Tolna Megyei Népújság, 1980. február (30. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-17 / 40. szám
IO NÉPÚJSÁG f 1980. február 17. Lakatos Menyhért : Szegény Péter Szép magyar nyelv A szórend A rendetlen szórend homályossá, félreérthetővé teheti beszédünket. Egy újságbeli kép alatt ezt olvashattuk: „J. K. beszélget az újságírókkal.” — Ebben a rövid és válóban egyszerű mondatban erősen vitatható a beszélget szórendi helye. Itt, a „fősztreplő” neve után csak akkor állhatna, ha az író ki Akarja emelni, nyomatékosítani kívánja. A kiemelés viszont csak akkor indokolt, ha a közlésben ez a leglényegesebb, vagyis ha minden egyebet kirekesztünk vele, vagyis hogy J. K. nem vitatkozik, eszik, iszik, mulat, táncol, veszekszik stb., hanem arról, hogy a képen nem: munkásokkal, földművesekkel. katonákkal, asszonyokkal, diákokkal, öregek- gel sitb., hanem újságírókkal, ezért így helyesebb: J. K. újságírókkal beszélget. Szórendi szempontból a következő időjárási prognózis szintén tanulságos: „Eső és lehűlés augusztus 10. és 18. körül várható”. — Mivel az újságolvasók nagy része nem arra kíváncsi. mikor lesz eső és lehűlés, hanem hogy a közeljövőben, amelyre az előrejelzés vonatkozik, milyen időjárásra számíthatnak, a mondat szórendjét így kell átalakítani: Augusztus 10-e és 18-a között eső és lehűlés várható. — Az eredeti szórendet csak akkor fogadhatnánk el. és tarthatnánk helyesnek, ha a meteorológusok a szárazságtól és a hőségtől szenvedő olvasókat meg akarnák vigasztalni. kilátásba helyezve az esőt és a lehűlést. „De ezek a tulajdonosok nem éltek ezen a vidéken” — írta valaki a tönkrement, pusztuló lenvahegyii szőlők egykori birtokosairól. A tagadószó, a nem mindig a mondat tagadott része előtt áll. Ha az éltek szót tagadjuk, akkor a jelentése ez lesz: haltak. A kifejezni — közölni kívánt gondolatnak a következő szórendi megoldás felelne meg: De ezek a tulajdonosok nem ezen a vidéken éltek, (hanem másutt). Az utolsó példa: „... indokoltan fejezték ki felháborodásukat annak idején, amikor a vasúti síneket kezdték felszedni a vasútvállalat munkásai” — Kétségtelen, hogy a vasútvonal megszüntetésének: legszembetűnőbb jele a sínek felszedése, mégsem helyes a vasúti síneket szavak ilyen kiemelése a szórenddel. Talán akkor nem háborodtak volna fel. ha mást kezdenek felszedni, például a talpfákat vagy a pálya kavicsrétegeit? Helyesebb szórenddel: jogosan háborodtak fel. amikor a vasútvállalat munkásai elkezdték a sínek felszedését. RÓNAI BÉLA Hallgatott mindenki, csak a szól d'udorászta őszi, elmúlást hirdető daliét. A cigányok hosszú sora dermedt félkörben remegett a telep közepén, rongyokba csavart porontyaikat ölelve magukhoz, mintha azoktól várnák a védelmét, mert ők nem voltak képesek megvédeni önmagukat. De vajon ki is védhette volna meg őket? Talán a törvény? Hisz ott álltak előtte. Fényes szuronyain félelmetesen csillogott a fény, és a törvény komor, vészjósló .tekintettel mere, gette áldozatait. Mik voltak ők a törvény szemében? Egy nagy nullá. — Úristen! — érződött sóhajtásaikból a fohász. — Mi lesz most? A szél csíp te szemekből itt- otlt kicsordult a kétségbeesés. A csendőr úr megállt egy keshedt, nagyfoajusfcos cigány előtt. összeszűkítve szemét élőbb végigmérte, aztán irámordult. — Te vagy az a Péter? A keshedt cigány megpróbálta katonásan kihúzni magát, de az évtizedek nedves putriköszvénye nem oldotta meg görcseit. — Igenis, törzsőrmester úr! — nyögte a keshedt cigány félelemtől és fájdalomtól eltorzult arccal. — Hány éves vagy? (Péter hallgatott egy ideig, mint aki számol, hosszú ősz bajuszán megbillentek az évtizedék, de nem álltak sorba. — Hatva.nat betöltöttem — mondta elcsukló bamgon. — Miikor? — Azt nem tudom, kérem tisztelettel. — Hatvanhét, /te pusztu- latos! — válaszolt helyette a felesége. A csendőr rosszalló tekintettel végignézett az asz- szonyon, majd ismét a keshedt cigányhoz fordult. — Hány rajkód van? — Nyolc, kérem — vágta rá. — Lám-lám — húzta el a száját gúnyosan —, kölykö- ket tudsz csinálni, de azt nem tudod, hány éves vagy. iA nagybaljuszos Péter behúzta nyakát, tekintetét a földire szegezve nem mondott sem igent, sem nemet. Lóke, akit gyávasága miatt' ciigánybírói tisztességgel tüntetett ki a törvény, egy piszkos zsákdarabba csavart csomaggal a kezében, távolabb a ciigányfélkörtől, hallgatagon állt., mint aki parancsra vár. A csendőr intésére előlépett, és a csomagot ledobta a földre. — Lépj ki! — parancsolta Péternek a csendőr. — Mindjárt meglátjuk, milyen gaiesar legény vagy. A keshedt cigány sápadtan, mint akin eret vágtak, kilépett a sorból. — Abaj Devla, elpusztulok — suttogta reszkető bajusza alatt, szeme sarkából koldus pillantásokat vetve a többi felé. A csendőr hatalmas rúgás- sál Péter elé rúgta a piszkos zsákdarabba göngyölt csomagot, amiből egy tollától meg. Óbudán a Ziehy-ikastély- bam január 27-én megalakult a Cserhát József Batsányi- díjias költőről elnevezett művészeti kör. Húga és volt jegyese, Ihász—(Kovács Éva költő kezdeményezése alapján: halála tízéves évfordulója alkalmából. A „Nyugat” késői nemzedéke tagjaként tűnik fel, s szinte a cselédsorból Nyírség fiaként küzdte fel magát rangos szerzők soraiba. Hat kötete közül a „.Bialsai föld” címűt a József Attila pályadíj első fokozatával! jutalmazták. A sokat szenvedett paradox-sorsú, s végül Veszprémben kikötött, s ott „kiváló” újságíróvá érett' költő méltán megérdemli, hogy a fosztott, döglött tyúk gurult ki. — Ismered ezt a dögöt? — dörrent rá. Péter csodálkozó szemmel meredt rá a földön heverő állati tetemre, de hang csak nagysokára jött ki a torkán. — Igenis, ismerem, főtörzsőrmester úr. — Hol fogtad? — Nem fogtam, kérem. A feleségem kapta a faluiban,. — A faluban? — kérdezte ■tettetett .csodálkozással, majd egy lépéssel közelebb lepett a keshedt cigányhoz. — Hát nem megtiltottam, hogy a faluba ibetegyétek a lábatokat? Nem parancsoltam meg, hogy a telepet senki nem hagyhatja el? — Kérdő tekintetével végigpásztázta a sort., aztán ismét Pétertiez fordult. — Igenis, meg tetszett parancsaim — sírta el magát a n'agybajuszos cigány —, de ha nem mehetünk be a faluba, uraim, éherapusztulnak a gyermekeink, velünk együtt. — Igen?! No, akkor mindjárt jóltartalak — felelte gúnyosan és leemelte válláról a szuronyos pusikát. — Vedd fel azt a tyúkot! Péter korát meghazudtoló sietséggel kapta fel a dögöt, és mint aki semmi jóra nem számíthat, gyanakodna nézett a csendőrre. — Na, edd me«! — .szólt Péterre visszafogott indulattal. A keshedt, nagybajuszos cigány tágrameresztett szemmel bámult, látszott az arcán, hogy a parancs nem jutott el a tudatáig. — Nem érted?! — sziszegte a törzsőrmester. — Megeszed nyersein vasv leverem róttad a húst! — És ízelítőül a pusikatussa! mellbevágta a horpadtmélílű, nagybajuszos cigányt. Péter hátratántorodott, de hogy el ne essen, a másik csendőr hátba támasztotta a puskát uss-al. A nagybaj u-szos, keshedt cigány kissé még imbolygóit az ütések súlyától, de mór nem támogatták. Fátyolossá vált szeme végigpásztázta a riadt tekintetű cigányokat, majd rácsodálkozott a kezében lévő jószágra. Szeméből kövér könnycseppek futottak végig barna arcán, megöntözve ősz borostáit, ízesítőként rápergett a tolttatlan tyúkra. Nézte egy ideig, aztán szertartásosan, mint az áldozati serleget, szájához emelte. A sorban állók lélegzete elakadt. Péter erős fehér fogai kivillantok ősz bajusza alól, és recsegve bélésű pp ed- tek a döglött tyúk húsába. A sor hirtelen felbomlott. A cigányok jajgatva, öklen. dezve borultak egymásra, sí. ratva gyalázatukat, embertelenségüket, melyeiket azok az idők oly bőkezűen mértek. — Ne edd meg!!! — kiáltotta valaki kétségbeesésében. És abban a pillanatban magasba lendültek a puska- tusok, nyögött, jajgatott a veszprémi, róla elnevezett Cserhát-klub után, most Óbudán is helyet kapjon: beszéljenek helyette versei, mély ihletésű lírája. A Cserhát .művészeti körbe, melynek titkára Virág Gellént, Móra Ferenc tanítványa, a költő jegyese, Ihász-Kovács Éva, a költő húga, Cserhát Mária, valamint fogadott fia, s Pest kör. nyékig alföldi alkotók, képzőművészek, fafaragók, neves művésztanárok tömörültek. Reméljük, hogy egyre mozgalmasabbá, színesebbé tágul a Cserhát József művészeti kör, mely a ma élő alkotókat várja. J. A. tömeg, mint a vihar, és csak akikor halkult el a puskatusok dübörgése, amikor (hang néllkül újra visszaállt a sor. — Oda nézzetek! — ordította a törzsőrmester. — Aki elfordul, szétlloccsantom a fejét! Nézték, de sűrűn ömlő könnyeik eltakarták előlük szegény Pétert. — így fogjátok egymást is megenni, piszíkosz, szemét népség! Ezt én megmutatom nékiték! iÉs egy pillanatig sem gondolta senki, hogy a csendőr urakn'aik éppen tréfálni való kedvük támadt. Amit mondtak, azt hinni kellett, mert azt a törvény mondta. ^ Végleg élhalkultak a zoko, gások, csak a könnyek peregtek gátjukat vesztve, mintha soha nem akarnának elapadni. Péter a feleségére nézett. Apró unokái úgy tapadtak a sovány oigányasszonyhoz, ■minit a levéltetvék a ragadó falevélhez. — Miért sírsz? — kérdezte az asszonyt. — Pétert ne féldtsid! Megeszi ezt Péter! — emelte fel a hangját, és fogai dühösen belemartak a véres húsba. Tépte, szaggatta, meg sem rágta, csak lenyelte. — Péternek ezt meg kell ennie, különben Péterről verik le a húst... — Az utolsó szavaiknál elcsuklott a hangja, arcát a cafatokká tépett húsba temetve zokogta — ..jmert Péter cigány. Aztán hintelen elhallgatott, borzalmassá maszatolt tekintetét a csendőrökre emelte, és ösiszeszorított, recsegő fogai közül a csendőrök felé sziszegte: — Igen., Péter cigány. Vald, szinte állatias mozdulattal tépett ki fogaival egy darabot a sárga húsból, kétoldalit lecsüngő ősz bajuszán alvadt vér és húscafatok táncoltak, ahogy kemény állcsontjai között őrlődött a nyiers hús. ■Ezt a látványt már Péter felesiége nem tudta elviselni. Lerázta magáról acsarkodó purdéit, a keshedt, nagy- bajuszos oiigárnyhoz ugrott, kitépte kezéből a véres húscafatot. feje felett megló- bálta és nagy ívben elhajította. — Engem öljetek meg! — kiáltotta a csendőrök felé és felsőtestéről letépte a réklit. Nem kellett kétszer mondani. Leomlott szénfekete haja szárnyalni kezdett a napfényben, ahogy mezítelen testére zúduló ütések nyomán szétfröccsent, mint az izzó vas szikrái, amikor ráver a pöröűy. Szegény Péter csak állt magába hullva, a lábaihoz tapadó porontyokat nézte, akik félelmükben hozzá (menekülték és talán a tyúkra gondolt, ami nemrég még mennyi reményt, mennyi örömet csillogtatott meg a szemükben. BOTÁR ATTILA: Jégtörő hívein Az irgalmas szabadító jeget zúz, hozzám Iából, ropogtat dermedt folyókat új hebegésre nógat: ne fagyjak ki a világból. Ablakomból a kórogást, a sötét szárnyakat elfújja, feszeget szerencse-holdnak lovakról jégpatkókat s fakaszt körmöket újra. Friss szeretőket toboroz időt-torlasztó lázra, feledtet halál-cidrit gyönyörűbb Földhöz békít: így ítél folytatásra. Cserhát József művészeti kör alakult Klastromkert Berkics Miklós grafikája HORVÁTH VERA: Ne szűntesd meg... Ne szűntesd meg magányomat rejtőző tengerszem tükre, de nézd esendő pusztulásomat, s eltűnök mindörökre! Cserép-szívemből vér csorog, hallottad, mint az árnyék egy pillanatra rádtapad haragvó, büszke szándék. .. Átsuhan kerub-arcodon a holdravágyó álma, s tétova ujja megpihen, lakatot tesz a szádra. Fényajtóm halkan megnyitod és felszökik a lázad: életem lábadhoz zuhan, mint egy szívenlőtt állat. Faszobor a XVII. századból A közelmúltban Evangélikus Országos Múzeum nyílt a fővárosban, a Deák téren, melynek egyik ritkasága egy eredeti Luther-kézirat. Számos műalkotás is látható itt, egyebek között a XVII. századból való Krisztus-szobor is, ami a vadasfai egyházközségből került az új múzeumba.
