Tolna Megyei Népújság, 1980. április (30. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-22 / 93. szám
a Képújság 1980. április 22. Moziban Gloria „Akárki rendezte, értette a mesterségét!” — ez a néző első gondolata már a film kezdő perceiben. Mert a mesterség titka: a mese elején olyan „rejtélyeket” felvetni, amelyre a választ csak az -kapja meg, aki türelemmel tovább olvassa, hallgatja, illetve ez esetben nézi a történetet. A továbbiakban pedig arról kell gondoskodni, hogy minden megoldott rejtélyhez egy új megoldatlan kapcsolódjék. És ha még „be is avatja” a szerző a közönséget, vagyis úgy érezheti, hogy előbb jön rá a megoldásra, mint a történet szereplői: ez a nézőnek sikerélmény, az alkotónak siker. ■ A Glória cselekménye egy harmadrangú párizsi orfeumban kezdődik, valamikor a húszas évek elején. Az enyhén szólva vegyes összetételű közönség reakciója még vegyesebb az orfeum igazgatójának képtelen ötletére. A vaskos tréfákra, pajkos táncokra beállított publikum elé fiatal balerina libeg be, és eltáncolja a Hattyú halálát. Taps- és füttykoncert csatázik, sőt egy amerikai éppen tetszését akarja kifejezni a füty- tyel, míg egy, a társaságában lévő, elegáns fiatalember nem figyelmezteti tévedésére. És míg a nézőtéren a siker kerekedik felül, a fiatalember beoson az öltözőbe. Kezébe vesz egyet a tükör mellé tűzött fényképekből, de a lány anyja, maga is orfeumtáncosnő, magyarázatra sem várva kidobatja. A földre hullott fotón két tíz év körüli álarcos gyerek, egy fehér ruhás lányka és egy kis Pierrot. A lány fáradtan lép az öltözőbe, anyja gyengéden lefekteti, pár szóval elmondja, mi történt. Szerinte tolvaj volt az elegáns fiú, de nem tudott semmit elvinni, itt a földön ez a kép is.Ki a táncosnő? Hogy kerül a mulatóba? Miért ez a fénykép érdekelte a férfit? Találkoznak-e még egyszer? — íme a kérdések, amelyek a következő másfél órában feszültségben tartják majd a néző figyelmét. Persze, a rendező sem „akárki”, hanem Claude Autant-Lara. A filmklubok tagjai gyakran találkoznak nevével, hosszú pályafutása alatt bebizonyította, hogy mindent tud, a borzongatás- tól a nevettetésig. Itt az új nosztalgia- és érzelemhullámok hátán ostromolja meg közönségét. A kis táncosnő ugyanis kézbe veszi a fotót, és — amint ezt gyakorlott mozilátogató már várja is —, a kép kiszínesedik, megelevenedik és mi tanúi leszünk egy elmúlhatatlan gyerekszerelemnek. Nem olyan valódinak, mint például Szabó István gyönyörű Szerelmes- filmjében, hanem olyannak, amilyet csak gyereket nem ismerő, vagy szándékosan füllentő felnőttek tudnak kitalálni. Hogy Autant-Lara mégis csaknem hihetővé tudja tenni, ez annak köszönhető, hogy két remek gyerekszereplőt talált és hogy tudta, minden pózukat a barokk szobrok kifacsart- ságának határán egy hajszállal innen kell beállítani. A két gyerek pompás kastély kertjében fogad örök hűséget, ám az eljegyzési ajándéknak szánt kismacskát szemük láttára fojtja vízbe a kertész. Ez nyilvánszimbólum, a balsors hasonlóképpen üldözi tovább a szerelmeseket: elszakítja őket az első világháború, a kislányt kiűzik a paradicsomból, mert csak törvénytelen lánya egy gazdag úrnak, aki elesik a háborúban. Anyja visszatér a színpadra, viszont a megcsalt feleség csupa jóság: titokban támogatja őket. Amikor pedig újra egymásra találnak, ismét közbeszól a sors... Amíg nézem a filmet, egyre nő bennem a bosszúság, miközben magam is kráko- gok. Lehet, hogy korunk emberét újra kell tanítani: fedezze fel magában és ne szégyellje kifejezni az érzelmeket. De erősen kétlem, hogy ezt az érzelgősség túladagolásával lehetne elérni. Ám a nézőtérről innen is, onnan is szipogás hallatszik, egy korombeli férfi a közelemben hangosan szidja a lány anyját valamilyen ármánykodásért, mint a gyerekek a bábszínházban a mostohát. A szemekben könnyek még a ruhatári tolongás idején is, a nyitva- tartott befejezés ügyében a többség a lehetséges hepiend ellen szavaz. Könnyekkel sohasem tudtam szembeszállni. De még a jegyváltásról sem szeretnék lebeszélni senkit. Sőt, talán sikerült felhívnom azok figyelmét, akik éppen a „szép” filmeket hiányolják a mozik műsorrendjéről, és a „szép” érdekében ezúttal elviselik, ha elmarad az „és igaz”. CSONTOS KAROLY ' . - ♦ Színházi esték Műit és jelen A Shakespeare-kortársak művei jobbára csak irodalomtörténeti adalékok, a kitűnő Marlowe is, aki Faustról írt drámát, s még Ben Johnson is, akit sírfelirata a Westminster apátságban „páratlannak” nevez, s akinek VoLpone című komédiája Shakespeare mércéjével is mérhető. A többiek a tisztes középszer, a kor közönségízlésének kiszolgálói, s miután közönségük a rémségekért telkesedéit, iszonytató rémdrámákat szolgáltattak. Ezek sorába tartozott Thomas Middleton is, akinek Átváltozások című rémdrámáját a kaposvári színház mutatta be. Valószínűleg senki nem tudja, hogy mi indokolja a maga korában is középszerű Middleton feltámasztását, amikor legföljebb drámatörténeti emlék, melynek rémségei ma már nem riasztanak, morbid humora pedig, amit elmeházi őrültek produkálnak, inkább viszolyogtat. Mert van ebben a darabban minden, amit alkalmasnak véltek a XVII. századi néző idegei felbor- zolására, csak éppen alig tudunk mit kezdeni vele. Az előadásban több főiskolás is szerepét kapott, közül,ük Básti Julira figyeltünk fel. A rendező Ács János is főiskolás, s ha drámatörténetből jelesre is vizsgázik, alighanem túl komolyan veszi ezt a rémtörténetét, aminek túlzásaiból és iszonyatából sokat fel lehetett volna oldani. így csak az okulás marad számunkra, lám, ilyen volt az a színház, amely Shakespeare mellett Virágzott, nem is sejtve a nagy kortáns lángelméjét. A PécSi Nemzeti Színház Jurij Bondarjev A part című művével a jelenbe visz, s a megértés, a boldogság és a remény kölltői megfogalmazása. Epikus áradásai mű, mely három részre tagolt színpadán a múlt és jelen eseményeit vonultatja fel, s hősei életük nagy kérdéseire keresik a választ. Mikityin és iFrau Herbert kései találkozása, a lemondás keserűségével együtt is az emberi együvé tartozás példázata, s ha a jelképes partot nem is érhetik el, fájdalmukban is él a remény és a hit, hogy érdemes volt a harc és a bizakodás. A nagyon szépen beszélő Bárány Frigyes drámai szerepben is igazolja képességeit, mellette Bókay Mária tartózkodó játéka a leghitelesebb. Kazár István rendezése helyenként lassan pergeti az eseményékét, azt pedig egyszerűen nem értjük, hogy miért kell közben olyan diaképeket vetíteni, amelyek rendre azt mutatják, amit a 'következő percekben megelevenít az emlékezés. Cs. L. Rádió Tudod-e? Nem is tudom, milyen jelzővel illessem a gyermekrádió Tudod-e? című műsorát, amely havonta jelentkezik, s legutóbb csütörtökön délelőtt, majd a péntek délutáni ismétléskor hallhattuk. Népszerű tudományos ismeretterjesztő műsor gyerekeknek? Talán ez a helyes megfogalmazás, de így korántsem teljes, hiszen pergő, párbeszédes, szórakoztató jellegével felnőttek számára is érdekes tudásanyagot, majdhogynem kuriózumokat ad. De mik is hangzottak el a refrénszerűen visszatérő „Tudod-e. ..? kezdetű kérdőmondatok nyomán? A gyermekszereplők válaszaiból először számos, az áprilissal kapcsolatos ismeretet szerezhettünk. Megtudtuk többek között, hogy honnan ered a hónap neve, kinek a nevéhez fűződnek és mit tartalmaznak az Áprilisi tézisek, majd stílszerűen Áprily Lajos: Tavászodik című versét hallhattuk. Gyorsain éltéit a félórás adásidő, amelybe belefért rejtvény isi, s nem kevés olyan érdekesség, mint például az, hogy miért nevezik a tavaszi áradást zöldámak, s meddig és miként hatnak szervezetünkben a védőoltások. Sok ilyen és hasonló műsorra van, szükség, amely színes, sajátos; közvetlen módon, tankönyvkiegészítőként is felfoghatóan szélesíti a gyerekek látókörét, gazdagítja világunkról alkotott képüket. V. Z. Könyv: Isten hozzád, Anglia! Robert Graves — akit ma angol írónak ismerünk, pedig születése szerint ír — alighanem Tacitus legeredményesebb modern tanítványa. Tanúbizonyság rá két remek életrajzi regénye, az „nÉ, Claudius” és a „Claudius, az isten”. Az Európa Kiadó okos ötletének hála, mostanában az olvasó még egy Graves-életrajzzal. lehet gazdagabb, ezúttal az író sajátjával. Ä szigetország irodalma bővelkedik a helyi társadalmi viszonyok bírálóiban. Ilyesmiért se H. G. Wells, se G. B. Shaw nem mént a szomszédba, Graves pedig egészen elment — mihelyt anyagi lehetőségei engedték, faképnél hagyta Angliát és Mallorca szigetére költözött. Ez a könyv az előzményekről szól, a sok iskolareformot megélt honfitársaink számára is meglepő pedagógiai módszereikről, vallásosságról, prüdériáról és mindennek ellenkezőjéről. Leglényegesebb része azonban az I. világháborúval foglalkozik és ez Arnold Zweig és Erich Maria Remarque munkássága mellé állítható. Egyik oldalon a hülyeség határát súroló katonai hagyományok. Az ezred kecske- felvezetőjét hadbíróság elé állítják, mert az őfelsége által adományozott lábas jószágot közönséges fedeztetési célokra bérbe adta. Az ítéletet csak azért enyhítik, mert ez a ténykedés a bak érdekeit, egészségi állapotát is szolgálta. A másik oldalon a példátlan szívjósággal helytálló frontkatonák a lövés zárkákban, úgy, ahogyan egy * 21 éves százados — az első vonalban szolgált szerző — látta őket. Graves 33 éves korában írta ezt az életrajzot, szikrázó, gunyoros stílusa fölényes birtokában. A 345 oldalas könyvet alig lehet letenni. (ordas) TV-NAPLÓ Vitaindító Üjabb viltaműsor első adását láthattuk a képernyőn péntek este. Az adás címe ez volt: Unokáink is lakni fogják?! A kétfajta írásjel a mondat végén jogos. Ha optimisták akarunk lenni, reméljük, hogy nem lakják, mármint unokáink, és azokat a Lakóépületeket, melyekről a műsor joggal állapíthatta meg, hogy építésük gazdaságtalan, amellett annak sem jó, aki veszi, kapja és lakja. A magas házakról szólt a film, pontosabban ellenük, megállapítva azt a tényt, hogy az ilyen épületekben levő lakások száma fantasztikus ütemben nő. Újpalotai példát említett a szerkesztő-műsorvezető Osskó Judit Öt év alatt 15 ezer lakás épült itt fel. Statisztikának jó. Ennyi család jutott lakáshoz, ez még jobb. Hogy a bennük lakók jónak tartják-e ezt a fajta építési módot, az már nagyon is 'kétséges. Építészek, pszichológusok mondták el véleményüket erről a sokszor embertelen lakáshialmazról. Arról pélr dául, hogy ezeknek a lakásoknak az alapterülete csupán fele, vagy még kisebb annál, mint ami ideális lenne. Az az érv, hogy a magas házak helyitakarékasak, csak egy pillanatig tűnhet magyarázatnak. Elfelejtik a tervezők, de talán nem is ők, hogy ezeken a lakótelepeken embereknek, családoknak kell majd élni. Nekünk pedig nemcsak lakás kell, hanem egyéb is. Például szabad terület a ház mellett. Ebből pedig annyi, amennyi jár. Több lehet, ezért nem szólna senki. Norma is van rá, de talán ez a norma még nincs karbantartva és az eredmény az, hogy a parknak nemigen marad hely, illetve a zöldterület helyére gyors ütemben máris felépül egy következő lakóház. A műsor készítői vitaindítónak szánták az első adást és ez nem is képzelhető másképp, hiszen rendkívül szerteágazó témáról van szó, melybe a fővárostól az utolsó faluig beletartozik minden. Egészen pontosan az, amit ebben az országban, falvaiban és városaiban építészet címszó alatt az utóbbi harminc évben elkövettünk. Nem bűnbakokat kell keresni, azzal nem sokra megyünk, de véget kell vetni például annak, hogy manapság minden falu és várds egyforma. Pár éve a sajtó büszkén adta hírül. Van egy helység az országban, úgy hívják öriszen'tpéter. A tanács itt úgy döntött (joga volt hozzá, 'élt is vele), csak a táj jellegének megfelelő épületek kivitelezéséhez járul hozzá. Sajnos nem lett követendő példa, hasonló esetékről már nem írhattak a lapok. A sokat emlegetett krumplileves hasonlat itt is helytáll. Ha egyszer lakás, akkor az legyen, ne lyuk. Ha egyszer lakótelep, akkor az olyan legyen, amilyennek a lakótelepnek lennie kell és hogy ezt most pontosabban nem tudom meghatározni, közhelyeket és szubjektív Látomásaimat meg ez ügyben nem akarom leírni, azt hiszem, nemcsak az én hibám. bakó Hangversenykrónika Augusz-házi koncert Az 1979—80-as évad sorrendben utolsó hangversenyére április 20-án került sor a szekszárdi zeneiskola nagytermében. A műsort ismertető Dobai Tamás joggal tételezte fel, hogy a koncertsorozatot látogató közönség is úgy véli, sikeres, élménydús szezon végére tettek pontot ezúttal a művész tanárok. Századokat átfogó, nagy ívű műsoruk első számaként Veracini: h- moll szonátáját szólaltatta meg Szabó Gabriella (hegedű) és Dobai Tamásné (zongora). Mindkét muzsikus alapos felkészültségről, a barokk muzsikában való jártasságról tett tanúságot. A Francoeur család három híres zenésze közül Francois írta az É-dúr szonátát, melynek két tételét Mártonka Tünde (gondonka) és Dobai Tamásné (zongora) mutatta be. A technikailag is rendkívül igényes darabot a csellista leheletfinom köny- nyedséggel, nagy muzikalitással, Dobai Tamásné alkalmazkodó precizitással oldotta meg. Ezt követően Mozart: c-moll fantáziája csendült fel Thész László előadásában, aki kellő érzékenységgel adta vissza az alkotó képzelet hangjegyekbe öntött ábrándos csapongását, komor, markáns színekkel festett ‘képeit. A műsor első részét Haydn: Esz-dúr trombitaversenye andante és allegro tételének interpetálásá- val zárta Szily Lajos (trombita) és Ágoston Anikó (zongora). Ez a mű a megújho- dott fúvós hangszer minden lehető technikai fordulatát alkalmazza, nem kis feladat elé állítva ezzel a muzsikust. Szily Lajos biztonsággal játszott, partnere Ágoston Anikó avatott kíséretével. A műsor második részében kellemes zenei élményt jelentett az orosz romantikusok nagy alakjának, Glinká- nak Trio pathétiqueje. Fa- lussy Mária (klarinét), Mártonka Tünde (gordonka), Dobai Tamásné (zongora) előadásában. A szólistaként is jeles muzsikusok most a kamarazenélés szépségeivel ajándékozták meg a közönséget. Eugene Bozza századunk zeneszerzője, akinek Caprice c. művét trombitán Pecze István játszotta nagyszerű technikával. Áz impresszionista zene modernnek ugyan nem nevezhető, de feltétlenül pikáns hangvételét, meglehetősen szélsőséges tempójú zenei anyagát az előadó hitelesen tárta hallgatói elé. A hangverseny, s egyben az 1979—80-as Augusz-házi koncertsorozat zárószáma Liszt X. rapszódiája hangzott el Thész László ezúttal is magas hőfokú tolmácsolásában. SZEKSZÁRDI FÜVOSOK Immár hagyomány, hogy a több mint két évtizedes múltra visszatekintő szekszárdi fúvószenekar minden év áprilisában önálló koncerten ad számot zenei fejlődéséről, a megelőző időszak munkájáról. Ezúttal április 18-án léptek dobogóra a Babits Mihály Megyei Művelődési Központban id. Véghelyi Miklós karnagy vezetésével. Friss, üde muzsikálásukkal a tavaszt, a természet örök megújulását is köszöntötték. Hartwig Premier nyitányának hangjaira gördült fel a színházterem függönye, majd Rossini: Cavantine-jét, Doppler: „Ilka” című operájának nyitányából készült trombita fantáziáját és E. Moricona népszerű dalát a „Volt egyszer egy Vadnyugat” című filmből hallhattuk, mindhárom művet a karnagy feldolgozásában és hangszerelésében. Ezt követően Willy Lange: Boldog nap fantáziája, majd az örökzöld sláger, Lajtai Lajos: Hol van az a nyár című dala és D. Ellington: Karavánja ragadtatta tapsra a közönséget. Ez utóbbi szám külön is élményt jelentett eredeti jazzos hangvételével. A műsor első részének befejezéseként Hubay: Hejre Kati címet viselő, sokak által ismert összeállítását és Rudolf Herczer: Hangversenyindulóját játszotta a zenekar. Szünet után Müller: Fehérvári indulójával kezdte az együttes. Ezt követően egy kedves dallamú tangót, Tróján: Hajnalban című ke- ringőjét és Uhrner: Üdvözlet című polkáját szólaltatták meg. Agapkin: Győztesek diadala című indulója ismerősen csengett, ugyancsak a Trombdta-ländler és a Moldva polka is. Emlékeinkben szívesen elevenítettük fel, újra a már hallott számokat annál is inkább, mert a polkák, kerin- gők, mazurkák előadása most kidolgozottabbaknak, érettebbeknek hatott. Dinamikai készségét tekintve sokat fejlődött az együttes. Kellemes élményt jelentett Wagner: Bosnyák indulója, Uhrner: Jó reggelt polkája és az ismeretlen szerző Hosz- szan-szépen mazurkája is. Külön meg kell említeni a szólistákat. A Liszt Ferenc Zeneiskola fiatal trombitatanárai nem kis részt vállaltak az est sikeréből. Pecze István határozott, virtuóz játékával, Szily Lajos játékának szép tónusával, bársonyosan meleg hangszínével, zenei érzékenységével, ifj- Véghelyi Miklós nagy magasságokban is biztosan tiszta intonációjával, technikailag kidolgozott előadásmódjával aratott megérdemelt nagy sikert. LEMLE ZOLTÁN Következő heti film jegyzetünket a Békeidő című magyar filmről írjuk —
