőtlen idő ellenére is jó hangulatú volt a találkozó. A váraljai erdészháztól a csoport egy része visszatért Váraljára, míg az edzettebbek nekivágtak az Öbánya—Mecseknádasd útvonalnak. Hírek A Szekszárdi Spartacus kerékpárosai ötnapos kerékpáros versenyen vesznek részt, melynek elnevezése Dunántúli körverseny. A verseny utolsó napján, szombaton, Kaposváron várják a célba érkezőket, majd előreláthatólag 16 órakor kerül sor a körverseny eredményhirdetésére. * A BHG KISZ-bizottsága férfi kézilabdatornát rendezett. Végeredmény: 1. TÁÉV, 2. Tűzoltók, 3. 505-ös Szakmunkásképző, 4. Húskombinát, 5. Vízmű, 6. BHG, 7. MMG-AM. A legjobb játékosnak Csűrös István, míg a legjobba kapusnak Kovács Miklós bizonyult. * Labdarúgó-játék vezet óink közül május 24-én, szombaton a Videoton—Zalaegerszeg NB I. tartalékmérkőzést May László vezeti. Május 25-én, vasárnap, az NB Il-es Budapesti Építők—Dunaújvárosi rangadót Dravecz István vezeti. Ugyanezen a napon a Pét—Dorog NB Il-es mérkőzésen Osztermajer és Sebestyén partjelzőként működik. A Somogy megyei Tab—Boglárlelle bajnoki rangadón is Tolna megyei hármas — Köő—Paplauer— Ritzel — működik. Diáksportnap Pakson Az ünnepélyes megnyitó A paksi sporttelep környékén régen gyűlt össze ennyi autó,- a nézőtéren annyi ember, mint a városi diáksportnapok rendezvényére. A paksi Városi Tanács V. B. művelődésügyi osztálya, valamint a Paksi Testnevelési és Sportfelügyelőség nagyszabású diáksportnapot tartott. Az előkészületek már márciusban megkezdődtek — és a siker érdekében — heti hárommégy alkalommal az óvodásoktól a gimnazistákig gyakoroltak. A paksi öt óvoda, három általános iskola, valamint a gimnázium tanulói szám szerint több mint ezerötiszázan, nagy izgalommal várták a megnyitót. A közel kétezer nézőt és a sportolókat fúvós- zenekar szórakoztatta, majd percnyi pontossággal megkezdődött a diáksportnap. • Szántó Péter, a paksi Városi Tanács V. B. művelődésügyi osztályának vezetője tartott rövid megnyitót. Ebben többek között hangsúlyozta : már az óvodában úgy nevelik a fiatalokat, hogy ott megszeressék a sportot. Kitért az iskolai testnevelésre, a versenysportra is. Mint mondotta, a paksi tanulók a megyei versenyeken is — különböző sportágakban — szép és figyelemreméltó eredményeket érnek el. A feliadatok között megállapította : elsősorban a nem versenyszerűen sportoló tanulóknál kell elérni, hogy többet mozogjanak, aktívan vegyenek részt a természetjárásban, a kerékpározásban. Közel két órán át tartott a színes, változatos — sőt, nyugodtan mondhatjuk —, ötletes műsor. Először a Beze- rédj Általános Iskola felső tagozatosainak szabadgyakorlata késztette tapsra a nézőket, majd az óvodások közös műsora adott ízelítőt a legfiatalabbak testkultúrájáról. A II. számú Általános Iskola kendőgyakorlata, majd a Bezerédj és a III. számú Általános Iskola alsó- tagozatosainak tréfás vetélkedőjét követően a III. számú Általános Iskola tanulóinak szabadgyakorlata, majd a II. számú Általános Iskola félső tagozatos lányainak esernyőgyakorlata váltott ki elismerést. A Vak Bottyán Gimnázium fiataljainak gimnasztikája, majd a II. számú Általános Iskola fiútanulóinak kerékpárbemutatója színességével, látványosságával aratott sikert. A programban szerepelt végül a Bezerédj iskola tanulóinak szekrény-, illetve a gimnazisták gerenda-, talaj- és szekrénygyakorlata. A rendkívül gazdag, ötletekkel teli műsort atlétikai számok fejezték be. A legfiatalabbak, az óvodások gyakorlata A nézőtéren minden korosztály képviseltette magát Cselgáncs Két érem a felnőtt vidékbajnokságon * A múlt hét végén Békéscsabán rendezték az 1980. évi felnőtt I. osztályú cselgáncs vidékbajnokságot. A Honvéd Szalvay SE kitűnően felszerelt csarnokában közel 150 versenyző lépett tatamira. Színvonalas, kemény csatáknak lehettek szemtanúi a lelkes nézők. A Szekszárdi Dózsa megyénk színeit képviselő versenyzői négy súlycsoportban voltak érdekeltek. Tóth László a 28 indulót számláló 65 kg-os súlycsoportban két gyors győzelemmel kezdett, úgy tűnt, sikerül beverekedni magát a döntőbe. A következő mérkőzésen azonban a békéscsabai Megyerivel nem tudott értékelhető akciót elérni, s bár végig támadott, a hazai pálya előnyét élvez® versenyzőt látták jobbnak a bírók. A későbbiek során Megyeri kikapott, így Tóthntak nem volt lehetősége visszamérkőzésre, s kiesett a további küzdelmekből. Szabó Kálmán hosz- szú kényszerpihenő után indult ismét komoly viadalon. Bár jó formában versenyzett, a selejtezők során neki is búcsúznia kellett. A 71 kg-ban huszonhatan indultak, köztük Szepesi József is. A dózsás cselgáncsozó ipponos győzelemmel kezdett és biztatóan haladt a döntőbe vezető úton. A döntőbe jutásért a békéscsabai Dömével küzdött, az akció nélküli mérkőzés után ismét a békéscsabai fiúnak kedveztek a bírók. Szepesi a vigaszágon ip- ponnal nyert az oroszlányi Végh ellen, végeredményben harmadik lett. A +95 kg-ban Szenyán Ferenc a sorsolás szeszélye folytán az EB-bronzérmes Pet- rovszkival került össze, vesztett. Varga Ferenc első mérkőzésén a győri Nagyot leszorítással győzte le, második mérkőzésén ő is Petrovszki- val került szembe és vereséget szenvedett. A két szekszárdi versenyző vigaszágon vívott mérkőzéséből Varga került ki győztesen, s miután legyőzte a békéscsabai Sáfiánt is, szintén bronzérmet szerzett. A másik ágon Papp Endre új súlycsoportban mutatkozott be. Papp korábban a 95 kg-ban versenyzett, sérülés és súlyfölöslege miatt azonban „váltott”. A bajai Ercsényit leszorítással, a kaposvári Hadit yukót érő horogdobással, a pécsi Gérát pedig ipponnal verte. A döntőben Petrovszki ellen döntetlenre mérkőzött, bírói döntéssel — immár harmadszor — Petrovszkit hirdették ki a súlycsoport győztesének, Papp ezüstérmes lett. A Dózsa öt versenyzője szerzett jogot az ősszel sorra kerülő országos bajnokságon való részvételre. T úra motorozás A lengyel túramotorosok is részt vettek Tatán a háromnapos motorostalálkozón. Ti- zinkilenc csapat mintegy hatszáz versenyzővel vonult fel. A lengyeliek — az elmúlt évekhez hasonlóan — ezúttal is jól szerepeltek. Az 50 köbcentiméteresek kategóriájában Nagy Tibor a 2., Rottár Zoltán a 4., Szási András az 5. lett a 35 induló között. A 125 köbcentiméteresek versenyében húsz induló között Farkas Ferenc a 2. helyet szerezte meg. Legtöbben, szám szerint negyvenket-ten a 250 köbcentiméteresek kategóriájában versenyeztek. Itt a len- gyeli Rózsa József 5., Csápai János a 7. lett. A túramotorosok csapatversenyében a lengyeliek az 5. helyre kerültek. A terep-ügyességi versenyben az 50 köbcentiméteresek kategóriájában Nagy Tibor a 3., Rottár Zoltán a 6. lett. Ugyancsak a terep-ügyességi versenyen a stegédmotoros kategóriában Deér Lajos bizonyult a legügyesebbnek, első helyen végzett. A 125 köbcentimétereseknél viszont Farkas Ferenc a nagy mezőnyben 5. lett. mérkőzésekről A LEGÉRTÉKESEBB VIDÉKI PONT A közel 200 km-es utazás közben keresve sem találhattak volna szebb és pihen- tetőbb megállót a herendi porcelángyár múzeumánál. A Szekszárdi Dózsa labdarúgói lenyűgözve szemlélték a patinás gyár világhíres kerámiáit, porcelánremekeit. Néhány órával később pedig az ajkai pályán a tavaszi idény legjobb idegenbeli játékával pontot raboltak. Magasházi József vezető edző így értékelte a találkozót: — Ismét bebizonyosodott, hogy idegenben sokkal köny- nyebb szépen futballozni, de nyerni annál nehezebb. Hiába játszottunk 70 percen keresztül tetszetősebben ellenfelünknél, mégis nehezen tudtunk egyenlíteni. Ez a pont a vidéken szerzettek közül a legértékesebb, hiszen csapatunkat nyomasztotta a tavalyi 5-0-ás vereség emléke. Az előkészületek során olyan elképzelésem is volt, hogy a tavalyi vesztes csapat tagjaiból minél kevesebb játékost szerepeltessek. A lehetőségeink azonban behatároltak, így végül öten játszottak az ominózus 90 perc részesei közül. Mivel az egymás elleni két utolsó találkozónkon az Alumínium három pontot szerzett tőlünk, úgy tűnt: a kelleténél nagyobb volt a „mellényük”. Mi pedig csorbaköszörülésre törekedtünk. Tavasszal többször játszottunk jól vidéken, mint itthon, véleményem szerint ezúttal a legjobban. Kár, hogy szurkolóink mindezt nem láthatták. Örülök, hogy a bronzéremért harcoló Ajka otthonából sikerült pontot rabolni. „VÉGTELENÜL SAJNÁLJUK A TÖRTÉNTEKET" A megyebajnokság 27. fordulójának negatív szenzációját kétségtelenül a Tevel —Kisdorog találkozó szolgáltatta. — Végtelenül sajnáljuk a történteket. Reméljük, hogy. a félidei incidens a két szomszédvár egyesületei között kialakult több éves jó kapcsolatában nem okoz törést. Elnökségünk, megelőzve a szövetség várható fegyelmi tárgyalását, határozatot hozott: a vétkes Nagy László teveli nézőt egy évre eltiltotta a sportpálya látogatásától. Idestova öt éve szerepelünk a megyebajnokságban, de a mostanihoz hasonló helyzet nem fordult elő nálunk. A mi pályánk legfeljebb csapatunk jó teljesítménye alapján vált oroszlánbarlanggá az ellenfelek számára. Szomorúnak tartjuk, hogy Tevel község szurkolóit az eset kapcsán feltehetően elmarasztalják. Elnézést kérünk a 700 nézőtől, akik közül többen vidékről jöttek hozzánk, hogy végül is 45 perc után néhány felelőtlen, magáról megfeledkezett ember elrontotta vasárnapi szórakozásukat — mondta Barabás Gáspár, a Teveli MEDOSZ szakosztály- vezetője keddi telefonbeszélgetésünk során. FEJESGÓLOK MÉRKŐZÉSE Kiadós záporeső áztatta fél órán keresztül a pályát, a játékosokat, no és a szurkolókat is. A dunaszentgyör- gyiek egybehangzó véleménye szerint esőisten hű maradt önmagához. A „hagyományosan” csúszós, vizes talajon aztán labdakergetés nélkül is estek, keltek a játékosok. Mindezek ellenére jó iramú, izgalmas 90 percet hozott a Bonyhádi Vasas elleni találkozó. A hazaiak többet támadtak, ám a gólokat a vendégek szerezték. Négyszer zördült meg a kapuháló, három esetben fejesgól után. A Vasas győzelmének fő részese a két hosz- szúra nyúlt szélső, Zircher és Pfeifer volt. Az eső elálltával villámgyors elfutásaikkal rendre zavart keltettek Pukli I. portája előtt. Zircher méltán érdemelte ki a mezőny legjobbja címet: csapata mindhárom góljából részt vállalt. Kétszer előkészítőként, egyszer pedig befejezőként. A szentgyörgyiek utoljára szeptember 23-án szenvedtek vereséget otthonukban. Szépséghiba? — kérdezgették a szurkolók, majd válaszoltak is: szó se róla, de hát a focit gólokra mérik... A MEGBÍZOTT edző Sípos Józsefet, a bogyiszlói sportegyesület elnökét arról kérdeztük: hogyan rukkolt elő megbízott edzővé? — Vasárnap délután, útban Nagymányokra az előzetes megbeszélésünk alapján Szekszárdon a Sió csárdánál találkoztunk volna Török Bálint edzővel. Egy órás várakozás után, miután a mérkőzés kezdési időpontja egyre inkább sürgetett bennünket, az edző nélkül elindultunk. Sajnos a mérkőzésre sem érkezett meg. A találkozó végén a helyi tudósító kérdésére azt válaszoltam: ezen a délutánon én voltam a mindenes. így kerültem a tudósításba megbízott edzőként. Elnökségünk a héten foglalkozik az edző ügyével. Egyébként csapatunk számára is eldőlt a verseny, elbúcsúztunk. Ennek ellenére becsülettel vé- gigjátsszuk a hátralévő három fordulót. A Fadd már behozhatatlan előnyre tett szert velünk szemben. Esetleg még a tengelicieket tudjuk befogni, de rajtunk akkor is csak a megyebajnok segíthetne azzal, hogy kiharcolja a feljutást az NB II- be — hangzott Sipos József summázata. — fekete —