Tolna Megyei Népújság, 1980. január (30. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-15 / 11. szám

A^PÜJSÄG 1980. január 15. Moziban Wajda ötvenes évei Vannalk, akidnek az ötve­nes évek eseményei már tör­ténelemnek számítanak — mondja Andrzej Wajda leg­újabb (filmjének — a ná­lunk 'hároméves késéssel bemutatott — Márványem­ber,nek a főszereplője, Ag­nieszka, a fiatál, diploma- filmjét készítő rendezőnő. A Mánványember vetítésének szünetében egyik ismerősöm azt kérdezte, mitől aktuális a film, miért most készültei. A kérdésre :a fentiek, azt hiszem megadják a választ. Korosztályom, az ötvenes években még napozóban ti­pegő nemzedék, nehezen 'tud megismerkedni gyerekkora éveivel, hiszen a korabeli filmek realitásában nehéz nem kételkedni. Wajda vi­szont új filmjében — hanem is teljes egészében —, de feltárja, őszinte, ;hű kép­pel szemlélteti az akkori idők atmoszféráját. Mint egyik nyilatkozatában elmondta, a Hamu és gyé­mánt óta itt érezte magát igazán rendezőnek, ez a fel­adat vette újra igénybe egész művészi, emberi mivoltát. Agnieszka, a fiatal rendező­nő egy új embertípust, a kissé agresszív, rámenős, né­ha idegesítő modorú, de az igazságra szomjas, türelmet­len, harcos fiatalságot kép­viseli. Az ő személye köti össze a múltat a jelennel, oknyomozó munkája nyo­mán derül fény a dokumen- tuimfiilimek hőseinek mai éle­tére, vele együtt jutunk el a múltból a mába. Tadeusz Birkut a „már­ványember” nyomait kutat­va — mint egy izgalmas de­töktívtörténetben —, lépés­ről -lépésre feltárul az igaz­ság, kialakul a sztahanovista kőműves igazi arca, hirtelen karrierje és „csillaghullása”. Korabeli dokumentumfill- mek — pontosabban Wajda által rekonstruált ál-doku- mentumfilm-ak — során ke­resztül keresi a filmrendező- nő Binkut igazi arcát, hogy bemutassa készülő „Egy sze­zon Csillagai” című vizsga­filmjében. Az egyik doku­mentumfilmből felejthetet­len, és hamisíthatatlan waj- dai képsort láthatunk: a földgyalu virágba borult gyümölcsfáikat borotvál le a földről, hogy helyet csinál­jon a Nowa Huta-i Vasmű Kombinátnak. Az Aleksander Scimor- Rylsk-i filmnovellájából ké­szült Márványemberben Wajda újabb fiatal tehetsé­ges színészt fedezett fel. A Soós Imrés mosolyé krakkói színész Jerzy Radziwilowicz megjeleníti az ötvenes évek hihetetlenül lelkes, ma már talán megmosolyognivalóan naív, szinte népmeséi alak­ját. Ugyanígy telitalálat a másik főszereplő, Agnieszka alakítójának, Krystyna. Jan- da kiválasztása, is. Wajda új filmjéről szólva kevés a jelző, hogy jó film. Kitűnő . alkotás, olyan film, amit mindenkinek meg kel­lene nézni. A mai ötvene­seknek emlékeztetőül, a fia­taloknak pedig, hogy -megis­merjék apáik vívódásokkal, csalódásokkal, felfokozott hittel és lelkesedéssel teli ifjúságát. TAMÁSI JÁNOS Jubilál a Pécsi Balett 1980 a Tolna megyében is méltán közkedvelt Pécsi Balettnek jubileumi éve, hi­szen második önálló balett­együttesünk két évtizede je­gyezte el magát a modern táncművészettel. A társulat azóta a közönség széles ré­tegeit hódította meg, mi több, a hagyományos balett hívei­nek százait fegyverezte le, „tántorította” el eddig egyeduralkodónak hitt műfa­jától. Aki figyelemmel kísérte a pécsi táncművészek munká­ját, ennek nemcsak sikerei­re emlékezik, hanem arra is, hogy vállalkozásaik nem mindig nyerték meg mara­déktalanul a közönség tetszé­sét. Egy azonban vitathatat­lan: az együttes a hatvanas évek elejétől kezdődően szo­katlan, újfajta művekkel új távlatokat adott a magyar táncművészeinek. Köztudomású, hogy ez a társulat indította a színészi karrier felé Esztergályos Cecíliát; amelyben az idén Erkel-díjassá lett Fodor An­tal pályafutását elkezdte, s amelyben az Erkel-díjjal ugyancsak most kitüntetett Tóth Sándor is Eck Imre ta­nítványaként tette meg a -ko- reográfusi kezdő lépéseket. A társulat megalakulása Eck Imre érdeme, aki nagy aka­rással, a táncművészetbe ve­tett hittel vetette bele magát a művészi szervező munkába, mely őt magát eljuttatta 1977-ben a Kossuth-díjig. Egyetlen együttes létrejöt­te sem biztosítéka még a fennmaradásnak. A Pécsi Balett első nemzedékét — mely arra vállalkozott, hogy eredeti felkészültségéhez képest másként, újfajta té­makörben és formanyelven táncol egy hagyományos színház közegében — élet­képes együttessé kellett ne­velni, megtartva őket a ma­gyar táncművészetnek. Ez si­került. A pécsiek megedződ­ték, felnőttek és megtanultak alkalmazkodni az új felada­tokhoz. Eddigi, kétévtizedes múltjuk, útjuk azért külön tiszteletet, s őszinte érdeklő­dést érdemel, mert fejlődé­sük nem volt töretlen, mert a sikereket félsikerek és ku­darcok is kísérték, Me mert a kísérletezés közbeni megúju­lás készségét, igényét töret­lenül őrizték meg. A kitűnő együttes művé­szeti hagyományainak meg­felelően, hármas tagozódású műsorral ünnepli fennállásá­nak 20. évét a Tóth Sándor által koreografált „Balett 1980”-ban, s három — Bach-, Mahler- és Stnauss- zenére készített egyfelvoná- solsból áll. Kossuth-könyvek , V. V. Kuzmin: A kínai kártya A kiadó Nemzetközi Zseb-’ könyvtár sorozata a lehető legrövidebb időn belül igyek­szik reagálni az aktuális kül­politikai eseményekre és nem is csak a jelenségek, hanem azok összefüggéseinek ismer­tetésével. Éppen mert gyors információátadásra van szük­ség, gyakorta újságírók írják ezeket a köteteket. Legutóbb Gömöri Endre Iránról, azt megelőzően pedig Ónódy György a közel-keleti olaj szerepéről írt könyvet. A Kínai kártya, mint ezt alcíme is hangsúlyozza, Kína szerepét boncolgatja az ame­rikai imperializmus stratégiá­jában. Több éves előkészítés után, 1979. január elsején normális diplomáciai kapcso­lat létesült az Egyesült Álla­mok és a Kínai Népköztársa­ság között. A világ sorsára nézve rendkívül fontos, hogy milyen alapon ment végbe Kína elismerése az Egyesült Államok részéről. Ez utób­biak képviselői nem is titkol­ták, hogy a jelenlegi kínai — szovjetellenes — politika egybeesik az USA érdekei­vel. A közgazdasági ismeret- terjesztésnek talán soha nem volt akkora jelentősége, mint napjainkban, amikor egyre több ember foglalkozik gaz­dasági kérdésekkel, s egyre többen ismerik fel, hogy a gazdasági feladatok megoldá­sa alapvetően meghatározza az egyén jólétét. Természete­sen nem egyszerű a gazdasá­gi élet — gyakran száraz­nak tűnő — kérdéseiről szí­nesen, élvezetesen — s ezzel együtt: szakszerűen írni. Ezt próbálta meg Somfai Péter és Wiesel Iván „Párbeszéd a gazdaságról” című könyvé­ben. „Nem tudtam, -hogy amikor a közgazdasági szakértő sze­repét vállalom, ilyen nagy fá­ba vágom a fejszét — írja Wiesel Iván a könyv elősza­vában. — Sokkal egyszerűbb lett ■ volna, ha közgazdasági szakkönyvet írok, hiszen ak­kor nem kerülök szembe a közérthetőség csapdáival.” A Magyar Ifjúság szer­kesztősége kérte fel a Figye­lőt, egy „kooprodukcióban” készülő gazdaságpolitikai so­rozatra, melyben a fiatal ol­vasókat kívánták megismer­tetni a gazdaságpolitika leg­fontosabb elemeivel és tör­vényszerűségeivel. A két szer­ző párbeszéd formájában, népgazdaságunk fejlődésének 38 fontos és időszerű kérdé­sét tárgyalja. ^Beszélgetnek” többek között a népgazdasági problémákról — gazdasági növekedés, egyensúly, terve­zés, szabályozás — és a vál­lalati gazdálkodás legfonto­sabb kérdéseiről. A „Párbeszéd a gazdaság­ról” című könyvet a Kossuth Könyvkiadó jelentette meg. (F. S. P.) Rádió Utószilveszter Mindenhogyan méltánylan­dó ötlet volt a Rádió illeté­keseitől, hogy szilveszteri műsorukat már január 7-én megismételték. Valószínűleg úgy okoskodtak, hogy az or­szág lakosságának jelentős százaléka vizuális típusú és a többség a televíziót nézte, a múlt év végén, ahelyett, hogy a rádiót hallgatta volna. Pedig, ha megteszi, aligha­nem jobban jár. A látni­valót és a hallásra -rendelte­tett műsorokat éppúgy nem lehet összehasonlítani, mint, ahogy a tök ízét az almáéval sem. Egy valamivel azonban mégis, hogy melyik módon sikerült jobban szórakoztatni a szórakozni vágyókat. Szerintem a rádióban job­ban. "s­Annak ellenére, hogy .itt is ott is Komló» János vitte a. főszerepet. Komlóst jó hall­gatni, mérsékeltebben jó látni, mert kézmozdulatainak manírjái, mésterkéltsége ho­vatovább idegesítő lesz. El­gondolkodásra késztető lehet­ne viszont az, hogy ebben a szabad szólásra kész és sen­kitől nem gátolt hazában vajh csak Komiás János és Hofi Géza (aki mellékesen szólva kivételesen egyik mű­sorban se szerepelt) az egye­sített össznépi magyar humor kizárólagos páros forrása? Nem fáradnak-e bele mind­ebbe ők maguk és netán a közönség is? Ugyanis Árkus humorpótlékai egyelőre az előbbiekkel szemben még nem jelentenék se újat, se versenytársat. Visszatérve a BUÉK 1980!- ra. Szó sincs arról, mintha 19.12-től 23.33-ig egyvégté­ben a szellemesség egyre szí­nesebb és színesebb petárdái záporozták volna. Ez alig­hanem képtelenség is lett vol­na. Ahogyan ,nem lehet foly­vást csak szuperlatívúszok- ban beszélni, úgy nem lehet órákon át semmi mást nem sugározni, csak derűt. A hallgatónak elfáradnak a ne­vetőizmai, sőt — legyünk alpáriak! — az állandó röhö­géstől komoly gyomorfájdal­makat is lehet kapni. Amiért nekem a rádiónak ez a műsora egészében tet­szett, az fészleteinek változa­tossága miatt volt. A külön­böző egyéniségű művészek olyan (egyéniségükhöz mért) szerepeltetése nyert meg, mint a, szikrázó Bárdi György, vagy a semmivel se kevésbé szikrázó Bodrogi Gyula. Egy közismert író­nak, Moldova Györgynek, nem „derogált” személyesen megszólalni a műsorban és így tovább... Rendkívül rokonszenves volt a BUÉK 1980!-ban az önparódia. Kit gúnyoljunk ki, ha önmagunkat nem, és ki gúnyoljon ki bennünket, ha mi önmagunkat nem? Vicceinkből se hiányzik az öngúny. Jó lenne tudni, hogy olvasóink közül hányán fog­lalkoztak idáig viccelemzés­sel. Én olykor hajlok arra, hogy az új magyar anekdota- kincs forrásai valahol itt ke- keresendők. És mi történik nemzeti közvéleményükkel, ha a „fabatka” szót a rádió hullámhosszán is hallja? Ko­rábban már minden rádiósí- tás nélkül úgyis hallotta. Summázva az utószilvesz­terrel kapcsolatos rendkívül pozitív magánvéleményemet: — felnőttsége és komolysága tetszett. A viccben olyannyi­ra nem ismertek tréfát, hogy ernyedetlenül .mertek komo­lyan viccelni. Amely előbbi mondatban egyáltalán nem rejlik logikai ellentmondás. Siker Vitray Tamás sikeres ember. Műsorait milliók nézik. Kísérletezik, fura ötleteket próbál ki, irritálja a békés, csendes, helyenként unatkozó nézőt. Legújabb műsorához sikeres embereket keres — a nézők segítségével — és mutat be. Bebizonyítja nekünk, hogy lehet valaki sikeres, annak ellenére is, ha a köz- tudatban a nehéz emberek története él. Igaz, ehhez Vitray is hozzájárult, mert az Ülök és mesélek című műsorában olyan emberekkel ismertette meg a néző­ket, akiket elkerült a siker, annak ellenére is, hogy je­lentős alkotói munkát végeztek. Vitray a Siker című műsorához olyan embereket is megnyert, mint — Gorjane Ignác, az országgyűlés ipari bizottságának elnöke, Horváth Ede, a Rába vezérigaz­gatója és Burgert Róbert, a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát igazgatója. »Bemutattak olyan kollektívákat, mint az amerikai piacra dolgozó cipőgyár, a gyógyszerkutató team, a tengervíz sótalanítását megoldó feltalálókat, vagy Móka Mikit, a gyerekek kedvencét. Az első jelentkezés csak „mustra” volt. Ezután ha­vonta jelentkezik a műsor, a nézők levelei, ötletei alapján. Mi kell a sikerhez? Nem tudom, a televízió szerkesz­tői szándékosan mutatták-e be csütörtökön az „Uj év két üzemben” Hortobágyi Éva szerkesztette műsort, egy nappal Vitray műsora előtt. A Vörös Október Ruha­gyár és a Forgácsoló Szerszámipari Vállalat gyakorla­tával bizonyították, hogy a megváltozott gazdasági helyzetben a jól értékesíthető áru és a megfelelő ex­portár jelentheti az eredményes gazdálkodás legfőbb biztosítékát. Egy nappal később Vitray műsora után, szombaton délután Miért „hajt”? címmel láthattunk riportot Ka- rácsondi Miklós jóvoltából. Nyilatkozott az öttusázó, a lakatos, a szocialista brigádvezető. Hogy ki miért hajt? A célt akarja elérni, az önmaga elé kitűzött célt. Az öt­tusázó a másodpercek ellen hadakozik, a lakatos mi­nél magasabb százalékot akar elérni, a szocialista bri­gád pedig vállalását akarja teljesíteni. Számomra így ez a három műsor volt kerek egész. Ha valakinek van célja és azt az adott körülmények között teljesíti, az sikert ér el. Sikeres ember lesz, si­keres kollektíva, sikeres művész.- hj — Britten gyermekoperája Az angol zene hosszú hallgatás után a XX. században tudott csak felmutatni olyan értéket, amire világszerte felfigyelték, s Benjámin Britten neve nálunk is ottho­nosan cseng. Jelentősége nem mérhető Bartókéval vagy Sztravinszkijéval, nem tartozik az újítók közé, de né­hány jól formált, hatásos íhűve utat talált a közönség­hez, s két operáját (Peter Grimes, Szentivánéji álom) nálunk is sikerrel játszották. Gyermekoperája, a Noé bárkája tavaly nyáron a diósgyőri várban került színre, s tegyük hozzá, elég is­meretlen körülmények között. Jobbára amatőrök éne­kelték, s ahogy a tv-közvetítésből láttuk, a környezet is elég „amatőr”-jellegű volt: a színpadon időnként civi­lek csörtettek végig, s a rendezők figyelme arra sem terjedt ki, hogy a négy kürtös egyforma fehér ingben legyen. Mindez nem mellékes. A titkolózást a tv is folytatta, ugyanis a bemutató kö­rülményeiről, a szereplőkről árva szót sem szólt, s el­mulasztotta azt is, ami ebben az esetben az okos is­meretterjesztés hasznos formája lehet — elsősorban gyerekeknek szólt —, hogy mondjon valamit az angol zenétől, az operáról. így aztán mintha az-egész műsor véletlenül keletkezett volna, nem jutván egyéb a műsor­szerkesztők eszébe. Csak sajnálhatjuk. A Noé bárkája nem remekmű, viszont zenéje tiszta, hatásos, első hallásra is érthető, gyerekek és nem gye­rekek számára hasznos bevezető az opera világába. Ár­ra viszont nem tudunk felelni, hogy ekkora apparátust érdemes volt-e megmozgatni a diósgyőri várra korláto­zott néhány előadás kedvéért. A szereplők közül Szüle Tamás tűnt ki szép hangjá­val, s szépen szólt a Selmeczi György vezette, bizony­talan megnevezésű zezenkar: a miskolci iskolások, az Egressy Béni zeneiskola és a 6. számú általános iskola zenekara — a műsorban így szerepelt. Említsük meg a karigazgatót, Reményi Jánost is, aki hibátlanul tanította be a nagyszámú iskolást. Cs. „Vizsgaidőszak” a könyvtárakban Megkezdődött a vizsgaidőszak a főiskolákon és az egye- ■ temeken. Az Országgyűlési Könyvtárat naponta mint­egy háromszáz vizsgára készülő diák látogatja. ORDAS IVÁN Következő heti filmjegyzetii nket a Minden szerdán című új magyar filmről írjuk Párbeszéd a gazdaságról A kötet szerzője felvázolja az amerikai politika változá­sát, az e változást megelőző vitákat, és annak a felisme­résnek a folyamatát, amely­nek a végén az Egyesült Ál­lamok kijátszotta a „kínai kártyát-”.

Next

/
Thumbnails
Contents