Tolna Megyei Népújság, 1980. február (30. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-22 / 44. szám

FEBRUÁR 22 PÉNTEK Névnap: Gerzson A Nap |tél 6.39 — nyugszik 17.17 órakor A Hold kél 10.13 — nyugszik — órakor Száznegyven évvel ezelőtt, 1840. február 22-én született és 73 éves korában, 1913-ban halt meg August Ferdinand Bebel, a német szociáldemokrácia és a II. Internacionálé egyik legkiválóbb vezetője, is­mert politikus és publicista. + VSZT-BIZALMI érte- kezílet a Népboltnál. A hé­ten tartották Szekszárdim a Népbolt Vállalat szakszerve­zeti tanácsának és a bizal­miak együttes ülését. Töb­bek között megvitatták és elfogadták a bér- és. jöve­delemterveket, az 1979-es év értékelését, meghatározták az 1980-as üzletpolitikát, va­lamint az új jutalékrendszer felosztásának módját. A BEMUTATKOZIK a sárközi népművészet. Már­cius 3. és 13. között Buda­pesten az Ez a divat közön­ségszolgálat szervezésében a decsi Sárközi Népi Ipari Szö­vetkezet kiállításon mutatja be termékeit. A 10 napos programban szerepelnek . szakmai napok is, melyen részt vesznek a szövetkézét bel- és külföldi partnerei. O TOLNA megye szerve, zett egészségügyének fejlő­dése a XVIII—XIX. század, ban címmel előadást tartott Kölesden dr. Gutái Miklós szekszárdi gyermekgyógyász. 'V/ PAKSI Atomerőmű Sportklub néven új sport- egyesület alakult Pakson, a PAV és az erőműépítő fia­talok tömeges részvételével. * BIZTONSÁGTECHNI­KÁI okokból megszüntették a harminchárom kilogram­mos gázpalackok töltését a pincehelyi gáztöltőtelepen, viszont a háztartási palac­kokból. sokkal többet tölte­nek az idén, mint tavaly. Az üzem 93 ezres palackkészle­téhez újabb 28 ezer palac­kot kapott, így biztosított­nak látszik, hogy a körze­tűikben lévő 543 gázcsere­telep mindegyikét el tudják látni. + MŰSZAKI konferencia. Szekszárdon, az AGROBER kultúrtermében tartotta mű. szaki konferenciáját a Szek­szárdi Állami Gazdaság. Az 1979-es év ágazatonkénti és termelési egységenkénti eredményeinek ismertetése után az elmúlt esztendő gaz­dálkodási eredményeit érté­kelték. Szó voilt az 1980-as év feladatairól, hangsúlyoz­va a takarékos gazdálkodást és ■ az eredménycentrikus in­tézkedéseket. A A SZEKSZÁRDI Liszt Ferenc Zeneiskola legköze­lebbi Auigusz-lházi hangver­senyére február 24-én, va. sámap délután 5 órától ke­rül sor. A zeneiskola ta­nárai ezúttal Bach-, Vivaldi-, Chopin-, Beethoven-, Liszt- és Lutoslawsiki-műveket ad. naik elő. A Kossuth Rádióban 19 óra 15 perckor az Iskolarádió sugároz műsort a szülőknek: „Uj mate­kot” tanul a gyerek címmel. A Petőfi hullámhosszán 20.33-kor hallgathatjuk meg Karinthy Fe­renc Bösendorfer című színmü­vének rádió változatát. 17.40-kor kezdődik a televízió­ban a Pannon krónika, mely egyebek között a Tolna megyei Vöröskereszt felhívásáról is hirt ad a nézőknek. 20.20-kor kezdődik a tévé­ben a Fejenincs írástudó tör­ténete a Televíziós mesék felnőtteknek sorozatban. # AUTÓBUSSZAL a klulbtalálkozóra, Vasárnap rendezik meg Dombóváron, a Tolna megyei ifjúsági klu­bok találkozóját. Az ese­ményre négy útvonalon Bonyhádiról, Tamásiból, Du. naföldvárróil és Szekszárdról indítanak autóbusz-különjá­ratot, amelyek elviszik az útvonaluk érintette községek fiataljait a találkozóra. O A JOGSEGÉLYSZOL­GÁLAT színvonalasabb él- látása érdekében tanfolya­mot tartott Szleikszárdon az ELTE Jogi Továbbképző In­tézete. A most befejeződött tanfolyamon mintegy 30 me- gyémkfoeli ügyvéd szerzett újabb ismereteket. ~ TANÁCSKOZOTT a MEDOSZ ifjúsági bizottsága. Tegnap a Mezőgazdasági Dolgozók Szakszervezetének megyebizot.tsága mellett mű­ködő ifjúsági bizottság a 'gyermekévvel kapcsolatos rendezvények eredményei­ről és az idei munkeakciók. ról tárgyalt, összeállították az 1980-as munkiatervet, amely meghatározza az ifjú. sági bizottság tennivalóit. Derült idő Várható időjárás péntek estig: ál­talában derült, reggel többfelé, nap­közben elszórtan ködös idő, csapadék nélkül. Mérsékelt légmozgás. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken általában. 4—8 fők között, a ködös helyeken 0 fok körül. A Duna vízállása Budapestnél 330 cm, vízhőfok 4,0 fok. Távolabbi kilátások szombattól keddiig: az elkövet­kező napokban lényeges változás nem várható időjá­rásunk alakulásában. Általában kevés lesz a felhő, de a reggeli órákban sokfelé várható köd. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet: mínusz .3 és mínusz 8 főik között, legmagasabb nappali hőmérsék­let általában plusz 3, plusz 8 fok között. A tartósan ködös helyeken, azonban csak 0 fok körül alakul. Megújul az Őrffy-ház Az épület külleme, tehát „műemlék jellege” változatlan marad. Fotó: KA. Megyénk székhelye se mű­emlékekben, se az úgyneve­zett „műemlék jellegű épü­letekben” nem bővelkedik. Sajnos. Utóbbiak közül a ke­vesek egyike a Dózsa György utcai volt Örffy-ház. A ré­gi megyei lapok olvasói bizo­nyára emlékeznek néhai Örffy főúrra, egykori gazdá­jára. Maga a ház gyér számú műemlék jellegű épüle­teink sorában se a legutolsó. A Városgazdálkodási Válla­lat Mester brigádjának nyolc tagja szorgoskodik ahnak ér­dekében, hogy ebben az év­ben három kétszobás, egy két és félszobás lakást lehessen itt átadni. Egy további gar­zont pedig az udvari épület­ben, ami valamikor bizonyára cselédház-célokat szolgált. OI. Filmnapok falun ünnepélyes megnyitó Ozorán Az 1977-ben először meg­rendezett Filmnapok falun rendezvénysorozat jelentős esemény azoknak a falvak­nak az életében, ahol sor kerül az akció vetítéseire, ankétjaira. Mivel tavaly megyénkben nem rendeztek falusi filmnapokat, az idén az érintett községekben — Ozorán, Madocsán, Bátaszé- ken, Dalmandon és Apar- haton — még nagyobb vára­kozással tekintenek a ren­dezvény elé. Tegnap este a felújított ozorai művelődési házban tartották a Filmnapok falun rendezvénysorozat idei, Tol­na megyei programjának ün­nepélyes megnyitóját. A Tol­na megyei helyszíneken és Tolna megyei szereplők köz­reműködésével készített Harcmodor című filmet vetí­tették ez alkalomból. Ünnepi köszöntőt Barsi Mihály, a megyei tanács osztályvezető­je mondott. Angol elismerés A The Times terjedelmes, fényképpel illusztrált, igen elismerő beszámolót közölt a pécsi filmszemléről. David Robinson, a magyar film­szemlék régi látogatója, em­lékezteti olvasóit, hogy jó­formán nincs egyetlen na­gyobb filmgyártás a nyugati világban, amely ne köszön­hetne sokat a magyar film­művészeknek. Ami pedig az éves filmszemléket illeti, „évről évre nem kevesebb, mint a teljes filmtermés egy- harmada valamilyen okból kiemelkedő, ami mindenféle mércével igen magas arány”. Megemlíti a magyar mű­vészfilmek állandó küzdelmét fő belső ellentmondásukkal, hogy nagyobb táboruk van a nemzetközi fesztiválokon, mint a hazai közönségnél. OL VAST AM Nyelvtanfolyam az üzemben Néhány évvel ezelőtt még csak a művelődési házak­ban rendeztek nyelvtanfolyamokat. Ma azonban már egyre több üzemben van igény a nyelvtanulásra. Ért­hető, hiszen szélesednek a külföldi kapcsolatok, kül­földre utaznak tanulmányútra, szerelőmunkára szak­emberek, külföldiek látogatnak az üzemekbe. És ha magyar turista jár külországban, nyelvismeret birto­kában könnyebben boldogul. A legfrissebb ilyen hírt a csütörtöki Népújságban ol­vastam: alapfokú nyelvtanfolyam indult a Bonyhádi Vasipari Szövetkezetben. A hír arról tudósít, hogy azok a szövetkezeti dolgozók — vasipariak, ruházatiak, cipő­ipariak — veszek részt rajta, akik munkájuk során gyakran használják a német nyelvet. Gondolom, a meg­határozás nem teljes. A résztvevők ugyanis nemcsak munkájuk során veszik majd hasznát annak, amit ta­nulnak. ' (J) Új üzem Csibrákon Jó ütemben folyik a Gyulaji Állami Erdő- és Vadgazda­ság csibráki fafeldolgozó üzemének bővítése. A TOTÉV dolgozói a kazán beszerelését és a kémény alapozását végzik. Tartalmas program (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Gazdag élményben volt ré­szük a szekszárdi 505-ös szá­mú Ipari Szakmunkásképző Intézet kollégiuma diákjai­nak. Szerdán este a Liszt Ferenc Zeneiskola hangver­senysorozatának előadását hallgatták, amelyen a zeneis­kola növendékei adtak elő nép- és műdalokat. Ezt kö­vette a kollégium irodalmi színpadának előadása, ame­lyet az ugyancsak a kollégi­umban alakult, s nemrég si­keresen vizsgázott Abonész együttes kísért. A tcbb mint egy órás előadásban Moldova György munkásságával is­merkedhettek meg a tanulók, amelyet ötletesen, a kollégi­um életéből vett keret játék­kal hozott közelebb az iro­dalmi színpad vezetője az if­júsághoz. V. Z. Az MHSZ életéből Vetélkedő a lövészklubban Harmincöt év szabad hazá­ban címmel vetélkedőt indí­tott a Magyar Honvédelmi Szövetség, felszabadulásunk, valamiint a győzelem napja 35., a Varsói Szerződés meg- alakulásániak 25. évfordulója tiszteletére. A vetélkedőre a klubok tagjai a kibocsátott rejtwén.yífüzet rejtvényeinek megfejtésével nevezhettek. A szekszárdi B. lövészklub szerdán rendezte meg a házi döntőt, ötvenhárom résztve­vővel. Délután a lisztesvölgyi lőtéren lövészetben mérték össze tudásúkat. Az itt szer­zett pontokat magukkal vit­ték az esti versenyre, ame­lyet a Népbolt pinceklubjá­ban rendeztek. Meghívták Harmat Józsefet, a megyei pártbizottság közigazgatási és adminisztratív osztályának vezetőjét is, aki a vetélkedő megnyitójában méltatta a közelgő évfordulók jelentősé­gét. Az ötletesen összeállított, versekkel élénkített vetélke­dőt a klub titkára, Spanicsek Tünde vezette le. A döntőbe jutott tíz versenyző külön versenyben döntötte el az el­ső helyek sorsát. A döntőt végül is nagy pontfölénnyél Jung András nyerte Klemenc István, Balogh Károly és Gresa Ildikó előtt. A győztes egyébként katonai pályára ■készül. MHSZ-kupa Évekkel ezelőtt az -MHSZ OK lövész- és tömesport- osztálya versenysorozatot in­dított a minőségi sporttal foglalkozó lövészklubok rész­vételével. A versenysorozat kettős célt szolgál: a klubok legjobb és legtehetségesebb sportolói számára rendszeres versenyeztetés biztosítása, valamint a jelentős teljesít­ményt elért sportolók felké­szítését nemzetközi találko­zókra. A versenysorozatot nyolc fordulóban bonyolítják le. Minden fordulót más-más helyen rendeznek. A verseny­feladatokat puskás, és pisz­tolyt«-számok képezik. Me­gyénkben jelenleg két, minő­ségi lövészsporttal foglalkozó klub működik, a szekszárdi MHSZ Volán lövészklub és a tamási MHSZ Erdész futó­vadlövő. Mindkét klubunk aktív tevékenységet folytat, így részt vesznek az MHSZ- kupa fordulóin, továbbá a különböző felkészítő, emlék- és meghívásos lóversenye­ken. Az MHSZ-kupa fordulói évenként megismétlődnek, az eredmények összesítése Étlap­ján az I. helyezett klub 20 ezer, a II. helyezett 15 ezer, míg a III. helyezett 10 ezer forintos, szabadon felhasz­nálható díjazásban részesül. Jelenleg, a negyedik forduló után az MHSZ Volán lövész­klub öszesítésben a nyolca­dik helyen áll a III. csoport­ban. Az ötödik fordulót áp­rilis 20-án Dunaújvárosban rendezik. Január végén Szol­nokon rendezték az országos fedettpályás légfegyveres bajnokságot, melyen az MHSZ Volán-klub 'verseny­zője, Iszkádi István az ifjúsá­giak II. korcsoportjában, a légpdsztoly 40 lövéses. szám­ban 365 köregységgel az ötö­dik helyen végzett. Ezzel az eredményével az ezüstjelvény megszerzéséhez szükséges háromszori szint teljesítésé­ből egyet már a magáénak mondhat. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÄN, főszerkesztő-helyettes: SZÁL AI JÄNOS — Szerkesztoscg: Szekszard Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vallalat Szekszard Bela ter 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszard Széchényi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. — Felelős vezető: SZELL ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlap- kezbesito postahivataloknal és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: egy hónapra 30,— Ft, negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551.

Next

/
Thumbnails
Contents