Tolna Megyei Népújság, 1980. február (30. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-10 / 34. szám

1980. február 10. NÉPÚJSÁG 7 Zárszámadás 1980 Kora reggel indultam. A nyálkás, latyakos beton felett köd- foszlányok lebegtek. A gomolygó szürkeségből cibk néha tűnt elő egy-egy szembejövő gépjármű, hogy kerekével újabb sáros permetet zúdítson az autó amúgy is koszos szélvédöüvegére. Amikor Högyészre értem, az állami gazdaság terményszárí­tójának lemezborítóján megcsillant az első napsugár. Szikrá­zó, de meleget alig adó január végi napfény. Regölybe már verőfényes napsütésben érkeztem. Az útszéli tócsák gőzölgő víz­tükörrel verték vissza a lombtalan fák ágai között átszűrődö, vakitóan éles napsugarakat. A falu hétköznapi arcát mutatva fogadott. Az utcán alig mutatkoztak még embe­rek. Szemből egy asszony jött kerékpáron. A központban piros ceglédi kannákat cipelt két férfi. A művelődési ház árván, elhagyatottan állt. Csak a téeszirodán fogadott nagy nyüzsgés. Emberek jöt­tek, mentek, utolsó utasítások hangzottak el. Mindenki ün­nepi öltözékben, nyakkendő­ben. Az elmúlt évről számot adó zárszámadó közgyűlésre csak ez utalt. A régi zárszámadásokra gondoltam, amikor a fél falu a kocsmában ünnepelte az egyszerre kapott — legtöbb­ször az éves munkához mér­tén kevés — pénzt, amikor másnap nagyon sok gyerek lábára került új cipő, amikor új kabátokban, ruhákban jöt­tek iskolába és amikor a fér­fiak este a kocsmaasztalra könyökölve, bizakodva a szebb jövőt mérlegelték, vagy átkozódva szidták a rossz időt, a vezetőket, mindent, mert a zárszámadás megint nem azt hozta, amit vártak. Ennek a nyomait kutattam. Kilenc órára már nagy tö­meg gyűlt a művelődési ház­ba. A két község, Szakály és Regöly, termelőszövetkezeti tagsága. Asszonyok elvétve, inkább férfiak ácsorogtak az előcsarnokban cigarettázva, beszélgetve. Gumi- és bőr­csizmában, félcipőben, ba­kancsban, de láttam bőrpa­pucsban érkező embereket is. Sokan elővették a szek­rényben őrzött fekete ünnep­lőt, a fehér inghez nyakkendő is került és a ritkán felvett öltözetben feszengve várták a kezdést. A téeszirodáról jövet kis kerülővel körbesétáltam a faluban. Akkor már gyüleke­zett a nép. A kocsma előtt is álldogáltak néhányan, de leg­többen bent a füstös terem­ben tekintgettek sűrűn a mennyezet felé, sörösüveget markolva. Azt mondják, ta­valy szesztilalom volt a köz­gyűlés végéig. Tanulva az előző év botrányaiból, meg­előzték, hogy bárki is borgő­zös állapotban mehessen a zárszámadó közgyűlésre. Az idén úgy látszik ilyen intéz­kedésre nem volt szükség. Jó évet zárt a termelőszö­vetkezet. A terembe lassan behúzó­dott az előcsarnokból a ciga­rettafüst. Bár bent senki sem dohányzott, egyre sűrűbb lett a levegő. Noteszomban soka­sodtak a bejegyzések. Az el­nök beszámolójából lassan kirajzolódott a termelőszö­vetkezet tavalyi tevékenysé­ge. Hallottam eredményeik­ről gondjaikról. Szőke György, a termelőszövetkezet elnöke lassan, megfontoltan beszélt. Időt hagyva arra, hogy az elmondottakat min­denki mérlegelhesse, a szá­mok mögötti tartalmat felis­merhesse. „Az elmúlt év eredményes gazdálkodásának hatására termelőszövetkezetünk pénz­ügyi és anyagi helyzete to­vább stabilizálódott — hang­zott. — Ma már minden ta­gunk természetesnek tartja, hogy száz százalék munkabért fizetünk... Év végére tarto­zásainkat kiegyenlítettük és még ma is hitel nélkül gaz­dálkodunk ... Tagjainknak azon kisebb részét, akiknek eddig a jó munka nem volt szokásuk, szépen vagy csú­nyán, jó munkára szoktattuk. Egy részük megvált szövetke­zetünktől, másik részük be­állt a sorba. Azok a tagjaink, akik korábban a szájuk mé­rete után kapták fizetésüket, az elmúlt évben sem találták meg számításukat. Becsülettel ígérem, hogy ebben az évben sem fogják megtalálni.” Soha jobb programot! Szív­ből kívánom a legtökélete­sebb megvalósítást! Már elcsitult a vihar, el­múlt az új elnökhelyettes és az új vezetőség, a munkába lépő bizottságok tagjainak megválasztása, véget ért a zárszámadó közgyűlés, ami­kor az általános iskola igaz­gatónőjével, Ágoston Zoltán- néval leültünk az egyik sa­rokba beszélgetni. — Az általános iskola igaz­gatónője észreveszi, hogy a faluban zárszámadás van? — Igen, mert kapok meg­hívót. — Ügy értettem, a gyereke­ken. Viselkedésükön, öltözkö­désükön, esetleg beszédtémái­kon. — Ha arra gondol, hogy a zárszámadás után jobban öl­tözött gyerekek jönnek isko­lába, akkor ki kell ábrándí­tanom — mosolyodik el. — A regölyi gyerekek életében szinte semmit sem jelent a zárszámadás. Esetleg annyit, hogy az alsó tagozatosok másnap több takarékbélyeget vesznek. De a felsősök nem kapnak új ruhát, vagy mag­nót, mert már megvan nekik otthon a lemezjátszó is, a magnó is. A szülők itt nagyon sokat megtesznek a gyerme­kekért. — Anyagilag? — Is-is. Mért a háztáji gaz­dálkodásból származó mel­lékjövedelmekből kerülnek a nősülő, férjhez menő fiata­loknak az új lakások Tamá­siban, Szekszárdon, az isko­lásokra a legdivatosabb és drágább ruhák, farmerok. Viszont az is tény, hogy köny- nyű dolgunk van, ha társa­dalmi munkát szervezünk az iskolában. A szülők az első szóra jönnek, mert a gyere­kért mnident megtesznek. A szülők segítségével alakítot­tuk ki a szaktantermeket, ké­szítettük el az új tornatermet. Már a délelőtti beszámoló­ból is feltűntek azok az ada­tok, amelyek a regölyiek ház­táji tevékenységére vonatkoz­tak. Mert az mindenképp megkapó, hogy a négyszázki­lencvenhárom téesztag — nem család; tag — részére ta­valy a termelőszövetkezeten keresztül értékesített állato­kért, terményekért kifizetett több mint huszonkétmillió fo­rintot. — Ehhez még adja hozzá azt az összeget is, amit az ÁFÉSZ átvevőtelepén, vagy a más gazdaságoktól a nyula- kért, baromfiért, tojásért fel­vettek. Akkor negyvenmillió fölé rúg ez a szám — mondta a termelőszövetkezet elnöke. Persze tudom én, hogy ez a sok pénz, nagyon kemény munkát is követel, és lénye­gesen kisebb része az, ami tényleges haszonként jelent­kezik, de még az így maradó összeg is igazolja azt az el­nöktől hallott mondatot, mi­szerint a „téesztagok egy ré­sze másodállásnak tekinti a téeszt és a háztájiból többet akar kihozni, mint amit a téeszben kap”. Hogy ez ellen a szemlélet ellen küzdenek a Kaposvölgye Egyesült Ter­melőszövetkezet vezetői, az érthető. Viszont, hogy a ház­táji gazdálkodáshoz mégis minden segítséget megadnak, azt bizonyítják a fenti szám­adatok. A kora délutáni szürkület­ben újra sétára indultam. Meglesni, mit jelent a falu­ban a zárszámadás napján ki­osztott másfél millió forint, mit jelent, hogy megvolt a zárszámadás. A kocsma kör­nyékén most senkit se lát­tam. A házak udvarán annál nagyobb volt a nyüzsgés. Gu­micsizmás emberek siettek hátra az ólak felé teli mos- lékos vödrökkel, vagy vasvil­la végén tornyosuló szénakö- teggel. Az utcán alig találkoz­tam járókelőkkel. Ügy lát­szott, mindenki hazament le­vetni az ünneplőt, ellátni az állatokat. Mert a háztáji nem ismer ünnepet. A ház körüli jószág éhes vasár- és ünnep­nap, a zárszámadás napján is. A könyvtárban a községi orvossal, dr. Dienes Ferenccel találkoztam. — Azelőtt még beszélget­tek az emberek a rendelőben arról, hogy mit hoz a zár­számadás. Latolgatták, hogy a nyolcvan százalék fölé még mi várható, de ma már ez nem beszédtéma. Ügy tudom egyébként is, hogy százszáza­lékos fizetést kapnak, ilyen­kor csak a prémiumot. — Zárszámadás után mikor volt olyan verekedés, amihez orvost hívtak? — Ilyenre az elmúlt évek­ből nem emlékszem. Nekem tulajdonképpen semmi közöm a téeszhez, így szinte észre sem veszem, hogy mikor van a zárszámadás. Ma is csak abból tudtam meg, hogy na­gyon sok embert láttam ün­neplőben. Mielőtt hazaindultam, egy kávéra betértem a községi kocsmába is. A presszórész­ben talán ha tizenöten, a má­sik helyiségben jó, ha húszán voltak. — Hogyhogy ilyen keve­sen? — kérdeztem a csapos fiatalembert. — Nincsenek kevesen. Hét­köznap estéken általában ennyi vendég van — mondta. — De ma zárszámadás volt. — Ai igaz — hagyta rám —, de ma már nem divat azoh örömködni. Pénz sincs annyi, mint amikor év közben csak nyolcvan százalékot osztottak. Most mindenki megkapta a há­rom százalékot és mehetett haza. Kis pénz, kis öröm. Egyéb­ként is nem divat ma már a zárszámadásból dinom-dánomot csinálni. Természetes dolog, hogy megvolt, nyereséggel zártak. Nincs abban semmi, amit ünneoelni kellene. TAMÁSI JÁNOS P ■ , Szekszárdi Járásbíróságon minden hét szerdáján nyil- ÚK; vános ügyfélfogadás, panasznap van. Kisebb-nagyobb íj^p vitás ügyek rendezéséhez lehet ekkor segítséget kérni. -——* Ha minden jól megy, e segítség eredményt hoz. Ha nem, akkor pereskedés következik. Általában hatvanan kere­sik fel szerdánként a bíróságot, s adják elő jogos, esetenként csak jogosnak vélt követelésüket, vagy más gondjukat, baju­kat. Tulajdonképpen emberi kapcsolatok lemeztelenítésére ke­rül sor a panasz napján. * A várakozók lehetnek vagy tizenöten. Komor-komoly te­kintetű nők, férfiak. A panasznap fél 9-kor kezdődik, de az ősz szakállú idős bácsi, aki fél 8-kor jött, már csak a kettes sor­számot kapja. A legfrissebb egy fiatalasszony volt. Válókere­setet akar beadni. Határozott, precíz, célratörő: Az már csak egy apróság, hogy állítása szerint az egyik adósának 906 forint készpénzt hitelezett, ami ugye, nem éppen egy szokásos kerek összeg ... * Buzgó ügyfél érkezik. Férfi létére boszorkányos gyorsa­sággal valóságos irattengert varázsol elő tágas zsebeiből. Igyekszem követni, amit mond, de egy idő után már homályos előttem beszédének értelme. Laikusnak bizonyulok, s hiába vagyok jelen a panaszos és a bírónő beszélgetésekor, lassan egy kukkot sem értek az elhangzottakból. Röpködnek a jogi kifejezések, s csak olykor tolakodik közéjük valamiféle 12 négyszögöl szőlő, amiből területi vitára következtetek. S eb­ben nem is tévedek, mert „jól képzett”, gyakorlott bírósági ügyfelünk a telekkönyvi hivatalba indul. szül, 5 ezer felett keres, s a tervezett 40 százalék így 2080 fo­rint. Válás után a jól kereső volt férjnek esetlegesen marad tehát havi 3000 az albérletre és az új életre...) Kora miatt bizonytalan mozgású bácsi szerződésfélét mu­tat. Az iskolásfüzet-lapra írt szöveg szerint 19 ezer forintot ki­fizetett valakinek, akitől házat akart venni. Ám az illető meggondolta magát, sőt a pénzt sem akaródzik neki vissza­adni. „ Elkészül a fizetési meghagyás. Hátha a tulajdonos jobban hajlik a hivatalos szóra, mint a bácsi kérésére. Tizenöt napja lesz erre, s akkor elkerülhető a per. A bácsi halkan megkér­dezi még: — Házasságunk szerintem véglegesen és helyrehozhatat­lanul megromlott. Belül mégis mintha feszengene, de úrrá lesz magán: — Mennyi idő alatt választanak el? Sok minder# kavaroghat a fejében. Tizenhárom évig élt együtt a férjével. A hajdani szép napok emléke vajon átvil- lan-e benne most? Ügy tűnik: nem. Vagy talán mégis? Mert távozásakor kiszusszan belőle: — Csak minél hamarabb túl legyek rajta ... * A bácsi nyolcvankét éves. Tizenhét embernek 40 ezer fo­rintot adott kölcsön. — Túl nagy volt a bizalom — mondja. S végrehajtást kér összesen 2 ezer forint erejéig három személy fizetésére vagy in­góságára. Háromnegyed órát vesz el a panasznapból. Ezúttal. Mert a többi kölcsönadott pénzt korábban már behajtotta — ugyanígy. — Az elmúlt három esztendőben hat-hétszer jöttem ide évente, de most már nem kölcsönzők többet, megmondom az illetőknek, keressenek más madarat... ♦ — Nem kaphatnám vissza a dupláját a pénznek? A panasz napja Üjabb válóperes ügy. Egyszerű, mint a pofon. A jelenlévő hölgy második férje állítólag iszik. Három gyerekük van, egy még az asszony első férjétől. A csinos, fekete hajú, fiatal nő kéri a házasság felbontását, kéri a gyerekeket, kéri a gyerek- tartásdíjat, s kéri közös lakásuk kizárólagos használatát. Mást nem. — A férjével beszélt a válásról? — Nem, mert azt mondta, hogy ha beadom a keresetet, akkor agyonüt. Remélhetőleg nem így lesz, s a válás után boldogan él majd gyermekeivel az immár saját lakásban, miközben ha­vonta felveszi első férje fizetésének 20, a másodikénak 40 szá­zalékát, no meg a családi pótlékot is. (A férj, akitől válni ké­* Szeszgőzös leheletű fiatal férfi sokallja a gyerektartás- díjat. Mérséklést kér, mert újra megnősült. Bírósági határoza­tot vesz elő zsebéből, de aztán mentegetőzni kényszerül: a ha­tározat valamiféle „Gödör” nevű vendéglőben felmerült köl­csönről szól, s nem a gyerektartás díjáról. Az életben olykor összekeverednek a dolgok ... * 00 önnek az újabb panaszosok. A 7-es sorszám birtokosa viszont elballaghatott közben valahová. — Menjen be akkor maga, fiatalasszony — mondják a várakozók. Ö a 8-as, de már a harmadik bontóperes. Aztán anyai és atyai örökség szövevényes jogi vonatkozásaira derül fény, s indigósán készül a sok-sok fizetési meghagyás, ilyen-olyan ke­reset, amelyek jó részéből nagyszámú és szép-takarosan vaskos periratok burjánzanak majd. Beszéljünk róluk tovább? Mi­nek? Kint azért süt a Nap. VITASZEK ZOLTÁN Gyűlik a téesz tagsága a művelődéssi ház előtt

Next

/
Thumbnails
Contents