Tolna Megyei Népújság, 1980. március (30. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-28 / 74. szám
1980. március 28. NÉPÚJSÁG 3 Befejezte munkáját az MSZMP XII. kongresszusa (Folytatás a 2. oldalról.) Ezúttal a nők helyzetéről is alig hangzott el valami. Én ezt is úgy fogom fel, mint pozitív jelzést. Hiszen ha ez feszítő kérdés volna, ki sem lehetne szorítani az MSZMP kongresz- szusi terméből. Mondják, nagy probléma, hogy a nők között viszonylag kevesebb a szakképzett. Ez igaz, de tudjuk, hogy mennyi gond és tennivaló hárul a nőkre. Ezek miatt nem követelhetjük, hogy ugyanolyan arányban, ugyanolyan mértékben legyenek szakképzettek, mint a férfiak, de a jelenleginél többet próbálunk segíteni nekik. Az óvodai helyek számának lényeges növekedése éppúgy az anyák, a gyermek- nevelés terheit könnyíti, mint sok minden más, amit a társadalom a nők helyzetének a javításáért tett. Ami eddig történt, azt örömmel összegezzük, ugyanakkor kongresszusunk fogadja még, hogy ezt a törekvést folytatjuk, még tovább javítva a nők, és különösen az anyák helyzetét. Elvtársak! Mind az 57 felszólaló tiszteletre méltó alapállásból, meggyőző erővel beszélt. Minden felszólaló gazdagította a kongresszust, de, ha megengedik, néhányukat külön is megemlítem. Azt hiszem, mindannyiunk számára élmény volt az Ajkai Üveggyárból jött elvtársnő, a pécsi egyetemi hallgatónő, a budapesti tudományos kutató és a többi elvtársnő felszólalása. ügy tűnik, hogy kiállásban, elvi szilárdságban, szókimondásban és politikai bátorságban — itt most elnézést kérek férfitársaimtól — az elvtársnők vitték el a pálmát. Ez az igazság. Ezt az egész ország látta és hallotta. Valamit röviden az idősebbekről. A nyugdíjasok helyzete nagy társadalmi kérdés. Erről szó volt a Központi Bizottság beszámolójában, szó lesz a kongresszus határozataiban is. Lankadatlan erőfeszítés kell az idős korúak, a nyugdíjasok, különösen a régi, alacsony nyugdíjúak helyzetének javításáért. Nem tudom megállni, hogy ne mondjam meg: végtelenül örülök Andrásfi elvtárs felszólalásának. Láttam, mindenki a hatása alá került. Szavai nélkül szegényebb lett volna a kongresszusunk. Egy nemzedék nevében szólt, az idős, veterán kommunisták hangját hallatta. Nekem végtelenül imponált és én ezt tartom példás, a kommunistákra jellemző magatartásnak. Gondoljanak csak visz- sza, hogy miről beszélt. Elmondta, hogy volt főispán, nagykövet, sok kitüntetésben is részesült, és most nem szégyellj, hanem büszke rá, hogy egy körzeti alapszervezetben párttitkár. (Taps). Ez azt mutatja, hogy az igazi kommunista nem ismeri a rangkórságot, csak az ügyet, amit szolgál, ameddig az erejéből telik. (Taps.) Én is megragadom most az alkalmat és nagyon köszönöm az idősebb kommunista nemzedéknek ezt a magatartást, azt, hogy az ügy szolgálata vezeti őket. Az ifjúságról viszont szinte minden felszólaló beszéli. Azt hiszem, ez először is annak tulajdonítható, hogy a párttagság és az egész társadalom felismeri az ifjúság szerepének rendkívüli fontosságát. Másodszor, mintha lel- kiismeretfurdalásunk is lenne. hogy az ifjúság nevelése tekintetében nem tettünk meg mindent, amit kellett volna. Mély meggyőződéssel egyetértek a felszólalókkal abban is, hogy a pártnak, a szocialista forradalomnak van utánpótlása. És jó utánpótlása van! Ennek a nagyszerű érzésnek ösztönöznie is kell bennünket, hogy még céltudatosabban és igényesebben foglalkozzunk az ifjúsággal. A fiatalokról szólva hangsúlyoznunk kell a család nagy szerepét is. Legalább azt az egyet kérjük a szülőktől: ne tegyék tönkre a saját gyereküket azzal, hogy mindent, amit szeme-szája megkíván, kétszeresen is megadnak neki, de még az elemi, kis kötelességek teljesítését sem várják el tőle. Az egyik felsőoktatási intézmény rektorától hallottuk itt, hogy a fiataloknak tulajdonképpen semmit se adjunk ingyen. Idejében szoktassuk hozzá őket: valamit nekik is adniuk kell, legalább tisztességes magatartást, tanulást, hogy megkapják azt, ami a társadalomtól és a családtól jár nekik. Ami a pártot illeti, az ifjúságnak forradalmi eszmét, vezérlő életcélt kell adnia. Ez a cél a szocializmus. Ezenkívül konkrét feladatokat is adni, kell nekik. Sokszor említettem: a legjobb pedagógia a példamutatás. Ezt most kiegészítem: a feladat is az. A feladat bizalmat fejez ki. A mi fiataljaink sok mindenért morgolódnak, néha olyasmiért is, amiben, nincs igazuk. Ez természetes, a korral jár. De a legkomolyabb és a legáltalánosabb panaszuk, hogy ha szünidőben munkát vállalnak — és nemcsak almaszedés vagy szüret van —, nem bíznak rájuk komoly munkát. Ezen változtatni kell. Vezérlő eszmét, életcélt kell adni az ifjúságnak. De annál nemesebb célt, mint a szocializmus, nem tudunk ajánlani. S annál sem tudunk jobbat, mint a közösséggel együtt végzett, tisztességes munka. A múltkoriban Bábolnán jártam, s feltűnt nekem két dolog. Az egyik: délelőtt 11 órakor értünk a nagyközségbe. Nézem az utcát, az üzleteket — egy teremtett lélek sem látható sehol. Bábolnán három és fél ezer ember él, ötezer ember dolgozik, de ebben a nagyközségben délelőtt utcán sétáló, lötyögő embert — se öreget, se fiatalt — nem lehet látni. (Taps). És mégis jól érzik magukat az emberek, mert aki jól dolgozik, az jól keres, aki jól keres, az jól él. Talán ebből is lehet valamit tanulni. A másik: a házigazda üdvözölt a vezérkarával. Nézem őket, hát elvtársaim, meg kell mondanom, a „veterán” a vezérigazgató volt, a vezérkar tagjainak —. igazgatóknak és hasonló beosztásúak- nak a legöregebbje 43 éves, a legfiatalabbja 37 éves. Ez is tanulságos volt: a fiatalokra, a fiatal emberekre kell építeni! Őket külön is fűti az az ambíció, hogy megmutassák: jobban meg tudják csinálni. Engedjük hát, hogy megmutassák, mit tudnak. (Taps.) Van az irányelvek vitájának egy általános tapasztalata, amit ez a kongresszus megerősített. Azt kérik tőlünk az emberek, hagyjuk már békén őket a nehézségek felsorolásával, a nyersanyagproblémákkal, az árrobbanással, % kedvezőtlen világpiaci árakkal. Hadd fűzzem hozzá: az igazgatók is hagyják abba a számítgatást, hogy ha csak a tavalyi elvonás lenne, mennyivel több volna az idei nyereségük. A nemzetközi ' gazdasági környezettel úgy kell számolnunk, ahogyan van. Ilyen a helyzet, így kell élni, dolgozni és boldogulni. Az üzemek igazgatóit pedig külön kérem, hogy számítsanak rá: jövőre sem lesz kevesebb az elvonás. (Derültség.) Ha jól teljesítik az idei tervet, akkor ennyi marad, ha nem jól teljesítik, lehet, hogy még szigorúbb lesz. Néha elgondolkodom rajta: miért megy olyan nehézkesen egy-egy határozat végrehajtása? Csak azzal vigasztalódhatom, ho gy a bibliai legen - dia Sizérimt Mózes már évezredeikkel ezelőtt átvette a tízparancsolatot — tatán ez ■volt az első „párthatározat.” —, de a végrehajtása még mimdiig csak folyamatban ■van.. (Nagy taps, derültség). A szükség is szorít miniket, hogy egy kicsit nagyobb tempóiban dolgozzunk. iKongnesszusonkcn a legkü- -lönbözőbb munkaterületeken dolgozók mondtak véleményt arról, hogy mit kell! tenni a munka jobb megszervezéséért, a jobb munkaifeiltételek megteremtéséért. Sokan beszélték rólia, a kormány álláspontját is hallottuk erről, és most, a kongresszuson, korábban nem isimért, nagyszerű emberek is kifejtették a véleményüket, akik közvetlenül a termelésben dolgoznak. A mi célunk a hatékonyság és a minőség javítása, a takarékosság. A fiktív számolgatások helyett a valódi költségéket kell számolni, meg a valódi nemzetközi árat, vagyis azt, hogy mit, mennyiért tudunk beszerezni és mennyiért tudunk eladni. Ennék a követelménynek kell eleget tenni. Teljes mértékben csatlakozom ahhoz a kongresszusunkon végig uralkodó igényhez, hogy a pártnak teljes erejével támogatnia kell a kezdeményező kollektívákat és a kezdeményező vezetőiket. (Taps). A termelői és a fogyasztói árak összefüggésévé, kapcsolatos konkrét kérdéseket meg kell vizsgálni, magán az árrendszeren azonban nem.' kívánunk változtatni. Ami pedig a fogyasztói árakat illeti: bizonyos alapvető közszükségleti cikkek árának megállapítása továbbra is központi kézben van, de ezeknél is szerves kapcsolatnak kell tennie a termelői és a fogyasztói árak között. Máskülönben képtelenek lennénk a vásárlóerőhöz megfelelő fogyasztási alapot teremteni, pedig ez szintén óriási vívmányunk, amelyet meg kell őriizddt A fejlődési ütem bizonyos fokú lefékeződése szükség- szerű realitás, és nem öröm számunkra. Ugyanakkor lehetőséget ad és serkent arra, hogy javítsunk a munka minőségén. Sem a szabályozó- rendszer, sem pedig a csökkent fejlődési ütem senkinek a dolgát sem végzi el automatikusan, nekünk kell: kiaknáznunk tartalékainkat. Nekem mondhatnak a kereskedelemről bánmit, egy régi, még gyerekkoromból való megfigyelésem igazsága egész életemben végigkísér: ha kevés a hús a vevő köszön, ha sok a hús, a hentes koszion! A fejlődési ütem csökkenése is így, ösztönzően hat majd. Most kevesebb beruházó nyüzsög az építőipari vállalatok háza táján. Ezután megtehet, néha a kooperálok n ál is rendeléshiány mutatkozik, A kereskedelemben sem mindig jönnek sűrű, tömött sorokban a vevők. A vendéglátóipar bizonyos osztályú üzleteiben már mostanában ils üresség támadt. Mindez ösztönözni fog az igazi gazdasági- munkára. Az árakat is be kell szabályozni. és még olyasmi is előfordulhat — elő is kell fordulnia —, hogy bizonyos termelői árak és bizonyos fogyasztói árak nemcsak emél1- 'kedmefk, hanem lefelé i.s mennék, Mert az árak így is mozoghatnak, ha becsületesen és jól dolgozunk. Általános tendencia persze nem lehet, mert a nyersanyag, az energia drágul. A fejlődési ütem csökkenése és bizonyos feszítések megszűnése jó irányba fogja majd befolyásolni a vállalatokat, az ágazatokat és az emberéket. Az élet színvonallal kapcsolatban fenntartom, amit a Központi Bizottság beszámolójában mondtunk: a fő erőnket az élért eredmények 'megszilárdítására ké!l fordítani. Bizonyos szerény fejlődés lesz, de a további fejlődés megfelelő feltételeit az előttünk ál-ló években kell megteremteni. Valószínűleg nem lesz „össznépi” egység a teljesítménybérezésben és annak érvényesítésében, sem. Ezt is oda sorolom, eltvtársak, ahová jó szó kell, amiért agitálni kell, politikai munkát 'kell végezni. Meg kell szűnnie az olyan jövedelmek kibocsátásának, helyenként az olyan bérek (kifizetésének, amelyek mögött nincs teljesítmény. Ha ezt rendszeresen végezzük, a szocialista- építés általános szabálya fog érvényesülni. Ahogyan a szocialista építés előre halad, úgy emelkedik rendszeresen a dolgozók élet- színvonala. De mindenki tanulja meg a munkahelyét is, a munkáját is, a keresetét is ■becsiüllni. Aki dolgozik, az érezze magát biztonságban és legyen nyugodt, mert ezután is boldogulni fog. Aki azonban munkaképes korú, egészséges ember létére nem akar tisztességgel dolgozni, az csak legyen nyugtalan. Ennek a törekvésünknek a része az is, hogy — amint a beszámoló is említette — határozottabban és keményebben kell fellépni a közvagyon károsítói és az élős- diek ellen. Mi a beszámolóban azt mondtuk: a munkabér vagy a munkadíj nem jelenléti díj. Erre odafigyeltek az emberek, s őszinte ro- konszenvvel fogadták. Ennek szabálynak kell lennie. A tőkés sajtó most a kongresszussal kapcsolatban is felemlegette, hogy 1 a Magyar Népköztársaságnak ilyen-olyan gazdaságpolitikája, irányítási rendszere van, és bátran alkalmazza a kapitalista módszereket. ök így „dicsérnek” minket. Én erre a világnézetem alapján tudok válaszolni: ezek nem kapitalista módszerek, ezek szocialista módszerek. Először is alapvető kérdés az, hogy a burzsuj javára takarékoskodnak-e, vagy a nép javára. Ha a munkás a burzsuj javára kénytelen takarékoskodni, az burzsoá módszer, ha a munkás a nép javára takarékoskodik, az szocialista módszer. Ha kiszámítjuk, hogy hatékony-e a termelés — ez szerintem szocialista módszer. Az, hogy jó minőségű munkát kell végezni — szerintem ez a szocializmus követelménye, mert nem mindegy, hogy a kapitalistának termelem-e a jót, a jobbat, vagy a szocialista rendszernek. A szocialista rendszerben okosan kell gazdálkodni a nép javaival, ezekkel takarékoskodni — forradalmi, szocialista kötelesség, a szocialista állam normája! Ez nincs összefüggésben a fizetési mérleg helyzetével, amivel most nem dicsekedhetünk, legfeljebb azzal — s ez sem csekélység —, hogy tavaly, sok év után először, javítottunk rajta egy kicsit, és már ezt is becsülni kell. Szerintem ezek a szocialista normák akkor is megmaradnak, amikor a nemzetközi fizetési mérleg tovább fog javulni. örvendetes módon — és nemcsak a szakemberek részéről — szóba került a közoktatás, a képzés, a kultúra, az emberi tényezők szerepe. Gazdasági céljaink eléréséhez nagyobb tudású szakemberekre és szinte folyamatos továbbképzésre van szükség. Erre gondolva is üdvözlöm a közoktatás, a tudomány dolgozóit, a kultúra képviselőit. A tegnapi szünetben volt velük egy kis találkozónk. Kongresszusunkon a magyar szellemi élet színe-java vesz részt, részben vendégként. Itt vannak pártonkívüli szövetségeseink, barátaink. összetartozunk! Ugyanannak a népnek a fiai vagyunk, egy a hazánk, együtt élünk, együtt boldogulunk, a gondjaink is egyek. Elvtársak! A feladatok nagyok, de aki a kongresszus munkáját figyelemmel követte és a határozati javaslatot ismeri vagy tanulmányozni fogja, az látja, hogy nemcsak nagyok, nehezek, hanem világosak is. Már ez is jó indítás a munkához. Megítélésem szerint a beszámolókat és a határozati javaslatokat nagyszerűen és magas színvonalon egészítették ki a vitában. Ez is egységes gondolkodásunkat, pártunk erejét, alkotóképességét, a rendelkezésre álló erőt, és a már felsorakozott és idáig jutott utánpótlás tettrekészségét mutatja. A pártban egység van, a nép egyetért velünk és kész támogatni ennek a kongresz- szusnak a vonalát. Most csak annyit kérek a jelenlévőktől, hogy ugyanez az egység nyilvánuljon meg a végrehajtásban is! Mutassanak példát, mert az önök szavának különleges súlya lesz az emberek szemében, hiszen a határozatot is önök hozzák. A pártban és a, népben egyaránt bizakodás és tett- rekészség él. Ez logikus kapcsolat: népünk azért bízik, mert kész a cselekvésre, és azért bízhat, mert a tettek alá fogják támasztani optimizmusunkat. Mi, kommunisták, eleve optimisták vagyunk, mert a világnézetünk is optimista. Ezt a világnézetet választottuk. Tiszteletreméltó korelnökünk, Hunya elvtárs mindnyájunkat megelőzött, ő hatvanhárom éve tagja a pártnak, a legfiatalabb küldött meg alig több mint egy éve. A kommunista mindig bízik. Ez is megkülönbözteti a más politikai nézetet vallóktól. Persze, születésekor senki nem hozza a kezében a párttagsági könyvet.^ A pártonkívüli csak később lesz kommunistává. Másik különbség is van. A kommunista azt mondja: szeretnék boldog lenni, szeretném, ha a családom boldog lenne, de nem a másik dolgozó leta- posása, kizsákmányolása árán, nem a kizsákmányoló- nak való hízelgéssel és nem talpnyalással szeretnék boldog lenni, hanem a saját munkámmal, a saját jogomon és a saját rendszeremben, osztályos társaimmal együtt! A kommunista akarja, ami az élettől jár neki, de azt munkával, osztályos társaival együtt akarja. Ügy Aczél György, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, Ajtai Miklós, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság nyugalmazott elnöke, Apáti Nagy Gábor, a nagyszénás! Október 6.-a Tsz főállattenyésztője, Apró Antal, az országgyűlés elnöke, Balogh Mihályné, a Debreceni Ruhagyár pártbizottságának titkára, Benke Valéria, a Társadalmi Szemle szerkesztő bizottságának elnöke, Benkei András belügyminiszter, Berecz Frigyes, a Beloiannisz Híradástechnikai Vállalat vezérigazgató-helyettese, Berecz János, az MSZMP Központi Bizottság külügyi osztályának vezetője, Biszku Béla, az MSZMP Központi Bizottságának nyugalmazott titkára, Borbándi János, a Minisztertanács elnökhelyettese, Borbély Sándor pártalkalmazott, Burgert Róbert, a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát vezérigazgatója, Cservenka Ferencné, az MSZMP Pest megyei Bizottságának első titkára, Csémi Károly honvédelmi minisztériumi államtitkár, Czinege Lajos honvédelmi miniszter, Dabrónaki Gyula, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság nyugalmazott elnöke, Deák Gábor, a KISZ Központi Bizottságának titkára, Deák László, a Mecseki Ércbánya Vállalat vájára. Deák Lívia, az MSZMP Budapest VII. kerületi Bizottsánem tud boldog lenni, hogy mások nyomorúságban és elnyomásban élnek. Ez a kommunista sajátosság, ezt kell megőriznünk. A kommunista az eszmében hisz, sohasem adja fel a reményt, s mindig kész cselekedni. Azt kérem: bízzunk és cselekedjünk. És ha önök úgy döntenek, hogy elfogadják a beszámolókat és a határozati javaslatot, akkor ugyanilyen egységet tanúsítsunk a végrehajtásban is! (Nagy taps.) Kádár” János hosszan tartó, nagy tapssal fogadott szavai után határozathozatal következett. A Magyar Szocialista Munkáspárt XII. kongresszusa egyhangúlag elfogadta a Központi Bizottság beszámolóját és Kádár János vitaösszefoglalóját. Ugyancsak egyhangúlag elfogadta a határozati javaslatot az előterjesztett módosításokkal, valamint a Központi Ellenőrző Bizottság jelentését, a szóbeli kiegészítéssel. Ezután — a korábban jóváhagyott ügyrendnek megfelelően — zárt ülésen folytatta tanácskozását a Magyar Szocialista Munkáspárt XII. kongresszusa. A zárt ülés után a kongresszus ismét plenáris ülést tartott, s Kádár János elnökletével folytatta munkáját-. Kádár János bejelentette, hogy a zárt ülésen a küldöttek meghallgatták és elfogadták a fellebbviteli bizottság jelentését, majd megválasztották a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságát és Központi Ellenőrző Bizottságát. A Központi Bizottság és a Központi Ellenőrző Bizottság megtartotta első ülését, ahol mindkét testület megválasztotta tisztség- viselőit. A Központi Bizottság megválasztotta a KB mellett működő munkabizottságok vezetőit és tagjait, valamint a munkaközösségek vezetőit. Kinevezte a Központi Bizottság osztályvezetőit, a Központi Bizottság mellett működő intézmények és a pártsajtó vezetőit. Ezután dr. Korom Mihály, a jelölő bizottság elnöke ismertette a döntéseket. gának nyugalmazott első titkára, Dienes Béla, az Egyesült Izzólámpa és Villamossági RT vezérigazgatója, Dobozy Imre, a Magyar Írók Szövetségének elnöke, Duschek Lajosné, a Szak- szervezetek Országos Tanácsának titkára, Erdei Lászlóné, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke, Ernszt Antal, az MSZMP Csepel Vas- és Fémművek Bizottságának első titkára, Faluvégi Lajos pénzügy- miniszter,. Fehér Lajos nyugalmazott miniszterelnök-helyettes, Fock Jenő nyugalmazott miniszterelnök, Frank Ferenc, az MSZMP Békés megyei Bizottságának első titkára, Gáspár Sándor, a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára, Gergely. István, az Országos Vízügyi Hivatal elnöke, államtitkár, Géczi János, az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának első titkára, Glanz Lászlóné, a felső- szölnöki általános iskola igazgatója, Grósz Károly, az MSZMP Borsod megyei Bizottságának első titkára, Gulyás Sándor, a hevesi Rákóczi Tsz elnöke, Gyebroszky Andrásné, a Habselyem Kötöttárugyár vezérigazgatója, Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, (Folytatás a 4. oldalon.) A Központi Bizottság tagjai:
