Tolna Megyei Népújság, 1980. április (30. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-01 / 77. szám
ANÉPÜJSÁG 1980. április 1. Moziban Dárdayék harcmodora A dinnyeárus boszorkányos ügyességgel hasít a hatalmas gyümölcsbe, és máris ott a kés hegyén a vásárlásra ingerlő falat. — A nyári piacok e jellegezetes mozdulatára emlékeztetnek a Dárday István—Szalay Györgyi szerzőpároshoz hasonlóan — valóságfeltáró szándékkal dolgozó filmeseink alkotásai. A lényeges különbség az, hogy a dinnyés kése csalhatatlanul találja el a legkívánatosabb helyet, míg a filmes ott vág léket mindennapjainkon, ahol keserű szájízzel végződik a kóstolás. A Harcmodor elején magányos falusi öregek arcá- val-sorsával ismerkedünk. Ez a rész dokumentum, majd kezdődik a „megírt” történet. A felmérést egy járási főorvosnő készítette, aki megszokta, hogy a felismert bajra azonnal orvosságot kell keresni. Vagyis új szociális. otthont kell építeni. Méghozzá olcsón: egy meglévő, falusi öregek napközi otthona területén, igénybe véve az érdekelt termelőszövetkezetek anyagi támogatását, hiszen az ő nyugdíjasaik az öregek. Józan terv, meg is találja a szövetségeseket, megkapja felettesei „elvi” hozzájárulását, a társadalmi munkára is van jelentkező elég. Még némi tülekedés presztízsokokból a bizottság elnöki helyéért, aztán megindul a munka. Ha kell, az érdekelt vezetők is két kezükkel dolgoznak. De megváltozik minden, amikor a megye egy távoli részében megszűnő bánya kis lakótelepét szintén szociális otthon céljára ajánlja fel az üzem. Ez lenne a „Boldog Öregek Völgye.” A nyugdíjasok a különálló kis házakban néhány fős csoportokban laknának. Saját kis kertecs- kéj ükben dolgozgatnának, ápolónők gondoskodása mellett. A megye vezetőinek szemében a maga igazáért harcoló járási főorvosnő, akit nyers őszintesége miatt sohasem kedveltek, egyszerre lázadóvá válik. Állásából is eltávolítanák, ha sokaknak szívességet tevő férje — természetesen egy vadászaton — szót nem értené az illetékesekkel. Újabb fordulat: a megye otthona nem készül el időre, a filmesek már itt vannak az átadási ünnepségre. Mentőötlet: a járási otthon csaknem kész, gyorsan felavatják. A botrány elmarad, mindenki plecsnit kap, kivéve a legtöbbet dolgozó tanácselnök-helyettest. Dárdayék dokumentarista- játékfilm módszerének az a lényege, hogy „megírt” része is valóságos eseményeket ötvöz magába, a párbeszédeket pedig nem is írják le. Olyan amatőr szereplőket kerestetnek, akik szer mélyiségükkel, de. a társadalomban elfoglalt helyükkel is hasonlítanak a film képzelt hőseihez,- ék a képzelt helyzetekben saját gyakorolt, átélt szavaikkal szólnak. Különösen az orvosnőt megsze-' mélyesítő, a valóságban megyei főorvosnő, dr. Piri Ida, érveiből cseng vissza számos, valóságban is lezajlott vitája. A film csúcspontjai nem is képsorok, hanem mondatok, ilyesfélék: — Ebben az országban még senkit sem büntettek azért, amit nem tett! — Építjük a szocializmust, de szükségszerű, hogy ilyen „kézműves” módszerekkel tegyük? — önök, vezetők soha, egyetlen jelentést nem kapnak, amely ne lenne valamilyen módon kozmetikázva, honnan tudhatnák, mit gondol valójában a munkás?! És a jellemző vezetői válasz: — Nekünk minden nap kell valami eredményt mutatni! — Vigyázzunk, hogy az emberek ne vegyék észre, mi történt köztünk! „Film, eredj, légy osztályharcos!” — ez tehát Dárdayék József Attilás szándéka megváltozott társadalmi viszonyok között. Csakhogy ehhez nem elég igazat filmezni, nem elég harcosan filmezni — ehhez hatásosan kell filmezni! Márpedig éppen a hatást rontja le a ter- jengősség. A néző elfárad a rengeteg azonosan hangsúlyozott, bár szigorúan reális részletben, mire egy-egy igazán fontos mozzanatra kellene figyelnie. Tartalmi kérdőjel is akad. A konfliktus erősen mondvacsinált. Nem igazi érdekek csapnak össze, hanem a Max Weber szerint „újító” „lázadó”, „deviáns-bűnöző”, és a „rutinszerű” társadalmi cselekvésmódok közül az utóbbit gyakorlók egy kalap alá veszik az ösz- szes többit: nekik az újító is bűnöző. (Más kérdés, hogy a megvalósuló szocializmusban melyik csoportból kellene válogatni a vezetőket.) Ezek után érthetetlen, hogy miért osztották a szerzők az újító doktornőre egy hagyományos, „szegényház”- típusú szociális otthon szervezését, míg a konzervatív megyei főorvosé a sokkal rokonszenvesebb, emberszabásúbb Boldog öregek Völgye koncepciója. Végül emeljük ki — a bírálatok fenntartásával — e film legfőbb érdemét: Még soha, senkinek nem sikerült a magyar film történetében ilyen művészi -fokon ábrázolni egy teljesen újszerű, de létező és szükséges nőideált mint a Harcmodor alkotóinak a járási főorvosnő alakjában. CSONTOS KÁROLY Következő heti film jegyzetünket a Koportos című új magyar filmről írjuk Kossuth-könyvek Polonyi Péter: A Kínai Népköztársaság A Mit kelj tudni sorozat újabb érdekes kötet -második, bővített kiadásával gazdagodott. A hatalmas biro- dallom egyik legrégibb hagyománya aiz elzárkózás a többi állaimtól, az egiés-z világtól. Ha jól meggondoljuk ma sincsen- ez -másként, de azért a kínai nép történetéről már sokat tudunk, mint ahogyan a -földrajza -is ismeretes, már sokkal kevesebb az információnk az állami és t ársad aim i berendezkedésről. Az ősi tudomány és kultúra mai állásáról pedig alig tud áz újságolvasó. A könyv szerzőije, Polcnyi Péter már lényegesen többet, tud és írt meg a kötetben. A -mai elzárkózásra mi sem j ellemzőbb, hogy még a szerző is egy s-or dologban híresztelésekre, találgatásokra kénytelen - hagyatkozni, pontosabban szólva ismerteti a lehetséges elképzeléseket. Az ország hagyományos adminisztratív felosztását például közli egy mellékletiben-, de alája kénytelen odaírni, hogy „az országrészek — régiók — tényleges adminisztrációs egységként funkcionálásáról nincs tudomásunk”... A Kínai Népköztársaság a nemzetközi politika fontos tényezője, már csak ezért is érdemes közelebbről megismerni, arról már nem is beszélve, hogy az általános- műveltséghez is hozzátartozik egy ilyen -hatalmas ország, nép kultúrájának, történetének valamelyes ismerete. Színházi esték Bánk bán Erkel főműve, és nemzeti operánk, az Operaház megnyitása óta több mint hatszázszor játszották, s ma is minden évad nyitódarabja, de mintha a nemzeti operának kijáró elismerés visszájára is fordulna, mert „csak” nemzeti operánk, olyan, mint Moniuszkó Halkája, s a szorgalmas zenetudósok igyekeztek kimutatni gyengéit. Való igaz, hogy Erkel sokat merített a Donizetti—Bellini gyakorlatból, az is kétségtelen, hogy a karakterek zenei megformálásáról, ami a Verdi-hősöket jellemzi, alig beszélhetünk, ami legjobban a Gertrud—Bánk jelenetben érezhető, mégis, azonkívül, hogy hatásosan használja fel a magyar dallamanyagot, olyan erő van a Bánkban, hogy az opera- irodalomban nem mellőzhető helyei foglal el. Hazafias opera, történeti jelentősége éppolyan, mint Verdi Na- buccójáé, de oktalanság lenne emiatt kisebbíteni zenei érdemeit. Hatása ma is elsöprő, ami azt mutatja, hogy 1861- es bemutatójának aktualitása nélkül is hat zenéjének ereje, megformálásának biztonsága, amit később műveiben már nem tudott Erkel megismételni. A Szegedi Nemzeti Színház előadása vitathatatlanul nemcsak az idei szezon, de az elmúlt éveknek is egyik legnagyobb sikere volt. A szegedi opera nemzetközi mércével mérhető és mérendő, ezt igazolta Erkel remekművének előadásával is. A Bánk bánnak a bemutatójától eltelt 120 év alatt kialakult hagyományos színpadképe, amelynek modern változatát Oláh Gusztáv teremtette meg, s ettől eltérni felesleges. Darida Miklós is a természetes drámai környezetben mozgatja hőseit, legföljebb annyit tehetünk hozzá, hogy esetenként nem eléggé, mint a Gertrud—Bánk jelenetben, ahol izzásig forrósodnak a szenvedélyek. Gyimesi Kálmán ezúttal is emlékezetesen szépen énekelte Tiborcot, Halászi Éva Melindájának elsősorban nagyon szép pianói tetszettek, Farkas Éva hatásos és magabiztos Gertrudisz, s minden részletében meggyőző volt Juhász József Bánkja. Külön öröm volt a szekszárdi Sza- kály Pétert látni, aki kettős szerepben, mint Petur és Endre király igazolta kiváló képességeit, színészi erejét. Bárdi Sándor Ottója és Takács Sándor Biberachja, ha némileg halványabb volt is, jól illeszkedett az összeforrott együttesbe éppúgy, mint Herczeg Ferenc Solomja. A karmester, Molnár László biztos kézzel fogta egybe az előadást. Inkább tanulságként: a műsor nagyon sok pontatlansága egyformán árt a szegedi színház és a művelődési ház hírnevének. Tapintatlanság a művészekkel szemben, ha még előadás után sem derül ki, hogy az egyes szerepeket kik énekelték. Tüli és bársony Georges Feydeau valószínűleg álmában sem gondolt arra, hogy halála után jó fél századdal az egyik legtöbbet játszott szerző lesz Magyarországon, bár azt is nehéz megmagyarázni, hogy rendezőinket mi vonzza ehhez a ma már enyhén ásatag szerzőhöz. Igaz, értett a cselekmény bonyolításához, a helyzetkomikumhoz is volt érzéke, de a vaudeville műfajában még jó néhány hozzá hasonlót tud felmutatni a francia irodalom. Ráadásul néha cserben is hagyta humora, mint A szobalány fütyül rám című egy- felvonásosban, ami hosszú is, unalmas is. Molnár Ferenc Mennyegzőjének viszont írói érdeme, hogy a századforduló polgári társadalmának két jellegzetes típusát rajzolta meg, s Faludy László és Paál László remekelt is a kis darabban. A három egyfelvonásos közül a legmulatságosabb Lemet—Holenia darabja, az ő nevüket viszont nem jegyzi az irodalomtörténet. Szolid pikantériája is segíti a sikert, s vidám forgataga önfeledt, jó mulatság. Vallai Péter, Győri Emil, s a kitűnő Vári Éva és Bárány Frigyes érdeme, hogy az előadás végeredményében jobb, mint maga a darab. Igaz, hogy Nógrádi Róbert rendezése is segíti a fergeteges tempót. CSÄNYI LÁSZLÓ Tv-jegyzet Zenés múzeumi délelőtt Kellő igyekezetre és lelkesedésre vall, ha valaki olyan hobbit űz, ami nemcsak önmaga, hanem mások épülésére is szolgál, ha valaki egy kisebb-nagyobb közösség életébe lépve, szabad időt áldozva, képvisel egy ügyet. Ilyen például a kóruséneklés, amelynek Palestrina és Lassus művészete óta vannak hagyományai és ma is virágzik. A tv vasárnap délelőtti programjában közvetítést adtak a Munkásmozgalmi Múzeumból. A Zenés múzeumi délelőttök ez utóbbi műsorában a KISZ Központi Művészegyüttese és a Tungsramgyár férfikara énekelt. Bárdos-, Szőnyi- és Pándi-műveket adtak elő a tv adta lehetőségeken belül jól, néhányszor azonban zavaró volt a túlerősített forte. A középhangsávban énekelt részekre volt érdemes jobban figyelni, ha már egészében nem lehetett élvezni az előadást. Közönség ugyan volt, amitől bizonyos mértékben életszerűbb lett a műsor, azonban most is megállapítható, hogy ez a műfaj alapvetően nem a kamerák elé való, már csak azért sem, mert például a többkamerás operatőri megközelítés egyenesen elvonta a figyelmet a muzsikáról. A kórusmuzsika pódiumra való, ahol a közönséggel való személyes, egyszeri és megismételhetetlen találkozás adja meg egészen sajátos jellegét. RUSKÓ N. JUDIT Idesüss! Szombaton délután — megfogadva az „Idesüss!” szerkesztő műsorvezetőjének tanácsát — papírt és ceruzát ragadva néztem végig a gyerekeknek szóló áprilisi tv-műsorajánlatot. Már amennyire lehetséges, igyekeztem gyerekszemmel figyelni, hogy mi mindent kínál a legifjabbaknak a következő hetekre a televízió. Nos, annak ellenére, hogy a Szünidei matiné csak kétszer jelentkezik, bő a választék, s gondoltak a szerkesztők az ovisokra és iskolásokra egyaránt. A szemelvények, a bemutatásra kerülő műsorok részletei önmagukban is szórakoztatóak voltak, s nem hiányzott belőlük se a rajzfilm, sem a bábfilm, sem az. „igazi” film, sőt még a színház sem. Tréfa, móka, szórakozás, no meg tanulság is akad szép számmal a tv áprilisi gyerekműsoraiban, hiszen láthatjuk majd Münchausen bárót, a Játsszunk bábszínházát!, a Pintyőke-cirkuszt, a bűvészboltot, Móka Mikit a Zsebtévében, a kendőből elővarázsolt kiscsibéket, a Perpetuum mobilét a ruhákról, amelyekről az előzetesben Halász Judit nyilatkozott, elmesélve személyes diákköri emlékeit. A választék tehát sokrétű, érdekes, s a mostani „Idesüss!” megtekintésekor jól szórakozva talán a gyerekeken kívül számos felnőtt is feljegyezte magának egy- egy, apróbbaknak szóló adás időpontját, hiszen felnőtt fejjel, de gyerek szemmel televíziózva időnként jót tesz néha kikapcsolódni. S ha így van, máris előre ajánlom a legközelebbi ajánlóműsort is. Rádió A műhelytitkok többnyire érdekesek, bár olykor felderíthetetlenek. Számos kollégámmal együtt vallom, hogy — ami a magunk mesterségét illeti — a legnehezebben megmagyarázható valamik egyike az, miként születik egy újságcikk. Nem az adatgyűjtés folyamatát illetően, hanem amikor azt kellene megvilágítani, hogy valaki miért úgy írt le valamit, ahogyan, és miért nem másképp. Ettől persze az újságolvasó még lehet kíváncsi erre, amiként más a hegedűkészítés technikájára, a növényekben lejátszódó ozmózis folyamatára, a párhuzamosoknak a végtelenben történő találkozására, vagy egy rádiójáték születésére. Ez utóbbit Szilágyi János világosította meg a hallgatók előtt, az elmúlt csütörtökön, délután fél 6-kor a Kossuth hullámhosszán. Elgondolkodásra késztetett, teljesen a modern kor emberéhez méltó módon, aki mindig bambán bámul, ha olykor megvilágosodik előtte, hogy milyen sokak és menynyire összetett munkája rejlik amögött, ami számára már régóta természetes, mint minden, amit készen kap. Ezeken a hasábokon rádiójátékok (és más műsorok) tömegét méltattukbíráltuk évek óta. Viszonylag kevés figyelmet szentelve annak a ténynek, hogy azok csak hallásunkat vették igénybe és mégsem hiányoltuk a látás útján megszerezhető élményt. Szinte a fülünkkel láttunk. (Az embernek óhatatlanul eszébe jut, hogy milyen érdekes lenne tudni valamit arról: — mi a véleményük róla, milyen élményt nyújt a rádió műsora... a vakoknak?) A Rádiószínház vezetője — Lékay Ottó — mellett ezzel kapcsolatban a legérdekesebb felvilágosításokkal Ujházy László hangmérnök szolgált. Pós Sándor rendező éppenséggel megtehette volna azt is, hogy csak beszél hivatása gondjairól, hiszen amit mondott, már magában érdekes volt. Többet tett. Jó lenne tudni, hogy a szerkesztő műsorvezető Benedikty Béláé volt-e a szerencsés ötlet, vagy másé, melynek révén Szilágyi János színészként is bemutatkozott. Pontosabban: — rádiószínházi színészként. Az egyik legeredetibb magyar rádióriporternek valószínűleg nem jelentett nehézséget ugyanazt a szöveget úgy visszaadni, hogy hanghordozása három különböző esetben más és másféle érzelmi, indulati állapotot tükrözzön. A hallgatónak mindenesetre sokat segített a bevezetőben említett műhelytitkok megértésében. Ez már csak azért is fontosnak tűnik, mert megértés és műélvezet, szorosan összefüggnek. A Rádiószínház Híradója már régóta kedvelt és hasznos műsor. A legutóbbi különösen jó volt. ORDAS IVÁN » Színház és rádiószínház
