Tolna Megyei Népújság, 1980. február (30. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-26 / 47. szám

A ^EPÜJSÄG 1980. február 26. Gyurkovics Tibor legújabb drámája nem aratott nagy közönségsikert Szekszárdon. Az előadás végén halvány taps jelezte: köszönjük a színészek erőfeszítéseit, a kellemes díszleteket, a ren­dezés néhány leleményét. A Magyar menyasszony, amely­nek anyagát a saját korából merítette a szerző, enyhe bó- biskolásra késztette, és a végletekig kiaknázott gag- ekkel is vajmi kevés mosolyt húzott az arcokra. A darab hőseit a szü­lők majomszeretete és elva- kultsága, a nagyapa nevetsé­gesen bizonygatott magyar­sága, és a „valamiben hinni kell” felkiáltásai nem készteti arra, hogy kitörje­nek e cselekvésképtelen, unalmas és céltalan életből, hogy saját maguk teremtsék meg önmaguk létalapját. Nem. Ök még inkább tesped­nek, csak gátlástalankodnak tovább. Két fiatal, aki tuda­tosan csetlik-botlik az élet­ben, sem itthon, sem Argen­tínában nem találja a helyét. (A néző nem érti őket és a szerzőtől remél valami frap­páns helyzetváltást.) Itthon még dugdosni kellett a Fa szappant, kint már mindent megszereztek, itt is az idő­sebb generáció segítségével, ott is, ám semmi sem válto­zott. (Ezt megérti a néző.) Mindenki táblából, mondja a magáét, nem marad el a demizson, a szalonna és a meggybefőtt sem, minden, ami magyaros, terítékre ke­rül. Szóval pitiáner dolgaik­kal és a nagy nemzeti öntu­datukkal gyámolítják egy­mást. A színházban pedig lassan telik az idő. Bogozni lehet a darabot, általánosítani nem. Mert nem a valóságé. Még ha a nemzeti önértékelés, hazafi- ság, szabadság, országos csa­pások, egyéni boldogulás és a „Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország” témaköreit gúnyolja és védi a szerző. (A néző nem ismer magára vagy a szomszédjára, nem érti egészen, mire megy ki ez a játék, nem bonyolódik bele az összefüggések vizs­gálatába.) Mert először is azt kellene kitalálni, mit írt Gyurkovics: melodrámát, szatírát, talán tragikomédiát, némi panelelemekkel stilizál­va? A címlapon az áll, hogy történelmi freskó, két mat­ricában, tragikomikus szí­nekkel. Nos a látottak után... Nem tudom. Másodszor: ta­lán Gyurkovics kíméletlenül éles, olykor közönséges dia­lógusainak szavai azt kíván­nák meg, hogy mindjárt át­értékeljünk magunkban fo­galmakat, felfogásokat, netán a szavak mögötti értelmet keressük? Az Illés István rendezte elő­adás főszereplői Andresz Ka­talin és Mihályi Győző is a darab engedélyezte helyeken — ahol az unalom nem teng túl bennük szerepük szerint — mutatták meg magukat, de ugyanígy a többi szerep­lő is: Kiss Jenő, Kölgyesi György, Magyar Pál, Gur- nik Ilona, Flórián Antal és Budai László. Igaz, ez a darab nem volt nagy siker. Egyet azonban ne felejtsünk: hála az or­szágos vitáknak, az utóbbi években a magyar szerzők méltányolják a színpadot, és mint ahogy most a Kecske­méti Katona József Színház ,is példa rá, igen erős, jól összefogódzó színészi gár­dáink alakultak ki, hírünk jó a világban. RUSKÓ N. JUDIT Rádió A leköszönő hét Finoman fogalmazva is csak furcsának lehetett mi­nősítem a legutóbbi he­tet „leköszöntető” jegyzetet, melyet az elmúlt szombaton hallgathatott meg az, aki­nek volt türelme hozzá. Elöljáróban szögezzük le, hogy az ilyesfajta jegyzet épp úgy a publicisztika ka­tegóriájába tartozik, mint példáut a „Szót kérek”. A rádió egyik erőssége, hogy ezekben a kis anyagokban is szinte naponta bebizonyítja, hogy „kis” témák tulajdon­képpen nem léteznek. Rosszul megírtak viszont igen, amire ez a jegyzet szolgált szinte klasszikusnak mondható bizonyságul. Még­hozzá sok részlet igazsága el­lenére. Hisz végtére is igaz, hogy ha egy rendelet kiegé­szítése megváltoztatja és: értelmesebbé teszi az alap- rendeletet. akkor ez utóbbi­ról felesleges beszélni és célszerű a kiegészítést ma­gát tekinteni a rendeletnek. Az is igaz. hogy a szekszár­di Keselyűs! úton olykor a legszükségesebb időben hiányzik a közvilágítás. De az már enyhén szólva kétsé­ges, hogy áramköltségeket a dombóvári művelődési ház netán anyagi hasznot is hozó hobbi- produktumaiból lehet­ne fedezni. Maga ez utóbbi intézmény minden kétséget kizáróan nagyon sokat ígérő és senki nem vitatja, hogy az ottaniak mindent megtesz­nek az ígéretek valóra vál­tása érdekében. De amíg ez meg nem történik, semmi ér­telme az intézményt az or­szág egyik legjobb művelődé­si háza titulussal felruházni. Ilyet ugyanis még a műve­lődésügyi kormányzat se osztogat. Ami pedig a -dom­bóvári művelődési ház jel­képéül választott tojást („Vi­lágtojás”?) illeti, csak cifra asszociációs készséggel lehet a bábolnai termelt tojá­sok százmilliói mellé állítani. Kádár elvtárs az elmúlt héten viszont tagadhatatla­nul Bábolnán járt. a jegyzet írója pedig nem tudott más utat-módot választani arra, hogy ezt is emlékezetünkbe idézze. Felesleges volt, se az újságolvasók, rádióhallgatóik, se a bábolnaiak nem felej­tették el. összbenyomás: — sok apró publicisztikai szilánkot ka­lapba téve, összerázva, majd asztalra borítva, nem lehet publicisztikát létrehozni. Most se sikerült. (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Március 6-án vendégszere­pei Pakson Magyarország egyik legrégibb, hivatásos zenekara, a Postás Szimfo­nikus Zenekar. Az 1907-ben alakult együttes több mint hat évtizede szolgálja az egyetemes zenekultúra ügyét. 1940-ben elnyerték a rádió nagydíját. 1958-ban az át­szervezés alkalmával dr. Va­sady Balogh Lajos vette át a zenekar művészeti irányítá­sát. Az utóbbi évek szép eredménye a külföldi ven­dégszereplések számának emelkedése. A csehszlovákiai, 3 nyugat­európai turné a Bécsi ünne­pi heteken való fellépés a zenekar magas művészi szín­vonaláról tanúskodik. A Pos­tás Szimfonikus Zenekar bemutat új magyar műve­ket és repertoárjukban nagy számban szerepelnek a XX. századi szerzők kimagasló alkotásai. A márciusi hangversenyen a XX. századi amerikai zene egyik legnagyobb alakjának, Gershwinnek a műveit mu­tatják be. Szakácsnő Baller Veronika Gyönki ünnepek Tolnai Lajos író, egykori gyönki tanít­vány születésnapján újabban ünnepet tartanak a gyönki gimnáziumban. A mostani, immár negyedik ünnepségen részt vehettem magam is, meghívott az igazgató előadónak. Nem akarok beszél­ni róla, milyen érzés, milyen feladat volt szerepelni 25 év után ott, ahol tanultam, de annyit elmondhatok, minden elfogult­ság nélkül, hogy a gyönki diákok ápolják most is a hagyományokat, őrzik és to­vább viszik asz iskola szeretetét. Talán azért alakult ki ez az érzés ilyen általá­nosan, mert mindig nagyon kicsi volt a gimnázium, 1806 óta. Mielőtt lerónám tulajdonképpeni köte­lességemet. számot adnék az ünnepség­ről és egyéb eseményekről, hadd említ­sem meg, hogy akik tavaly, illetve akik tavalyelőtt tartották a 25 éves találko­zójukat, mind egy szálig eljöttek Tolna megyének ebbe a nem nagyon fényes te­lepülésébe, még a Kanadába szakadt öregdiák is hazalátogatott. Petz Péter igazgató úgy beszél erről a nagy isko- laszeretetről, hogy számára örömteli fel­fedezés volt, mert például ott sem ta­pasztalni ilyent ahol ő tanult. 1977 óta igazgató, negyedik alkalommal rendezték meg az iskolanapot, a már említett ünne­pet. Két nap ez tulajdonképpen, és a diá­kok veszik át az összes fontos szerepet erre az időre. Az első eseménynek a ne­ve is ez: cseréljünk helyet! A nyolc osz­tály közül ötben egy-egy diák tartotta meg az órát, ö is feleltetett, a tanár he­lyett. Tuba Gyula igazgatóhelyettes (volt tanítványa az iskolának) azt mondja, nagyszerűen megállták a helyüket a diá­kok. Délután tornaverseny volt 60 részt­vevővel. Másnap reggel megkoszorúzzák Tolnai Lajos emléktábláját, aztán a tornaterem átalakul nézőtérré. Ünnepélyes zászló­behozás, Himnusz, megemlékezés Tolnai Lajosról, az író egy novellájának szép előadása — mindezt diákok produkálták most is. A meghívott öregdiák előadása (Paks és az atomerőmű-építkezés) után Nagy Andrea kölesdi lány mint az isko­la legjobb tanulója kitüntetést kapott az igazgatótól és értékes könyveket. Eljött erre az alkalomra Pécsről Szabó Ágota, aki tavaly volt az iskola kiváló tanulója (pálfai lány) eljött a főiskoláról, hogy kö­szöntse Nagy Andreát. Hagyomány lesz ebből is. Régi magyar nyelvemlékekből adott kiváló műsort a gimnázium irodalmi színpada, verselve és énekelve, csöppet sem iskolás módon. Eszembe jutott, hogy hajdanában mi színdarabokat játszottunk és valószínűleg nem ilyen hibátlanul, mint a mostani szereplők. Őrzik a ha­gyományainkat, az iskola jó hírét gyara­pítják, bizonyára ők is szívesen jönnek majd Gyönkre mindig. Mert többnyire szívesen tanultak és otthon voltak Gyönkön egész diákéletük­ben. G. J. Tv-jegyzet A szókimondó esztergályos Markáns portré bontakozott ki a HÉT-ben abból a beszélgetésből, amelyet az idős esztergályossal folyta­tott a műsorvezető riporternő. A kíméletlen őszinte­ség, a munkaszeretet és a közösségért való tenniakarás együtt van ebben az emberben, mégpedig úgy, hogy pontosan ki tudja fejezni a véleményét ország-világ előtt, sőt az indulatait is, tehát intelligens ember min­den tekintetben. Tisztában van vele, hogy a kemény szavakat is jogosan mondja. A filmszerűen pörgetett felvételből teljes képet kap­tunk róla, így bizonyosra veszem, hogy amikor még nem volt megyei pártbizottsági vb-tag (abban a me­gyében, ahol él), akkor sem húzta be a nyakát. Nem az volt a jelszava, ne szólj szám, nem fáj fejem. És amióta „magas beosztást” kapott — persze továbbra is esztergályos —, azóta sem így beszél tanácskozáson: nálunk is van még hiányosság, akad még rejtett tar­talék stb„ hanem megmondja, amit kell. Bírál, illetve javaslatot tesz a változtatásra. Mert változtatni akar bizonyos dolgokon. Nem haj­landó eltűrni a trehányságot, a hanyag munkaszerve­zést, az éjjeli műszakban való alvásokat. Morognak rá esetenként, mert követelőzik ez ügyben, becsületesen dolgozik, csöppet sem örül a gépállásnak. Azt akarja a szókimondó esztergályos, hogy mindenki tisztességesen dolgozzék, az üzemvezetőtől a segédmunkásig. Azt akarja, ami az egész ország érdeke. Jó tudni, hogy ilyen emberek egyre többen szót kérnek és szóhoz jutnak. A múltkor — ugyancsak a tv-ből — megismer­hettünk egy jóval fiatalabb, székesfehérvári építő­munkást, aki hasonló karakterű és aki ugyancsak ott lesz a pártkongresszuson. GEMENCI J. Zenei krónika Az Állami Hangversenyzenekar Csajkovszkij-estjét Ko- bajashy Ken-Ichiro vezényelte a legutóbbi bérleti koncerten. Kobajashy méltán rászolgál nem mindennapi népszerűségére. Sajátos szuggesztív egyéniség és mindent tud a vezénylés technikájáról. Partitúra nélkül dirigál, de nem mond le sok­szor a látványos megoldásokról sem. Túl azonban az impo­náló mesterségbeli felkészültségen, rendelkezik azzal a több­lettel, ami megkülönbözteti a művészt a jó muzsikustól. A partitúrán kívül van egy pszichológiai forgatókönyve, amely­ből a művek érzelmi síkjának játékai, dinamikája, csúcs­pontjai és ellentéteinek logikája olvasható ki. Érdekes és új­szerű volt mindjárt a műsort nyitó Vonósszerenád első két tételének hangsúlyozott kontrasztja. A hagyományos előadás­ban az első tétel széles ívelésű főtémáját rendszerint egy játékosan, hajlékonyán megfogalmazott mozgékony mellék­téma követi. Kobajashy izzó, magas feszültségű, drámai han­gú főtémával indít, a melléktéma kemény, merev, szinte riasztó. Az ezt követő keringőtétel ezután oly könnyed, lé­giesen elegáns, amilyennek még sohasem hallottuk. Itt vált világossá: a nyitótétel nagy feszültségének funkciója az is, hogy kiemelje a második tétel kecses báját. A karmester dra­maturgiája a dialektikus ellentétekre épült és ezzel az egész mű élőbb, organikusabb lett. A szünet után a IV. szimfóniá­ban is megcsodálhattuk a Csajkovszkij-mű romantikus ára­dásának Byron-i erejét, optimista kicsengését és a pazar zenekari színek orgiáját. Az est nagy sikerének nem kis mértékben részese a kitűnő Állami Hangversenyzenekar. A vonóskarnak szép, homogén a hangzása, a fafúvósok bárso­nyosan meleg színei és a rezesek tiszta, fényes intonációja egyformán erőssége a nagymúltú együttesnek. Húr Moziban Paródia a javából Hogy milyen jó pass zb an van a csehszlovák filnwíg. játék, arról ma vagy holnap meggyőződhetünk: a Pano­ráma filmszínházban cikkor vetítik a Nick Carter, a szu- perdetektív című filmet. A nézőknek még emléke­zetében él a siker, amelyet a rendező — Ordridh Liipsky — a Limonádé Joe című paró­diájával aratott. Akkor is Jiri Brdecka forgatókönyve alakján készítette el a film­jét, s most újabb paródia készítésében működték együtt. A szatirikus vígjáték a hajdani Nick Ca:rter-regé_ nyék túlzásait teszi nevetsé­gessé, s mint egykor a Li­monádé Joe-iban, legújabb víg játékában is visszatér a paródia formájához. A film kedélyes csipkelődés, a Co­nan Doyle stílusában készült bűnügyi történetek hagyo­mányos fogásairól, amelyek, ben a cselekmény főleg a következtetés logikájára épül. A néző a jó és rossz erők ismert sémáját látja kibon­takozni a szatírában. A ké­sőbbi szuparmanok rettent­hetetlen előképe, Nick Car­ter rendkívüli képességekkel rendelkezik. Azért érkezik szülővárosából, New York­ból Prágába, hogy egy titok­zatos eltűnés ügyére derít­sen világosságot. Egy ku- tyuska tűnik el. Detektívünk ellenfele nemzetközi méretű gonosztevő, segítőtársa pedig a kedélyes, sörivó prágai de­tektív. iLipsky filmje, noha hagyo­mányos sémákra épül, vaíló- ságos ötletparádé, amelyben a gúny egymás mellett sze­repel az iróniával, az után­zat a groteszkkel. A szipor­kázó megoldások és a kitűnő színészi játék emeli a film értékét. Még érdekesebbé teszi az ügyes fényképezés, s ugyancsak ötletesek a film technikai fogásai is. A ren­dező gazdag életművének ez az együk legötletesebb filmje. O. I. Gershwin-est a munkásművelődési központba] A Postás Szimfonikus Zenekar

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents