Tolna Megyei Népújság, 1980. április (30. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-06 / 81. szám
1980. április 6. nlEPÜJSÄG 5 Bei tan jaruan Da capo Fogadni mernék, hogy valaki beírt a Népújsághoz, azért jött. — Nem tudok róla. Mindenesetre nemcsak az óvoda miatt jöttem. — Csak azért mondom, mert a bátaiak között igen , nagy divat a levelezés. Ha valami bajuk van, írnak a pártbizottságra, a tanácsra, rádiónak, újságnak. Ha kell, ha nem. Itt ilyen szokás van. őszintén szólva nem is bánom, hogy a tanácsnál nem találtam se elnököt, se titkárt. Hamarabb kint lehettem az utcán, ahol most igazán kellemes sétálgatni. A nyáriasan köszöngető tavaszi napsütés miatt is, meg mert szeretem ennek a falunak a hangulatát. Sárköz csücskében, megmaradt egy darabka a régvolt vízi világból, annak romantikájából. Aztán meg az emberek. Ahogy szóba elegyednek az idegennel, egy-két mondat után már olyan bensőségesre fordul a hangulat, mintha mindig is ismertük volna egymást. De miért lenne másként? Sok-sok egyforma szál köti, keresztezi az emberi gondokat, sorsokat, akkor is, ha éppen eddig egymásról mit se tudtak. * Igen, az óvoda. Van kettő is a faluban, száznál több gyereknek helyet adók. Csakhogy a nagyobbikat, a három csoportosat 1980. január 4-én lezáratta a KÖJÁL. — Teljes mértékig a tanács a hibás. Már kezdettől fogva megvolt a hiba. Nevezetesen, hogy az aknából kifolyik az udvarra a szennyvíz. Egyszer már egy éve vagy kettő? — Nem is tudom, lezárták. De akkor kikönyörögték az engedélyt, ígérgetve, hogy minden rendben lesz. Nem lett. Most itt az eredmény. Nálunk is itthon a gyerek. — A falu száján ez a tényállás. Az egy csoportos alszegi, hivatalosan a 2-es számú óvodába az ottani 36 mellé bezsuppoltak még 57-et, azokat, akiknek mindenképpen óvodába kell járniok, 27-et meg isten nevében elbocsátottak. A KÖJÁL június elsejéig szabott türelmi időt. Azon túl nem engedélyezi a túlzsúfolt óvoda működését sem. Illetve csak a szabályos egy csoporttal. Tehát a 27 után hazamehet az 57 gyerek is. Hacsak... — Megrendeltük a terveket, mert nagyon szorít az idő bennünket — mondja Péter Albert iskolaigazgató. — A megyei tanácstól ka- pupk majd támogatást, mert a községnek annyi pénze nincs, hogy egyszer, s mindenkorra pontot tegyünk a szennyvízügy végére. Az építkezéshez a lehetőségek szerint társadalmi munkát szervezünk. Egyébként a termelőszövetkezetünk lesz a kivitelező. Mi most a baj? Az, hogy amikor megcsinálták ezt a szennyvízgödröt, a falait kibetonozták, de az alját nem, hogy ott elszivároghasson a víz. De nem ez történt, hanem az, hogy ott feljött a talajvíz és az egy-kettőre megtölti a medencét, s keveredve a szennyvízzel, szerteszét folyik. Tudom én azt, hogy lehetetlen dolog olyan helyen gyerekeket tartani, de nem volt pénz egy rendes derítő-szikkasztó rendszer építésére. Most ezzel a kényszer- helyzettel talán rövidesen megszületik a megoldás. Mindenesetre azokat a gyerekeket, akik legjobban rászorultak és az iskolába menőket így is el tudtuk helyezni az óvodában. * — Az iskolában sokkal rendezettebbek a körülmények, bár ott sem kielégítő a helyzet — mondja az igazgató. — Jelenleg három helyen folyik a tanítás. Itt, ahol most vagyunk, öt tanterem van, egy van az úgynevezett „hídi” iskolában, egy meg a kultúrházban. Ha itt megépülhetne még két tanterem — hely van hozzá — és a vizesblokk, akkor ez egy korszerű iskola lenne. A . vizesblokkot azért mondom, mert a mi iskolánkban is a régi űrgödrös wc-k vannak. Az iskolának jelenleg 237 tanulója van és 15 tanára. Az igazgatói iroda tenyérnyi, a tanári mondjuk zsebken- dőnyi. — Nagyon szűkösen vagyunk. Dehát inkább mi, mint. a gyerekek. Tantermeink jól felszereltek, törekszünk a szaktantermek létrehozására. Ehhez igen sok segítséget kapunk a megyétől. Főleg a November 7. Tsz jóvoltából, nagy társadalmi munkával megépült a sportudvarunk is. Ott jártamkor is szorgos munka folyt ott. A gyerekek minden szünetben ástak, lapátoltak, földet hordtak. Készítették az úgrógödröt. — Sokat javultak körülményeink az elmúlt években. Bár még a rajzot, az éneket és az oroszt ma sem szakos tanítja — rossz a szakok párosítása —, a gyerekeink megállják helyüket a fölsőbb iskolákban. Sok év átlagát figyelve 30 százalék gimnáziumba, 10 százalék szakközépiskolába, a többi ipari szakmunkásnak megy. 1969 óta minden gyerekünk továbbtanult. A szokásos napi iskolái munka mellett a gyerekeknek sport, matematika és fizikaszakkört szerveztek az iskolában. A kultúrházban 14 évesek klubja és gyermekklub működik. Farkas La- josné tanár hagyományőrző csoportot szervezett és azt tervezik most, hogy a nemrégen alakult nyugdíjas klubbal közösen tartanak táncházat — többször is —, hogy a gyerekek így tanulják a bátai táncokat, dalokat. — Nagy gyűjtőmunkában vagyunk — mondja Péter Albert igazgató. — A gyermeknapra szeretnénk kiállítást csinálni az anyagból. Egy-egy rajnak kiosztottunk egy-egy témakört: halászat, erdőgazdaság, vízügy, gazdálkodás és így tovább. Az ezekhez kapcsolódó tárgyi és szellemi anyagot gyűjtjük egybe. Azért is készülünk ilyen nagy szorgalommal, mert a felszabadulás 35. évfordulója mellett az idén ünnepli termelőszövetkezetünk fenállásának 20. évfordulóját is. Azt meg majdnem elfelejtettem mondani, hogy két gyerekünk Muhai Györgyi és Babos Csaba a mohácsi énekverseny megyei döntőjébe jutottak. * Az írásoknak mindig egyik gyengéjük, hogy az író beleszeret a témába és aztán a leírt anyag úgy tetszhet az olvasó szemében, mintha a világon egyedülálló, legkülönb dologról szólna az. Aki vette á fáradságot és eddig elolvasta írásomat, az is úgy érezheti, hogy a bátai általános iskola a megye, mit megye, az ország legjobb iskolája. Hát nem. Ezt ők sem mondják és nem is gondolják magukról. Mindössze — sok gonddal küszködve —, azon fáradoznak, hogy a tőlük kikerülő gyerekek ne legyenek nagy hátrányban a jobb feltételekkel rendelkező iskolák tanulóival szemben. El kell mondani azt is, hogy a tanulói létszám 30 százaléka cigány. Évek során sikerült a községnek a putrikból álló telepet felszámolni. A kulturáltabb életkörülmények kialakulásával az iskolában is magasabb követelményeket lehetett támasztani a cigány származású tanulókkal szemben. Nem mondták, hogy minden gondot elfelejthettek már ez ügyben, de az tény, hogy a cigány fiúk és lányok már nem rontják a továbbtanulási arányt. — Eddig három pedagóguslakással rendelkezünk és hárman építettek kölcsönnel. Igyekszünk, hogy még több szolgálati lakással rendelkezzünk és ehhez jó segítséget kapunk a tanácstól. Csak az itt lakó pedagógusokra számíthatunk és számíthat a falu az iskolai órákon túl. őket várhatjuk a kultúrház- ba szakkörvezetőnek, a sportkörhöz, az ünnepségek, műsoros estek szervezéséhez. Egy ekkora faluban minden lehetőséget meg kell ragadnunk a jobb körülmények kialakításához. Hogy jó órában mondjam, kifogástalan a kapcsolatunk a kultúrház- zal, a könyvtárral — szinte naponta vendég a kultúrház- igazgató és a könyvtáros is. Ugyancsak áll ez a termelő- szövetkezetre is. * Bátán látnak és tudnak valamit. Hiába van jó szív, ha beteg a tüdő, a máj vagy a lép. Csak ha a szervek összhangban vannak, beszélgethetünk az egészséges egészről. CZAKÓ SÁNDOR mn A Szekszárdi Liszt Ferenc Pedagógus Kórus tavalyi látogatását viszonozva, s a kulturális kapcsolatokat elmélyítendő, májusban Szek- szárdra érkezik a hollandiai Almeloo város férfikórusa. Joseph Vranken és Roelof Koetsier — az együttes vezetője és dirigense az elmúlt napokban Szekszárdon jártak, a 140 tagú kórus érkezését előkészítendő. Örömmel számoltak be arról, hogy a kórusok közötti kapcsolat fejlődésének és ápolásának szép állomása és lehetősége lesz ez a találkozás. Alkalom egymás munkájának, elképzeléseinek • jobb megismerésére, a flamand, a magyar és az európai zene, azaz kórusmuzsika egyre magasabb fokú elsajátítására. Koetsier úr nagy hangsúlyt fektet a nemzetközi kórustalálkozók megrendezésére is, a művek legmagasabb fokú interpretálásának kritériumai ezek az együttlétek, mondja. Ök is vendéglátók 3—4 évenként, s Joseph Vranken, az együttes vezetője szívesen látnák viszont a szekszárdi kórust is. Külön hangsúlyozta, hogy a magyar kórusokkal való személyes találkozások hatására, 5—10 évvel ezelőtt hazájukban is széles körben ismertté váltak Kodály és Bartók művei, sőt, Bárdos Lajosé is, akinek alkotásaiból a szekszárdi látogatásra többet is betanultak. Vranken úr beszámolt otthoni munkájukról. Évente egyszer adnak nagy koncertet, amellyel igen sok településen lépnek fel. Ezenkívül templomokban, öregotthonokban énekelnek. Rendszeresen ellátogatnak a híres Hét Dorp-ba, abba a faluba, amely arról nevezetes, hogy egy tévéműsor felhívására, egyetlen éjszaka annyi pénzt gyűjtöttek össze a mozgássérült emberek javára, hogy iRoelof Koetsier, a karnagy abból ezt a falut fel lehetett építeni, mozival, színházzal, munkahelyekkel, lakásokkal, bevásárlóközpontokkal. Nincsenek lépcsők, csak emelkedők, így a tolókocsival is könnyű a közlekedés. Az együttesnek sok rádió- és tévéfelvétele van, bár, mint mondják, a tévé nem túl barátságos az énekkarokkal, az operatőrök nem tudnak mit kezdeni velük. Ám a rádióval nagyon jó a kapcsolat. Az együttes nevében előre is köszönték vendéglátóinknak a sok szép programot, a zene szeretetében való elmélyülés és jobb elsajátítás lehetőségét. Nagyon tetszett nekik városunk, megyénk, a meleg fogadtatás, ízlett a borunk is. Gyümölcsöző volt a két kórus tavalyi együttléte, személyesen tapasztalták, hogy ez az együttes nemcsak az országban, de bárhol a világon megállná a helyét. — Da capo — mondja a karnagy mosolyogva. Ismétlés. — Várjuk a folytatást mi hollandok is, és reméljük a pedagóguskórus is. RUSKÓ N. JUDIT A húsvéti korozsmaruha (TUDÓSÍTÓNKTÓL) E különös ajándékozási szokás tudomásom szerint, csak Koppányszántón és Re- gölyben volt divatban. Egy időben nagyon elevenen élt, később lassan elmaradt, majd feledésbe ment. Ez az ajándékozás abban az időben a keresztszülőknek nagy gondot okozott. Módja a következő volt. Amikor a fiú- és leánygyermek 12 éves lett, akkor a kereszt- szülők egy egész öltöző ruhát ajándékoztak neki. Ez az öltözet a fiúknál a következőkből állt: vastagabb gyolcsból készült „rendes” gatya (rakott) kivarrott, fehér hímzésű ing, fekete posztóból készült „pruszli” (mellény) „kis szélű” fekete kalap, a kalap oldalán bokréta, egy „slingüléses” zsebkendő. Még egy kis pénzt; 1—2 koronát is adtak a ruhán felül. A leány ' korozsmaruhája egy selyem, bársony, vagy szövet felső szoknya, „rétli” (rékli, blúz) más anyagból, mint a szoknya, egy más anyagból yaló csipkés kötény, a derékra három ujjnyi széles szalag, ez rózsa- zsín, vagy égszínkék volt. A nyakra ezüst színű gyöngyfüzér és bokréta a hajba. A kézbe slingüléses zsebkendő, amelyet szertartásosan tartottak. Az ajándék cipő masnis bársonycipő volt. A ruhákat . a keresztanya egyedül vitte el, nem a férjével párban a komaasszonyhoz éspedig régi szokás szerint virágvasárnap, hogy a keresztgyermek még időben felpróbálhassa. Ezért ilyenkor a keresztgyermekek otthon voltak és várták a keresztanyát. A komaasz- szony kaláccsal, süteménynyel és borral kínálta az ajándékot hozó keresztszülőt. Felpróbálás után a keresztanya meghagyta, hogy húsvétkor felvegyék a ko- rozsmaruhát, ami meg is történt. Húsvét napján a keresztanya 3 likaskalácsot, hímes tojást, narancsot, fügét és még valami pénzt is adott a keresztgyerekeknek. Későbben a fiúknak nem gatyát, hanem nadrágot ajándékoztak. DR. KOPPÁN JÓZSEF Az iskolai sportudvar tízpercben is hasznos Tornaóra a kultúr ház udvarán Óvodai látkép I Szántói lányok korozsma- ruhában [ Községi gondokról van tán szó?
