Tolna Megyei Népújság, 1980. május (30. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-01 / 101. szám
12 NÉPÚJSÁG 1980. május 1. | MAGAZIN MAGAZIN ■ I MAGAZIN jU( §■ ■>> MAGAZIN \ v 2' MAGAZIN i ifi MAGAZIN I MAGAZIN MAGAZIN MAGAZIN MAGAZIN V MAGAZIN j MAGAZIN Ismeretlen törzs Eddig ismeretlen, kisebb nomád vadásztörzset fedeztek fel Pápua-Üj-Guineában, 300 kilométerre Port-Mores- lytól. A hírt a New York Times közölte. A helikopter fedélzetén az Operation Drake kutatóexpedíció csoportja foglalt helyet, amely 2 évvel ezelőtt érkezett Angliából. A duna törzs őslakóinak segítségével a Roger Chapman vezette csoportnak sikerült minden rábeszélőkészségüket latbavetve kicsalogatni a bozótok közül a pogej törzs 14 tagját. A csoport egyhangúlag így nevezte el az új törzset. „Tolmács” segítségével tisztázták, hogy ezek az emberek még sohasem láttak fehér embert, nem találkoztak azoknak a törzseknek a képviselőivel, akiktől baltáik fémrésze származott. A törzs tagjai íjakkal és nyilakkal voltak felfegyverkezve, kagylókból készült amulettet viseltek. Elmesélték, hogy vaddisznóra vadásznak, vad gyümölcsfák termését gyűjtik. Ezenkívül állattenyésztéssel is foglalkoznak: kiirtják az erdő egy részét, és karámokat építenek a befogott vaddisznóknak. Az expedíció vezetője elmondotta, hogy az eddig ismeretlen törzs létezéséről jelentést tettek a pápua-új- guineai kormánynak. Ezenkívül a csoport 3 hónap alatt 20 láb (közel 6 méter) hosszú gyíkokat fedezett fel, amelyek eredete még meghatározásra vár. A kutatók széntelepeket is feltártak. Az expedíció jelenleg Indonéziában tartózkodik, majd Szudánban fog dolgozni, s végül novemberben tér haza Angliába. Megtakarítás — Mi villamos energiát takarítunk meg, csökkentjük a géppark és az alkatrészek kopását ... — És ezt hogyan érik el? — Egy műszakban csak 4 órán át dolgozunk. Számítógépek mindenütt Olajkutató homoksziget Napjaink egyik jellemzője a mindenütt szakadatlanul növekvő információs áradat, vagy ahogy a szakemberek mondják: az információs lavina. Millió és millió adat közül kiemelni az éppen legszükségesebbet, naponta friss tájékoztatást szerezni — enél- kül ma már elképzelhetetlen az irányítás. A vállalatok, intézmények vezetői a korszerű technikát hívják segítségül, hogy annak modem eszközeivel és eljárásaival úrrá legyenek a példátlan nagyságú információtömegen. A komputerek ma már szinte felfoghatatlan gyorsasággal végeznek számolási és logikai- műveleteket. Némelyik másodpercenként több millió Képünkön a Siemens-cég által előállított legkisebb, a 210-es típusú . mikroszámítógép. A gyerekek gyorsabban nőnek A gyerekek kiskorukban manapság gyorsabban nőnek, mint 30 évvel ezelőtt. A növekedés üteme azonban az iskolai esztendők alatt lassanként hanyatlik. Ezzel a végkövetkeztetéssel zárult az a jelentés, amelyet a japán közoktatási minisztérium bocsátott ki a közelmúltban. Japánban évente megvizsgálják a gyerekeket, és a vizsgálat eredményeiről évente statisztikai áttekintést készítenek. Az 1979. évi egészségügyi áttekintést csaknem 660 ezer gyermek vizsgálata alapján készítették el. A vizsgálat óvodás korú gyerekektől egészen a 18 éves diákokig terjedt ki. A vizsgálat szerint egy mai 17 éves iskolás fiú átlagos magassága 169,4 centiméter, ami azt jelenti, hogy 8,2 centiméterrel magasabb, mint a 30 évvel ezelőtti 17 éves iskolás fiú. Az óvodai gyerekek vizsgálatánál kiderült, hogy a 30 évvel ezelőtti hasonló korú gyerekeknél sokkal magasabbak, súlyosabbak és jobb felépítésűek. A jelentés azonban azt is megállapította, hogy egy átlagos gyermek 6 és 17 éves kora között 55,3 centimétert nő, vagyis 1,5 centiméterrel kevesebbet, mint a 14 évvel ezelőtti gyerekek. A jelentés néhány szomorú tényre is felhívta a figyelmet. Az iskolás gyerekek sorában például eddig még soha nem látott mértékben tapasztalták a fogak és a látás romlását. A 14 éves gyermekek közül 94,5 százalék már rossz fogakkal rendelkezett, 35,2 százalék esetében pedig már nyilvánvalóak voltak a látási problémák. A 17—18 éves iskolások között 95,9 százalék esetében volt jellemző a fogak romlása és 53 százalék esetében mutatkoztak látási problémák. Aggodalomra adott okot az iskolás gyerekek hátgerinc- csont-gyengesége is. Az orvosok szerint a rossz tartással és a hátgerinc csontjának gyengülésével kapcsolatos problémák később megrongálhatják a szívet és a tüdőt is. Az orvosok éppen ezért felszólítottak arra, hogy minél nagyobb erőfeszítéseket tegyenek az ilyen bajok korai felderítése érdekében. L Sandisle Ann” nevű kísérleti mesterséges sziget tengerszint fölötti felépítménye alapműveletet végez el. Ezek az „okos gépek” kitűnően alkalmazhatók műszaki-tudományos számít ások elvégzésére, tömeges adatfeldolgozásra és értékelésre, a vezetési döntések előkészítésére, a'termelés, a technológiai folyamatok irányítására és sok egyéb más feladat megoldásira (pl. a gyógyászatban, az oktatásban stb.). Az ember dolga, hogy az általános és a különleges rendeltetésű gépek közül a feladatnak legjobban megfelelőt kiválassza. Egyes tudományos számítások elvégzéséhez például a gyorsabb működésű, de kevesebb adat tárolására képes gép az előnyös, míg máskor a kevésbé gyors, ám nagy tárolóképességű számítógép használata célszerűbb. Persze ezenkívül még sok más szempontja is van a gépkiválasztásnak. Vannak cégek, amelyek -kifejezetten csak kis .számítógépek, s olyanok is, amelyek nagy komputerek gyártására rendezkedtek be. A nyugatnémet Siemens-gyár többféle kapacitású típust hoz forgalomba. K. S. Nagyfokú humanizmus Egy londoni bíró, amikor a baleset következtében férjüket elvesztő özvegyeknek kártérítést állapít meg, nagyobb összeget ítél az öregebb és csúnyább asszonyoknak. Az a véleménye, hogy a szépeknek és fiatalabbaknak kevésbé van szükségük pénzre, mert hamarosan ismét férjhez mennek .. . Eddig általában fémből vagy betonból építették a tengereken, pontosabban a szárazföldek talpazatain — self- jein — létesített mesterséges szigeteket az olaj- és földgázkutatáshoz. Angol szakemberek az eddigieknél olcsóbb megoldást keresve érdekes, merőben új konstrukciót alakítottak ki, mely már túl is van a kipróbáláson. Egyfajta különleges homokszigetről van szó, melynek prototípusa 12 méter mélyen merült a vízbe, teljes magassága pedig 18 méter volt, beleszámítva a két „fedélzetet”, ahol a személyzet és a műszaki berendezések kaptak helyet. A víz alatti rész külső héja különlegesen erős gumiból készült (az előállító Dunlop-cég szerint ez volt a legnagyobb és legnehezebb gumitárgy, amit eddig készítettek, 4,9 tonnát nyomott). Ezt a gumitestet — a mesterséges sziget tervezett telepítési helyén — nedves homokkal töltötték meg, majd amikor az: megfelelően megülepedett, elfoglalta helyét az óriás gumizsákban, több csövön keresztül kiszivattyúzták belőle a vizet. Az oldalnyomás, amelyet a száraz homok gyakorol belülről a gumifalra, bármilyen vízmélységben körülbelül a fele a kívülről ható víznyomásnak. Ha a homok száraz marad (ez megoldható, mert miután a csöveken elvezették a vizet, a gumi kívülről nem ereszti át a nedvességet), akkor megszilárdul, és saját súlyánál jóval nagyobb terhet bír el. Ugyanakkor a rázkódásokat jól elviseli és nagy a tehetetlensége, tehát a tenger hullámzása, sőt az esetleges földrengés sem veszélyezteti stabilitását. A kísérletek eredményeségén felbuzdulva a Dunlop-cég szakemberei most a korábbinál jóval nagyobb gumizsákok előállításán fáradoznak, s várhatóan rövidesen megkezdődik a mesterséges homokszigetek nagy számban való elterjedése. Lenin örök Ez év áprilisában ünnepelték a világon Lenin születésének száztizedik évfordulóját. A történelem kiemelkedő egyéniségéről szép költeményének egyik versszakában így írt Juvan Sesztalov: vízszintes -56., függőleges 23., vízszintes 4. és 36. számú sor. VÍZSZINTES: 1. Vízi növény. 4. (Beküldendő.) 13. Vajkészítés mellékterméke. 14. Házacska. 15. Időmérő. 16. Kárt okoz. 17. Részvénytársaság. ,18. Sebességgátló szerkezet. 20. Veszprém megyei község. 22. Elme. 24. Göröngy. 25. Attila népe. 27. Hírszerző. 29. Átkarol. 31. Bibliai férfi. 33. Utód. 35. Alulra. 36. (Beküldendő.) 39. És, latinul. 40. Fölé. 41. Övezet. 42. Szín. 43. Olaszországi folyó. 44. Ankara fele. 46. Bírósági ügy. 48. Iratkapocs. 49. Hajít. 50. Pázsit. 52. Dúsgazdag ember. 54. A Szovjetunió egyik köztársasága. 55. YA. 56. (Beküldendő.) 59. Indulatszó. 60. Szolnok megyei község. 61. Természetes hosszmérték. 62. Angol autók betűjele. 64. Nyakravaló. 66. Vissza: mesterséges nemzetközi nyelv. 67. Mutatónévmás. 68. Vízi növény. 70. Csikar. 72. Visz- sza: magiasztal. 73. Kifejlődik. 75. Őröl. 77. Moziban vetítik. FÜGGŐLEGES: 1. Könnyezik. 2. Bajt csinál. 3. Ételízesítő. 5. Nem kell több. 6. Részesrag. 7. Igevégződés. 8. Háziállat. 9. Kereskedelmi cikk. 10. Tölgy termése. 11. Azonos betűk. 12. Kar betűi keverve. 18. ilyen lesz a fölforralt tej. 19. Töltött kalács. 21. Nem jön idejében. 23. (Bekülden- dö.) 24. Református röv. 25. Testtáj. 26. Hónapnév röv. 28. Gabonaszem. 30. Leány gyermeke. 31. Jósol. 32. Közigazgatási tisztségviselő. 34. Üjabfo éteLadag. 37. Ingovány. 38. Gázlómadár. 45. Kenő. 47. Rásegít. 48. Nagy spanyol festő volt. 51. MegyeszókheLy. 53. iBN. 54. Lopva figyeli. 57. Göngyöleg. 58. Község. 63. Húsvágó balta. 65. Égitest. 67. Becézett női név. 69. Állókép. 70. Kínai államfő volt. 71. Kerékpánt. 72. Római ötszáz- negyvenkilences. 74. Központi Vezetőség. 75. Doktor. 76. Folyadék. 77. FY. A hét karikatúrája Kávéültetvények Törökországban Törökországban első ízben kísérleteznek szabadtéri kávétermesztéssel. A szakemberek nagy érdeklődéssel fogadták a hírt, mivel eddig úgy tartották, hogy a Földközitenger délkeleti részének éghajlati viszonyai nem alkalmasak e növény termesztésére. AZ ARIZONAI METEORITKRATER Néhány ezer évvel ezelőtt a jelenlegi Arizona területére egy körülbelül 60 000 tonna súlyú meteorit zuhant le, Pusztító erejéről még ma is tanúskodik a kráter körül látható kőomladék, amelyben megtalálhatók a meteorit vasanyagának maradványai. Gulyás Beküldendő a rejtvény helyes megfejtése a Tolna megyei Népújság szerkesztősége címére: Szekszárd, Beloiannisz u. 1—3. 7101. Beküldési határidő: május 6. Az április 20-i számban megjelent rejtvény helyes megfejtése: A jég ropog, s alóla zúgva, ezüst kacajjal jő a víz, tavasz lesz, úgy mini régen egykor. A helyes megfejtők közül könyvet nyertek: Deák Edit Szekszárd, Mészáros Lázár u. 5. 7100, Komáromi Józsefné Szekszárd, Ezerjó köz 6. 7100, Bánhidi Ádámné Cikó, Kos- sutth u. 8. 7161, Nemesné Fodor Judit Bogyiszló, Dózsa György u. 9. 7132, Havasi Erika Bátaszék, Erzsébet u. 1/a, 7140.