Tolna Megyei Népújság, 1980. január (30. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-08 / 5. szám

A InÉPÜJSÁG 1980. január 8. Moziban A vágy titokzatos tárgya Luis Bunuel 1977-ben készült filmjét Szakszárdon, a megfelelő sorrendben lát­hattuk, tehát A burzsoázia diszkrét bája és A szabadság fantomja után. Az előző ket­tő Gulliver módjára egy olyan képzeletbeli országba visz bennünket, amelyet akár Bunueliának is nevez­hetnénk. Benne az emberek hozzánk hasonlóak, de sza­vaik, tetteik, kapcsolataik olyan komikusán fejtetőre állftíottaik, hogy csak nagy- néhezen jövünk rá, mennyi­re — ismerősek. Nos, A vágy titokzatos tár­gya talán azt mutatja be, hogy milyen lehet egy film Bunueliában. Már szerkeze­te is eltér az előző kettőétől. Azokban ötletrakéták szaka­datlan, neirn túlságosan ösz- szefüggő sora: kialvása előtt mindenik begyújtja a kö­vetkezőt, a még meglepőbbet. Itt hagyományos a módszer. A film csaknem a történet végével indul, majd a főhős egy utazás keretében elmesé­li az előzményeket. Röviddel a megérkezés után néhány gyors fordulattal a történet is befejeződik. Tehát; mozi Bunuefiában. Erre utal az is, hogy több­szörösen filmre vitt téma új feldolgozása pereg előttünk. Az alapul vett 19. századbeli regény nem irodalmi értéké­vel keltette fel a filmesek ér­deklődését. Az öregedő fér­fi esete, akit a végzetes nő ujja köré csavar, a szerelmi beteljesülés halogatásával szinte megőrjít, kicsalja pén­zét aztán kineveti, — micso­da lehetőségek a tragikomé­dia, a fülledt erotika, vagy akár a melodráma irányá­ban! (Két jellegzetes női fő­szereplő a korábbi változa­tokul : Marlene Dietrich, majd Brigitte Bardot. És egy jellemző cím: A nőstény ör­dög.) Bunuelnél az egy női fő­szerepet ketten játsszák, az egyik hűvösebb, rejtélyesebb, a másik érzékibb, nyíltabb alkat. Néha egy jelenetem belül is többször váltják egy­mást a férfi mellett. Több ez, mint a „mindenkinek leg­alább két énje van” típusú közihely szimbolikus megje­lenítése. Bunuel mozija vég­tére is nem lehet más, mint Bunuelia életének művészi tükrözése. Még akkor is, ha a témát „importálja”. Ha gusztusosán adagolja is az erotikát. Ha a mindezen túl lévő öreg bölcs iróniájával és megértésével kezeli is a fur­csa párt. Ha visszafogottab­bak is a vígjátéki meglepe­tések és a tótágast álló gé­gék. Tulajdonképpen a ha­gyományos epikus szerkesz­tés is csak az éberség alal­tatására szolgál. „Ilyen ki­fordult az én világom” — mondja, de a valószínűtlen szerelmi történetet időnként nagyon is valóságos terror­cselekmények akasztják meg, sőt az utolsó képsoron is láng és füst szakítja félbe, (vagy csak fedi el szemünk elől) a férfi és a nő folytató­dó párharcát. Az „ilyen az én világom” tehát a következőképpen for­dítandó: ilyen a ti világotok, hiába áltattátok magatokat! Kis céljaitok után futkosva megszokjatok, hogy érzel­miek, szavak, dolgok megvál­toznak bennetek, körülötte­tek. Ne csodálkozzatok, ami­kor rájöttök, hogy a terro­risták, akiktől féltek, való­jában piti kis amatőr színját­szók csupán, akik a maguk módján próbálják utánoznia jövőt, a profik jövőjét. CSONTOS KAROLY Jelenet a Márványember című, kétrészes lengyel filmből, amit január 10—11-én mutat be a szekszárdi Nagyvilág Filmszínház. Kossuth-könyvek Dolmányos István: A Nagy Októberi Szocialista Forradalom története A Levél nővéremnek és az Antoine és Désiré után a ka­rácsony előtti időszakban került a boltokba Cseh Ta­más harmadik nagylemeze, a Fehér babák takarodója. Si­kere lemérhető volt tíz perc alatt, hiszen ennyi idő alatt hatan vásárolták meg velem együtt — tízen, húszon és harmincon túliak egyaránt. A növekvő népszerűség el­lenére is csak a magam ne­vében mondhatok véleményt, hiszen ma is találkozom olyan emberekkel, akik egy dalát sem tudják végig­hallgatni. Számomra Cseh Tamás muzsikájában a va­rázs a valóságos vagy annak tűnő helyzetek és a szubjektív benyomások, érzetek, képze­tek keveréke. És természete­sen ezek zenei (dramatur­giai erejű, pontosságú) meg­fogalmazása, érzelmi poentí- rozása. A dalok szövegei — Bereményi Géza alkotásai — méltán nevezhetők versek­nek és a múlt évtizedek pontos hangulati és tárgyi is­meretét közvetítik. A költő szívesen alkalmazza az egyéb közismert műveiben (drámák, novellák) is alkalmazott egymásba csúsztatot idősí­kokat, egyszerre szól múlt­ról. jelenről és jövőről, ki­szélesíti az azonosulás lehe- hetőségeit. RUSKÖ Dolmányos István könyve az első magyar nyelvű átfogó történeti feldolgozás az 1917. évi oroszországi októberi for­radalomról. A szerző a könyv első ré­szében a forradalmat előké­szítő társadalmi, politikai, ideológiai folyamatokat áb. rázolja. Lényegében az 1905- ös forradalmat követő terror, a forradalmi erők táborában eluralkodó csüggedés és zűr­zavar mélypontjáról indít, fokról fokra kibontva, ele­mezve és értékelve a haladás erőinek megélénkülését és a bolsevikok heroikus harcát egy valóban ütőképes, iga­zi forradalmi pártért, a tö­megek mozgósításáért. A társadalmi ellentmon­dások, az elviselhetetlen nyo­mor, a háborús szenvedések és a lenini forradalmi mun­káspárt kitartó munkája eredményeként elkövetkezett 1917 februárja, majd októbe­re. Dolmányos István drámai erővel ábrázolja az esemé­nyeket, a tömegek mozgását, s élő portrékat ad a legfon­tosabb történelmi személyi­ségekről : Leninről, Dzer- zsinszkijről, Ordzsan'ikidzé- ről, Sztálinról és másokról. A könyv további fejezetei­ben a szerző 1918 őszéig kö­veti nyomon a fejleménye­ket. Ismerteti a világ első proletárálilamának kezdeti 1 epéseit: b er end ezk e d ését, gazdaságpolitikáját, a kul- túrforradalom megindítását, első külpolitikai akcióit, a szovjetállam megvédésére tett erőfeszítéseket. Az ese­ménytörténettel foglalkozó sodró lendületű részletek elmélyült, árnyalt elemzések­kel váltakoznak. A- könyvet igazán gazdag, Magyarorszá­gon nagyrészt még nem'pub­likált képanyag illusztrálja. Rádió Konzervgyári tévedések Higgyük el, hogy a Gyermekrádió elmúlt vasárnapi 10,08 órás műsorának ifjú hallgatói az utolsó szóig elhisznek min­dent, amit Lőrinci L. László „A Drakula-őrs állást változtat­na” című hangjátékában hihetővé akart tenni. Akkor a kö­vetkezőket kell elhinniük; 1. Egy 12 tagú úttörőőrs borsószezonban, a borsó kézi tisz­tításával, napi 4 órai munkával négy hét alatt megkeresheti a vásárolni óhajtott vitorlás árának felét, 14 ezer forintot. 2. Ugyanis életkor ide-oda, szabad nekik ennyit dolgozni. Az igazi üzemtől gondosan izolálva, egy sufniban. 3. Az apostoli létszámú őrs vezetésére külön kirendelnek egy nyugdíjas művezetőt. 4. Az illető — még aktív korában — több afrikai ország­ban honosította meg (!) a borsót. Valószínűleg az MTA kü­lön felkérésére, hogy a trópusokon később legyen munkaal­kalma és borsóművezethessen. 5. A felnőttek — leszámítva egy álkedélyes igazgatót — egyöntetű ellenszenvvel fogadják az úttörőket. 6. Akiknek sufnibeli kézi munkáján azonban (az úgylátszik hipermodern technikával felszerelt gyárban) a borsófeldolgo­zás áll, vagy bukik. 7. Uttöröőrsök újsághirdetés útján szokták „állásváltozta­tási” kérelmeiket közkinccsé tenni. 8. Egy-egy őrs elnevezése (Vadkacsa, Drakula) pillanatnyi utcai népszavazáson múlik. Ha fél óra múlva más jobbat ta­■ Iái ki, változik a név. 9. Üzemi szarkák elfogásáért vitorlás-felszerelést szoktak nyújtani hazai konzervgyárainkban. 10. Ha a művezető nem alkalmas, diplomás mérnökökre szokás bízni 12 tagú úttörőbrigádok vezetését. Ha az ifjú hallgató mindezt elhiszi, akkor valószínűleg fenn se akad a hangjáték (színésznő) szereplőinek teljesen gyer­mektelen hangján. Legfeljebb gyermeteg játékmodorukon te­szi ugyanezt. A konzervgyárak környékét azonban minden bizonnyal széles ívben elkerüli és egyáltalán elmegy a ked­ve minden termelő munkától. Tömören: a hang játék (Lő- rincz L. László), a rendezés (Csajági János), a dramatur­giai munka (Szabó Éva), a színészi teljesítmény (Bus Kati, Tábori Nóra, Hacser Józsa, Deéry Mária, Gyapay Yvette, Lengyel Erzsi, Körösztös István, Ungvári László, Szatmári István) több évre visszamenően a legrosszabb volt, ámít e műfajban hallani sikerült. A szokásos szólásmondás: „Ez az év is jól kezdődött" — most nem alkalmazható. Sajnos csak így kezdődött. ORDAS IVÁN Lemez Cseh Tamás - harmadszor Könyv Híres politikai merényletek Eseményekben gazdag, hosszú történelmünk politi­kai merényletekben viszony­lag szegény. Talán Álmossal és Kurszánnal kezdődött, I. Bélával, Kun Lászlóval, II. vagy Kis Károly királyunk­kal folytatódott és még Tisza Istvánnal bővíthető a sor. De Gaulle tábornok egyma­ga többel büszkélkedhetett, mint a mi ezerszáz évünk, melynek során úgylátszik szívesebben gyilkoltuk egy­mást szemtől-sziembe, vagy hagytuk, hogy ágyban, pár­nák közt haljon meg az is, aki ezt nem érdemelte. Václav Pavel Borovicka: Híres politikai merényletek című, érdekes könyvében (Madách—Kossuth) csak egy olyat tud idézni, melyben mi magyarok, azaz sóikkal pon­tosabban fogalmazva: az ak­kori rendszer, bűnsegéd! bűnrészeseknek bizonyul­tunk. Ez a Sándor jugoszláv király ellen elkövetett híres Marseille-i volt. A politikai merényletek „kincsestára” azonban sokkal gazdagabb. Borovicka II. Fülöp make­dón királlyal kezdi a sort. Természetesen nem marad ki Julius Caesar, Wallenstein, Marat és Lincoln sem, vagy Ferenc Ferdinánd. Ezekről azonban az átlagolvasó is meglehetősen sokat tud. Sok­kal érdekesebb „A csaknem hallhatatlan II. Sándor” orosz cárról szóló fejezet, vagy az arról1 a merényletről szóló, amelyik a svájci tóparton, Erzsébet magyar királyné (itt osztrák császárné) életének vetett véget. Keveset tudunk az amerikai elnökgyilkossá- gak történetéről is. Lincoln csak az első volt a sorban, de ki tud ma már nálunk Gar­field tábornokról, aki szin­tén az USA elnöke volt és a Kennedy testvéreket jóval megelőzve jutott az ő sor­sukra. Borovicka összeállítása „csak” 323 oldalra rúg, de le­hetne háromszor ekkora is. Érdekes, olvasmányos, úgy is mondhatnánk, hogy a leg­jobb érteleroben vett „kri- mipótlék”. Bizonyítva azt a régi igazságot, hogy a leg­jobb krimiket az élet írja, csak fel kell jegyezni azokat. O. I. Tévénapló A vénasszonyok nyara Maróti Lajos sikeres szerző, s méltán az, mert való­ban színházban gondolkozik, ismeri a színi hatás tit­kát, úgy áhogy kevesen. Tv-játéka is ezt bizonyítja, mert A vénasszonyok nyara nemcsak azzal hat, hogy valóban napjaink egyik fájdalmas kérdését firtatja, ha­nem azzal is, hogy már az első percekben kivételes lég­kört tud teremteni. Szinte Csehov színpadát látjuk ma­gunk előtt, vagy Móricz Úri muriját, ahol minden, ami­nek be kell következnie, a levegőben van. Fojtott, ke­serű légkör ez, s az író külön is hangsúlyozza, hogy egy bérház tizedik emeletén vagyunk, közvetlenül a tető alatt, ahol a nyári forróságban megsűrűsödik a levegő. De mintha maga Maróti is elmerülne ebben a fojtó légkörben, ő is éppúgy elbizonytalanodik, mint hősei, s most már arra is kényszerül, hogy idegen szálakat szőjön drámája szövetébe, mert a három magányos nö története, keserű drámájukkal együtt sem kínál meg­oldást. így bukkan -fel a jelentéktelenségében is zavaró író, vagy inkább álíró, aki nem tehetségétől — talán nincs is neki — várja a sikert, hanem a lóversenytől. Harsány megjelenése épp az ellenkező hatást éri el: a darab mellékvágányra fut, s az író is hiába várja, hogy ettől a kis kitérőtől pillanatnyi lélegzetvételihez jusson. Pedig a dráma, az igazi, a kezében van, de mintha mindenki elfáradna a végére, a szerző is, a szereplők is, de mi is. S amikor a történet visszakanyarodik a ki­indulópontihoz, nem az egymásért, hanem egymás nya­kán élő három nő magányához, már csak a tényt tud­juk konstatálni, pedig a szerző együttérzésünket keresi. Egy fájdalmas és nagyon mai téma, bár a remekmű le­hetőségét hordja magában, nem bontható ki ügyes ru­tinnal. Mert folyvást arra kellett gondolnunk, hogy Maróti beérte jól begyakorolt rutinfordulataival, el­hallgattatva magában a költőt. Csak sajnálni lehet, mert ez a valóban drámai szituáció sokkal több lehe­tőséget rejt magában. Cs. L. Pótszilveszteri műsorral kedveskedett a Tízen Túliak Társasága nézőinek, élén Claudiával, a lassan felnőtté váló riporter kislánynak talpraesett konferálásával, profi és amatőr művészek, gyerekek közreműködésével „Ha azzal főzünk, amink van, nem érhet minket csa­lódás”, énekelte Eszményi Viktória. Nos, a csekélyke adásidőben pattogósra szerkesztett műsorban — nem úgy, mint a felnőtteknek tálalt diétás szórakoztatásban — volt zajos nevetés, együttörülés, kíváncsiság, ámulat, izgalom. Az a gyanúm, hogy a gyerekek jobban szóra­koztak, mint mi, felnőttek. Ugyanis azzal főztek, ami­jük volt, spontán energiával, mindkét oldalon, a kép­ernyőn innen és túl. Mert csodálni lehetett a bűvészt, és csodálták, örülni lehetett annak, hogy a hurkaformájú léggömbből kutya tekeredik és örültek ennek. Közelről lehetett látni a híres énekesnőt és együtt énekelni, tap­solni vele. Meg lehetett mutatni, ki a legügyesebb, ki tud jól rajzolni, bábozni, főzőcskézni. Vesztes persze nem volt. És nem kétséges, hogy miért nem. A Homo ludens, a játékos ember nem kedveli a „manírokat’. A gyermekek felhőtlenül búcsúztatták az óévet. Kíván­hatunk-e nekik szebb „műsort” egy-egy esztendő be­fejeztével? N. J. Dél-alföldi krónika A televíziónak kétségtelenül vannak energiatakaré­kosságra serkentő műsorai. Direkt módon teszi ezt pél­dául a reklámban a Forgó Morgó, s hatásos az indirekt módszer is. Ehhez olyan cím és tartalom szükséges, amely eleve elveszi a kedvet a tv-nézéstől, miáltal csök­ken az energiafogyasztás. Nos, a baljós bevezető sorok után rögtön hadd szögezzem le: a televízió szegedi kör­zeti stúdiójának havonta jelentkező műsorai nem ré­szei az említett fondorlatos energiatakarékossági prog­ramnak. Ám a legutóbbi adást végignézve az a be­nyomásom, hogy a Dél-alföldi krónika valamiféle bur­kolt pazarlásra sem késztet. Mert mit is láthattunk pénteken? A félórás program sokrétű krónika volt, hiszen egyaránt bemutatott ipari mezőgazdasági és kulturális témákat, s a tudósításokban egymást követték Bács, Csongrád és Békés megye ese­ményei. Mindezek azonban olykor az érdektelenség ha­tárát súrolták, kissé felszínes megvilágításban (például a tótkomlósi nemzetiségi népi együttes és úttörőzenekar láttatása). S igaz, hogy a hírek, tudósítások a már em­lített tájegységről szóltak, ám csak kis mértékben érez­tették a körzeti stúdió plusz lehetőségeit: az események vagy „befértek” volna a tv híradójába, vagy nem, de a földrajzi okokon kívül meglehetősen kevés érvet ta­lálhatunk arra, hogy miért kerültek így, és egyáltalán képernyőre. A műsor gerince viszont jó volt. Érdekes, hasznos öt­letként jellemezhető a jövőbe tekintés a 80-as évek kezdetén, a tévések látogatása az MTA Szegedi Bioló­giai Központjában, s a tallózás az algyői olaj mezőn dolgozók terveiben. Megtudtuk még, hogy beiskolázási gondokkal küzd a kecskeméti gépipari és automatizálási főiskola, pedig hatszoros az igény az ott végzett üzem­mérnökök iránt, s színházi eseményekbe is bepillant­hattunk. (Vitaszek)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents