Tolna Megyei Népújság, 1980. március (30. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-09 / 58. szám
1A ^PÜJSÄG 1980. március 9. Aranyjelvényesek ötpróbája Lengyel hegymászók világsikere Elsőként télen a Himaláján i r Milyen eredmények várhatók? Tevel—Tamási MEDOSZ: A teveliek Pakson 3-2 arányban maradtak alul, ugyanakkor a Tamási MEDOSZ csak a 89. percben lőtt góljával tudta bebiztosítani a győzelmet a vendég Duna- szentgyörggyel szemben. A két eredményből arra lehet következtetni, hogy a Tevel két-három gól különbséggel megnyeri a mérkőzést. Tippünk: 1. Dunaszentgyörgy—Nagy- dorog: A jó formában lévő dunaszentgyörgyi csapatnak nem jelenthet komoly feladatot a Nagydorog legyőzése. Tippünk: 1. Pincehely—Nagymányok: A Dombóvár felett aratott nagymányoki győzelem visszaadta az önbizalmat a brikettgyáriaknak. Nem tartanánk nagy meglepetésnek a pincehelyi csapat hazai vereségét. Tippünk: 2. Dombóvár—Tengelic: A Nagymányokon elszenvedett vereségért a dombóváriak a Tengelic ellen igyekeznek kiköszörülni a csorbát. Annyi bizonyos, 5—6 gólig nem állnak meg. Tippünk: 1. Bonyhádi Vasas—TÁÉV SK: Izgalmasnak ígérkező mérkőzés, ahol a második helyre felrukkolt TÁÉV megszerezheti az egyik, sőt akár mindkét pontot. Tippünk: x, 2, esetleg 1. Fadd—Kisdorog: Hazai pályán is csak egy pont erejéig tartjuk jónak a faddi csapatot a Kisdoroggal szemben. Tippünk: x. Aparhant—Bátaszék: Annak ellenére, hogy a báta- székiek vasárnap a Bogyiszlói legyőzték, nem tartjuk őket képesnek arra, hogy Aparhanton ponthoz jussanak. Tippünk: 1. Bogyiszló—Paks: A bogyiszlói csapat négy rutinos, bár idős játékossal felerősödött. Most már csak az a kérdés, hogy a fiatal paksi csapattal szemben a nagy rutin elég lesz-e. Tippünk: x. „A világ joggal van meggyőződve arról, hogy hibáztunk, amikor a XVI. nyári olimpiai játékok rendezési jogát Melbourne városának ítéltük” — jelentette ki Avery Brundage, a NOB elnöke két esztendővel az ünnepélyes megnyitó előtti kényszerű helyszíni szemléje végeztével. Valóban kevés újkori olimpiát előzött meg annyi bonyodalom, mint az Ausztráliában szervezett játékokat. Az első bomba még 1953-ban, a NOB Mexikóvárosban tartott ülésén robbant, amikor véglegessé vált, hogy az ausztrál kormány egy régi, idejét múlt rendelkezése az olimpiára való tekintettel sem oldja fel azt az előírását, hogy a lovasversenyek résztvevőinek négylábú segítő társai a beszállítás előtt hat hónapig vesztegzár alatt legyenek az Egyesült Királyság. Írország vagy Uj-Zéland területén. Ezek után az olimpia teljessége érdekében a NOB-nak kellett engedni szabályaiból. A iNemzetközi Olimpiai Bizottság kénytelen volt beleegyezni, hogy az olimpiai lovasversenyeket más országban és más időpontban rendezzék meg. De az előkészületek még ezt követően sem kezdődtek meg Ausztráliában. A kormány állandó jelKét évvel ezelőtt n-ehézés egyben nagyszerű sportvia. dalra hívta a KISZ Központi Bizottsága az ország sport- szerető fiataljait. Azokat, akik testben, és lélekben egy_ aránt erősnek érezték magukat az Aranyjelvényesek az olimpiára akció nagy próbáira. A követelményszinfek ismeretében jócskán akad. tak pesszimisták, akik lemondóan nyilatkoztak: ebből sem lesz igazi tömegsport. Akik .mondták, tévedtek. Tízezer fiatalt mozgósított országosan az akció, ennyien teljesítettek valamilyen próbát. És micsoda népszerűség övezte az akarat, az erő, a kitartás próbáit! Számok: 1300 fiatal a Balatonban a négykilométeres úszásban, 1400-an a Velencei tó körüli futópróbán, aztán meg 800. an a Szentendrei szigetet körülölelő vízitúrán. Mind megannyi Médhetetlen em. lék, amely azzal a csodálatos érzéssel párosult, amit akkor érez az ember, ha célba ér, Megyénkben 180 fiatal teljesített egy vagy több megyei, illetve országos próbát az Aranyjelvényesek az olimpiára tömegsport akció, ban. Közülük negyvenen négy. és ötpróbával a hátuk mögött arra a sorsolásra várnak, amelyen a nagy kerékből kihúzott nevekből összeáll a moszkvai olimpiára utazók 200 tagú csapata. Fortuna jóvoltából bárhogy Tizenegy csapat részvételével zajlott a kosárlabdakupa Pakson. A járási—városi sportfelügyelőség tö- megsportbizóttsága megbízásából Szentesi Alajos tanár adta át a győztes, illetve a helyezett csapatok képviselőinek az érmeket és a tiszteletdíjakat. Kern János a konzervgyár nevében jutalmazta a legjobb dobókat. A legsportszerűbb csapatoknak járó serleget a gimnázium női és férficsapata kapta. A nők mezőnyében az öt csapat között a következő végeredmény alakult ki: 1. leggel elnapolta a játékokat anyagilag támogató döntését és végül Brundage elnök említett, 1954-ben tett látogatása idején is csak tervekkel ismerkedhetett, de a munkálatokból úgyszólván semmit sem látott. Az egykori beszámolók * szerint Brundage egyértelmű, erőszakos fellépése és kemény bíráló nyilatkozata ébresztette fel az ausztrál hivatalos köröket, akik ezek után az ország jó hírét, tekintélyét féltve presztízskérdésnek tekintették az olimpia megrendezését. . Az olimpiai esztendő kezdetén a téli játékok történetében első alkalommal találkoztak a havas-jeges sportok legjobbjai egy déleurópai állam, Olaszország egyik téli üdülőhelyén, holott addig az amerikai Lake Piacid meljett csak kifejezetten alpesi vagy észak-európai ország volt házigazda. A VII. téli olimpiát azonban nem rendhagyó helyszín, hanem a szovjet sportolók átütő sikerű bemutatkozása tette igazán emlékezetessé. Majd júniusban a lovasok versenyeztek Stockholmban, még az 1912-es nyári játékokra épített stadion ezúttal egyetlen sportág olimpiai résztvevőit fogadta valóban mintaszerűen. Végül szokatlan késői, nois alakuljon a szerencsések tábora, az akcióban sikerrel részt * vettek valamennyien győztesnek érezhetik magukat. S lám még le sem zárult az egyik, már is itt van a másik. Újabb lehetőséget ki. nál az Aranyjelvényesek öt. próbája akció, melyet az 1980—81-es évre hirdetett meg a KISZ KB. A próbák és azok tel j esi tménys zi n t je változatlan, öt megyei és öt országos próba kínál meg- méretési lehetőséget a fiatalok számára. A jelentkezőknek ezúttal is négy sportág megyei és országos próbáját kell sikerrel teljesíteni. A megyei próbák egyben- az Edzett ifjúságért tömegsport -mozgalomban az aranyjelvény megszerzését, azaz a VI. és VII. korcsoport követélményeinek teljesítését jelentik. Két időpontban, a megye két különböző területén rendezik majd a próbákat. Ezáltal az utazás, a sporteszközök szállítása könnyebbé válik, s nem utolsósorban: akinek az első próba, nem sikerül, még -ismételhet. A megyei próbát teljesítők a Tolna megye sportmozgalmáért olimpiai emblémás oklevelet kapják, ami egyben az országos pró. bán- való részvételre is fel. jogosít. Négy ilyen emléklap az aranyjelvény megszerzéséről is tanúskodik. Az országos próbákat sportáganként csak egyszer Ruhaipari ktsz 13, 2. Gimnázium 13, 3. Konzervgyár 10, 4. Atomerőmű Vállalat 8, 5. Tanítónők 7 ponttal. Legjobb dobók: Hirtné Pettermann Julianna (Ruhaipari) 72, Ko- vácsné (PAV) 63, Mohai Zs. (Ruhaipari) 57, Kanczlerné (Ruhaipari) 56, Horváth (Gimnázium) 55, Kákainé (Ruhaipari) 53 ponttal. A férfiaknál a Paksi Atomerőmű Vállalat lett az első 19 ponttal. A további sorrend: 2. VEGYÉPSZER 18, 3. Építőipari ktsz 14, 4. Gimnázium 14, 5. PAV építési szakértők 13, 6. Paksi SE 13 ponttal. Legjobb dobók: Nagy vemberi időpontban következett Melbourne. Minden elkészült, a krikett-stadion tervezett átalakítása befejeződött, a további létesítmények is kielégítették az igényeket, s a város Heidelberg elnevezésű kerületében készen állt az olimpiai falu. Mégis úgy tűnt, hogy az olimpiai "lángot vivő váltó utolsó embereként kijelölt Ron Clark, az akkor tizenhét esztendős későbbi sokszoros világcsúcstartó hosszútávfutó nem mutatkozhat be a sportvilág előtt. Az 1956 őszén Közel- Keleten kirobbant fegyveres konfliktusok nagymértékben veszélyeztették az olimpiai játékokat. Az emlékezetes szuezi válságot a magyar ellenforradalom követte, s egyes országok, (mint Hollandia. Svájc, Spanyolország, Egyiptom, Libanon, Kínai NK) a kialakult helyzetre való tekintettel lemondták sportolóik olimpiai részvételét. így végül Csak 67 ország versenyzői — köztük a két német állam közös csapatának sportolói — vonultak fel az átalakított stadion küzdőterén. Nemcsak ,,a résztvevő országok névsora, hanem az egyes sportágak indulógárdája is erősen foghíjas volt. Sokak mindenféle politikai meggondolástól teljesen függetlenül, a marendezik, ezért alapos felkészülésre van szükség az eredményességet tekintve. Várhatóan ismét óriási tömegek állnak majd rajthoz, a várakozás felfokozott. A próbázókon, a sportszerető fiatalokon a sor. Aki sporteszköz hiányára hivatkozik, az igazából csak kibúvót keres. Mert nézzük csak, mire is van szüksége a jelentkezőnek? A gyalogláshoz és a futáshoz egy jó cipő: kerékpározáshoz elegendő a túrabicikli, az úszáshoz, nos jön a nyár, adott lesz a nyitott strand. A vízitúrához? Igen, ahhoz kajak kell. Azok pedig Domboriban a Spartacus csónakházában, kis számban ugyan, de bérelhetők. Egy tanács: nem jó egyedül indulni, helyesebb párban, de még jobb kollektívában. Növeli az akaratot és a kitartást, győzelemre ösztönöz a sportbaráti segítség. Egy újdonság: a megyei próbákra a szervezők a „Hajrá pajtás, hajrá őrsök” jelszóval hívják az általános iskolák felső tagoza tos tanulóit — akár apuval, anyuval, vagy a testvérrel együtt. Az időpontokról, helyszínekről és a teljesítményszintekről részletes felvilágosítást az alapszervezeti, üzemi, iskolai, valamint a járási és városi KISZ-bizottságok adnak. (PAV) 265, Betesch (Paksi SE) 181, Burai (VEGYÉPSZER) 152, Schmidt (Építőipari ktsz) 121, Jég (VEGYÉPSZER) 120, Glósz (Gimnázium) 99 ponttal. A szervező bizottság — melynek Szentesi Alajos volt a vezetője, — tagjai: Kern János, Nagy János, Hirtné Pettermann Julianna, kiváló' munkát végzett. Érdemes megemlíteni azt is, hogy Pakson a városi kosárlabdabajnokság harmadik éve biztosít a téli hónapokban rendszeres sportolást a sportág kedvelőinek. gas költségek miatt maradtak távol, s ez elsősorban a csapatsportokat érintette, nagyszerű alkalmat kihagyva A tizennégy számban felállított új világcsúcs, a negyvenöt számban feljegyzett olimpiai rekord minden szónál többet mond a versenyek színvonaláról. S hadd idézzük e nagyszerű eredménylista mellé néhány kiemelkedő szereplő nevét, teljesítményét. Az első helyre rögtön Vlagyimir Kuc, a szőke, lobogó hajú leningrádi tengerész kívánkozik. Már az első napon ámulatba ejtette a világot, hiszen a 10 000 méteres versenyben ötezres részideje jobb volt Zátopek négy évvel korábbi győztes teljesítményénél. A brazil Ferreira da Silva és az amerikai Perry O’Brien pedig egyaránt sikerrel védte meg hármasugrásban, illetve súlylökésben olimpiai elsőségét. A hatalmas termetű O’Brien egyben forradalmasította a súlylökés technikáját, hiszen a dobás irányának háttal állva csaknem guggolva kezdte lendületét, hogy utána elsőként szálljon a súlygolyó tizennyolc méteren túlra kezéből. Az amerikaik azonban már csak a férfiatlétikában tudták megőrizni egykori fölényüket, a huszonnégy versenyszám közül tizenötöt megnyertek. Úszásban például a házigazdák vitték el a pálmát. Ekkor tűnt fel a három olimpián át oly fényesen ragyogó csillag. Krzysztof Wielicki Világra szóló eredményt értek el a lengyel alpinisták: első ízben sikerült télen megmászni a Himalája legmagasabb csúcsát, a 8842 méter magas Mount Everestet. 1980. február 17-’én, helyi idő szerint 14 óra 40 perckor (közép-európai idő szerint 9 óra 40 perckor) a 29 éves varsói Leszek Cicihy íöldmérnök és a 30 észtén, dős wroclawi Krzysztof Wie. üicki elektromérnök kitűzték a fehér-piros lobogót a „he. igyek-ihegye” csúcsára. Az expedíció eredménye annál nagyobb, mert nemcsak az időjárás ‘viszontagságait, de az időt is le kellett győzniük. A nepáli hatáságók engedélye a csúcs megmászá. sárá ugyanis csak február 18-iig volt érvényes... Miután hosszas várakozás •után megkapták a nepáli turisztikai minisztérium engedélyét, 1979. december 2-án repült el a lengyel alpinisták első csoportja Varsóból Katmanduba'. Az expedíció első része 1979. december 30-ián érte el az 5350 méter magas Khumbu-gleccsernél fevő bázistábort. Hála a kedvező időjárási viszonyoknak, hamarosan sikerült két további tábort is felverniük., Az egyiket, január 8-án a 6200 méter magas, ,,,jégfal”-nak nevezett gleccsernyúlvány mellett, a másikat a következő nap a 6650 méter máig as, úgynevezett nyugati katlanban. A harmadik tábort. a közbejött időjárási nehézségek miatt már csak január 15-én üthették fel, 7150 méter magasságban,. a Lhotse falánák jobb szárnyán. Ebben a táborban'hármán tartózkodtak, közülük Krzysztof Zurek egy jéghasadé kba esett és megsérült a válla. Minthogy a táborban nem lehetett gyógyítani, visisza kellett térnie. Ekkor már teljes erővel Dawn Fraser. A világ eddigi egyetlen úszója, aki három olimpián át egy számban diadalmaskodott. Igaz, hogy közben a húszéves világcsúcson több, mint hat másodpercet (!!) javított a 100 méteres női gyorsúszásban, s elsőként lépte át a bűvös egyperces határt. ~Dawn Fraser íMelbourne- ben kezdte, Papp László viszont itt fejezte be csodálatos olimpiai pályafutását. A magyar válogatott jelenlegi népszerű kapitánya a túlsó féltekén nyerte a világ eddigi egyetlen ökölvívójaként harmadik olimpiai bajnokságát. London és Helsinki után Melbourneben sem talált legyőzőre. Az elődöntőben pedig az a iPietrzykowski volt az ellenfele, akivel szemben Varsóban két hónappal korábban döntő fölény miatt leléptették. Am kevesen tudtak úgy harcolni, küzdeni, mint Papp László. A magyar sport, sajnos nem tudta újabb, az 1952. évihez hasonló szerepléssel megerősíteni ragyogó helyét az élvonalban. A Helsinkiben aratott tizenhat bajnokságot pedig jelentős fejlődés követte. Az egyetlen, bár látványos nagy bukás a labdarúgók világbajnoki kudarca volt, mikor 1954-ben a remélt elsőség helyett csak második lett a válogatott. A sport többi ágában remek fellendülés tanúi lehettünk. Az 1954-ben Bernben illetve Torinóban rendezett atlétikai illetve úszó EuróLeszek Cichy támadt a tél. Az óránként több mint 150 kilométer sebességű szélvihar és a kemény fagy az alaptábonba való visszatérésre kényszerítette a szétszórt,csoportokat. A csúcs megmászását el kellett halasztani. Többszöri kísérlet után február 11-én Wielickinek, Fiutniaik és Ciohynek sikerült a negyedik tábor sátrait 7986 méter magasságban felverniük. A táborverés után a kimerült alpinistákat a többiek váltották fel, Cichy és Wiielicki visszatért a második táborba. Zawada és Ryszard Szafirski február 13-án megkísérelte a csúcs megmászását, de az erősödő szél" visszatérésre kényszerí. tette őket. Szafirski estére elérte a harmadik tábort, de Zawadának nyoma veszett. A többiek keresésére indultak, ám eredménytelenül, tértek vissza'. Reggelre Zawada egészségesen előkerült. Kiderült, hogy az iránymutató zsinórt elvesztette és 200 mé^ terrel a tábor alatt kötött ki. Február 15-én Andrzej Heinrich egy hegyi teherhordó kíséretében, oxigénkészülék nélkül 8350 méter magasságig jutott, de a nagy havazás őket is visszatérésre kényszerítette. Február 17-én, ikerült sor Ciidhy és Wielicki próbálkozására. Sikerült! Az alpiniz- mus történelmében először mászták meg télén a világ legmagasabb csúcsát! A;z expedíció útját nagy érdeklődéssel követte a lengyel közvélemény és a világra szóló sikert mindenki nagy örömmel fogadta. Az expedíció résztvevői azonban még nem mondták ki az utolsó szót. Tavasszal újra nekivágnak. Ezúttal az eddig megmászatlan, magas nehézségi fokú 'déli szárnyról akarják elérni a Mount Everest csúcsát. GÄTI ISTVÁN pa-bajnokság eredményei, a magyar kosárlabdázók Euró- pa-bajnoki elsősége, az Iglói futóiskola Iharos, Rózsavölgyi, Tábori trió^világrekord- sorozata és megannyi kiváló eredmény után Melbourneben tulajdonképpen Helsinki ismétlődhetett volna. De a magyar sport az éremtáblázaton még így is a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Ausztrália után a negyedik helyen állt, kilenc első helyezésével a pontversenyben a közös német csapat mögé, egyel hátrább szorult. A zűrzavaros körülmények, tíz napig tartó utazás miatt majd a kinti felzaklatott légkörben a kósza hírek hallatán sokan elvesztették nyugalmukat, önuralmukat. Ráadásul egy időre megszakadt az összeköttetés Budapest és az olimpiai falu között. A csapat egysége, fegyelme megbomlott. Mindez sajnálatos módon nem csupán a pillanatnyi eredményekre, hanem a magyar sport jövőjére is kihatott. A magyar küldöttség ugyanis erősen csökkent létszámban tért haza. Számos kiváló versenyző, még több fiatal reménység vett vándorbotot a kezébe. A magyar olimpiai csapat számára nagyszabású csábító bemutató körutat szerveztek az Egyesült Államokban. Később jó néhányan hazatértek, de a magyar sport így is rendkívüli, egyes sportágakat hosszú évekre visszavezető vérveszteségeket szenvedett. VAD DEZSŐ Világcsúcs-eső Melbourne-ben Paks: Városi kosárlabda-bajnokság