Tolna Megyei Népújság, 1980. március (30. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-23 / 70. szám
io Képújság 1980. március 23. Nemes György: KÉT TOJÁS IRODALOM Milan Kukucka: Protekció Berta kidugta a kezét a fürdőszobából: — Richard, a pongyolámat! A férfi félretette az újságot, és készségesen odaadta a kért ruhadarabot. — Tudod, mire gondolok most? — kérdezte Berta. Richard elmosolyodott. — Azt hiszem, tudom... — Csodálkozni fogsz — folytatta Berta —, de most Dominikra gondolok. — No, de kérlek! —mondta csalódottan Richard. — Dominikra?! Most?! *— Ö! — sóhajtott föl az asszony. — Tudom, hogy egy lehetetlen alak, aki képtelen lendíteni a sorsán. De te segíthetnél neki... Mosolyogva, frissen és illatosán lépett ki a fürdőszobából. Richard átölelte. — Szép vagy... — Tudom, Richard, hogy segíteni fogsz neki. — Nem tudom, lesz-e rá módom... — Csak ne becsüld le a lehetőségeidet! — Úgy illatozik a hajad, mint egy rózsáskert. — Dominik az élete végéig hálás lesz neked. Egy osztályvezető-helyettesi állás kezdetnek éppen megfelelő lenne a számára. — Nem túl szoros az öv a pongyoládon? — Dominiknak nincs bátorsága, hogy személyesen kérjen meg téged. — Meglazítom. — Olyan gyámoltalan. — Ugye, hogy jobb így? — Képes lenne fillérekért dolgozni a nyugdíjig. — Isteni gömbölyű a csípőd... — Mások bezzeg törtetnek. — A pongyolád... — Richard.... — Odateszem a széktámlára... — Szerezd meg azt a helyet Dominiknak! — Kérlek, hagyj békét azzal a Dominikkal! Magad mondtad, hogy egy lehetetlen, ostoba fráter. — Igen, de azért segíthetnél neki. Mégiscsak a férjem! (Zahemszky László fordítása) 1 Az egypetéjű ikrek — Medve János és Ferenc — tökéletesen egyformák voltak. Ennek ellenére Jánost Nagymedvének, Ferencet Kismedvénék hívták pajtásaik. 1928-ban születtek, tehát 1944 elején, mikor leventébe kezdtek járni, alig múltak tizenhat évesek. Apjuk, idősebb Medve János a Láng Gépgyárban volt la. katos, anyjuk, született Mól. nár Gizella a Weil-íéle Szőr. megyárban takarítónő. A Göncöl utca egyik soklakásos földszinti házában laktak, egyszoba-konyihás la. kásban. Az idősebb Medve műhelybizalmi volt, a Szociáldemokrata Párt tagja. Barátja és lakószomszédja, Laezkó Bertalan már 1943- ban bekapcsolta a kommunista mozgalomba, de erről még Medvéné se tudott. Jancsi hároméves korában megbetegedett; kiderült, hogy kanyarós. Feri már hetek óta anyai nagyanyjánál volt Após tag on, de ugyan _ aznap rajta is jelentkeztek a kiütések. Iskolába a Váci út. ra jártak. Az 1939-es tanév karácsonyi szünetében Nagymedve a felöntött iskolaudvar jegén korcsolyázott a Laezkó bácsitól kapott korcsolyával, Elesett és ki.fica mította a bokáját. Kismedve nem ment haza vele; felcsatolta a korcsolyát; öt perc múlva ő is elesett és ő is ki. ficamította a bokáját. (Legjobb barátjuk Szász Józsi volt, velük egyidős, de náluk ifél fejjel nagyobb fiú. Hármasban jártak a Nyugati pályaudvarra szenet lopni. Apjuk nem tudott a hasznos csínyről, anyjuk igen, de elnézte. Egy nap az Aréna út környékén lógtak: az ikrék és Józsi. Az egyik házba éppen tüzelőf át hordtak. Mint mindig, most is náluk volt a zsák, megtömték, s már in. dúltak, amikor egy rendőr észrevette őket. Megbújtak a Szépművészeti Múzeum kertjében, aztán eldobták a zsákmányt, s a rácsokon ki. beugrálva, háromfelé szalad, tak. Jancsi belerohant a rendőr karjaiba, erre Feri odasomfordált. Mindketten egy-egy pofont kaptak, s rájuk parancsoltak: szedjék össze a fát és vigyék be az őrszobára. Ott nekik kellett a fával befűteniök a kályhába, Mielőtt elengedték őket, búcsúzóul Feri még kapott egy pofont. — Én is kérek — állt oda Jancsi a rendőr elé. Megkapta. 2 il 942-ben Medve János egy büntetőszázaddal a keleti front felé vonatozott. Felesége a két gyereket Szász bácsi (Józsi apja) lakatosmű helyébe adta be tanoncnak. Józsi húga, Étiké, gyakran hozta apjának az ebédet, Az ikrek szerelmesek lettek be. 1910. március 26-án született Nemes György. írásával köszöntjük az írót 70 születésnapján. le. De megtárgyalták: Étikén nem lehet megosztozni, ezért esküt tettek, hogy mindketten lemondanak róla. Egy borotvapengével, belevágtak kisujjuk hegyébe, s a kibuggyanó vért egy bádog, doboztetőben fogták föl. Ez volt az eskü hitele. 3 Apjuk századából többen hazajöttek. Medvéről nem érkezett hír. Föltehető, hogy szovjet hadifogságba esett. Laezkó bácsi, akit béna jobb. lába miatt nem hívtak be, 1944-ben azt tanácsolta az ikreknek: ha mint leventéket el akarnák vinni őket, szökjenek meg. Ö szerez iratokat; középiskolás diákokat csinál belőlük. 1944. október 15-én, a délutáni foglalkozáson — az Andrássy-laktanyában — egyszerre bezárták a kapu kát, s közölték a leventék, kel: mától kezdve a királyi magyar honvédség tagjai, s föleskették őket Szálasba. Valódi puskára cserélték ki a fapuskát. Senki se mehe. tett haza, Jancsi és Feri se tudta értesíteni az anyját. Még éjszaka, az újpesti vasúti hídon át, kerülővel, elindították őket Óbudára. A bácsi úti téglagyár Perényi úti szárnyában szállásolták el őket. 4 Másnap hajnalban egy árpádsávos fiatal hadnagy (ci vil'ben az egyik kerületi elöl. rjáróság hivatalnoka) állt eléjük. — (Fiúk, magyar leventék! A judeo-bolsevista banda tanácsára Horthy, az áruló, ott akarta hagyni .nagy szövetségesünket, a német bajtársiakat. Egyedül vagyunk, senkiben se bízhatunk. A katonák Horthyra esküdtek föl annak idején. Ti szüzek vagytok, a Nemzetvezetomo- csoktalan csapata. Most be bizonyíthatjátok hűségeteket. Ez lesz a tűzkeresztségetek. Nyilas pártszolgálatosok felügyelete alatt férfiak, nők érkeztek; azonnal a fal mellett sorakoztatták föl őket. Riadtak, bizonytalanok, ér- tetlenek, hunyorgók voltak. Négyes sorokban állították föl velük szemben a leventéket. A vezényszóra a ki. végzendőknek csak egy része esett össze. Előre lépett a következő négyes levente- csoport; ők is lőttek. Jancsi' és Feri a negyedik sorban állt. Mikor ők lőttek, -már az is térdre hullott volt, aki előbb még állva fogadta a sort űzet. Egy másik udvarra vonul, tak át a .gyerekek. Feri a földre ült, és hányt. Jancsi melléje kuporodott, hogy megvigasztalja, de neki is hánynia kellett. Nem tudták: ők is élőkre lőttek-e, vagy már csak halottakra. 5 (Később megielent közöttük a hadnagy. — Fiúk! Most már igazi katonák vagytok, felnőtté váltatok. A Nemzet vezető új feladattal bíz meg benneteket. Ti vagytok a Kárpát— Duna—‘Nagyihaza jövendő hősei. Az előbbiek zsidók voltak. De akikre most ke. rül sor, még rosszabbak: árulók. A Nemzetvezető úgy döntött, hogy megtizedeljük őket... Tudjátok, mi a megtizedelés? — Igen — felelték a buzgóbbak. — Halljuk! — Ha a felsorakoztatott kivégzendők közül minden tizediket kiállítjuk — mondta a legeslegbuzgóbb fiú. — (Helyes. És mit teszünk ezután? — Ezeket agyonlőjük. — Kiket? — Akiket kiállítottunk. — Barom! Ez így volt régen. Mi megváltoztattuk' a szabályt. Mi őket engedjük el, és a többi kilencet lőjük agyon. Föl! — kiáltotta el magát, s a gyerekek fölálltak. 6 Az úij csoport — csupa férfi — a másik udvaron sorakozott föl. Minden . tizediket előre léptették, s elve* zették. Szemükben rémület ült, a többiek föllélegeztek. Előttük fölállt a leventeosztag. Elhangzott a vezényszó. Jancsi és Feri is elsütötte a fegyvert, de anélkül, hoáy megbeszélték volna, körülbelül két méterrel a kivégzendők feje fölé céloztak. A hadnagy észrevette. — Te meg te kiálltok — s oldalra tereitette őket. Jancsi és Feri lehajtott fejjel megállt a fal előtt.' Fegyverüket leengedték, s megfogták egymás kezét. Fo. guk vacogott és sírni kezdtek. iA hadnagy néhány szót váltott egy géppisztolyos őr. mesterrel. Az odament hozzájuk és elvette a fegyverüket. Akkor elébük lépett S hadnagy. — Ti miért lőttetek a fejek fölé? A két fiú hallgatott. — Értem. De nincs semmi baj. Úgy látszik, még na. gyón fiatalok vagytok. Nek. tek még nem -megy az éles. lövészet. Más dolgunk van, de egy kis gyakorlásra m^< van idő. Hátralépett és magához hívta Jancsit. Kezébe adta az egyik fegyvert. — Az ott, úgy látom, az ikertestvéred. Olyanok vagytok, mint két tojás. Céloztál már a vurstliban táncoló tojásra? Ez könnyebb, mert nem táncol. Tessék! A ve. zényszóra eltalálod a tojást. A vezényszóra Jancsi Feri feje fölé lőtt két méterrel. — Ejnye. Ezt még gyako. rolni kell. Na, állj csak most te oda. Magához intette Ferit, s most az ő kezébe adta a fegyvert. A vezényszóra Feri Jancsi feje fölé lőtt két mél terrel. — Ejnye. Ez úgy látszik, nem megy. Na, sétálj csak íe is a testvéred mellé. Elvette Feritől a fegyvert. Intett az őrmesternek, az fölkapta géppisztolyát, s egy rövid sorozattal lekaszálta Nagy medvét és Kismedvét. Tópart IVÄN SVOBODA: A lótusz Mracek úr kora reggel kilépett a házból, hogy elvigye egy kicsit bejáratni vadonatúj kocsiját. A levegőben már érződött a tavasz illata, bár még az éjszaka lehűlt levegő kicsípte az ember arcát. A madarak énekeltek. _ Mracek úr megállt egy pillanatra, gyönyörködött a reggelben, majd a kocsijához ment, és kétszer is alaposan átvizsgálta minden oldalról. Ezután aggódó tekintettel levetette orkánkabátját és cipőjét, meglazította nyakkendőjét, és a kocsi tetejére tette aktatáskáját. Lassan teleszívta tüdejét levegővel, néhány másodpercig visszatartotta, majd az orrán át kifújta. Zsebkendőjét leterítette az aszfaltra, és törökülésben ráült, sarkait kezeivel magához húzta. Szemeit behunyta. — Bocsánat — hallatszott egy hang — mit csinál maga itt? — Jógázom — felelte Mracek úr, szemét ki sem nyitva. — Ez a lótuszpóz. — Jógázik? — Nagyon megnyugtatja az idegeket és filozofikus életszemléletre serkent. — No, de itt az utcán? — Halaszthatatlan volt — magyarázta türelmesen Mracek úr, továbbra sem nyitva ki szemeit. — Az imént láttam meg, hogy valaki az éjjel leszerelte a kocsimról az első kerekeket. (Fordította: Juhász László) Ihász-Kovács Éva: Egybegyűltünk — Petőfi Sándor emlékének — Ez a hely SÁNDOR bölcsője; — lelkem jobbfele, olyan mint égre-tűnődő, piros kiáltás. Más a levegő itt; rónák szőnyegébe törlőm szememet, — fürdik a Dal Sándoros, márciusi hóban; Fürdik a dal — tündöklésben, s amint kimondtam, egybeépül minden, tettek, vágyak szelik át akaratunkat, ezt a tavaszi zászlót. Egybeszövődik a táj, KISKOROS, — SEGESVÁR, piros meg nemzeti lobogóért hajolunk gépek és munkaasztalok fölibe, kezünkben sarló az akarat, irtjuk a rosszat! Kalapácsunk a tudat. S búzakéve a szél, ez az elnyújtott, sárga kiáltás. Ot ünneplem'én is. Lángos — ruhában, cicomásán, állig, „Talpra magyar”-ban. Ha szólok-szóltam; Ö mondatta velem, Gyönyörű Bátyám, a végtelen rónák Lantosa: Hősünk, Kinek a szíve-szerinti hazában egybegyűltünk: éltetni Szabadságot-Szerelmet, — Szép Szava lobogói alatt — csak-azért-is. Szurcsik János festménye MICHEL MAUROIS: A férj és munkája „Kedves asszonyom! Mi fontosabb a férj számára — a feleség vagy a saját munkája? Esténként, szombaton, vasárnap mindig el van foglalva. A férj bűnös, tiszta sor! Fenyegesse meg azzal, kedves asszonyom, hogy más férfit keres, aki kevésbé elfoglalt. Az ön szempontjából a férjnek csupán egyetlen szenvedélye legyen — mégpedig ön. Munkáját csupán eszköznek kell tekintenie törvényes felesége minden szeszélyének kielégítésére. Akár elismeri ön férjének tehetségét, akár nem, mint például Madame Gauguin, aki sohasem bocsátotta meg férjének, hogy nem lett bankár, akár úgy tesz, mint Haydn, a zeneszerző neje, aki igazi fúria volt, és férje kottáit hajcsa- varó-papírnak használta — mindenesetre meg kell zavarnia férje munkáját. Nem kell érdeklődnie férjeura tevékenysége iránt, sőt mi több: köteles megmagyarázni neki munkájának fogyatékosságát. Hogy nem keres eleget, munkájára pedig túl sok időt pazarol, hogy kizsákmányolják, nem értékelik kellőképpen, stb. Végül pedig kerékkötő is lehet, mint ezt Madame Claude Bemard tette, aki férje kutyakísérleteinek időpontjában leányaival együtt részt vett az élve boncolás ellen rendezett tüntetésen — amelyet a kedves leányai szerveztek. — Ah, monsieur Diderot! — kiáltott fel egyszer az encik- lopédista neje, amikor az asztalon száz aranyat pillantott meg, amelyet féjének a kiadó hozott. — Hogy tudta becsapni ezt a tiszteletre méltó embert azzal, hogy holmi piszkos papírlapokat nyomott a markába, és ezért ennyi pénzt kapott! És az asszony megpróbálta rávenni a férjét, hogy tüstént adja vissza a pénzt a kiadónak.” Gellért György fordítása Lacza Márta rajza Tavasz
