Tolna Megyei Népújság, 1980. február (30. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-29 / 50. szám

1980. február 29. roÉPÜJSÁG 5 Házi munka A Magyar nyelv értelmező szótárában nem szerepel a „házi munka", sőt Révay Nagy Lexikonjában sem. Ha a tudós köny­vek nem is írnak róla, az nem jelenti azt, hogy házi munka nincs. Bizony van, mégpedig nem is kevés. Hogy mit jelent a fogalom? Nem szorul magyarázatra. S hogy ki végezze a házi munkát? Az egy háztartásban élők, de fogalmazhatunk úgy is: akié vagy akiké a háztartás, illetve a ház, lakás. Miért éppen én ? Ugyan kérem, kár erről beszélni. Mi az, hagy férfiak és a hárí munka? Bevallom, már a kérést sem értettem, amikor nagy.r abecsült kollé­ganőm szólt, hogy írjak a férfiak házi munkájáról. Már a kérés mögött is éreztem azt a feminista gondolatot, hogy a férfinak ugyanúgy ki kell vennie ré­szét a házi munkából, mint az assizonynak. Mintha nem tudnánk, hogy dicső és álta­lam' nagyra becsült elődeink is fehércsélédnek titulálták az asszonynépet, míg az erő­sebb nem képviselőit a csa­ládfői cím. illette meg. Hát kérdezem én, hogy tudjon a férfinép családfői tekintélyé­nek érvényt szerezni, miköz­ben alantas házi munkát végez. Ugye, hogy ez elképzel he. tetlen? No, meg arról még nem is szóltam, hogy a kérdés mö. gött burkolt célzást éreztem. Mintha mi férfiak — félre­téve családfenntartói méltó­ságunkat — nem végeznénk otthon házi munkát. Hát ké­rem, így névtelenül — ha felismernek, • úgyis letaga­dom —, mondom, névtelenül bevallom, .már végeztem ott­honi munkát. Legutóbb is csörgött a telefon és én vet­tem fel. Igen, jól olvasták, én mentem oda a telefonhoz és felvettem. Azt hiszem, mondanom se kell, mert mellékes az a tény, hogyen. gém kerestek, az élesszemű olvasó így is kiszűri a lénye­get. Mondom, felvettem a te­lefont, miiközben a felesé­gem a fotelban ült. Igaz, ép­pen a zoknimat foltozta, láb­bal pedig a bölcsőt ringatta, de azért kérem szépen, volt ideje még rádiót is hallgat, ni. Kedvenc csapatom, a Fradi játszott éppen bajnoki meccset, de ő is hallgatta. Most kérdezem én, ha rá­diót tud hallgatni, akkor a telefont nem vehette volná fel? Mindezeket csak azért mondtam el, hogy lássák, nem. vagyok elvben ellene a férfiak házi munkába való bekapcsolódásának. Sőt, to. vább megyek! Már azon is gondolkodtam, miben tud­nék még otthon, segíteni. Már négy éve, mióta össze­házasodtunk, ezen gondolko­zom. De a feleségem ezt nem tekinti munkának, ö csak azt látja, hogy felteszem a lábam az asztalra, a kiterí­tett újság az ölemben van, de hogy a gondolataim mer. re kalandoznak, mire gon. dolok, az nem érdekli. Pedig a múltkor is kigon. doltam, hogyha nem venne annyi harisnyát, ha lemon­daná az ebédjét — esetleg urambocsá’ elmenne másho­va is takarítani —, mert nincs abban semmi szégyen kérem, egy öntudatos asz- szony azt is vállalhatja —, akkor rövidesen megvehet­nénk a Trabantot. Persze erről egyelőre nem beszélek. Még a végén kita­lálná, hogy nekem kell majd lemosni a kocsit. Amilyen szívtelen, kitéllne tőle ez is. Pedig, hát ha nyitott szem­mel: járna, észrevehetőé, hogy mennyit töröm magam a családért. Majd pont a Trabantot is én mossam? Egyébként is; miért éppen én?! Egyperces telefonok Ismét számunkra ismeret­len férfiakat és nőket hív­tunk fel telefonon, akárcsak néhány héttel ezelőtt, amikor a találomra kiválasztottakat az életcélról kérdeztük. Ez­úttal a házimunkára vol­tunk kíváncsiak, s a vála­szokat most is kommentár nélkül közöljük: Lengyel József konyha­főnök: — Szekszárdon, az állami építőipari vállalatnál 1300 dolgozó étkeztetéséről gondoskodom, de otthon a feleségem a konyha főnöke... A házastársak munkameg­osztása szerintem kölcsönös dolog, ami a szabad időtől is függ, s ez nekem van több, mert a feleségem szakközép- iskolába jár. Nálunk az a dönt: ki, mire ér rá... Igen, takarítok, s mosok is. Nekli János mosómester: — Épp eleget mosok munka­időben a szekszárdi Patyo­latnál. Száz-százhúsz kiló ru­ha is belefér egyszerre a gépbe. És nemcsak egyetlen gépünk van... Szóval min­den másban segítek otthon, mert főzök, takarítok, meg egyéb, de mosni — azt nem! Fiunk kilencéves, s kislá­nyunk háromhetes... Nem, még nem késő gratulálni... Köszönöm. Női hang I.: — Kérem hallgassa el a nevem, ne­hogy megharagudjon a fér­jem. Arról van szó, hogy kezdetben sokat segített, még mosogatott is, de most már inkább magam csinálom, ugyanis ő mindent összetör... Ugyan, dehogy! Miért tenné ezt szándékosan?! Férfihang I.: — Nem, nem zavar. A feleségem bevá­sárlócsütörtökön van... Én? A múlt heti Füles egyik ke­resztrejtvényét fejtettem meg éppen, s ha hiszi, ha nem, a vicces rejtvény poén­ja a következő: a férj in­kább elmegy hazulról, mert nem bírja tovább nézni, hogy dolgozik a felesége... Hát nálunk ez nem így van.. Férfihang II.: — Ha maga is férj, tudhatja: nem olyan sok azért az a házi munka, hogy a feleség ne bírja egye­dül elvégezni... Szabó Józsefné takarítónő: — A férjem kedvét leli a főzésben, de takarít is, szó­val segít. Fél hatkor kelünk, együtt készítjük fel két uno­kánkat, mert a fiamék már korábban elmennek munká­ba. Én fél hétkor indulok dolgozni a Gemenc Szállóba. Női hang II.: — Nézze, egy házasságban nem me­rülhet fel az a kérdés, hogy ki, milyen és mennyi házi munkát végez. Mondvacsi­nált probléma az egész, s nem vitatéma. Ha szereti egymást a férj és a feleség — márpedig ezért házasod­tak össze —, miért vesze­kednének azon, hogy melyi­kük csinálja ezt vagy azt?! Ha egymás kedvében járnak, s kímélik a másikat, az a szép, nem igaz? — Szépnek szép, asszo­nyom... — Téved, még hajadon va­gyok, az anyám neve van a telefonkönyvben... Ferfimunka Férj inkognitóban Barátság ide, barátság oda, a nevemet ne írja meg. Eleget cikiznek engem a haverok így is. Hát ha még az újságban is szerepelnék. Nem egy, hanem két pár papucsot vennének a névnapomra... Az az igazság, hogy nekem így van jól, ahogy van... Két gyermekünk van. A kicsi három-, a nagy hatéves múlott. Fe­leségem szeptemberig gyesen volt. Most mát belerázódtunk egy számunkra megfelelő kerékvágásba. Reggel fél hétkor kelünk. Én ágyazok, az asszony reggelit készít. Fiamat én kísérem az oviba. Jutkával az anyja megy az iskoláig. Az OTP-be, élelmiszerboltba én járok. Hetenként egy alkalom­mal van kimenőm: egyikünk angolra, másikunk németre jár. Ha jó filmet játszanak: egyik nap a feleségem, a másik nap én nézem meg. Este, szóval öt után, mikor ismét együtt a család, rövid beszélgetés után az asszony vacsorát készít, én a gyerkőcök­kel foglalkozom. Én fürösztök, ő mosogat. Géppel én mosok, kézzel ő. Vasalni azt nem szoktam, de ha úgy alakulna, „be- állnék”. A takarítás általában közös. Rengeteg időnk megy el beszélgetésre és olvasásra. Ér­deklődési körünk hasonló, legfeljebb bizonyos dolgokról más­más a véleményünk. Vitatkozunk is eleget. Sőt, veszekedünk is — mert nem mintaházasság a miénk —, csak jó. A haverok gyakran megmosolyognak (enyhe kifejezés), hogy nincs hobbim. Nem járok pecázni, nem kocsmázok, s nem is kártyázok. Hogy úgy mondjam, a családom a hobbim. Együtt kirándulunk, együtt járunk úszni. És mégis cikiznek. Pedig nekem így van jól. Röstellem, hogy titkolom a nevemet. Mert ez így nincs jól. Szakértelem A lakóközösség — húsz csa­lád — elhatározta, hogy rendbe hozzák a lépcsőházat és a közös helyiségeket. Csak úgy maguk. Kimeszelik a falakat, lemázol­ják az ajtókat, ablakokat és a korlátot. A negyvenes férfi ünnepélyes hangon felszólalt, és javaslatát a kollektíva elé terjesztette: — Egyik szombaton meszelje­nek a nők, a következőn mi, FÉRFIAK mázolunk. — Miért pont a nők meszelje­nek? — kérdezte harciasán egy fiatalasszony. — Mert a meszelés tipikus női munka. De a mázoláshoz szak­értelem kell. Nagy vita kerekedett, s végül: Egy augusztusi szombaton ti­zenhat nő kimeszelte a lépcső­házat, a pincét, a bejárati részt, a babakocsi-tárolót. A követke­ző hét szombatján és vasár­napján a férfiak ALKOTTAK. Lemázolták a mázolnivalókat. Igaz, az ajtók kissé csíkosak let­tek. De mit tegyenek? „Rossz festéket fogtak ki.*» Nőnap előtt... Az asszony két pici gyer­mekével gyesen van. Szá­mára sok örömet hoznak az otthon töltött hónapok, évek. S mégis, mikor meg­kapja a meghívót, meg­örül. Tervezgeti, melyik ruháját öltse magára ... A meghívó nőnapi ün­nepségre szól: március 8-ra, délután fél 5-re, a munka­helyére. Hazatér a férj, a meghí­vó láttán legyint: — Rendesek. Ugye, nem akarsz elmenni, meg nem is tudsz? Hisz olyan jól megvagytok ti hárman itt­hon. Nekem viszont akkor elfoglaltságom lesz. Ponto­san fél ötkor. _ ? — Nőnapi ünnepséget tartunk a gyárban. Én is tagja vagyok a rendező bizottságnak. Csak htb... A napokban jutott eszem­be, hogy meg kellene láto­gatnom Tevelen Juliska né­nit, aki összeismerkedésünk alkalmából — miközben ösz- szekapkodta az ágyruhákat, mikből élete párja alig fél­órával azelőtt bújt ki — igen szenvedélyes expozét tartott arról, hogy ő ugyan „csak htb.” volt örök életében, mégis igazságtalannak tart­ja. hogy emberéhez hason­lóan nem kap ő is nyugdíjat. Juliska néni azon. a napon már negyedik órája volt tal­pon, s elvégezte mindazokat a tennivalókat, melyek egy falusi ház körül mellékesen adódnak. Megetette a barom­fiudvar kétlábúit, ólban, is­tállóban a hízásra fogott négy- lábúakat, lesöpörte a veran­dát, eltakarította az utca­frontot, rendet rakott a konyhában, ahol estéről ma­radt vacsoraedények várták. Szóval, csak úgy, mert „ugyan mi dolga van egy htb-nek?!” a csupa apró dol­gon túljutva, szusszantani se volt még ideje. — Hát engem néha igen elkap a méreg. Na jól van, nem adnak nyugdíjat annak, aki csak háztartási munká­kat végez. De legalább azt ne mondanák, hogy a család­jukat ellátó asszonyok nem csinálnak semmit. Nézze már meg a lábaimat! Egyik trom­bózis a másik után. Azt hi­szi azért, mert 55 éve nem csinálok mást csak lógatom bele a semmibe? Négy gye­reket neveltem én fel és vet­tem vállamra a házunk és tájékának minden dolgát. Kertet, állatokat. Na jó. mi­óta az uram nyugdíjban van, legalább bevásárolni nem nekem kell. De már nem is nagyon bírnám. Tudja olvastam én a múlt- kórjában valamit arról, hogy egyik-másik házi munka mennyit szed le az asszonyember erejéből. Mai háztartásokról volt szó, nem olyanokról, amilyenben én megöregedtem. Azt mondja; kismosás mosdókagylóban (én világ életemben teknőben mostam és meg kellett hor­dani a vizet is) 57 kalória. Edénymosogatás 76 kalória. Burgonyatisztítás 84 kalória. Cipekedés hét kilóban szá­molva csak a vinnivalót, 100 kalória. Teregetés mosás után 150 kalória. Nem soro­lom. Biztosan megérti eny- nyiiből is, miért fut el a pulykaméreg amikor azt hal­lom, hogy hátul a helyem, mert „csak htb.” vagyok! Megértettem és megértem. Annyira meg, hogy a sok­gyerekes „csak hátébéknek” 56 éves korukra kiutalnék egy-egy hintaszéket, hogy ab­ból dirigálják családjuk had­ra fogható tagjait azokban a „semmi munkákban”, amik­be évtizedek alatt sajnos, bele is lehet rokkanni! írták: László Ibolya, V. Hor­váth Mária, Tamási János és Vitaszek Zoltán. Fotó: Cza- kó Sándor. Az oldalt össze­állította: V. Horváth Mária. A bevásárlásból a férfiak is kiveszik a részüket így látja egy első osztályos gyerek

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents