Tolna Megyei Népújság, 1980. május (30. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-15 / 112. szám
1980. május 15. NÉPÚJSÁG 3 A tamerömü-építkezés Paksi csalafintaságok... Nagy felhőszakadás után a lokalizációs torony aljában tutajjal közelítették meg a munkaterületet a munkások. Kis ember a nagy csővel.. Tavaly nyáron az építkezés körül telepitett „bungesz- sorok” között láttuk meg a dunavarsányi tsz bádog tákolmányát. Többször jártunk arra, többször láttunk, illetve nem láttunk ott senkit. Az ajtón szedett-vedett lakat lógott. Közelebbről megtekintve, a rozsda annyira megtelepedett benne, hogy azt már csak vasfürésszel lehetett kinyitni. Mit keres az atomerőmű-építkezésen a dunavarsányi tsz? Végül kiderült, hogy az egyik alvállalkozónak az alvállalkozója. Vannak Pakson furcsaságok. Az egyik szocialista brigád tagjai mesélték: új ember érkezett Sopron környékéről a brigádhoz. Az első héten éjszakások voltak, az új ember még nem ismerte, nem ismerhette a terepet. Egyszer eltűnt az éjszaka kellős közepén a munkatárs. Először a többiek csalafintaságára gondoltak. Meg hát, néha a szükség is ráveszi az embert, hogy félre menjen. Eltelt egy óra, aztán még egy, az első munkanapos társ nem került elő. Ennek fele sem tréfa, nincs itt semmiféle csalafintaság. „Uccu neki, keressük I” Keresték, bóklásztak a többiek is a betonrengetegben. Az ember sehol. Hajnaltájt öröm köszöntött a brigádra, előkerült a Sopron környéki barát. Eltévedt. Az első tíznapos „munkahét” utón már nélküle jöttek vissza a többiek... Az ott dolgozók számtalan történetet tudnának mesélni. Mesélnek is. Egy szaftosabb történet, szerencsére kevés van belőle: A középvezető szép házat épített a Kishegy alatti kertvárosban. Olajfűtésre rendezkedett be. Ehhez pedig szükségeltetik egy föld alá süllyeszthető olajtartály. Honnét vegyen tartályt? Óriási ötlete támadt. Látott egy használaton kívüli, rozsdamentes és saválló acélból készült, méregdrága tartályt az építkezésen. Meglátni és megszeretni — gondolta. Aprólékos munkával megszervezte az elszállíttatását. Nagy boldogan fuvarozta haza az alkalmatosságot, az „örökké” tartó, közel százezer forint értékű tartályt. Már- már úgy látszott, hogy sikeres a tevékenység... A ház előtt azonban várták... A tartály visszakerült az építkezésre, emberünk pedig pár hónapra, fűtési gondoktól mentesen elmélkedhetett az új lakásban, amely egyáltalán nem lakájos. Csalafintaságok... Nem csak paksi találmány. A fényképezőgép lencséje hasonló dolgokat örökített meg. Ezek azonban már a munkavégzéssel is kapcsolatban állnak, mert azért mégis a munka, az eredmény határozza meg az építkezést. —hj—gk— A homokszóráshoz a szűk munkaterületenkivénhedt kézikocsival húzzák az anyagot a katonák, a plusz 16,90-es szinten. Korzózás... Árdosszié Miért nő az árak szerepe ? A vásárlót a termék két döntő tulajdonsága érdekli: mire használható, illetve mennyibe kerül? Az anyagi lehetőségek adott keretei között e két tulajdonságtól függ, hogy milyen fokon elégíthetők ki a szükségletek: miből mennyi vásárolható? Ha valami viszonylag olcsó, akkor az ár felhasználásra, fogyasztásra, esetleg pazarlásra ösztönöz. A viszonylag drága áruval pedig óhatatlanul csínján bánunk. Az árak tehát helyes irányba akkor befolyásolnak bennünket, ha a termék az országnak is tényleg annyiba kerül, amennyit a fogyasztó fizet érte. Az árpolitika tehát tudatosan ösztönözheti vagy mérsékelheti, visszafoghatja a felhasználást, a fogyasztást. A személyes szükségletek kielégítésében — meghatározott keretek között — viszonylag nagy a választási szabadság. Az áruk és szolgáltatások választékától, a jövedelmi és a vagyoni viszonyok differenciáltságától, a szokásoktól, a személyes beállítottságtól függően a fogyasztás összetétele rendkívül sokszínű. Az ár szerepe a jövedelem- elosztásban is növekszik. Az árrendszertől, az árarányok, az árszínvonal alakulásától ugyanis nagyban függ a képződő jövedelmek felosztása az állami költségvetés, a vállalatok és a lakosság különböző rétegei között. így minden árrendezés a jövedelmek újraelosztását is szolgálja. Az 1980. évi termelői árváltozások a jövedelmek újraelosztásával ösztönzik a hatékonyság fokozását, segítik a külgazdasági egyensúly javítását. Végül az ár szerepe növekszik a kereslet-kínálat egyensúlyának megteremtésében is. Az ár mindenekelőtt a vállalati jövedelmezőségen keresztül szabályozza a termelést, a kínálatot. A kereslet és a kínálat kölcsönösen hat egymásra és az szükséges, hogy ez a kölcsönhatás árformáló tényezővé váljon. Ha a kereslet túlsúlyban van, s az összhang nem teremthető meg a termelés, a kínálat növelésével, akkor csak magasabb ár mellett tartható fenn a zavartalan ellátás. Az a termék a legdrágább, amit nem lehet kapni. Tapasztalatból tudjuk, hogy a' lakosság nagyra értékeli, politikai vívmánynak tekinti a kiegyensúlyozott és zavartalan áruellátást. Ezért, ha a reálbér növelésének nincs és az adott gazdasági helyzetben nem lehet szilárd árufedezete, akkor inkább az elért életszínvonal megőrzésére, fenntartására törekszünk, beleértve az áruellátás kialakult szintjét is. A magyar gazdaságirányítási rendszer nem tűri el a lakosági jövedelmek fedezet nélküli kiáramoltatását. Hosszú időszakon át a kereslet túlsúlya uralkodott, s a termelőüzemek érdektelenül tűrték ezt az állapotot. Kényelmes volt számukra: minden áru elkelt, a fogyasztó ritkán reklamált, a fejlesztéssel sem kellett bajlódni. Az áruhiányból némelykor a bolti eladók, a spekulánsok húztak anyagi hasznot. A fogyasztó egyértelműen vesztes volt, a vásárlás inkább bosszúságot, mint örömet okozott. A merev fogyasztói árak ugyanakkor eltávolodtak a valóságos költségviszonyoktól, s kevés jelzést adtak a termelőknek az igények változásáról. A termelői ár és egyes elemei, a diktált anyag-, bérnormatívák, stb. arra késztették a vállalatokat, hogy a legkedvezőbb feltételekkel előállítható cikkeket gyártsák. S mivel a terv választékmélységben nem határozta meg a feladatokat, bizonyos termékekből feleslegek, másokból hiányok keletkeztek. Az árrendszer, az árarányok problémái eleinte lappangóak, csak elvétve érzékelhetőek, s úgy válnak mind szembeötlőbbé, ahogyan kezd kialakulni a vásárlóerő és az árualap közötti globális egyensúly, illetve az élet- színvonal emelkedésével szélesednek a választékbeli igények és merőben új szükségletek. is jelentkeznek. Fontos, hogy mindenkor reálisan ítéljük meg árpolitikánk lehetőségeit, ne becsüljük se túl, se le annak szerepét. A szocialista árpolitika mozgásterét a gazdaság törvényszerűségei egyértelműen behatárolják. De ha helyesen ismerjük fel a tennivalókat és időben megtesszük a szükséges intézkedéseket, jól szolgálhatja gazdasági fejlődésünket, életszínvonal-politikánkat. kovács József Négy nagyközség felnőttoktatása A szekszárdi járási párt- bizottság érdekes formában vizsgálta meg a területéhez tartozó négy nagyközségben — Faddon, Tolnán, Decsen és Bátaszéken — a felnőttoktatás helyzetét. A nagyközségi pártbizottságok végrehajtó bizottságai számoltak be a felnőttoktatás helyzetéről. A nagyközségek más-más helyi adottságokkal rendelkeznek, de néhány általános vonás is megfigyelhető a beszámolók alapján. Ilyen például az a szomorú tény, hogy a nyolc általánost be nem fejezők, még ha egyre csökkenő számban és arányban is, de újratermelődnek. A párt 1972-es oktatáspolitikai határozata változatlanul érvényes nemcsak úgy és azért, mert azóta nincs új határozat, hanem — sajnos — azért is, mert a kétségtelen haladás és a változások, változtatások ellenére maradtak azonos feladatok is. Nevezetesen a szórványanalfabétizmus felszámolása, és az alapképzettség megszerzése. Hogy ez milyen nagyságrendű feladat, azt bizonyítsák az alábbi számok. Tolnán a közel 10 ezer 14 éven felüli lakosból 3618-nak nincs meg az általános iskolai végzettsége. A decsiek ilyen számot nem adnak meg, ott a fejlődésre lehet következtetni, miszerint az 1955— 56-os oktatási évben a beírt tanulóknak még a negyven százaléka nem végezte el az általános iskolát, a 78—79-es tanévben pedig csak a négy százaléka hagyta el az iskolát végbizonyítvány nélkül. A fejlődés kétségkívül óriási, de az a négy százalék is évi 20 gyereket jelent, akik egyelőre nem tanulhatnak szakmát, nem szerezhetnek jogosítványt, de még gépkezelői vizsgát sem tehetnek. Maradnak segédmunkások. Bátaszéken csak a munkában állók adatait tartják nyilván, eszerint, a termelőszövetkezet tagjain kívül 309 dolgozónak nem volt az elmúlt évben általános iskolai bizonyítványa, ebből majdnem száz negyven év alatti. Faddon a körülbelül kilenc- száz harminc év alatti közül százharmincöten nem végezték el az általános iskolát a tanköteles koron belül. Ezt követően negyvennégyen kezdtek tanulni az osztályozóvizsgákra felkészítő tanfolyamokon és 26-an végbizonyítványt is szereztek. Ebből már látszik is az általánosítható jelenség, a nagyarányú lemorzsolódás. Az újratermelődés az, ami szinte kötelezi a felnőttoktatásban részt vevő szervezeteket, intézményeket arra, hogy ne tekintsék kampánynak a tanulás népszerűsítését, a szervezést. Folyamatossá teszi a feladatot a lemorzsolódás nagy aránya is. A tanulók között vannak idősebbek, akik már elszoktak a rendszeres tanulástól, sokat felejtettek a hajdani anyagból, a kitartás is kevés lehet kortól függetlenül is. A fiataloknak meg családalapítási gondjaik vannak, lakásra gyűjtenek, házat építenek, nagyobb az igényük a szórakozásra. Sok a nyolc általánost nem végzettek között a bejáró dolgozó, akiket — még ha •akarnák is — nehéz beiskolázni. Nem tudnak rendszeresen részt venni a foglalkozá- , sokon, még kevesebb idejük jut a tanulásra, számottevő a háztáji munka is. Szép határozataink vannak a gyerekek művelődési hátrányainak leküzdésére és vannak szép eredményeink is, ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy még mindig vannak — és amíg a szülők nem végzik el legalább az általános iskolát, lesznek is — hátrányos helyzetből induló elsősök. Ezek egy része cigány származású, de vannak köztük nem cigányok is, szép számmal. Értük is össze kell fognia mindenkinek, mert a felnőttoktatást is a megelőzésnél célszerű kezdeni. Mármint az általános iskolai felnőttoktatást. A középiskolára és a szakmai továbbképzésre mindig szükség lesz, mert minden életkorban biztosítani kell az embereknek, hogy ha akarnak, tanulhassanak. Viszonylag új jelenség az úgynevezett félanalfabetizmus. Ez magyarul annyit jelent, hogy majdnem nyolc általánosig el lehet jutni úgy, hogy az illető nem képes értelemszerűen olvasni, a betűket ugyan ismeri, de képtelen gondolatainak önálló megfogalróazására. Ez is visz- szautal az általános iskola felelősségére és oka a későbbi lemorzsolódásnak is. Ahol van, ott eredményes az osztályozóvizsgára előkészítő tanfolyam. A tolnai és a bátaszéki gimnáziumban, bár hullámzó létszámmal, de működik a felnőttoktatás. Mindkét helyen van levelező tagozat, Bátaszéken magánvizsga is tehető, Tolnán pedig évek óta bevált a szakmunkások hároméves szak- középiskolája. A középfokú oktatásban is nagy a lemorzsolódás, bár ez kevésbé tragikus, mint az általános iskolában, már csak azért is, mert sok esetben ez csupán annyit jelent, hogy nem négy év alatt érettségiznek le a hallgatók, de előbb-utóbb megszerzik az érettségi bizonyítványt. Érthető, ha nem célja egy munkahelynek a dolgozó érettségije, de az már teljesen érthetetlen, hogy nem törekszenek — tisztelet a kivételnek — az általános iskola befejeztetésére, és előfordul, hogy a középiskola elvégzéséhez a kötelező kedvezményeket sem adják meg. Másutt meg nemcsak a könyveket veszik meg a továbbtanulóknak, hanem az anyagi ösztönzés egyéb formái is fellelhetők. Nem esett szó az anyagokban — mert nem volt téma — a szakmai, politikai képzésről, de már ez a tárgykör is rámutat arra, hogy a probléma sokrétű és csak széles körű társadalmi összefogással, pontosabban szólva, összehangolt tevékenységgel oldható meg. Ezen belül is szükséges a differenciált munka, mert más dolog az analfabétatanfolyam és a szakmunkások szakközépiskolája, más a műveltségi hátrányok leküzdése és a szellemileg visz- szamaradott vagy éppen fogyatékos gyerekek oktatása, nevelése, de szükség van a szakmai, politikai képzés és továbbképzés támogatására, összehangolt szervezésére is. Ihárosi
