Tolna Megyei Népújság, 1980. május (30. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-22 / 118. szám

XXX. évfolyam, 118. szám. ARA: 1,20 Ft 1980. május 22., csütörtök Mai számunkból ATOMERŐMŰ- ÉPÍTKEZÉS (3. old.) R£GI idők PARLAMENTJE (3. old.) NEMZETKÖZI PÓDIUMON A MADRIGÁLKÓRUS (4. old.) KÖTELEKBŐL FONT ALOM (5. old.) diAksportnap PAKSON (6. old.) Halasztási nagygyűlések Szerdán folytatódtak a választási előkészületek, két nagy­gyűlést is tartottak. Kecskeméten Korom Mihály, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizott­ság titkára, Győrben pedig Fock Jenő, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának tagja, mindketten országgyűlési kép­viselőjelöltek, mondott beszédet. Kecskemét: Korom Mihály Választási nagygyűlést tar­tották szerdán Kecskeméten a sportcsarnokban. A részt­vevőket, akik közül sokan Kiskunfélegyházáról és a szomszédos településekről érkeztek, Dobos László, a Hazafias Népfront megyei bizottságának elnöke köszön­tötte, majd Korom Mihály, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Bács-iKis- kun megye 8. számú válasz­tókerületének képviselője­löltje mondott beszédet. — Jóleső érzéssel állapít­hatjuk meg — mondotta be­vezetőben —, hogy minden területen előbbre léptünk, a külső és belső okokból adó­dott nehézségek ellenére si­keresen folytatjuk a szocia­lista társadalom építését. To­vábbi előrehaladásunk szem­pontjából meghatározó je­lentőségűek az MSZMP XII. kongresszusán megfogalma­zott célok. Az államhatalom és az ál- ' lamigazgatás választott szer­veinek munkájáról szólva hangsúlyozta, hogy a Magyar Népköztársaság legfelsőbb ál­lamhatalmi és népképviseleti szerve, az országgyűlés az el­múlt öt esztendőben rendel­tetésének megfelelően műkö­dött, jól töltötte be hivatását. Törvényalkotó munkájával erősítette társadalmunk rend­jét, javította a kormányzati munka feltételeit, s rendsze­resen beszámoltatta a kor­mány tagjait az irányításuk Választási nagygyűlést ren­deztek szerdán Győrött a Kisfaludy Színházban. A résztvevőket Fördős András- né, a Hazafias Népfront alatt álló szervek tevékeny­ségéről, amely az állampol­gárok millióit érinti. Korom Mihály rámutatott arra, hogy az elkövetkező években ke­vesebb új törvény alkotására van szükség, a fő feladat a meglévő törvények jó végre­hajtása, a végrehajtás követ­kezetes ellenőrzése. Belpolitikai helyzetünk kiegyensúlyozottságáról ta­núskodik a közü'gyek iránti növekvő érdeklődés is. A képviselői és a tanácstagi jelölőgyűléseken több mint két és fél millió állampolgár vett részt, s közülük 220 ez­ren kértek szót. A szocialista demokrácia továbbfejlesztésének fontos­ságáról szólva hangsúlyozta, hogy az állampolgárok mil­lióit még jobban be kell vonni a közügyek megvita­tásába, intézésébe. Arra kell törekednünk, hogy a dolgo­zók az ország gazdáinak érezzék magukat, konstruk­tív javaslatokat tegyenek, s részt is vegyenek azok meg­valósításában. Befejezésül arról szólít, hogy az állam- polgári jogok és kötelezett­ségek elválaszthatatlanok egymástól, s aki az előbbie­ket igényli, annak az utób­biakat is vállalnia kell. Felszólalt a nagygyűlésen dr. Várkonyi Imre prépost, az Actio Cathöl'ica országos igazgatója, a Bács-KSskun megyei 6. számú választó­kerület országgyűlési képvi­selőjelöltje is. Győr-Sopron megyei Bizott­ságának titkára köszöntötte, majd Fock Jenő, az MSZMP Központi Bizottságának tag­ja, Győr-Sopron megye 5. szá­mú választókerületének kép­viselőjelöltje mondott beszé­det. Bevezetőben arról szólt, hogy a párt politikájának cél­ja a dolgozó nép érdekeinek képviselete. Az MSZMP ne­gyedszázados politikai gya­korlata — hangoztatta — ki­állta az idő próbáját, erről meggyőzően tanúskodik a nép egyetértése és bizalma. A XII. pártkongresszus meg­erősítette a Központi Bizott­ságnak azt az állásfoglalását, hogy az eddigi politikát foly­tatja, a jól bevált úton ha­lad a jövőben is. Gazdaságpolitikai kérdé­sekről szólva Fock Jenő rá­mutatott, hogy még követ­kezetesebbé és rugalmasabbá kell tenni gazdaságpolitikai és gazdaságirányítási gyakor­latunkat. Tény, hogy gondja­inkban nagy szerepe van a külső, tőlünk független té­nyezőknek, de a figyelmet el­sősorban saját gyakorlati fel­adatainkra, az országos és he­lyi teendőkre kell összponto­sítani. Ez nemcsak a vezetés­re, hanem az ország minden állampolgárára vonatkozik. Befejezésül elismeréssel emlékezett meg Győr-Sopron megye iparának és mező- gazdaságának eredményeiről. Ezek az eredmények — mon­dotta — az ötödik ötéves terv eddig eltelt időszakában a legtöbb ágazatban meghalad­ták az országos átlagot. A megye több üzeme, elsősor­ban a Rába Magyar Vagon- és Gépgyár úttörő szerepet vállalt a termékszerkezet kor­szerűsítésében, a munkaerő ésszerű felhasználásában. Ezután Galgóczi Erzsébet Kossuth-díjas író, a Győr- Sopron megyei 4. számú vá­lasztókerület képviselőjelölt­je szólalt fel. Beszélt életút- járól, írói pályafutásának ed­digi állomásairól, elmondta, hogy regényeinek, novellái­nak, színpadi műveinek hősei ezen a vidéken élnek, ahol született, s ahol országgyűlési képviselőjelölt is lett. Vége­zetül felhívta a jelenlévőket, vállaljanak részt a népünk békéjének megőrzését szol­gáló erőfeszítésekből. Győr: Fock Jenő Megnyílt a tavaszi Budapesti Nemzetközi Vásár Huszonhét ország és Nyu- gat-Berlin mintegy 1900 ki­állítójának részvételével szer­da délelőtt ünnepélyesen megnyílt a Budapesti Nem­zetközi Vásár, a beruházási javak szakvására. Üzleti tár­gyalásokra, a látogatók tájé­koztatására felkészült több mint hétezer vállalati, gazda­sági és műszaki szakember foglalta el helyét a tárgyaló- szobákban, a kiállított gépek, anyagok mellett, ők váltották fel a vásárt előkészítő szere­lőket, díszítőket, berendező­ket, akiknek utolsó csoportja alig két órával a nyitás előtt fejezte be munkáját. A részt vevő országok zász­lói és a nemzetközi vásárok szövetségének emblémája dí­szíti a vásár főterét. Itt gyü­lekeztek a megnyitóünnep­ség vendégei: Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, a Központi Bi­zottság titkára, Marjai Jó­zsef, a Minisztertanács elnök- helyettese; a kormány több tagja, a diplomáciai képvise­letek vezetői és tagjai, a ha­zai és külföldi kiállítók kép­viselői. A Himnusz elhangzása után Veress Péter külkeres­kedelmi miniszter mondott megnyitóbeszédet. Köszöntötte a megnyitóün­nepség vendégeit, majd így folytatta: — A BNV-nek több évtize­des hagyománya van. Eddigi sikereinek igazolása, hogy az idén is 27 országból csaknem 1900 kiállító jelent meg vá­sárunkon. Nyolc szocialista és tíz nyugati ország hivatalos kiállítással képviselteti ma­gát; sok cég közös, vagy egyéni bemutató formájában állítja ki árucikkeit. A fej­lett nyugati országok közül az NSZK-ból és Ausztriából érkezett a legtöbb kiállító. A továbbiakban a minisz­ter az MSZMP XII. kongresz- szusának határozatára utalva rámutatott: országunk adott­ságai, népünk érdekei egya­ránt igénylik, hogy fokozód­jék részvételünk a nemzetkö­zi munkamegosztásban. Gaz­dasági fejlődésünknek alap­vető feltétele, hogy bővítsük és elmélyítsük együttműkö­désünket a Szovjetunióval és a többi KGST-országgal. A KGST-országok közötti műszaki-tudományos együtt­működésnek különösen a gépiparban van jelentősége, ennek szemtanúi lehetünk a most megnyíló vásáron is. A Szovjetunió kiállítja például azt az elektronikus számító­gépet, amelyet nyolc KGST- ország együttes munkájának eredményeként fejlesztettek ki és állítottak elő. A gyár­tásszakosítás és a kooperáció eredményei egyebek között a lengyel kiállítók szervizbe­rendezései, bányafejtési és távrendszerei, a csehszlovák kiállítók indukciós hevítési gépsora is. A miniszter emlékeztetett arra, hogy az MSZMP XII. kongresszus síkra szállt az enyhülésért, a hidegháború ellen. örvendetes — mon­dotta —, hogy a mostani po­litikai konfliktusoktól és gaz­dasági nyomástól terhes nem­zetközi helyzetben is ilyen sok nyugati kiállító jelent meg vásárunkon, ily módon is bizonyítva, hogy a békés egy­más mellett élés, a gazdasági együttműködés fejlesztése az ő számukra is az egyetlen reális lehetőség. A megnyitóbeszéd után a vendégek körsétát tettek a vásáron. Délután két órakor a nagy- közönség előtt is megnyíltak a vásár kapui. Ezzel egyidő- ben megkezdődött az üzleti munka, megteltek a tárgya­lók, megérkeztek a külkeres­kedelmi vállalatok első kül­földi partnerei. Ma tartják a tavaszi vásár első szakmai napját, így a délelőtti nyitástól 14 óráig kizárólag szakmai belépő­jeggyel lehet felkeresni a kő­bányai vásárközpontot, 14 órától 18 óráig ismét a nagy- közönség veheti birtokába a vásárvárost. Az első „hivata­los munkanapon” több hazai és külföldi vállalat sajtótájé­koztatókon mutatja be vásári újdonságait, ismerteti az új­ságírókkal fejlesztési terveit. Ugyancsak csütörtökön jár­műipari napot is tartanak. Javaslat az iszlám konferencia előtt Napirenden'j: A TSZKER városellátó tevékenysége ~ Ülést tartott a szekszárdi Városi Tanács V. B. Tárgyalni Ka bulla I Az iszlám konferencia 11. külügyminiszteri értekezle­tén a dokumentumok kidol­gozásával megbízott politikai bizottság kedden megvitatta és jóváhagyta az iráni hatá­rozattervezetet. A dokumen­tum élesen elítéli az Egye­sült Államok Iránnal szem­beni fellépését, így a túszok kiszabadítására indított kom­mandóakciót és a gazdasági embargó bevezetését. A politikai bizottság ked­den hagyta jóvá az afganisz­táni helyzettel foglalkozó tervezetet is, amelynek alap­ját az a pakisztáni javaslat képezi, hogy az iszlám or­szágok külügyminisztereiből létrehozandó bizottság kezd­jen tárgyalásokat a kérdés­ben érdekelt valamennyi fél. lel, köztük a kabuli kor­mánnyal. A határozati ja­vaslatban az iszlám országok „mélységes aggodalmukat fe­jezik ki a szovjet katonai jelenlét miatt Afganisztán­ban”, de — eltérően januári határozatuktól — most nem kívánják az afgán kormány elszigetelését, és nem szab­ják a rendezés feltételéül _a szovjet csapatok „teljes és feltétel nélküli” kivonását Afganisztánból. Az iszlám konferencia ja­nuári, rendkívüli ülésszaka — mint ismeretes — felfüg­gesztette Afganisztán tagsá­gát. Ismeretes továbbá, hogy egyes iszlám országok a szov_ jet jelenlét megszüntetését tekintik a rendezés elsődle­ges feltételének, figyelmen kívül hagyva az afgán se­gélykérés tényét, és azt, hogy a megoldás elsősorban a kül­ső fenyegetés megszüntetésé­ben rejlik. Tegnap délutáni ülésének első napirendi pontjaként dr. Bősz Endréné vb-titkár je­lentését hallgatta meg a szekszárdi Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága az or­szággyűlési és tanácsválasz­tások előkészítéséről, majd a TSZKER Tolna megyei Te­rületi Központjának szek­szárdi városellátó tevékeny­ségéről tárgyaltak a jelen­lévők. Az 1978 nyara óta önál­lóan dolgozó területi központ igen fontos feladata a lakos­ság jobb és több élelmiszer­rel való ellátása. Gesztora a piactéri boltcsoportnak, s az itteni áruellátást 42 tagszö­vetkezet és a TSZKER-ekkel kialakult jó együttműködés garantálhatja. Kedvező, hogy lehetővé tették a háztáji kis­áru termelő gazdaságokból való zöldség-gyümölcs és más termékek felvásárlását, for­galmazását. E felvásárlást a jövőben növelik, s szervezet­tebbé akarják tenni. A vb elé terjesztett be­számoló részletesen elemezte a szekszárdi TSZKER— SZÖVGT élelmiszerbolt áru­ellátását és értékesítését, s a témával kapcsolatban több vb-tag fejtette ki véleményét. Az írásos anyag megállapí­totta azt is, amit a vásárlók tapasztalatból tudnak: kevés gyümölcsöt és zöldséget tá­roltak a télen, s így az csu­pán februárig volt elegendő. Ennek az az oka, hogy nincs megfelelő hűtőtároló. A hiá­nyok pótlására tervezett pri­mőráruk érkezését késleltet­te az időjárás. Az idén 2500—2500 mázsa bqrgonyát és zöldséget, 300 mázsa vöröshagymát, s 1600 mázsa gyümölcsöt kíván be­szerezni és értékesíteni a bolt, többet az előző évinél. Az 1979-es 210 ezer forint nyereséget a tagszövetkeze­tek fejlesztésére szánták, így hútőtérbővítésre is sor ke­rül. Harmadik napirendi pont­ként a város általános isko­lásainak pályaválasztásáról tanácskozott a végrehajtó bizottság, értékelve az isko­lák kapcsolatát a Pályavá­lasztási Tanácsadó Intézettel és a munkahelyi pályavá­lasztási felelősökkel. Megálla­pították többek között: a tár­sadalmi igényeknek megfe­lelően csökkent a gimná­ziumba jelentkezők aránya, s nőtt a szakközépiskolába és szakmunkásképző intézetbe jelentkezőké. V. Z. A Tolna megyei választási elnökség ülése Szerdán délelőtt ülést tar­tott a Tolna megyei válasz­tási elnökség. Áttekintette a június 8-i választás előkészí­tésére eddig végzett munkát és megállapította, hogy az a törvényes előírások szerint történt. Az országgyűlési kép­viselők és tanácstagi jelölé­sek rendben megtörténtek. A megyében kialakítottak 297 választókért. Elkészültek a választási névjegyzékek; a választópolgárok a jegyzéken szereplésről az értesítést meg. kapták. A pótjegyzékre kerü­lés feltételei adottak, tehát aki nem kapott értesítést, az illetékes tanácsnál még kér­heti felvételét. Jóváhagyta az elnökség a választás zavartalan, törvé­nyes lebonyolítását szolgáló további munkák ütemtervé­re előterjesztett javaslatot. A megnyitó résztvevői megtekintik a Szerszámgépipari Művek kiállítását. (Képtávírónkon érkezett)

Next

/
Thumbnails
Contents