Tolna Megyei Népújság, 1980. március (30. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-06 / 55. szám

A NÉPÚJSÁG 1980. március 6. Villanófényben A riportert, a Magyar Tele­vízió külpolitikai osztályá­nak vezetőjét természetesen nem kívánjuk bemutatni. Köztudomású: egyike azok­nak, akikre érdemes a kép­ernyőre figyelnünk. Nem csupán honi elfogultságul^ mondatja ezt, a friss nemzet­közi elismerés is bizonyítja: Háború a Szaharában című muhkája a monte-carlói tv- fesztivál riport-dokumentum- film kategóriájában nagy­díjat kapott. Nem akármi­lyen elismerés ez, hiszen a televíziós világversenyek so­rában az első helyen jegy­zik a riviérait. — A zsűri külpolitikai szerkesztőségünk módszerét ismerte el. Azt a gyakorla­tunkat, hogy egy adott nem­zetközi, vagy helyi konflik­tusban minden érdekelt fe­let megszólaltatunk. Jó né- nány éve vallom: ha szem­besítjük a két- vagy több­féle érvelést, tisztességeseb­ben, pontosabban, tárgyila- gosabban, meggyőzőbben kö­rüljárhatunk egy-egy témát, mintha a nekünk nem tet­sző helyett csak összefoglaló narrátorszöveget adunk. így készült például a Hadüzenet nélküli háború Afrika szarván, a Harcok, a „Magá­nyos cédrus” országában, vagy az Invázió című fil­münk,. S ugyanígy ez a leg­utóbbi, a Háború a Szahará­ban. A néző ebben nemcsak eseményeket látott, elmond­ták véleményüket a nyugat- szaharaiak, s elmondták a marokkóiak is. A nézetek szinte úgy ütközhettek, mint a harcmezőn: szikrázva, drá­maian. A közönség pedig a látottak, hallottak alapján eldönthette, kinek ad igazat. — Elfogulatanul köze­lít tehát mindkét fél­hez? Hogyan jut akkor kifejezésre szemlélete, meggyőződése, elköte­lezettsége egy-egy kér­désben? — Ki állíthatná, hogy nin­csenek fenntartásaim, előíté­leteim? Természetesen, én sem lehetek igazán objektív. Nem vagyok ítész, csak kér­dező, szembesítő, s ha kell: oknyomozó riporter. Ám eh­hez nem kell ködbe borult tekintettel elítélnem, meg­bélyegeznem azt, amivel- akivel esetleg nem értek egyet. De azonosulnom sem kell — még azokkal sem, akikkel részben, vagy egészé­ben egy véleményen vagyok. Bizonyos távlatból és ma­gyar szemmel látom tehát azt, ami történik, s így pró­bálom érzékelni és értékelni az érveket-ellenérveket. A kérdéseimben, ellenvetéseim­ben vagy éppen egyetértő hallgatásomban is megfogal­mazódhat, hogy erről vagy arról, hogyan vélekedem. Azt pedig természetesen a néző is észreveszi, ha a kér­dezett csűri-csavarja a szót, vagy netán valótlanságot ál­lít. Szahara-filmünkben pél­dául a marokkói parlament elnöke ellenérvek helyett azt tanácsolta: foglalkozzam antropológiával, hogy eldönt- hessem, ki dél-, közép-, vagy észak-afrikai. Azt viszont egyszerűen letagadta, hogy Mahbesz városa elesett, sőt, még annak város voltát is kétségbe vonta. S amikor té­nyekkel megcáfoltam, megint csak indulatos vádaskodá­sokkal próbálta helyettesíteni a bizonyító érveket. Úgy gon­dolom, a maga rovására volt indulatos. — Ha élet-halál kér­désben nem hangzanék majdnem cinikusan, azt mondanám: nagy- feszültségű térségek­ben háborús összeütkö­zésekben kedveli a kiélezett drámai szituá­ciókat, a konfliktus­helyzeteket. Csak­ugyan „színház az egész világ”? — Úgy hangzik ez, mintha az én kedvem szerint „fe­A monte-carlói nagydíj: Arany Nimfa szülne” vagy enyhülne a világ. Ez persze képtelenség, és megvallom: cseppet sem nyugtalanít a nyugalom. A világban azonban, sajnos, számos feszültséggóc találha­tó. A tisztulásban, a gyógyu­lásban az is segíthet vala­micskét, ha mi, külpolitikai riporterek idejében, s lehető­leg minél pontosabb diagnó­zist adunk. Ha elmondjuk, hogyan tud fizikailag, lelki­leg létezni, mondjuk a nyu- gat-szaharai, vagy akár a marokkói ember a sivatagi háborúban. A nézőit úgy ér­zékelik igazán a válsághely­zetet, a világpolitikát, ha nemcsak információt kapnak, de meg is ismerik azokat, akikkel beszélgetünk. Visel­kedésüket, gondolkodásukat, reményeiket. Nem a „téma” a fontos tehát, hanem az ember, aki a világ veszélyes és veszélyeztető térségeiben él. S épp olyan, mint mi va­gyunk. A Polisario Front ka­tonái sem mind hősök tehát, van köztük határozott és nyílt természetű harcos, és van bizalmatlan is, aki gya­nakodva méregeti a magam- forma, messziről jött em­bert. S a „szerencsétlen fog­lyok” sem mindig egyértel­műen szerencsétlenek. Egy mondatuk többet elárulhat előéletükről, mintha pusztán elítélném azt, amit tettek. — S miképpen juthat át a feszültség „drót­akadályain”, az alkal­mankénti bizalmatlan­ságon, a tényleges ha­tárokon a riporter? — Ha csupán farkassze­met néz a hivatallal, a papí­rokkal, vagy várja a jó sze­rencsét, nem sokra jut. So­kat segítenek az újságíró­kollégák, de talán még ennél is többet számít, hogy a harcban, vagy harcközeiben állók mindegyike igényli a sajtót, a tömegtájékoztatást; szeretné, ha álláspontját a közvélemény megismerné, így volt ez például Marokkó­ban is. Frontországban, pol­gárháborúban az is meges­het, hogy — hiába minden hivatalos engedély —, az em­ber bajba jut. Iránban, Ah- waz városa előtt csaknem meglincseltek, pedig teherá- ni Khomeini-bizottságtól volt papírunk. A megszállt nyu- gat-szaharai Al-Aiun-ban te­hetetlenül és hiába vártunk a rabati jóváhagyásra; nem tudtuk elintézni, hogy a ka­tonai vezetők fogadjanak. Máskor meg a legváratla­nabb módon mellénk szegő­dött a szerencse. Szomáliába nem kaptunk vízumot, de a véletlen úgy hozta, hogy két órával a miénk előtt szállt le Mogadishuban az a bizo­nyos eltérített Lufthansa- gép. Gyorsan beütötték út­levelünkbe a pecsétet, s már tuszkoltak is mindenkit ki­felé a repülőtérről, „tisztul­jon a terep”. Az is előfor­dult, hogy egy-egy országba vízum nélkül „szöktem” be Nem tartottam magam a fair play szabályaihoz? Szerin­tem inkább a diszkriminá­ció tisztességtelen. Nem va­gyok felforgató, sem fene­gyerek, csupán egy újságíró, aki tájékoztatni szeretné ha­zája közvéleményét. — Most éppen mit készít, hova készül? És a televízió külpoli­tikai osztályának mi­lyen tervei vannak? — Szerkesztőségünk is­mert műsortípusaihoz — Nemzetközi stúdió, Panorá­ma, Kockázat, Külpolitikai fórum, Monitor, Parabola; Tájak, városok, emberek — Szemtől szembe címmel egy újabb csatlakozik. Sajtókon­ferenciaszerű kis fórum ez: egy-egy neves személyiség válaszol 4—5 újságíró kérdé­seire. Nagy műsort készítünk az iszlámról, filmet terve­zünk az olajtermelő orszá­gokról, a haladó arab álla­mok közti nézetkülönbsé­gekről, a Perzsa-öböl térsé­géről, Egyiptom belső életét is ideje lenne alaposabban megismernünk. Szerkesztősé­günk természetesen tovább­ra is készít külpolitikai ri­portokat A Hét műsorába. Végezzük tehát a mindenna­pi televíziós munkát, s ha kell, útnak indulunk. Az­után hazatérünk néhány filmtekerccsel, abban a re­ményben, hogy sikerül min­den ellentmondásával együtt rögzíteni: a nyolcvanas évek­ben merre forog a Föld. NÁDOR TAMÁS Szovjet lapokból SZOVJETUNIÓ A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége a Szov­jetunió című folyóiratot Le- nin-renddel tüntette ki. A képes társadalmi és politikai havi folyóiratot még Gorkij alapította 1930-ban. A húsz nyelven megjelenő folyóirat e havi száma a KGST-in- tegráció a nyolcvanas évek küszöbén címmel jelentet meg cikket az első oldalon. Milyen lesz, mit hoz az új évtized? — ezt a kérdést a szocialista közösség országai­ban is felteszik. A közösség országainak eltökélt szándé­ka, hogy nemcsak a jelenle­gi szükségletek, de a na­gyobb távlatok figyelembe vételével fokozzák gazdasági együttműködésüket. Magyar tárgyú ereklyék címmel képes riportot közöl a lap, a Szovjetunió Fegyve­res Erői Központi Múzeumá­nak múltjáról és jelenlegi tevékenységéről. A hatvan esztendővel ezelőtt alapított múzeumban megtalálható a Nagy Honvédő Háború törté­netét bemutató relikviák mellett a magyar honvédelmi ereklyékig sok-sok tárgyi emlék. A múzeum az UNES­CO keretében működő Nem­zetközi Múzeumi Tanácsnak, az ICOM-nak is tagja. Nirlszk, a Szovjetunió észa­ki részén Szibériában lévő város százezer cölöpre épült. Ezen a vidéken csupán két évszakot ismernek: a telet és a nyarat. Kilenc hónapon át hó borítja a várost és környékét. A lakásokban több mint háromszáz napig nem hűlnek ki a fűtőtestek. Némi túlzással azt mond­hatnánk, hogy az egész vá­rost hajón szállították ide. Miért nincs holtidény Szo- csiban? — Mert télen is vannak lehetőségek az üdü­lésre. Szocsiban például no­vembertől áprilisig a gyógy­fürdőzés kerül előtérbe. Mintegy kétmillióan veszik igénybe egész éven át a gyógyüdülőhelyeket. Ulanova tanít. A. Batasev írása a hetvenesztendős vi­lághírű balerináról szól. Ula­nova 1960-ban búcsút mondott a színpadnak, azóta tanít. Tanítványai körében ábrázolja a művésznőt a cikk és a képek. Magyar állampolgárok szovjetunióbeli gyógykezelé­séről szól Szilágyi Péter írá­sa. Ki tud többet a Szovjet­unióról? című vetélkedő idei mezőnyéről közöl adatokat a melléklet. A Magyar Pen Club kitün­tetettje címmel Földeák Iván mutatja be Boldizsár Iván elnök személyén keresztül a klub működését. I ANYUK ASSZONYOK A lap, a nemzetközi nőnap alkalmából köszönti olvasó­it. Ebben a hónapban tartja a Magyar Szocialista Munkás­párt XII. kongresszusát. A kongresszus tiszteletére or­szágos méretű szocialista munkaverseny bontakozott ki az iparban, a mezőgazda­ságban és a népgazdaság más ágazataiban dolgozó bri­gádok körében. A Verseny- futás az idővel című írás a munkaverseny eredményeiről számol be. A Szovjetszkaja Zsenscsina magyar nyelvű kiadása, a Lányok, Asszonyok megjele­nésének huszadik évforduló­ja alkalmából Larisza Kuli­kova készített interjút Erdei Lászlónéval, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöké­vel és Regős Gáborral, a Magyar—Szovjet Baráti Tár­saság titkárával. A kérdés a következő volt: milyen sze­repet tölt be a Lányok, Asz- szonyok a magyar és a szov­jet nők közötti barátság és megértés elmélyítésében, milyen cikkek érdeklik az olvasókat a lapban. 110 éve született Lenin. Az . évforduló alkalmából Lenin hatása az életemre című'ösz- szeállításban Romes Chandra, a Béke-világtanács elnöke, Lenin-békedíjas, Nguyen Thi Binh, Lenin- békedíjas, Polina Nedjalkova a Bolgár Néphadsereg vezér­őrnagya és Mean Kuen, a Kambodzsa megmentésére alakult ifjúsági egyesület ve­zetőségi tagja nyilatkozik. Nyolcvanöt éve született Illés Béla, az író, a szerve­ző, a harcos, aki életének nagyobb részét a Szovjet­unióban töltötte. 1945-ben a szovjet hadsereg törzstisztje­ként visszatért a felszabadí­tott Magyarországra. Itt élt és dolgozott tovább, míg éle­te utolsó szakaszában több, mint tíz évig, ágyhoz volt kötve. De betegágyán is írt, dolgozott, hogy az utókor számára könyvein keresztül beszélje el életének mozgal­mas éveit. A Magyarország felszaba­dulásának 35. évfordulója al­kalmából indított sorozat olyan alkotókat, művészeket mutat be, akik a magyar nép történetének nevezetes esz­tendejében születtek. Ebben a számban Sárdi József köl­tészetével, életével ismertet­jük meg az olvasókat. Hogyan gondoskodik a szovjet állam az idős embe­rekről? Milyen életkorban mehetnek nyugdíjba a nők és a férfiak a Szovjetunió­ban? Megbecsülik-e a Szov­jetunióban a nyugdíjast? Ezekre a kérdésekre ad vá­laszt Marija Kravcsenko, a Szovjetunió Munkaügyi és Szociális Állami Bizottságá­nak elnökhelyettese. A Krónika című rovatban Szabó Lőrincről, századunk magyar irodalmának egyik jelentős költőjéről, emléke­zik meg a folyóirat márciusi száma. Érdekes anyag szól Ivan Mehela ukrán irodalom- történésznek a magyar iro­dalomban végzett újabb ku­tatásairól. szputnyik A folyóirat közli Vagyim Zaglagyin professzor „A szo­cializmus örök igazsága” című tanulmányát. Zagla­gyin professzor tanulmányá­nak legnagyobb erénye a nyíltság, a szókimondás és a tényékhez való szigorú ra­gaszkodás. Vizsgálata során nagy hozzáértéssel foglalko­zik a dolgozók jövedelmének és az életszínvonalnak ala­kulásával, az árukínálat és -kereslet kérdésével, az em­beri méltóság és az emberi jogok problémájával. Ezzel párhuzamosan tudományosan elemzi a szocialista rendszer ellenfeleinek ideológiai har­cát is. „Asszonyok a tundrában” a címe Valentyina Sackaja mérnöknő úti beszámolójá­nak. Ebben a szerző izgal­makban bővelkedő képet tár az. olvasó elé egy ritka telje­sítményről, amellyel az a hat nő büszkélkedhet, akik negy­ven nap alatt ezer kilométert tettek meg sítalpakon a sark­vidéki tundrában. V. Salaginov „Uljanov, a védőügyvéd” című könyvéből részleteket közöl a folyóirat, amely Lenin ifjúkori életébe kalauzolja el az olvasót. Ugyanis a világ első szocia­lista államának megalapító­ja, Vlagyimir Lenin (Ulja­nov) foglalkozását tekintve jogász volt, s egyetemi tanul­mányainak befejeztével csak­nem négy éven át ügyvéd­ként dolgozott. A cári bíró­ságok előtt az elnyomottak és a sértettek jogait védelmezte. Eleonóra Balevszkaja ri­portja „A hegyi falu lánya” a Kaukázus egyik nehezen megközelíthető, égbe nyúló hegyekkel elzárt településé­re kalauzolja el az olvasót. Kubacsiban élnek az „arany­kezű” ötvösök. Az ezer évnél is régebbi települést eredeti perzsa nevén Zihergerannak hívták, ami nyers fordítás­ban „páncélingkészítők hazá­ját” jelenti. A rég múlt idők­ben a környék települései a fegyvergyártásról voltak hí­resek. Ma már senki sem ké­szít harcosok részére pán­célingeket, sisakokat, kardo­kat, de a kubacsi mesterek ma is híresek. Ezüst- és aranyedények, ékszerek, öt­vösmunkák, emléktárgyak, eredeti fémberakással készült különleges értéktárgyak ke­rülnek ki a kezük alól. A Szovjetunió Tudományos Akadémiájának Pedagógiai Intézete irányítja az „egész napos iskola” elnevezésű kí­sérleti jellegű oktatási for­mát. Hogyan lehetne elérni, hogy az iskolások ne csak a könyveket, hanem a festmé­nyeket is „el tudják olvasni.” Az iskolai tantervben sze­replő idegen nyelvet és a tánc nyelvét is. Mindamellett maradjon idejük uszodára, atletizálásra, teniszezésre, futballra... Ezekre a kérdésekre igyek­szik választ adni Olga Pja- tyeckaja „Az iskolában csak Zsenik vannak” című cikké­ben. Szovjet orvosok és szak­emberek új készüléket szer­kesztettek egy gyakori gyer­mekbetegség, a gerincferdü­lés kezelésére. A folyóirat közli Jevgenyij Uhov tanul­mányát : „A gerincferdülés gyógyítása” címmel. „Egy kutya gazdát vá­laszt” címmel Vagyim Cser- nisev hajómérnök írását mindenekelőtt kutya- és ál­latbarátok figyelmébe ajánl­juk. A Szputnyik 1980. évi ve­télkedője még folyik. A ve­télkedőbe az év végéig be le­het kapcsolódni. Erről tájé­koztat a folyóiratban megje­lent vetélkedőfelhívás. Országos konferenciára készülnek a könyvtárosok A magyar könyvtárügy fej. lődésének elemzésére készül, nek a könyvtárosok, tájékoz­tatási szakemberek, a könyv­tárak fenntartói, irányítói. Vilüangó István, a Kultu­rális Minisztérium Közgyűj­teményi Főosztályának veze­tője az MTI munkatársának elmondta: döntöttek arról, hogy 198Í1. tavaszán megren­dezik a IV. országos könyv­tárügyi konferenciát. Leg­utóbb — tíz évvel ezelőtt — a III. országos könyvtárügyi konferencián vizsgálták meg a könyvtárak helyzetét, a szerepükét a gazdasági, tár­sadalmi életben. Azóta növe­kedett a könyvtárhasználók száma, s az olvasók igénye is. Ma már a gazdasági, a tár­sadalmi, művelődési szervek és szervezetek érdemi tájé­koztatást, könyvellátást és szolgáltatást várnak a könyvtáriaktól. A különböző művelődéspolitikái; dokumen­tumok, a tudománypolitikai, a közoktatási, a közművelő, dési határozatok, a közműve­lődési törvény, s a könyvtári törvényerejű rendelet leszö­gezi a könyvtárak feladatait, fejlesztésük elveit. Megvaló­sításukat elősegítő munka- programot, cselekvési .tervet hivatott kialakítani a IV. or­szágos konferencia. A ta­nácskozáson több mint tíz­ezer főhivatású könyvtáros és tájékoztatási szakember képviselője vesz részt. (MTI) Chrudinák Alajos

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents