Tolna Megyei Népújság, 1980. február (30. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-03 / 28. szám

1980. február 3. x Képújság 11 Az Ádám Jenő-gyűjtemény részlete A nemzeti kultúrát építő feladatok küldetéses vállalá­sában László Gyula arra je­lentkezett, hogy festés he­lyett a régészet problémáit tisztázza, Lyka Károly arra, hogy rajzi munkáját félrete­gye, és a XX. század magyar képzőművészetének kritikai összegezését végezze el. öve­ges József is fontosabbnak tartotta a fizika megszerette­tését annál, hogy kísérleti fi­zikus legyen. Ádám Jenő is felmérte teendőit. Azt, hogy Bartók és Kodály révén meg­született századunk kontinen­seknek üzenő klasszikus érté­kű magyar zenéje, azt, hogy az ő hivatása a századok ma­gyar népzenéjén alapuló új muzsikánk szolgálata. Miben állt ez a küldetés? Abban, hogy az ifjúságban alapozza ezt a minőséget, abban, hogy a világ megismerje eredmé­nyeinket. Mindkét sugallatot meghallotta, teljesítette. Az­zal, hogy az 1940-es évek ele­jén a Kodály-módszer gya­korlati kidolgozójaként meg­írta az ifjúságnak szóló ének­tankönyveket a szolmizációs módszer alapján, azzal, hogy a magyar zene kimagasló eredményeit amerikai előadó- kőrútján propagálta, azzal, hogy húsz évig tartó soroza­tában elemezte muzsikánk ér­tékeit a rádióban. Ádám Jenő 1894-ben szüle­tett Szigetszentmiklóson. Ta­nítói oklevelet szerzett, az el­ső világháborúban hadifog­ságba került. Megtanult oro­szul, Tatarszkban kinevezték zenei igazgatónak, de Szibé­riából hazavágyott, és elvé­gezte a Zeneakadémiát, melynek sok évtizedig tanára volt. Igazi polihisztorként vé­gezte sokirányú munkássá­gát zeneszerzőként, karmes­terként, ének-tankönyvíró- ként, a Budai Dalárda veze­tőjeként. Mindenre volt ide­je, maradt energiája. 1933- ban Bázelban Félix Weingart- nernél mesterdiplomát szer­zett, ő mutatta be Purcell Di­do és Aeneas-át az Opera­házban. Több zeneművet írt, „Magyar Karácsony”-ának bemutatóján Székely Mihály, Koréh Endre, Basilides Mária, Orosz Júlia énekelték, a fő­szerepeket. 0 Somogybán gyűjtötte a népdalokat, me­lyet külön füzetben is közre­adott. Munkásságát Bartók és Kodály nagy figyelemmel kí­sérte. Kossuth-díja és Érde­mes Művész kitüntetése mel­lett több érmet kapott Rómá­ban, Londonban és Bulgáriá­ban. Mindez nemcsak szemé­lyes sikere, hanem a magyar zene iránti kontinentális elis­merést is jelenti. Az sem vé­letlen, s politikailag is mél­tányolandó, hogy 1940. május 13-án Belgrádban a Szent Száva renddel tüntették ki, mely humánumának bizony­sága. Ádám Jenő végül úgy dön­tött, hogy a Nemzeti Múzeum zeneművészeti tára helyett szülőfalujának, Szigetszent- miklósnak adományozza ha­gyatékát. 1979. október 5-én avatta fel Ádám Jenő zenei gyűjteményét Szizgetszent- miklóson, egykori szülőházá­ban tanítványa, Szokolay Sán­dor Kossuth-díjas zeneszerző. A három helyiséget magában foglaló múzeumban találhat­juk Ádám Jenő zongoráját, dolgozószobájának berende­zési tárgyait, műveinek első kottáját, kéziratait, a hozzá intézett Bartók- és Kodály- leveleket, kitüntetéseket, — munkásságának rendkívül gazdag dokumentációját. A gyűjteményhez kutatószoba is csatlakozik, a rendezést Vöő Imre, a szigetszentmik- lósi honismereti szakkör veze­tője végezte méltó körülte­kintéssel. Jellemző az anyag gazdagságára, hogy több a raktári készlet a kiállítás tár­gyainál. Az is fokozza a ha­tást, hogy a falakon Ádám Jenőről készített festménye­ket és domborműveket látha­tunk, továbbá egy érdekes Feszty Árpád-rajzot. Magnó­ról hallható Ádám Jenő hang­ja és több zeneműve. Jelenleg a gyűjtemény va­sárnaponként, délután 14 és 17 óra között tekinthető meg, de hamarosan a múzeumi nyitva tartást alkalmazzák itt is. Közművelődésünk új in­tézményét érdemes figyelem­mel kísérni, s minden bizony­nyal országos, és nemzetközi közönség láttamozhatja itt zenei kultúránk rendkívüli teljesítményeit, Ádám Jenő munkásságát, mely a tehet­ség, a szorgalom és az önzet­lenség együtthatóival építette fel a magyar zene egészében a maga maradandónak meg­maradt életművét. LOSONCI MIKLÓS Jókat nevetünk manapság, ha múlt századi magyar írók műveit látjuk színházban, filmen vagy televízióban, írásaikat olvasgatjuk koruk mulatságos figuráiról. Gyak­ran bukkan fel ezek sorában a duhajkodó, nagyivó meg a kúriája kényelmébe vissza­húzódó „úr”, aki hallani sem akar semmiféle haladásról, könyvet fél világért sem venne a kezébe, lenézi a „ko­médiásakat”. Úgy él, mint éltek ősei eey vagy két év­századdal előbb. Aztán, később gondolko­zunk csak el azon, hogy az alffóle életmódnak még ma is vannak késői hajtásai. Ter­mészetes. hogy egészen más­formák, hiszen az idők, az életkörülmények gyökeresén megváltoztak az elmúlt há­rom és fél évtizedben, s aki maga az egykori nemesi porták gazdáinak módján akarna élni, valahogyan úgy járna, mint a maga korában Don Quijote. Napjainkban inkább a „féloldalas” fejlődésnek lát­juk példáit. Jócskán akad­nak emberek, akik — maguk vagy már a szüleik — nem­csak kiemelkedtek a korábbi nemzedékek nyomorából, ha­nem magasabbra is jutottak az életszínvonal átlagánál. Legalábbis — ami az anya­giakat illeti. Uj házat épí­tettek a régi mellé vagy he­lyett. van abban fürdőszoba, drága bútor, mindenféle háztartási gép, autó is áll már az udvaron — de köny­vet a sokszobás ház egyetlen helyiségében sem lehet látni, ha csak szobadíszként nem, kötésszínével gondosan il­leszkedve a bútorzathoz. Van ilyen helyen televízió­készülék is, többnyire színes, „Csak” éppen az nincs, aki az adásokat nézze. A „gazda” (mert jólesik neki, némelyik el is várja, hogy így szólít­sák) inkább a borospincében vagy a kocsmában tölti az estét, a családtagok félnek „rongálni” a drágán vett ma­sinát. Bármennyire úgy gondolja az ilyen ember, hogy „sokra vitte” — ez csak látszat­eredmény. S hogy ez így van, arra bizonyság, hogy az ilyen családban felnövő gyer­mekek az iskolában „hátrá­nyos helyzetűeknek” számí­tanak, hiszen otthonról sem­milyen alapot nem hoznak magukkal a tanuláshoz. Kul­turálisan. művelődésben leg­alább annyira maradtak el az átlagtól, amennyire anya­giakban túlhaladták. Természetes, hogy az anyagi gyarapodásnak csak örülni .lelhet s hogy egyre több új családi ház épül, hogy mind több fiatal már biztos alappal indul az önálló élet­nek, az az egész nép, az or­szág érdeke-eredménye is. Ám a fejlődés nem lehet so­káig egyoldalú. Éppen a fia­talok érzik meg leghamarabb az ilyen helyzet felemásságát és — ha nem is mindig oko­san, célravezetőén — tilta­koznak ellene. Mert úgy sem lehet élni — éveken, évtizedeken át —, ahogyan még a múlt század­ban lehetett: bezárkózva a mégoly szép ház falai közé, miit sem törődve mindazzal, ami a kerítésen túl törté­nik. Korunkban a társadal­mi, a gazdasági és a kultu­rális fejlődés szerves egysé­get jelent. Modern embernek csak az tekintheti magáit, akit érdekelnek a közösség ügyel-dolglai, s a maga erejé­vel. képességei szerint részt is vesz azokban. Ehhez pedig arra is elengedhetetlenül nagy szükség van, hogy mű­velje, egyre tovább képezze magát, érdeklődjék nemcsak faluja-városa, hanem az or­szág és a nagyvilág történé­sei iránt. Az elmúlt években, sőt évtizedekben sok ember fi­gyelme fordult elsősorban az anyagi gyarapodás felé Nincs ebben — ha becsüle­tes munka volt annák alap­ja — semmi kivetni való. Annál kevésbé, mert 35 év után sem szabad feledni: Magyarország a felszabadu­lás élőtt hárommillió koldus országa volt. Az anyagi nyo­morúság szülte a- szellemi nyomorúságot. S ebből tör­vényszerűen következik, hogy az anyagi jólétnek ma­gával kell hoznia a kulturá­lis felemelkedést. Ez orszá­gosan, nagy tömegekre vo­natkoztatva így is vaa s ezen az sem változtat, hogy még vannak, akik „kilógnak á sorból”. Kongresszusra készülve most számvetést készít az or­szág. A kongresszusi irány­elvekben olvassuk: „Emelke­dett népünk műveltségi szín­vonala ... A figyelmet a tár­sadalom fejlődésének szem­pontjából legfontosabb esz­mei és erkölcsi kérdésekre kell összpontosítani: a köz­érdek tiszteletben tartására és szolgálatára, a munka be­csületének növelésére, a kö­telezettségek teljesítésére, a közösségi szellem erősítésé­re.” És másik helyen: „Elő­rehaladásunk fontos feltétele, hogy tovább gyarapodjék né­pünk műveltsége, a közmű­velődés egyre inkább társa­dalmi üggyé váljék. Széles körben kell tudatosítani a társadalmi, gazdasági és kul­turális fejlődés egységét.” Nehéz időkben ül össze a kongresszus, nagy feladatok várnak megoldásra. Aligha lehet kétségbe vonni, hogy mindehhez, a gazdasági éle­tünkben mutatkozó gondök leküzdéséhez, a további fej­lődéshez — sok más mellett, de egyáltalán nem utolsó­sorban — Széchenyi szavai­val : kiművelt emberfőkre van szükség. Úgy is mond­hatjuk: a gazdasági fejlődés egyik sarkkérdése a kulturá­lis haladás. Ehhez társul — elsőként az egyenlők közt — a társadalmi tudát, a köz­érdek elsőbbségének felisme­rése. Mindez egymást feltétele­zi és erősíti. A társadalom fejlődése tette és teszi lehe­tővé a kulturális felemelke­dést, az pedig nélkülözhetet­len összetevője a gazdasági haladásnak. És viszont: a gazdasági eredmények adnak alapot a műveltség további terjedéséhez, szilárdítják a társadalmat. Sók tennivalójuk van és lesz e téren a kultúra mun­kásainak. Jelentős mérték­ben rajtuk múlik, hogy egy­re kevesebb legyen a „félol­dalasán” gyarapodó ember, hogy a ma még társadalmi­lag és kulturálisan el-elma- radozó helységek „fehér folt­jai” eltűnjenek a térképről. Mégsem csak az ő feladatuk mindez. Annyira közösségi tennivaló, hogy senki — vá­rosi vagy falusi lakos — nem vonhatja ki magát aló­la. Hiszen az új, minden ké­nyelmi eszközzel felszerelt családi ház is csak akkor szép igazán és — főleg — akkor modern valóban, há mint a költő mondja: a szel­lem napvilága ragyog abla­kán. VÁRKONYI ENDRE Alkotók iskolája — A Szovjet Írók Szövetsé­gének Gorkij Irodalmi Főis­koláján ötven nemzetiség képviselői tanulnak, köztük olyanoké, amelyeknek 45—50 éve még ábécéjük, s így írott irodalmuk sem volt, — mond­ja Vlagyimir Pimenov pro­fesszor, a főiskola rektora. — Azok a tehetségek tanulnak nálunk, akik egy-egy pályá­zaton tűntek fel és sikeresen felvételiztek. A nemzeti köz­társaságokból érkező fiata­loknak könnyített felvételi anyagot állítottunk össze, hogy egyenlő esélyeket ad­junk a jelentkezőknek. — Milyen szerepe van a főiskolának a nemzeti köz­társaságok alkotó értelmisé­gének felkészítésében? — A főiskola létrehozását 1932-ben határozták el azzal a céllal, hogy egyben a Szov­jetunió népeinek irodalmát tanulmányozó műhely is le­gyen. A szövetség tagcsoport­jaiban, a szövetségi és auto­nóm köztársaságok írószövet­ségeinek vezetőségében ott találjuk volt Iha'Igátóinkat is. Az új írónemizedék jelen van a dagesztání, 'az alfája, a csu- vas, az észak-őszét, a kabard. balkár és más szervezetek­ben. A főiskolán műfordító szak is van, hallgatói a szovjet népek nyelveiről fordítanak, A főiskoláról sok kitűnő for­dító került már ki, akik ta­tár, grúz, azerbajdzsán, ka- zah, őszét, kabard, csecsen nyelvről fordítanak. Tavaly alakult meg a litván és a mari fordítói csoport, idén pedig örmény és jafcut fordí­tók végeznék. A főiskola végzett hallgatói között olyan világhírességek vannak, mlint az avar Raszul Gamzatov, a kirgiz Csingiz Ajtmátov. Műveiket minden fontos európai és ázsiai nyelvre .lefordították, köny­veik népszerűek Indiában. Ja­pánban, az Egyesült Álla­mokban, Franciaországban, Angliában és a fejlődő álla­mok többségében. Hallgatóink között ott van­nak a szocialista országok, a közel-ikeleti és az afrikai or­szágok képviselői. Főiskolán­kon végzett például John Akai mali költő, nemrég védte meg a diplomáját az etióp Fifcre Tölosz, most ta­nul nálunk a jemeni Moha­med Abduráhman Mifaa, a panamai Vasquez Francisco és társaik. A főiskola diákszállójában kényelmesek, egyszemélye­sek a szobák, a szálló életét a választott diáktanács irá­nyítja. Ugyanebben az épü­letben van a fiatal írók klub­ja, ahol érdekes irodalmi vi­ták mellett műsoros esteket, találkozókat, filmvetítéseket tartanak. Minden hallgatónak van. ösztöndíja, a kitűnő ran- dűeké magasabb. A főiskola ß rászorulókat anyagiakkal is segíti. Nyaranta és a téli szü­netekben csoportokban járják a hallgatók az országot, fel­olvasásokat tartanak saját műveikből, irodalmi előadá­sokat rendeznek. A hallgatók írásait szívesen közlik a központi lapok s gya­kori, hogy a diplomamunká­kat a legtekintélyesebb iro­dalmi folyóiratok adják köz­re. A Szovjet Irodalmi Könyvkiadó is hamarosan gyűjteményes kötetet jelentet mag a hallgatók műveiből. '— Hogyan alakul a vég­zettek pályái utása ? — Vannak hallgatóink, akiknek már első könyve meg is jelenik, imire megkap­ja a diplomát, sőt, vannak akikét erre az időre már tag­jai sorába választ a Szovjet Írók Szövetsége. A többiek pedig folyóiratok, lapok szer­kesztőségében, könyvkiadók­nál, sajtóügynökségeknél, a rádiónál és a televíziónál he­lyezkednek el. Natalia Artymova (APN — KS) Nehéz munka az alkotás Űj közművelődési intézmény Ádám Jenő zenei gyűjteménye A tanulási szünetben jól esik egy kis séta

Next

/
Thumbnails
Contents