Tolna Megyei Népújság, 1980. február (30. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-28 / 49. szám

e Képújság 1980. február 28. j. A Magyar Asztalitenisz Szövetség legutóbbi elnöksé­gi ülésén jelentős határoza­tot hozott megyénkkel kap­csolatban: ennek alapján a Tolnai Vörös Lobogó asztali­tenisz-szakosztálya „A” kate­góriás lett. Itt említjük meg, hogy eddig a tolnaiak nyer­ték el a legmagasabb beso­rolást megyénkben. * Március 15 és 16-án Szom­bathelyen kerül sor a teké- zők területi páros bajnoksá­gára. Megyénket a Báli (TÁÉV)—Illés (D. Spartacus), valamint a Mándti—Horváth páros (mindkettő Dombó­vár) képviseli. Március 15-én harminckét pár szerepel és akkor dől el, hogy melyik tizenhat páros kerül a va­sárnapi döntőbe. * Az Országos Diák Sport­iroda elkészítette a középis­kolás labdarúgó-kupa sorso­lását. Mint ismeretes a Szek­szárdi Csapó Dániel szakkö­zépiskola csapata a legjobb harminckettő közé jutott. A palánlkáak a Zalaegerszegi Ganz Ábrahám szakközép- iskola csapatát látják vendé­gül az első. fordulóban. En­nék időpontja március 6. A középiskolai kupa visszavágói mérkőzéseit egy héten belül kell megrendezni. Ez azt je­lenti, hogy március 13-ig Za­laegerszegen kell pályára lépni a palánkiaknak. * Huszonnégyen vettek részt Pakson az aSztalitenisz-baj- nok-ságon. Serdülő fiú egyé­ni: 1. Krizák János (Duna- szentgyörgy), 2. Ragoncsa Ti­bor (Dunaszentgyörgy), 3. Felföldi Kálmán (Bölcske). Páros: 1. Ragocsa—Krizák (Dunaszentgyörgy), 2. Lam­port—Halász (Bölcske), 3. Felföldi—Égner (Bölcske). Fiú újonc egyéni: 1. Vizsnyi- oai Péter. 2. Varga Lajos, 3. Nyulasi Zoltán (mindhárom Bölcske). Női serdülő egyé­ni: 1. Csapó Judit. 2. Kanász Lídia. 3. Patai Edit (mindhá­rom Dunaszentgyörgy). Pá­ros: Csapó I.—Csapó II.. 2. Patai—Vízi, 3. Krizák—Ka­nász (mindhárom Dunaszent- györgy). ♦ Decsen a nemrég átadott új tornacsarnokban került sor a mezőgazdaságban dol­gozó fiatalok megyei sport- vetélkedőjére, mely a leg­ügyesebb. legerősebb elneve­zést viseli. A nyolcvan fiatal között nagy küzdelem alakult ki és a legjobbak képviselik megyénket márciusiban Bu­dapesten az országos döntőn. * Pakson a spartakiád járá­si asztalitenisz-döntőn tizen­hármán vettek részt. Egyé­niben: 1. Meilinger János (Sárszentlőriinc), 2. Szentró­nai László (Gerjen), 3. Katz Gyula (Bölcske). Csapatban: 1. Gerjen II.. 2. Bölcske, 3. Sárszentlőrinc. A megyei sakk CSB ered­ményei: I. osztály: Szedres— Dunaföldvár 5,5—6,5, Tamási —iPalks 5,5—6,5, TÁÉV— —Dombóvár 9—3. A bajnok­ság állása: 1. TÁÉV, 2. Paks, 3. Dombóvár, 4. Szedres, 5. Tamási, 6. Duinaföldvár. II. osztály: Magyarkeszi— Bonyhád 2,5—1,5, BátaLszék —Regöly 2—2, Györköiny— Paks II. 4—0, Simont ornya— Bogyiszló 4—0, Báta—Bölcs­ke 2—2. Tolna—Decs 3,5—0,5. A bajnokság állása: 1. Györ- köny, 2. Báta, 3. Simontor­Az 1979-es év játékvezetője: May László Évadzáró-évadnyitó a labdarúgó-játékvezetőknél A hosszú évek gyakorlatá­hoz híven labdarúgó-játék­vezetőink ismét találkoztak, hogy az évadzárással és évadnyitással egybekötött összejövetelükön értékeljék az elmúlt év munkáját, meg­beszéljék a soron következő feladatokat. Szekszárdon, a Kispipa étteremben tartották az összejövetelt, ahol többek között megjelent Kaposvári József, az MLSZ játékvezetői bizottság országos elnökségé­nek tagja, a küldőbizottság vezetője. A Baranya megyei JB-t hárman képviselték. Ez egyben azt is jelenti, hogy alkalom nyílt megbeszélni velük is az eddigi tapaszta­latokat és azt, hogy hogyan tovább. A játékvezetői bizottság el­nökségének nevében Szinger Ferenc főtitkár tartott vi­szonylag rövid tájékoztatót. Röviden, de mégis precízen értékelte az elmúlt évet min­den szempontból. Mint mon­dotta, a szövetségen belül éppúgy, mint a JB-nél, terv­szerű, tudatos munka ered­ményeként egyenletes fejlő­dés tapasztalható. Ismertette azokat a személyi változáso­kat, melyek a JB-n végbe­mentek. Ismertette, kik azok, akik különböző okok miatt távozlak, más területen dol­goznak. Említett néhány ne­vet is a főtitkár, így például Sebestyén Lajosét, valamint Szili Lajosét, akik az elmúlt félévben már dolgoztak, sőt bebizonyították képességei­ket, azt, hogy alkalmasak a tisztségük betöltésére. A fő­titkár megemlítette, hogy nemcsak a vezetésben, ha­nem a játékvezető- és az el­lenőri keretnél is történtek változások. így például a jö­vőben, akik valamely szak­osztálynál funkciót töltenek be, addig nem ellenőrizhet­nek, míg valahol tisztségük van. örömmel mondta el: három új ellenőr kapcsoló­dott a munkába, aki mint játékvezető is bizonyított: Takács Gyula, Teierling Má­tyás és Szili Lajos. A JB főtitkára ismertette az elnökség határozatát, mely szerint vándorserleget alapítanak. A megyei I. osz­tályú bajnokságban működő játékvezetők legjobbjának neve kerül minden évben er­re a vándorserlegre. Az 1979- es év legjobb játékvezetője címet May László nyerte el, így ő veheti át és őrzi egy évig a vándorserleget. Rajta kívül munkájuk elismerésé­ért oklevélben részesült az elmúlt év teljesítménye alap­ján Rákosi Gusztáv, Dabi József játékvezetők és Vin- dics József ellenőr. Szinger Ferenc beszélt a nyári továbbképzésről, vala­mint a napokban befejeződő téli továbbképzésről, mely a nyárihoz hasonlóan szin­tén jól sikerült. Elmondta többek között azt is, hogy Takács János, aki tíz éven át mint játékvezető műkö­dött, orvosi tanácsra kény­telen abbahagyni a további bíráskodást. Egyben öröm­mel jelentette, hogy a jövő­ben — amint egészségi álla­pota engedi — ellenőrként segíti a szövetség, a JB munkáját. A hivatalos rész befejező akkordjaként Gabi Géza, a JB elnöke a tíz és tizenöt éve működő játék­vezetőknek törzsgárda jel vé­nyeket, oklevelet adott át. A játékvezetők a főtitkár beszámolóját hallgatják May László (középen) átveszi Gabi Gézától, a JB elnö­kétől a vándorserleget Vindics József ellenőrnek díszes oklevéllel köszönték meg munkáját Öten, akik jelvényt kaptak. Balról jobbra a hátsó sor­ban: Varga Péter, Berkes Ferenc és Weidinger János. Elöl:'Bogos Márton és Paplauer Ferenc. SAKK Teke Egyéni bajnokság nya, 4—5. Bonyhád, Tolna, 6. Paks II., 7. Bö'lcske, 8. Re­göly, 9. Bátaszék, 10. Ma- gyairikeszi, 11. Bogyiszló, 12. Decs. * Február 29-én 16 órakor Györkönyben ünnepélyes ke­retek között adják át a Sza­bad Föld-kupát, melyet a györkönyiek nyertek. Az ün­nepségen részt vesz Flórián Tibor, a Magyar Sakk Szö­vetség vezetője is, aki szi­multánt ad. Szekszárdon került sor a tekézők egyéni bajnokságára. A férfiaknál Báli László, a nőknél Molnár Ist­vánná bizonyult legeredményesebb­nek. Az egyéni bajnokság végered­ménye : Nők: 1. Molnár Istvánná (TÁÉV) 403, 2. Polán Györgyné (TÁÉV) 396, 3. Jantner Jánosné (TÁÉV) 387, 4. Sebestyén Mária (Szakos) 381, 5. Somióvári Anna (TÁÉV) 372, 6. Sütő Berta (TÁÉV) 363, 7, Bauer Mária (TÁÉV) 349, 8. Kovács Erika (TÁÉV) 348, 9. Maturicz Károlyné (TÁÉV) 334, 10. Bódog Cecília (Szakcs) 329, 11. Balogh Piroska (Szakcs) 325, 12. Kovács Mária (TÁÉV) 319 fával. Férfiak: 1. Báli László (TÁÉV) 882, 2. Illés László (Domb. Spart.) 876, 3. Mándli János (Domb. Spart.) 862, 4. Horváth László (Domb. Spart.) 852, 5. Bán Sándor (Domb. Spart.) 850, 6. Tarsoly Péter (Domb. Spart.) 837, 7. Rittenwald József (TÁÉV) 837, 8. Szi rá ki János (TÁÉV) 832, 9. Niklai Zoltán (Szakcs) 832, 10. Töttös István (TÁÉV) 823, 11. Kollár Mihály (Domb. Spart.) 819, 12. Polán György (TÁÉV) 810, 13. Támer József (TÁÉV) 7Ó5, 14. Bene­dek János (Szakcs) 748 fával. A Bonyhádi Vasas labdarúgócsapatának a tavaszi forduló első három hazai mérkőzését idegenben ’kell ját­szani — a bonyhádi pálya betiltása imiatt. Ezzel kapcso­latban több helyről érdeklődtek: igaz-e, hogy' a Vasas Cikón rendezi a három mérkőzést. Megkérdeztük Túrós Józsefet, a bonyhádi labdarúgó-szakosztály vezetőjét, hogy megfelel-e a hír a valóságnak. — Nem — hangzott az egyértelmű válasz. — Szóba sem került a cikói pálya, mert annak talaja nem alkal­mas megyebajnoki mérkőzésre. Pillanatnyilag még nem tudjuk, hol rendezzük' a három mérkőzést, azonban bí­zunk abban, hogy nem kell vidékre menni, Bonyhádon játszhatunk. — Ezt hogy értsük? — A megyei labdarúgó-szövetség határozatával kap­csolatban beadványt nyújtottunk be a megyei TS elnöké­hez és abban leírtuk, hogy a pályán nem történt rend­zavarás, a sporttelepen kívül vitatkoztak néhányan a já­tékvezetőkkel. Reméljük, a szövetség másodfokú döntését a megyei TS elnöke megváltoztatja és ez esetben Bonyhá- don — esetleg — zárt kapuk mellett játszhatunk. Súlyemelés A megyei felmérő verseny első fordulójának verseny- j egyzőkönyvéb öl: úttörők pontozásos versenye: Lepke- súly: 1. Sebestyén Zsolt (Bonyhád), 2. Szabó Antal (Bátaszék), 3. Miklós Gábor (Boinyhád). Légsúly: 1. Amb­rus Csaba (Bonyhád), 2. Fáth Ferenc, 3. Kónya Kál­mán (mindkettő Szekszárdi. Pehelysúly: 1. Gesztesi Lász­ló (Szekszárd), 2. Gerhárt Zsolt (Bátaszék), 3. Keserű Zoltán (Fadd). Könmyűsúly: 1. Dávid Tibor (Bonyhád), 2. Takács József (Szekszárd), 3. Tóth István (Szekszárd). Úttörők I. korosztálya: 36 kg-Ig: 1. Haynes István (Fadd), 2. Uduvics Ferenc (Fadd), 3. Kelemen Zoltán (Szekszárd). 40 kg-ig: 1. To- tola Károly (Fadd), 2. Fáth Csaba (Szekszárd), 3.. Lőrincz Tibor (Szekszárd). 44 kg-ig: 1. Polgár Károly (Székszárd), 2. Pintér József (Szekszárd). 48 kg-ig: 1. Török Béla, 2. Balás Attila, 3. Nyilasi Zsolt (mindhárom Szekszárd). 52 kg-ig: 1. Erdélyi László (Bá- taszéik), 2. Szilágyi Károly (Bátaszék). 60 kg-ig: 1. Ban­de Zoltán (Bátaszék). 67,5 kg-ig: 1. Bárdos Zoltán (Bá­taszék), 2. Brandt László (Bonyhád). 71 íkg-ig: 1. Neu­bauer János (Bátaszék). 75 kg- ig: 1. Rázner Jenő (Szék­szárd). 75 kg felett:. 1. Tancz József (Szekszárd). Serdülők: 44 kg-ig: 1. Hu- danek István (Fadd). 52 kg- ig: 1. Budai Csaba (Szek­szárdi. 60 kg-ig: 1. Bába Ferenc (Bonyhád). 67,5 kg-ig: 1. Behke Zoltán (Fadd), 2. Erdőd! Gábor (Bonyhád). A cserejátékos góljával A második és a 11. helye­zett csapat mérkőzését sehol a világon nem illetik a rang­adó jelzővel. Hivatalosan, mert a szurkolók más véle­ményen vannak. Ök bár­mely találkozón képesek rangadóhangulatot teremte­ni, ha a pályán küzdő felek 90 perces játéka alapot szol­gáltat erre. Mint ezen a verőfényes februári vasárna­pon, az NB I felé kacsinga­tó Haladás VSE szekszárdi vendégszereplésén. Több mint egy órája folyt a játék, az eredmény 1-1. Még min­den lehet, még minden meg­történhet. Egy valami kivé­telével: hogy ezen a találko­zón unatkozzék a néző. Hullámzik a játék, fel­váltva kerülnek veszélybe a kapuk. Véghajrá, aki gólt lő, azé a két pont. A 74. percben csere a hazaiaknál, a fáradt Landekot a mo- kány bajszú Koroknai vált­ja fel. Szerepeltetését nem tervezték, hét közben Duna­újvárosban Kuti jóvoltából megismerkedett a pályát övező vaskorlát „szakítószi­lárdságával”. A finis utolsó negyedórájára azonban bizal­mat kap Magasházi edzőtől. Bemutatkozásként aztán egy jobb sarkos kapáslövéssel véteti magát észre a szom­bathelyi védőkkel. Tizenhá­rom perccel később pedig... Nos, miután cseppet sem ba­bonás, egy látványos góllal ekkor egyszeribe főszereplő­vé válik. Ha a vendégcsapat játékosait nem keserítené fenemód a vereség, akkor bizonyára azon nyomban megtapsolnák a cserejátékos alakítását. Sebaj, megtette ezt helyettük a lelkes és há­lás 2500 szekszárdi szurkoló. Mert ami szép ugye, az szép. Az őszi idényben is egy gólt szerzett a Haladás VSE a Dózsa elleni találkozón. Kísérteties hasonlóság? Szó se róla, csakhogy azzal a góllal akkor a szombathelyi gárda győzött. Micsoda kü­lönbség, mondták Koroknai- ék az öltözőben. — fekete — Öröm és bánat. A gólszerző Koroknait társai a földre te­pertők, a fehér mezes szombathelyiek meg...

Next

/
Thumbnails
Contents