Tolna Megyei Népújság, 1980. április (30. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-15 / 87. szám
a Képújság 1930. április 15. Moziban A sofőr Szándékosan az eredeti angol címet használom, nem az eladhatóbbá reklámosított magyar „Gengszterek sofőrjét”, mivel az utóbbi napokban megyénk moziközönségét lázba hozó angol filmnek ez volt a címe és pontosan kifejezi a lényégét is. A huszadik századi „cow- boyok” már autón járnak. Viszont Walter Hill író-rendező még mindig a cowboy- filmek receptje szerint készítette alkotását. Azt hiszi, hogy egy-egy szédületes vágta elég ahhoz, hogy kétórás mozifilm legyen belőle. Tudniillik a Gengszterek sofőrje című filmben más nem történik. Két hajsza, előbb a cowboyt üldözik a rendőrök, később ő üldöz egy másik sofőrt. Es az üldözésben, illetve a „meglépésben” utolérhetetlen sofőr természetesen mindkét esetben győzedelmeskedik. Közben nem történik semmi. Unatkozik, lézeng és, hogy valamit mégis tegyen, rövid percek alatt ócskavassá tör egy tűzpiros Mercedest. Spontán szórakozásból, no meg, hogy fitogtassa autóvezetői tudását. így azon sem lehet csodálkozni, hogy a kék szemű, tiszta tekintetű Ryan O’Neal sem tud mit kezdeni a szereppel. A hajszák szédítő iramú autósbravúrjait nyilván jól képzett kaszkadőrök végzik helyette, amikor pedig nem üldözik, vagy éppen üldöz valakit, csak lézeng á szerepében, jobbára nem tud mit kezdeni vele, mint. ahogy az író, forgatókönyvíró sem tudott a megmaradó percekkel. Más kérdés, hogy ezek a percek félórákká duzzadnak és a nézők feje helyett más testrészük zsibbad el közben. Az unott — és ha munkáról, jól megfizetett munkáról van szó, akkor is —, válogatós sofőrrel szemben ott van az őt üldöző, nem éppen tisztességes rendőri módszerekkel dolgozó detektív, aki szintén nem sokat tesz. Egy meglehetősen primitív csapda kiagyalása futja csak szellemi kapacitásából, amely csapda a „játékba” bevont másik bandita nem túlzott nagyságú eszének köszönhetően is összeomlik. Szerepel még egy hallgatag lány, aki tulajdonképpen a rendőrt is, a sofőrt is átveri. Semmit se tudunk ezenkívül róla, de nem is érdekes. Szerepe csak a fizetőpolgárok, a nézők megnyugtatása. Mert ugye az nem lehet, hogy a szimpatikus, jó megjelenésű sofőrrel szemben az ellenszenves, lompos és éppoly gátlástalan rendőr győzzön. No de az sem megnyugtató, ha a néző szívéhez közelálló, de mégiscsak alvilági foglalkozást űző cow- boy-sofőr nyer. Marad tehát a kézenfekvő megoldás: egyik sem. És a néző sem sokat nyert a dolgon. Néhány percig őrült körhintában, vagy versenykocsiban érezhette magát. Más nem történt. TAMÁSI JANOS Rádió Egy ismétlésről Az igazán egyénenként változik, hogy kinek milyen az érdeklődési köre. Eredetileg erről akartam írni, annak tükrében, hogy egyetlen nap rádióműsorát átböngészve hányféle érdeklődés nyerhet kielégítést. Sokkal többféle annál, semhogy a részletezés egyetlen szűkre szabott cikkbe beleférne. Maradjanak tehát a „rádiósítások”. az eredetileg nem ide szánt művek rádiós változatai, melyeknek nagy hagyományuk van és létjogosultságuk legalább ekkora. Csakhogy én nem kedvelem ezt a megoldást, ami ízlés dolga és ez ugyancsak egyénenként változik. Ellenszenvemnek vagy mondjuk így: „kedvetlenségemnek” sokféle oka van. Az egyik az olvasmány élményének varázsa. Az alapmű szerzője (lett légyen az Móricz, Mikszáth, Móra, Tolsztoj, Merle, vagy bárki) többnyire sokkal mélyebb hatást tett rám és maradandóbbat, amivel a még oly kitűnő átdolgozó, rádióra alkalmazó se tud versenyre kelni. Tisztelet a kivételnek, ami már hetek óta kellemessé teszi a vasárnapjaimat, még ismétlés formájában is. Egyúttal csökkenti afeletti szégyenérzetemet, hogy Homérosz Odüsszeiáját még Devecseri Gábor csodálatos fordításában se voltam képes elejétől végig olvasni. Mert természetesen a Bozó László által rádióra alkalmazott Odüsszeiáról van szó és olyan művészek teljesítményéről, mint néhai Latinovits Zoltán, Pécsi Sándor, Váradi Hédi, Mádi Szabó Gábor és Bulla Elma. A hallgató elandalodva figyel a „mézes szavakra”, a „szárnyas szavakra”, látni véli, amint a hős legénysége (igazság szerint egy válogatott kalózhorda) a „rózsaujjú hajnal” fényében „az ősz tengert evezőikkel üti”, miközben „az istenség nagy merszet fűi kebelükbe”. A kedélyes Dásztorkirálvok cseppet se ütköznek meg azon a hajóácsi szakismereten, mellyel Odüsz- szeusz a kükloDsz szemében fúróként forgatja az olajfa rudat. Az isteni figyelmeztetés se felesleges, hogy el ne loDják a szent teheneket — hisz enélkül bizonyára elloD- nák. A görögök nagy találmánya. a kar ebben a rádiósított formában tökéletesen megfelel a modem ízlésnek, Latinovits csodálatos szövegmondása pedig érzékelteti, hogy ó dolgok is milyen újak tudnak lenni. Agamemnónnak a Há- deszben elmondott nem éppen feminista tirádáit („Asszonyban már senki se bízhat!”) a fél világirodalmon át ismételgették,- a lótuszevők egy részét pedig modernebbül emigránsoknak hívják. A Tejipari Vállalatnál is taníthatnák az emberfaló küklopsz tejfeldolgozási módszereit, a bor sem csak Odüsszeusz legénységénél „folyt át a fogak sűrű szövedékén”, hanem azóta is ezt teszi. Mindez távolról sem akar az eposz méltatása lenni (ami iránt néhány éve már a televízió is felkeltette a legszélesebb körű érdeklődést), hanem csak a rádiós vállalkozás, az ismétlés elismerése. Időben hívta fel a hallgatók figyelmét, hogy még bőségesen következik folytatás. A legközelebbi, 4. rész vasárnap 15.55-kor a Kossuthon. O. I. Színházi esték Szorocsinci vásár A Népszínház operatársulatának szekszárdi bemutatkozása kettős öröm: kitűnő együttessel találkozhattunk, mégpedig egy olyan mű kapcsán, ami ebben a formában magyarországi bemutatónak számít. A Borisz és a Hovanscsina állandóan szerepel Operaházunk műsorán, a Szorocsinci vásárt azonban csak a harmincas években adták, majd a szegediek újították fel 1945 körül. Az opera sorsa is viszontagságos: Muszorgszkij nem tudta befejezni, s jó néhányan próbálkoztak a hiányzó részek pótlásával. (Nálunk mindig a Kjui-változat szerepelt.) A Népszínház most az eredeti Muszorgszkij-operát adja elő, s ha néha érezzük is, hogy a mester sokat formált volna még rajta, teljes mű így is, s mindenképp hitelesebb, mint amilyen volt a későbbi kiegészítésekkel, miként a Borisz is, amely eredeti formájában nálunk is csak néhány éve került színpadra. Megváltozott a cím is: Egy éj a kopár hegyen, miután a második jelenet teljes egészében az ismert zenekari műre épül, s igazat kell adnunk Pernye Andrásnak: zenei életünk új Muszorgszkij-remekművel gazdagodott. Az érdem elsősorban a kiváló dirigensé, László Endréé, akinek átdolgozásában a 16 tagú kisegyüttes tökéletes operai hangulatot tud teremteni, s valóban remekműhöz méltó előadásban lehet részünk. Jól összeforrott, biztos alapokon álló együttes, kitűnő zenekarral és kórussal, melynek a Muszorgszkij-operák- ban (itt is) alapvető szerepe van. Az egyes énekesteljesítmények között természetesen vannak különbségek, de fontosabb, hogy egységes, minden részletében hibátlanul kidolgozott az előadás. A szereplők közül Bihari Tóth Zsuzsa neve kívánkozik az élre, mellette Vajda Dezső, Iván József, Bordás Dezső, s Nemes Lajos nevét kell megemlíteni. Kertész László rendezése csupa ötlet, nemcsak ahhoz ért, hogy kamaraszínpadon mozgassa hőseit, hanem ahhoz is, hogy megteremtse egy népi ihletésű vígopera atmoszféráját. A Népszínház operaegyüttesére fontos .’hivatás vár, minden jel szerint velük oldható meg a régi kívánság, hogy legyen az opera mindenkié. Nyilván technikai okai voltak, de így is sajnálatos, hogy Szekszárdra csak egy előadás jutott, az is az ifjúsági bérlet keretében. A csodaszarvas Kosztolányi annak idején a remekműnek kijáró lelkesedéssel üdvözölte Fernand Crommelynck vígjátékát, s ha már nem is tudjuk követni Kosztolányi lelkesedésének iramát, az kétségtelen, hogy A csodaszarvas a maga módján mestermű, aminek nemcsak sikerét, de kvalitását sem érte el Crommelynck soha többé. Műfaji meghatározása szerint farce, azaz bohózat, de borotvaélén jár ez a kegyetlen tréfa, folyton áthajlik a tragédiába, jóllehet ironikus-játékos címe is a bohózatra utal: Le cocu magnifique, de sajnos magyar szavunk nincs a nyelvöltögető derűvel hangzó cocu-re, ami megcsalt férjet jelent, s világosan utal Moliére vígjátékára, melynek Le cocu imaginaire a címe, ami körülbelül ezt jelenti: azt képzeli, hogy megcsalták. Crommelynck hősének jelzője magnifique, magasztos, de ez is ironikusan értendő, mert Brúnóban nincs semmi magasztos, a szenvedély őrületének bukott hőse ő, aki maga ellen fordítja elviselhetetlen boldogságát. Az alapképle't világos és józan: a hűségről csak közvetve lehet meggyőződni, egyedül a hűtlenségnek vannak félreérthetetlen bizonyítékai, amit Shakespeare Othellója is átérez, hisz ő is arról beszél, hogy a megcsalatás bizonyossága jobb, mint a kétség. De Crommelynck hősének minden bizonyság kevés, s boldogsága paroxizmusában megcsalatása újabb és újabb bizonyítékára van szüksége féltékenységének. örült, de a boldogság őrültje, melynek ősképével már Hérodotosznál találkozunk, Kandaulész király szenvedélyesen szerette feleségét, s úgy érezte, nem mindenki hiszi el, milyen tökéletes asszonyt szeret. Egy nap tehát így szólt testőréhez, Gügészhez: „Az ember kevésbé hisz a fülének, mint a szemének. Tedd meg hát nekem és nézd meg őt egyszer ruhátlanul.” Gügész hiába tiltakozott, s mikor az asszony megtudta, hogy mi történt, szégyenében ezt mondta: „Vagy megölöd Kandaulészt és a tied leszek én is, meg a lidek királysága is, vagy neked magadnak kell most rögtön meghalnod.” Valóban annyira vígjátéki figura Kandaulész király XX. századi mása? Együttérzésünk ugyan megtorpan őrülete láttán, de sorsán nem tudunk szívből nevetni, s a farce, a bohózat tulajdonképpen keserű fintor, mely valóban maradandóvá teszi Crommelynck művét. A kecskeméti színház előadása két kitűnő színészi teljesítményen nyugszik: Bregyán Péter és Réti Erika a boldogság és boldogtalanság önkívületében járja végig Crommelynck pokolbéli útjait. Mellettük Ribár Éva és Horváth József tűnt ki. Szőke István rendezése inkább a tragédia felé hajlott, néha talán a kelleténél is hangsúlyozottabb, a játékos elemek rovására, pedig itt nem arról van szó, hogy ilyen az élet, hanem arról, hogy az érzelmek zűrzavarában még ez is elképzelhető. CSÄNYI LÁSZLÓ Tévénapló József Attilaemlékünnepség József Attila 32. születésnapjára költeménnyel lepte meg magát. Istenem, ha 75 évesen is ezt tehette volna! Ünnepeljük. A József Attila Színház-beli ünnepségen Aczél György méltatta tudós felkészültséggel József Attila költészetét. Felemelő érzés volt hallani. Most kampány van mellette, érte. És ne csóváljuk fejünket a kampány miatt, ha embereket indít el költészetének megismerése vagy jobb megismerése útján. Kevesebb lett a tenger barát, kiknek ö Attilája volt, sokasodtak a féltő, fájdalmas értekezések: nincs még megérdemelt helyén sem az irodalomtörténetben, sem a fejekben. Benjámin László is „nehéz szívvel” írja: „A hetvenes évek folyóirat-tanulmányaiból: ...az utolsó évek tragikus, gyötrelmes arca néz ránk, az is meghamisítva.” Ez a gondolat kísértett, amikor a televízió emlékünnepségének műsorát néztem. József Attila szavait akartuk hallani, s kaptunk helyette hírneves előadókat, tekintélyelven nyugvó versmondást, abszurd közbejátszásokat, divatos rendezést. Valamit, Ö helyette. Pedig Öt nem lehet, nem szabad kiszakítani sorsából, korából. Az életmű magában megáll, nem tartoznak hozzá a betegségéről tudott dolgok. Viaskodása pontosan annyi, amennyit szavaiban kifejez a költő, amit tudtunkra ad. De ha nem megy támaszték nélkül, elég lett volna tudni arról a feljegyzésről, hogy József Attila fergeteges előadó volt, minden idegszálával megfeszülő, már- már félelmetes kifejező. Elmúlnak az ünnepek. Az lenne a legnagyobb tisztesség, ha költészete végre hétköznapjainkba olvadna, szavai szíveinkben élnének igazán. Kimondatlanul is halljuk akkor: „Versem azé, aki szívem versbe kérte és nékem elég a barátság érte.” RUSKO N. JUDIT Okosan - ne öncélúan A Főzőcske — de okosán című tévéműsort sokan várják, s nézik a hasznos tanácsokért, a könnyen kivitelezhető, egyszerű, olcsó receptekért. Amikor a sorozat elindult magam is — mint gyakorló háziasszony, akinek a főzés a hobbija — papírral, ceruzával, a kezemben üldögéltem a képernyő előtt, szorgalmasan jegyzeteltem. Köszönet a műsor külső közreműködőinek is, mert tőlük valóban sok hasznos tanácsot kaptam és kaptunk, s étrendünkben azóta is szerepelnek a főzőcskéből tanult ételek (például a bakonyi fojtott hús, gyümölcssaláták, stb.). Sok valóban okos dolgot tehettünk a magunkévá, ügyes ötletekkel lettünk gazdagabbak és bátrabbak azóta, könnyebben „dobjuk össze” konzervből, mirelitből a vacsorát, kaptunk tanácsot az orvostól, a főszakácstól... Sajnos, a jónak induló sorozat kezd fáradni, gyakran öncélú, s nem okos a főzőcske. A szombati műsor például (egyik tavaly nyári műsor ismétlése) csirke és rizsételek készítését mutatta be. Megtanulhattuk a csirkét japán, olasz és szarvasi módon elkészíteni. A Szarvasról érkezett férfi megsütötte a csirkét. Ez még nem is lenne baj. Aztán fogott egy vekni kenyeret, amit kettévágott, kibelezett "és az aljából kosarat formált. Ezt megszórta a rizzsel, és a kis fészekbe ültette a csirkét. A fészeknek fület is készített a kenyér másik részéből, amit — a kosárral együtt — kis zacskóból kinyomott krumplipürével cikkcakkolt össze. Ez volt a díszítés. Hogy a kenyérből készült kosarat nem eszi meg senki, abban biztos vagyak. S, hogy a pürét sem nyalogatják le, az is valószínű. Tehát ezek a „kellékek” eldobódnak. S ez csöppet sem okos. Hanem öncélú. S még csak nem is gusztusos, ráadásul pazarlásra készteti a kivitelezőt. V. HORVÁTH MARIA Költészetnapi műsor Szekszárdon A szekszárdi megyei művelődési központ márvány- termében április 11-én este, néhány perccel a költészetnapi műsor 19 órára kitűzött kezdési időpontja előtt úgy tűnt: a belépődíj nélküli esten alig leszünk többen, mint ahány színművész vendég- szereplését vártuk. Azonban az aggodalom alaptalannak bizonyult, ugyanis zárt sorokban középiskolás korú diákok érkeztek... Egyórás műsort láttunk- hallottunk Koszta Gabriella, Melis Gábor, N. Szabó Sándor, Unger Pálma és Vallai Péter előadásában. A Pécsi Nemzeti Színház művészei Kosztolányi-, József Attila-, Radnóti-verseket és Nagy László egyik költeményét adták elő, többnyire magas színvonalon. Köszönet illeti őket, de ha lehet ünneprontás nélkül megemlíteni: az ideálisnál többet sűrítettek be a szűk hatvan percbe. S nem tartjuk valószínűnek, hogy az elsősorban diákokból álló közönség folyamatosan követni tudta a címek nélkül, gyors egymásutánban egyazon művész által elmondott 8—10 József Attila-vers gondolatait; Radnóti költeményeinek kiválogatása lehetett volna szerencsésebb, s túlságosan világfájdalmas, nyűgös, kesergő, szemrehányó, sőt sírós-vádlón szá- monkérő előadásmódjuk nagyon könnyen téves Radnóti- képet alkothatott a jelenlévőkben. Nyolc óra tájban a közönség felállt és elment, miután a lehető legrövidebb, hűvösen udvarias tapssal honorálta az ünnepi est előadóit, akik azért ennél többet érdemeltek volna. VITASZEK ZOLTÁN 7. - ■ Következő heti film jegyzetünket A facipők fája című filmről írjuk
