Tolna Megyei Népújság, 1980. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-13 / 10. szám
12 ^PÜJSÄG 1980. január 13. MAGAZIN I MAGAZIN Ji i MAGAZIN -.„.MAGAZIN MAGAZIN V MAGAZIN I® MAGAZIN WSm MAGAZIN MAGAZIN MAGAZIN MAGAZIN MAGAZIN Milyen lesz a jovo autója ? A Volkswagen cég szerint a jövő gépkocsi ja. három egymástól különálló elektronikai rendszerrel fog rendelkezni, amelyek mindegyike saját mikroprocesszorára alapul majd. Az úgynevezett „vezetői információs központ” fogja helyettesíteni és kibővíteni a jelenleg használatos műszerfalakat. Ez a rendszer információt fog nyújtani a gépkocsi teljesítményéről, sebességéről és még számos más eseményről, mégpedig számos kivetítőtábla használatával. A második elektronikus rendszer, amelyet a gépkocsi elektronikai központjának is nevezhetünk, többek között egy olyan berendezést is tartalmaz majd, amelynek segítségével el lehet kerülni a balesetekkor bekövetkező sérüléseket. Ez a központ egy olyan érzékelő szerkezettel van ellátva, amelyik állandóan figyelemmel kíséri a gépkocsi gyorsulását: amikor a gépkocsi erőteljesen lelas- 'sul, és ezzel azt jelzi, hogy összeütközésre van kilátás, az elektronikai központ beindítja a gépkocsi passzív védekezési mechanizmusát, például olyan légpárnákat nyit ki, amelyek az összeütközés hatásától megvédelmezik a gépkocsiban ülőket. Az elektronikus központ jelentheti majd a kocsi elektronikus „agyát”, amelyik egyfolytában figyeli a gépkocsi sebességét és ezzel biztosítja, hogy a sebesség megfelel a korlátozásoknak és ugyanakkor folyamatosan méri egy radarral a követési távolságot is, hogy ezzel segítse elő azt, hogy „gazdája” mindig betartja a biztonságos távolságot az előtte haladó gépkocsihoz képest. Az elektronikus processzor egyébként számos más funkciót is ellenőrizhet, így például felügyelhet a gépkocsi légkondicionálására, és működtetheti a betörési szándékot jelző vészcsengőket, és azt a berendezést, amelynek segítségével kulcs nélkül lehet kinyitni a gépkocsi ajtaját. A harmadik komputeri- zált rendszer a motor elektronikus központja, ez majd a motor működtetésére fog felA sztratoszféra szennyeződése Adatgyűjtés a tengeren Lassanként már közhellyé válik, hogy az emberiség fokozatosan beszennyezi egész földi környezetünket. Az ipar és a közlekedés rohanó fejlődése egyre több nem kívánatos anyagot juttat a termőtalajba, a folyó- és az állóvizekbe, a világtengerekbe és leginkább a levegőbe. Egyre égetőbb feladattá válik környezetünk természetes állapotának visszaállítása, a környezetvédelem. Ma már ott tartunk, hogy nemcsak közvetlenül azt a levegőt kell megvédenünk a beszennyeződéstől, amelyben élünk, és amelyben lélegzünk. Kiderült, hogy nagyfokú szennyeződés veszélye fenyegeti még a légkör magasabb rétegeit, a sztratoszférát is. Sztratoszféra a földi légkörnek az a része, amely kb. 11 ezer kilométer magasságban kezdődik a fejünk felett, és 55 kilométer magasságig terjed. Az alatta elhelyezkedő légköri tartománynak a neve troposzféra. Amikor a sztratoszféra létezését a századfordulón felfedezték, csakhamar felismerték: a sztratoszféra és a troposzféra között különbség van, mégpedig az, hogy a troposzféra a légkör erősen szennyezett része, a sztratoszféra pedig sokkal tisztább, hiszen ott hiányoznak a felszálló légmozgások, amelyek az alsó szennyezett levegőt a sztratoszféra belsejébe emelhetnék. Ma azonban már nem ez a helyzet. A. sztratoszférát szennyezhetik kivételesen erős vulkánkitörések, azonkívül a sztratoszféra szennyeződésének másik forrása a világűrben keresendő. Földünk légkörébe mindennap óriási meny- nyiségű meteorpor hull. Ez a Földön kívüli eredetű finom por hosszú ideig lebegve marad a sztratoszférában. És bármennyire távol van is tőlünk a sztratoszféra, az ember tevékenysége is erősen veszélyezteti az állapotát. Az ipari termelés során meglehetősen sok metán kerül a levegőbe. Feljutva a sztratoszférába, bomlani kezd, amely vízgőz képződésére ad lehetőséget. Kiszámították, hogy a sztratoszféra jelenlegi vízgőztartalmának nagy része a Földről felszálló metánból származik. Fel kell ezért készülnünk, hogy a sztratoszféra eredeti állapota fokozatosan átalakul, amelynek súlyos következménye lehet az emberiségre nézve. Szerelés alatt a tengeri bója Tabletták butaság ellen A kutatók világszerte egyre újabb csodagyógyszereket ígérnek. A rák elleni eredményes szérum megjelenését 12 év múlva várhatjuk, 1980 után az operációs vágásokat nem varrják mint eddig, hanem ragasztják, speciális preparátumok segítségével. Sok helyen foglalkoznak a butaság elleni gyógyszer elkészítésével is. Az ígéretek szerint ez olyan preparátum lesz, amely többek között javítja az ember tanulási képességét és a pszichikai megbetegedéseket is kedvezően befolyásolja. A gyógyszer megjelenését még a 2000. év előtt várhatjuk. — Hálásan köszönöm, kedves doktor, Hogy röntgenfelvételre küldött. Ha nincs ez a röntgen, akkor még ma is vénlány volnék! — Ugyan miért? — Hogy-hogy miért? Ott sok beteg várakozott. Én pedig veszekedni kezdtem egy alakkal, hogy melyikünk következik előbb a sorban. Nemsokára pedig összeházasodtunk, és azóta úgy élünk, mint két galamb! * — Kérem, nekem is tessék tornát rendelni — mondja a páciens —, mint másoknak! — Minek kell az magának? — Hát, mert egészségesen akarok meghalni! ft takarékusság csúcsa A kiéleződő energiaválságra tekintettel az amerikaiak nem szűnnek meg „bombázni” a kormány a tüzelőanyagmegtakarításra vonatkozó ötletekkel. Többek között javasolták, hogy a hét egy napján ne közvetítsenek tele- vízióműsorokat; adóztassák meg a melegített vizű uszodákat, emeljék az elektromos konzervnyitók árát... Még olyan javaslat is érkezett, hogy a Sziklás-hegységet kövenként szedjék szét, majd újra rakják össze a köveket, de ezúttal a kanadai határ mentén, hogy védjék az Egyesült Államok területét a hideg szelektől. Elérkezik majd az idő, amikor a világtengereket bójákra telepített adatszolgáltató műszerekkel hálózzák be, hogy azok szüntelenül tájékoztassák az óceanográfu- sokat, meteorológusokat és a tengerek vándorait a víz- és légtömegek viselkedéséről, mozgásáról, pillanatnyi állapotáról. A rádióhullámok útján továbbított adatokat mesterséges holdak fogják majd fel, gyűjtik, s továbbítják meghatározott földi központokba. Az angol szakemberek már erre a világméretű hálózatra gondoltak, amikor kifejlesztették a képen látható DB—1 jelű adatjelző bóját, amely hónapokon keresztül üzemelhet felügyelet és kezelés nélkül, s közvetítheti az adatgyűjtő állomásra a szél irányának és erősségének, a víz áramlási sebességének értékét, valamint más adatokat. Mind a mérőműszerek, mind a rádióadó működtetéséhez 25 wattnyi elektromos energiára van szükség a mérőbóján, amit egy újonnan kifejlesztett automatikus villamos generátor szolgáltat. Az úgynevezett termomeohani- kus generátorban egy gázégő, melyet palackos propángáz táplál, melegíti a munkaközegként szolgáló héliumgázt, mely kiterjedve egy dugattyúra hat, majd távozik a hűtőrendszerbe, s onnan visz- szatér a fűtőtérbe. A dugaty- tyú egy rugalmas fémhengerre fejt ki nyomást; ahhoz- egy vasfegyverzet csatlakozik, amely elektromágneses térben mozog. E mozgás révén, jön létre a villamos áram. A bójára szerelt különleges áramlásmérő működése egy ultraszonikus jel kibocsátásán és vételén alapszik, melynek sebessége a víz áramlási sebességétől függ. A jel kibocsátása és visszatérése közt eltelt időtartamot méri és elektronikus úton dolgozza fel a műszer. II feleségek és a statisztika A brit szigetek minden lakója hetente 5 pint (1 pint—0,55 liter) sört fogyaszt. A Financial Times című lap szerint azonban ezek a hivatalos adatok egyáltalán nem pontosak, mivel a sörkedvelők gyakran elrejtik a felmérők elől a valóságos meny- nyiséget. Különösen nem megbízhatók azok az adatok, amelyeket a felmérők a sörözők ajtajában, vagy otthon, a feleség Weöres Sándor (18. számú sor) című költeményének egy versszakát kell beírni a (függőleges 29., 27., vízszintes 1. és függőleges 12. számú) sorokba. szerszám. 26. Követője. 28. Helytelenül ítél. 29. Hanyatlott, fölborult. 30. Énekszólam. 32. Csapadék. 33. Kukucskál. 34. Fordított névelő. 35. Sérülés. 36. Deszka. 37. Idősebb rövidítése. 38. A Tisza mellékfolyója. 39. Római ötvennégyes. 41. Mázol. 42. L. N. 44. Abroszt, evőeszközt rak az asztalra. 45. Te, németül. 46, Feljegyzések füzete. 48. Folyékony. 49. Takarmány. 51. Alkonyat után. 52. Másik (két szó). 53. Ebbe az irányba. 55. Jelenleg. 56. LR. 58. Ipari növény. 59. Patakocska. 60. Rangjelző szócska. 62. Dátumrag. 64. Átnyújt. 66. Szakadó r. 70. Kenyérsütésnél használt erjesztőanyag. FÜGGŐLEGES: 2. Ktrtya. 3. Halkan mond. 4. Göngyöleg. 5. Kerek szám. 6. Idegen és. 7. Ellentétes kötőszó. 8. Strázsája. 9. Kezdés után érkező. 10. Folyadékot tölt. 1fl. ZY. 12. (Beküldendő). 16. Országos Rendező Iroda. 18. (Beküldendő). 20. Edény. ügyelni. jelenlétében kapnak. A hét karikatúrája Nagy János rajza Honnan származik a dohány? Eddig azt hitték, hogy a dohányt Dél-Amerikából hozták Európába a XVI. században a spanyol gyarmatosítók. Most új adatokra bukkantak a restaurátorok az időszámításunk előtti XIII. században élt II. Ramszesz egyiptomi fáraó múmiájának helyreállításakor. A múmia gyomrában dohánynyomokat találtak. Azt nem lehet megállapítani, hogy dohányzott-e a fáraó, vagy csak rágta a dohányt. Lehet, hogy ez a lelet megkérdőjelezi, vagy meg is cáfolja azt a feltevést, hogy a dohány Amerikából került az óvilágba? A sarokkockák betűi: U, L, J, K. VIZSZINTES1 1. (Beküldendő). 13. Elszomorít. 14. Jó tulajdonság. 15. IO. 17. Légnemű anyag. 19. Napszak. 20. Személyrvévmás. 21. Visszatért (!). 23. Azonos betűk. 25. Ló22. Női rvév. 23. Óv. 24. ötlegel. 25. Kellemesen hűvös. 27. (Beküldendő). 29. (Beküldendő). 31. üdítő ital. 33. Jégen vágott lyuk. 39. Kalandozások korabeli kürtös vezér. 40. Jókedvűen. 43. Az USA Országos Repülési' és Űrkutatási Hivatala. 45. Malomipari termék. 47. Platíno vegyjeie. 50. Azonos ' betűk. 54. Élenjárók. 57. Fölénk. 59. Iz. 61. Tápláló ital. 63. Tagadószó. 64. Becézett Aladár. 65. Zamata. 67. Részvénytársaság. 68. Visszaüt. 69‘. Idegkötő. 70. Esztendő. 71. Kétjegyű mássalhangzó. 72. Az egyik évszak mássalihangzői. G. P. Beküldendő a rejtvény helyes megfejtése a Tolna megyei Népújság szerkesztősége címére: Szekszárd, Beloiannisz u. 1—3. 7101. Beküldési 'határidő: január 21. A december 31-i számban megjelent rejtvény helyes megfejtése: Simon István: ,,Egy év megint elrepült felettünk. Egy évvel csak öregebbek lettünk." A helyes megfejtők közül könyvet nyerték: Horváth János Pörböly, Bajai út 36., Gábor Katalin Nagykónyi, !Fő utca 110., Váczi János Fadd, Arany János utca 14., Kiss Ferencné Szekszárd, Kálvin tér 8., Schneider Istvánná Tamási, József Attila Itp. 19/a. 1 2 3 4 5 6 7 7 6 9 10 11 □ 1 i|| • 7F □ 77" □ 15 16 • 17 □ana 20 21 22 □ 23 24 □ 25 26 W □ M □ □ 29~ □ 31 □ ~32~ c 33 □ 34 35 □■□a □ a n • 39 40 c ~4Í~ ■ □ 42 43 ft 44 □ a 46 47H • Te" ft 51 C 52 H 5T L 54 ~55~ ft 56~ 57 m 5<r ft 59~ □ 60 • 61 • 62 63 • 64 □9G ~66~ 67 66 69 c 70 71 72 L _ Képünkön: a nagyobb ipari üzemek ontják a levegőbe — több egyéb anyag mellett — a metánt is. Az orvosi rendelőben