Tolna Megyei Népújság, 1980. március (30. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-16 / 64. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Mai számunkból XXX. évfolyam, 64. szám ARA: 1,60 Ft 1980. március 16., vasárnap uösb R b n ni PALÄNK tegnap, MA ÉS HOLNAP (3. old.) MUNKÁBAN AZ ŰJ PARTVEZETÖSÉG (3. old.) MEGYÉNKET KÉPVISELIK (3. old.) ANNA ÖRÖKSÉGE (4. old.) Választások Iránban Felfüggesztette munkáját az ENSZ-bizottság Teherán, Ambrus István, az MTI kiküldött tudósítója jelenti : Pénteken, a nemzetgyűlési választások első fordulójában a képviselőjelöltek kiválasztásának bonyolult rendszere miatt Teheránban késő éjszakáig elhúzódott a szavazás, így éjfélig meghosszabbították a szavazóhelyiségek nyitva tartását, a tervezett esti nyolc óra helyett. Az előírások megszegése, rendbontások szervezése miatt a biztonsági erők mintegy 100 személyt tartóztattak le, többségüket vidéken. A legsúlyosabb incidens a Bamdad című perzsa nyelvű napilap székházának felrobbantása volt. A szerkesztőség irodáiban — pénteki ünnep lévén — a robbanás pillanatában szerencsére senki sem tartózkodott. Kurdisztánban a feszült helyzetre, a terrorcselekmények mindennapos voltára való hivatkozással több városban felfüggesztették a választásokat. Az intézkedés elleni tiltakozásul Szanandadzs tartományi székhely 70 ezer lakosának aláírásával petíciót intézett Baniszadr köztársasági elnökhöz. További ötezer lakos pedig éhségsztrájkba kezdett, nemzeti kisebbségük ellen alkalmazott tudatos megkülönböztető intézkedések alkalmazásával, a kurdok véleményének elhallgattatásával vádolva Irán központi kormányzatát. Kurt Waldheim pénteken ismét találkozott az ENSZ öttagú bizottságával, amely 17 napot töltött Teheránban, hogy kivizsgálja a bukott sah idején elkövetett bűntetteket, az Egyesült Államok bűnrészességét, és hogy az amerikai túszok szabadon bocsátásáról tárgyaljon az iráni hatóságokkal. Három nap alatt ez volt Waldheim és a bizottság harmadik találkozója. A tárgyalássorozatról kiadott rövid közlemény szerint „áttekintették a testület Teheránban végzett munkáját és megvitatták a bizottság jövendő teendőit”. A bizottság egyébként átmenetileg felfüggesztette tevékenységét: algériai és venezuelai tagja továbbra is az ENSZ székhelyén teljesíti feladatát, francia, Sri Lanka-i és szíriai tagja viszont hazautazott. TOLNA MEGYEI ÉPÍTÉSZEK PESTEN (7. old.) SZOVJET HÍREK (8. old.) HARC A REUMA ELLEN (8. old.) MATTIONI ESZTER KÉPEI (10. old.) KINEK KELLENEK A FILMNAPOK? (11. old.) FOKOZHATÓ-E A REPÜLŐGÉPEK SEBESSÉGE? (9. old.) „MELEGHÄZI” drágakövek (9. old.) EGY SZOVHOZ KELET-SZIBÉRIABAN (9. old.) AUTOMATIZÁLÁS A GÉPIPARBAN (8. old.) TOMPA TISZTELETES EMLÉKEZETE (4. old.) országjáró Aruk (5. old.) A TRANZISZTOR ÉS KORUNK (8. old.) Termelés és érdekvédelem Rögzítsük az alaphelyzetet: manapság a munkavállalók érdekeik hatásosabb, erőteljesebb védelmét várják a szakszervezetektől, és — ne kerteljünk — kritikusabban ítélik meg mindazt, amit a „szakszervezeti érdekvédelem” gyűjtőfogalommal jelölünk. Ugyanakkor: a vállalatok , gazdasági vezetői is egyre nagyobb igényekkel lépnek fel a szakszervezetekkel szemben, és elvárják, hogy a vállalatgazdálkodás stratégiáját és taktikáját, végsősoron a mindennapi termelési feladatok végrehajtását a szakszervezetek minden lehető módon támogassák. Kérdezhetik persze: hol itt a — fogalmazásból remélhetően kisejlő — kettősség, netán ellentmondás? Hol itt a gond, mi itt a dilemma? Végtére is: a munkaadó és a munkavállaló (vagyis a vállalat és a dolgozó) legfeljebb csak apróbb ügyekben kerülhet érdekösszeütközésbe, s e konfliktusok elsimítására ott vannak a precízen kidolgozott jogszabályok, a törvények, a rendeletek. Ott a döntőbizottság, a munkaügyi bíróság és megannyi más törvényes fórum. Hosszabb távon, és alapvetően nincs — nem lehet! — lényegi különbség az egyéni és a vállalati érdekek között. Már csak azért sem, mert ezekkel azonos — hallhatjuk, olvashatjuk épp eleget — a népgazdasági, a társadalmi érdek is. De vajon igaz-e a brosúraízű feltételezés itt és most, a változó és egyre bonyolultabbá váló gazdálkodási körülmények és feltételek között? Kerüljük meg kissé a kérdésre adandó választ és nézzünk néhány gyakorlati példát: Panaszkodik a művezető, mert az elmúlt három évben tizennégyen hagyták ott a műhelyt a vitathatatlanul súlyos fegyelemsértések miatti büntetés elől menekülve. Azt mondja: „mindegyiküknél már vártam, hogy ez történik; előre tudtam, hogy kilépnek. De miért kell megvárnom, hogy az illető duzzogva, sőt a főnökeit sértegetve kilép? Ezeket az embereket egyszerűen ki kellene tennem. Semmit nem vesztenék velük, inkább csak nyernék. De el sem merem mondani, micsoda kálváriát jártam, amikor az elmúlt öt évben két embernél követeltem, hogy a vállalat mondjon fel nekik. Nem is kálvária volt, hanem szabályos meghurcoltatás.” És panszkodik az üzemszervező, mert azért hívták a — történetesen könnyűipari — vállalathoz, hogy kitanulja a mozdulatelemzésen alapuló munkaszervezési eljárást, majd a — vállalat által finanszírozott — tanfolyam elvégzése után a gyakorlatban is hasznosítsa újonnan szerzett tudását. „Történetesen kiváló minősítéssel végeztem el a tanfolyamot, tettem is volna a dolgomat, de már a kezdet kezdetén szembekerültem a szakszervezettel: finoman, de félreérthetetlenül adták a tudtomra, hogy ez a szervezési módszer nagyon nem kívánatos, mert a már nagyon is feszített munkaintenzitáson csavar még egy alig elvisel- hetőt. Ma egy másik vállalatnál végzem ugyanezt a munkát, vádaskodás nélkül, de azért — óvatosságból, mert tanultam az előbbi példán —, úgynevezett harminc százaléknyi ,magyar tartalékkal’; vagyis: a lehetségesnél eleve harminc százalékkal alacsonyabb teljesítményre szabályozom be a módszert, nehogy összeütközésbe kerüljek a szakszervezettel. Erre egyébként is jó okom van, mert rájöttem, hogy a moz,dulatelem- zésen alapuló szervezéssel elérhető teljesítménynövekedést a vállalatok képtelenek a megfelelő bérnöveléssé) követni.” További példák helyett inkább a SZOT főtitkárhelyettesét, Gál Lászlót idézem: „A szakszervezetek változatlanul legfőbb feladatuknak tekintik a munkáshatalom politikai és gazdasági erősítését. Ez a reális alapja érdekképviseleti munkájuknak, ám e kettős funkció helyes értelmezésében olykor závar támad.” Miből is az következik, hogy gyakorta keveredik az egyéni, a csoport- és a társadalmi érdek, s hogy az „érdekek védelme” bizony káros eredményeket szül. Mert kell-e bizonygatni, hogy a fegyelmezetlenkedők személyes érdekeinek minden áron való védelme közvetlenül is kimutatható politikai és gazdasági károkat okoz az adott munkahelyen; hogy ilyen esetben nem lehet arra a sokat hallott álláspontra helyezkedni, hogy a rossz, a hanyag, 3 megbízhatatlan munkás még mindig jobb, mint a hiányzó munkás, és különben is: a szociális biztonság nálunk szent és sérthetetlen... Vagy: kell-e bizonygatni, hogy nem lehetnek olyan termelési célok, amelyek érdekében egyszerűen félre- rúghatók a legelemibb munkavégzési szabályok, törvények, mert ez esetben soha, senki nem érzi magái kényszeríttetve a munkavégzés feltételeinek gyökeres javítására. A munka szervezettsége nálunk azért is olyan, amilyen, mert mindig kéznél vannak a pótmegoldások: a mértéktelen túlórázás, a már kikerülhetetlen műszaki fejlesztés, műhelyrekonstrukció ismételt elhalasztása, mert „hja, kérem, nincs pénz, és különben is a napi termelés érdeke mindennél előbbre való!.. Vagy: mielőtt politikai színezetű támadások indíttatnak bizonyos munkaszervezési módszerek ellen, célszerű lenne alaposan megismerni, hogy mi is a módszer lényege, hogyan működik a gyakorlatban, milyen eredmények érhetők el a segítségével. Ilyenkor ugyanis könnyen kiderülhet, hogy ami a termelés szempontjából előnyös, az éppen olyan előnyös az egyén szempontjából is, persze csak akkor, ha a módszer bevezetésének valamennyi feltétele adott. S ez esetben e feltételek megteremtése jelentheti az igazi érdekvédelmet. VÉRTES CSABA Atkozódik a szíjgyártó, nem vásár ez már, itt áll egész délelőtt, aztán jó, ha elad ötszáz forintnyit. Felnyitva áll a Zsiguli, a Wartburg csomagtartója, a fűrészporon vacognak a malacok. Többen csak rákérdeznek az árra, aztán már állnak is odébb, látszik, eszük ágában sincs a malacvásárlás. Csikóra alkudnak, kocsistól, rudastól. Majdnem húszezerért viszik el. Valaki legyint, baleknak nevezi a vevőt. Hát nem látta, nem vette észre? Vak az a ló. Színes az embertömeg. Ügy tűnik, még mindig jó show a vásár. (Képriportunkat az 5. oldalon láthatják.)
