Tolna Megyei Népújság, 1980. február (30. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-01 / 26. szám

1980. február 1. Képújság s Fiptfpl Az 0 *e9*°kb c^> amelyet valaki az életben el akar Eld.\.d érni. Ugye milyen egyszerű, precíz, pontos a megfo­galmazás? Vagy talán mégsem az? Szüless meg, nyiladozó értelem­mel határozz meg egy nagy tervet, s minden erőddel annak megvaló­sításán fáradozz? Nem így van, hiszen léteznek külső és belső adott­ságok, amelyeket nem hagyhatunk figyelmen kívül. A körülmények folyton változnak, recept nincs és a tét óriási: a boldog, tartalmas, értelmes élet. Egyperces telefonok Találomra felhívtunk több ismeretlent. Bemutatkoztunk, illő tisztelettel elnézést kér­tünk a zavarásért, s ha en- gedelmet kaptunk, kérdezős­ködtünk. Egy asszony szó nél­kül letette a hallgatót, mások — szintén kellő tisztelettel — nem akartak nyilatkozni. Azonban néhányan válaszol­tak kérdéseinkre, bár közülük is akadtak olyanok, akik ne­vük elhallgatását kérték. Mi­ért vállalkoztunk , egyperces telefonokra? Személyes véle­mények, egyéni, spontán megnyilatkozások kapcsán teljesebbé akartuk tenni az életcélról alkotott képet. íme a válaszok: Dömötör Sándor, fodrász: — A magam Ynércéj ével mért szinten meg akartam tanulni azt a szakmát, amelyet vá­lasztottam. Sikerült, s így elégedett vagyok e tekintet­ben. .. Igen, van családom., Tanárt, vagy más diplomás embert szerettem volna ne­velni a fiamból, de így is jó, hogy szakmunkás lett. Vi­szont melyik ember ne akar­ná azt, hogy a gyereke többre vigye, mint ő?!... A további­akban? Csinálom amit el­kezdtem, a nyugdíjig. Egész­ségem van, azt kell soká szik?... Ez a lényeg! Ha fia­tal és jóképű is, az külön sze­rencse. .. Név nélkül, II. (női hang): — Ne írja meg a nevem, hadd kergessem mások tudta nél­kül a boldogság édes mada­rát. . . Az nagyon jó dolog... Név nélkül, III., mérnök: — Anyagi biztonság, harmonikus családi élet, jó baráti, munka­helyi közösség, s végül, de nem utolsósorban a nekem tetsző munka. Bencze István fuvaros: — Szerényen, biztonságban él­ni és dolgozni. Név nélkül, IV. (férfihang): — Nagyon nehéz megfogal­mazni, de szerintem a leg­döntőbb az, hogy tiszteljenek és megbecsüljenek az embe­rek. Név nélkül, V., szakmun­kás: — Tehát nemcsak engem kérdez. És mások mit mond­tak? Vigyázzon, át ne verjék — bocsánat a kifejezésért, de ugye érti? Szóval, nézze, hoz­zájárulhatnék ahhoz, hogy közölje a nevemet, s akkor mondhatnék egy vonalas vagy szép szöveget, netán azt, hogy szorgosan, takarékosan, ki­Cél - az életcél Életcélunk első — egyik első — állomása az iskola. Helye­sebben az életcél elérésének egyik eszköze az iskola. Min­denesetre nem mindenkinek életcél oda bejutni. Lám ez a kis gyermek is sírdogálva ül élete első iskolás napján a padban. Gyermekszemmel Lehet, hogy én is sablonos választ adnék, ha valaki ne­kem szegezné a kérdést: Mi az életcélom? A gyerekek a legtöbb esetben a szüleiktől hallott sablonokat adják to­vább. Kísérletképpen az egyik általános iskola hato­dik osztályos tanulóinak tet­tük fel a kérdést: „Mi az életcél? Neked mi az életcé­lod?” A kérdésekre adott vála­szok legtöbbje hasonlít egy­másra. Az életcélról a gyere­keknek a felnőttkor velejá­rói, a munkahely, a lakás, a kocsi, a gyermekek jutottak eszébe. Visszatérő megfogal­mazás, hogy „... úgy dolgoz­zon, hogy elegendő pénze le­gyen.” Mások csak sok pénzt akarnak keresni. Az életcélt így leegyszerűsítve azonosít­ják a boldogsággal. Az egyéni életcélok skálája már sokkal változatosabb, bár itt is felfedezhetők az azonosságok. A jó szakma, il­letve felsőbb képzettség utáni vágy mindegyikben fellelhe­tő, mint ahogy „saját lakás és kocsi” nélkül is kevesen tud­ják jövőjüket elképzelni. „Óvodás korban is van életcél, például tűzoltó, vagy doktor akar lenni a kisgye­rek. De ez az életcél még nem az igazi. Életcélokat a felnőttek is kitűznek: nya­raló, vagy kocsi. Saját élet­célom. .. egy autó, ha nem lesz olyan drága a benzin...” Ilyen bevezetés után a lap al­ján bekeretezve, aláhúzva a leglényegesebb: „Ne legyünk betegek, ez a legfontosabb, ez a fő életcélom, mert ha csak egy kis disznóólban lakunk, nem veszekszünk, megvan a mindennapra való élelem akkor nekem így is jó.” A következő vélemény szemlélteti a gyakoribb véle­kedéseket és enyhe kritikát is tartalmaz a felnőttekkel szerbben: „Nekem az az élet­célom, hogy jó munkahelyem legyen, jo családi körülmé­nyek, szép lakás, bútor és az, hogy a gyermekemnek, vagy gyermekeimnek mindent megadhassak, de nem úgy, hogy nyafog és már az övé, amit kiválasztott.” ­Van, aki kisebbre adja: „Legyen egy kutyám, jól meg­éljek. Már szeretnék dolgozni, sok helyre elutazni.” „Ne bukjak meg az élet iskolájá­ban” — írta egy másik tanuló. Sokan veszik életcéljuk közé a szülőkkel való törődést. Végül egy summázott véle­mény: „Nekem az, hogy ki­járjam az iskolát, utána a szakmunkásképzőt, utána a munka, a jól Végzett munka megöregedés.” összegezve: ha néha kissé naivan, máskor frázisokat pufogtatva, de a gyerekek legtöbbje mégis megfogal­mazta a madáchi gondolatot: a küzdés, a küzdelmes élet vállalásának igényét. Mert a munka, a jól végzett munka és annak eredménye, a ki­egyensúlyozott boldog élet igénylése minden írásból ki­tűnik. A harmincegynéhány gyerek közül egyetlen dolgo­zatban olvastam lottónyere­ményről, a munka nélküli boldogság várásáról. megtartanom. Név nélkül, I. (női hang): — Mi az életcélom? És a ma­gáé?. .. Egyébként, tudja mit, megmondom, mert úgyse me­ri megírni a nevem, ugyanis akkor kereshet védőügyvé­det. .. Tehát egy pénzes pa­cákra várok, aki Tahitiba is elvisz, s üdülője, kertes háza van, angolvécével, amit bejá­rónő takarít... Na, hogy tet­egyensúlyozottan, sikeresen, meg minden fűszálnak külön örülve élni... Másik esetben, névtelenül, kinyilatkozhat- nám: legfőbb célom az élet örömeinek habzsolása, mert ki tudja, mikor jön el értem az öreg Kaszás... Én vi­szont csak amondó vagyok, hogy becsületesen dolgozok és szerintem jól élek, mint so­kan mások. És ez a fő. Az oldalt írták: László Ibo­lya, V. Horváth Mária, Tamá­si János, Vitaszek Zoltán. Fo­tók : Bakó Jenő ás Czakó Sán­dor. Szerkesztette: Vitaszek Zoltán. A Nobel-díjasok életcélja nem a díj megszerzése volt Hérincs Magdolnával, a megyei nevelési .tanácsadó pszichológusával az ideális életcélról beszélgettünk. El­sőként egy néhány évvel ez­előtt megjelenít kötetet emlí­tett, H. Sas Judit tanulmá­nyát, amelyből kiderüli, mi­lyen családkép él azokban a fiatalokban, akiket a szerző vizsgált. Az elképzelt család­kép nagyon is mai, s nem jö­vőbelinek tűnő, holott a vizs­gálat címe „Égy napom tíz év múlva” volt. A nyolcszáznál több 14— 24 éves megkérdezett közül mindössze négy kíván a me­zőgazdaságban dolgozni, s a lányok kevesebb százaléka akar háztartásbeli lenni, mint amennyit a fiúk meg­jelölnek leendő élettársuk­nak. A gyerekek városban szeretnének lakni, de kertes családi háziban. A fiúk ala­csonyabb munkakörben, be­osztásiban képzelik el majda­ni feleségüket, mint az övék, s a lányok magasabb státuszt szánnak leendő férjüknek, mint önmaguknak. E kiragadott tények is túl­ságosan mai igényűek, hiány­zik belőlük a jó értelemben vett nyugtalanság. Az, hogy minden cél inkább belső in-, dfttatásai legyen, s ne a külső minták, normák lemásolása. De az életcél megvalósítá­sához vezető sikeres életpálya kijelölése nemcsak egyéni, hanem, társadalmi kérdés is. olyan egyszerű, hiszen pél­dául a magas intelligencia önmagában kevés a sikeres életpályához, s döntőbbek az egyéb, személyiségi tényezők, mint például a kitartás és az önbizalom. Igen fontos az életcél meg­valósításához a jó munkavég­zés, a sikeres teljesítmény. A munkával nemcsak a „betevő falatot” keresik meg az em­berek, hanem a munka ön­kifejezésük, önérvényesítésük, s társadalmi elismerésük esz­köze is. Am az ideális életcél­ról beszélve nem feledkezhe­tünk meg a teljesítmény el­érésének öröméről sem. Az úgynevezett teljesítménymo­tivált ember nem külső kényszerből tevékenykedik, dolgozik, hanem azért az örömért, amit a munka ad. Sokszor halljuk: „Én csak a gyerekeimnek élek.” Lehet ez helyes életcél? önmagá­ban nem, sőt az önállóság he­lyett a függőséget hangsú­lyozó nevelés a gyermek szá­mára gátló tényező, akár erő­sen korlátozó, akár túldédel­gető formában nyilvánul meig. Végtelenül sokáig lehetne boncolgatni e témát, példák­kal, érvekkel mindig jobban és jobban kifejtve, ám taná­csokat lehet ugyan adni, de az életét mindenki maga éli le, célja felé a maga .módján és szándéka szerint közelít. Vágyódhatunk gazdagságra, gürcölhetünk túlzott igények Megismerni a világot Dr. Sas Ernő 1968. szep­tember 1-ével ment nyugdíj­ba, mint a szekszárdi közgaz­dasági technikum igazgatóhe­lyettese. A tanítást és a ta­nulást nem hagyta abba, ál­landóan képezi magát, a ma­tematika és a fizika eredmé­nyeit napra készen ismeri. Látogatásunkkor a Fizikai szemlét olvasta, mégpedig a tavalyi év 10. számát. Két nappal ezelőtt kapta meg a folyóiratot, s szomorkásán hozzátette: — Nem tudom miért kés­nek rendszeresen a szakla­pok, s miért jelenik meg ná­lunk oly kevés tudományos publikáció? Sas tanár úrnak élete het­ven esztendeje alatt a világ­ról alkotott nézete nem vál­tozott, csak kiteljesedett. Cél­ja most is azonos fiatalkori célkitűzéseivel: — Az emberek anyagiassá váltak, általában lakást, ko­csit, nyaralót akarnak szerez­ni, vagyis a legnagyobb érté­ket a vagyonban látják. Ha furcsa is, soha nem gyűjtö­gettem. Számomra a legna­gyobb élmény a világ műkö­désének, törvényszerűségei­nek megismerése jelenti. Dr. Sas Ernőnek három gyereke és hat unokája van. Velük rendszeresen találko­zik. Régebben gyermekeinél, A legtöbb ember nem ijed meg a saját árnyékától — de más valóságos alakjától sem —, ha céljait el akarja érni. Ám nagyon sok embernek az árnyéka oly súlyos, sötét, hogy azt, mint kölöncöt húzza maga után és a céljához vezető úton csak megy, csak megy, de nem halad és célba sohasem ér. Elegendő lenne a helyes élet­cél kitűzéséhez, eléréséhez az, hogy mindenki felméri ké­pességeit, s ezeket igazítja a társadalom elvárásaihoz, le­hetőségeihez? A válasz a lát­szat M ellentétben nem is kielégítéséért is, de vajon ér­demes-e, boldogok leszünk-e? Mert ne feledjük, a Nobel- díjasok életcélja nem a díj megszerzése volt, hanem az addig vezető út, önmaguk megvalósítása. most unokáinál szeretné fel­fedezni, hogy mihez van te­hetségüket, s úgy kívánja irá­nyításával segíteni őket, hogy tehetségüket kamatoztathas­sák az életnek, társadalom­nak, s önmaguknak.

Next

/
Thumbnails
Contents