Tolna Megyei Népújság, 1980. január (30. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-31 / 25. szám

lAHVia 31 RTÖK Névnap: János A Nap kél 7.13 — nyugszik 16.43 órakor A Hold kél 16.17 — nyugszik 6.36 órakor Százötven évvel ezelőtt, 1830. január 31-én megje­lent Széchenyi István Hitel című műve, amely az 1830- as években kibontakozó magyar reformmozgalom való­ságos programjává vált. — A SZÖVETKEZETI pá­vaikörök országos találkozó­jának nagykőrösi bemutató­ján a bátaszéki Búzakalász Termelőszövetkezet székely asszonykórusa a kecskeméti téesz-szövetség különdíját nyerte. O NYUGDÍJASTALÁL­KOZÓ. Immár hagyomány, hogy zárszámadás előtt talál­koznak a nagyimányoki Gá­bor Áron Termelőszövetkezet nyugdíjasai. A váraljai, má­zai, kismányoki és nagymá- nyoki 110 nyugdíjas most Nagymányokon találkozott a szövetkezet vezetőivel, akik ismertették a téesz 1979-es eredményeit. A Kossuth Rádióban 12.35-kor hangzik el A főkapitány napló­ja. Dr. Glückmann László rend­őr vezérőrnaggyal, a Szabolcs- Szatmár megyei főkapitányság vezetőjével beszélget Rapcsányi László. A Petőfin 16 órakor Nyolc rádió nyolc dala címmel közös műsort ad a bolgár, a csehszlo­vák, a finn, a lengyel, a román, az NDK, a szovjet és a magyar rádió. + A KOLOZSVÁRI Álla­mi Magyar Színház vezetői és művészeti, valamint Du- mitru Radu Popescu dráma­író, Kolozs megye szocialis­ta művelődési és nevelési ta­nácsának alelnöke, Sütő And­rás, Paul Evérac romániai írók szerdán délelőtt a Ro­yal-szálló kerámiatermében találkoztak a sajtó képvise­lőivel. Az újságíróik kérdései­re a vendégek elmondták: a csaknem 200 éves színház — amely a forradalmi eszmék jegyében, a nép szolgálatára született — büszkén vallja alapítóinak hitvallását. Híven ápolja hagyományait, az er­délyi magyar kultúrát, az anyanyelvet. A GYEREKEK is ebédel­nek a hét eleje óta a paksi Béke étteremben. Százötven iskolás gyerek étkeztetését vállalta egyelőre az étterem. Kalászolnak a kísérleti bú­zák Szegeden a Gabonater­mesztési Kutató Intézet növényházában. A kétszáz négyzetméternyi alapterü­letű „búzaföld” felett csak­nem száz, egyenként négy­száz wattos égő pótolja a Napot. Az üvegházi ter­mesztéssel évente három búzanemzedéket nevelnek fel, lerövidítve ezzel az új hibridek termesztési ide­jét. A televízióban a Színház- és Filmművészeti Főiskola harmad­éves musicalosztálya mutatkozik be, közismert broadwayi meló­diákkal. Műsoruk elme: Próba­felvétel, kezdete 20 óra 45. # ÜJ ABC-ÁRUHÁZAT épít Paks dunákömlődi vá­rosrészében az ÁFÉSZ, s ez­zel megoldódik az itt élő la­kosság teljes ellátása élelmi­szerrel, háztartási cikkekkel. Az áruházát nagyrészt a szö­vetkezet házi brigádja készí­ti el, az idén át akarják ad­ni.-v ÜJ KRESZ A SZOVJET­UNIÓBAN. Június elsejétől új közlekedésrendészeti elő­írás lép é eífoe a Szovjet­unióban. Az új KRESZ egy­szerűsíti a szabályokat példá­ul a sebesség megválasztásá­nál. Ugyanakkor jelentősen megnöveli a tájékoztatást nyújtó közúti jelzőtáblák szá­mát, szabályozza a többsoros közlekedés lehetőségeit. Egy érdekesség: az örvösök ma- g ángépkocsi j ai t megkülön­böztető jelzéssel látják el. — RIESZ FRIGYES mate­matikus, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia rendes tagja, egyetemi tanár születésének 100. évfordulója alkalmából emléktáblát avattak szerdán Pestlőrineen, a róla elnevezett utcában. — SZOBON, Zábrádi Józsefné, 69 éves nyugdíjas családi háza kigyulladt és a tetőszerkezet, va­lamint a lakásberendezés elégett. A lakásban tartózkodó Zábrádiné a helyszínen meghalt. A tüzet a tűzoltóság eloltotta. A vizsgálat eddigi megállapítása szerint a tü­zet a kályha sugárzó hőjétől meggyulladó heverő okozita. Mentés A legújabb jelentések szerint hat ember életét vesztette és ti­zenhét eltűnt, amikor hétfőn a floridai Tampai-öböl bejáratánál a „Blackthorn” amerikai parti őrhajó eddig ismeretlen okból összeütközött a „Capricorn” kő­olaj szállító tartály ha jóval. A könnyűbúvárok szerdára virradó éjjel folytatták az elsüllyedt őr­hajó roncsának átkutatását. Ab­ban reménykednek, hogy esetleg vaílahol légzsák képződött a hajó belsejében, ahol néhányan meg­rekedve még mindig életben van- naK. Felhős, párás idő Várható időjárás ma estig: Válto­zóan, helyenként erősen felhős, pá­rás, néhány helyen ködös idő. Szór­ványosan hószállingózás. kisebb ha­vazás, csütörtökön nyugaton ónos eső. Mérsékelt, időnként megélénkülő délkeleti, déli szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 0 plusz 5 fok között KSZE-tanácskozás A Szekszárdi Állami Gaz­daság és Borkombinát gesz­torsága alatt működő KSZE növénytermesztési rendszer háromnapos tanácskozást tar­tott Téngelicen, az oktatási központ épületében. Tolna megyéből negyvenhárom gaz­daság száztíz középvezetője — ágazatvezetők, növényvédő szakemberek, gépészmérnö­kök — kaptak tájékoztatást az új technológiákról, új nö­vényfajtákról. A tanácskozás előadói kö­zött nemcsak a KSZE veze­tői, hanem meghívott előadók is szerepeltek. így dr. Németh János, a szegedi kutató inté­zettől, dr. Szabó Miklós, az OMFI-től. Az előadások té­mái között szerepelt a kuko­ricatermesztésünk helyzete, a fajtapolitikánk, fajtaellátott- ságunk, napraforgó-termesz­tésünk helyzete, hibridellá­tottságunk, a gépfeljesztési elképzelések a KSZE-ben, gépbeszerzés, gépüzemelés, szervizszolgáltatás. sá­„Füstmentes” értekezletek O L VAST AM ü parkolókra! Lapunk tegnapi számában, de ezt megelőzően is több­ször olvastam a szeks/zárdi parkolókról. Először arról, hogy nincsenek ilyenek, később arról, hogy drágák. Mindkettő igaz. Mert amíg a központban dolgozók egész nap az egyébként is kevés parkolón várakoztak, a vidékiek, a csak fél, vagy egy órára megállni szán­dékozók nem ;kaptak helyet. Aztán hallottam azt is, hogy a fizetőparkolóra rá­fizetnek annak fenntartói. Tehát nem éri meg a pénz­beszedőt fizetni. Erre lapunk tegnapi számában két­féle megoldást is olvastam. Lehet automata órával és lehet egy kartonlapból kivágott — esetleg kisiparossal gyártatott — parkolóórával. Tudom, hogy ezzel nem mondok újat, mint ahogy tegnapi írásunk szerzője sem tette azt. Bármelyik KRESZ-tankönyvben megta­lálhatjuk a csak parkolóórával való várakozást enge­délyező tábla képét. Tény, hogy Magyarországon nem sok helyen találkozhatunk ilyenekkel, de ez még nem zárja ki szekszárdi alkalmazásukat. Az áruházi parkolókról pedig annyit, hogy környező országokat járva nagyon sok helyen láttam azt a meg­oldást, hogy fizetni ugyan kell, sok helyen borsos árat a parkolásért, csakhogy azt az áruházi pénztárban a parkolócédula ellenében beszámítják a fizetendő ősz- szegbe. Magyarán: a parkolás díjával kevesebbet kell fizetni. E módszer alkalmazásával nem fordulhat elő az pél­dául, hogy egy doboz gyufáért negyven fillér helyett négy-negyvenet fizetünk, ha autóval megyünk vásá­rolni. A szekszárdi Skálában jelenleg így járunk. — Tamási — Gyógyszertár a rendelőintézetben (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Az Egészségügyi Világszer­vezet 1980-at a dohányzás el­leni küzdelem évévé nyilvá­nította. A felhíváshoz csatla­kozva a Volán 11. sz. Válla­lat Vöröskeres2it-szervezete az üzemegészségügyi szak- szolgálat, a vállalat szakszer­vezeti bizottságának támoga­tásával levelet írt a vállalat igazgatójához, amiben kérik, hogy intézkedések szülesse­nek a dohányzás korlátozásá­ra. A levélben rögzített érve­ket mérlegelve .megtörténtek az első lépések; az egységek véleményének, javaslatainak kikérése a meggyőzés és ké­rés elsődlegessége mellett. Hogy milyen eredmények születnek az egészséget káro­sító dohányzás korlátozására, azt ma még csak találgatni lehet. Az viszont már tény, hogy a különböző ülések füst­mentesen zajlanak. Lényeg- retörő, rövidébb hozzászólá­sokkal. BOGNÁR CECIL Pakson, a város lakosságá­nak jobb gyógyszerellátása ér­dekében február 1-én gyógy­szertár nyílik a Barátság u. 2. szám alatt, a rendelőinté­zetben. Az új gyógyszertárban ki­zárólag gyári készítményeket hoznak forgalomba. A gyógy­szertár hétfőtől—péntekig 8— 12.30-ig és 15—18.30 óráig, szombaton pedig 8—13 óráig tart nyitva. Szabad szomba­tot ebben a gyógyszertárban minden páratlan hét végén tartanak, ekkor a 29. számú gyógyszertár tart nyitva. Ott, középtájon, az egy satnya suta Az ott suta. És megáll a távcső, figyeli az állatot. Sat­nya, fejletlen — szól a halá­los ítélet, s a puska csöve a figyelő jószágra mered. Dör­dül a fegyver, az őzsuta el­dől, a társak riadtan iramod­nak, szökellnek a biztonságot adó facsoport felé. A megseb­zett őz is feláll, először této­ván, aztán egyre biztosabban követi társait. A vadász utá­na indul, a csaholó ebet el­ereszti a pórázról. Az őz meg felbukik újra. A kutya köze­ledtére összeszedi erejét egy újabb iramra, de gyorsabb az eb és már ugrik rá. Az őz szembefordul a kutyával, öm­lik a vére. A csahos érzi ’ a vérszagot, vadul támad, az őz leroskad a súlya alatt. Hem­peregnek, a hó körös-körül vörös maszatos. Biztos győ­zelem. — ez — Hajsza... ... és győzelem Polgári védelem Tengelicen, a Tolna me­gyei Tanács oktatási köz­pontjában értékelte az 1979. évre meghatározott feladatok végrehajtását a Polgári Vé­delem Tolna megyei parancs­noksága. Megjelent és az elnökség­ben foglalt helyet Bartha László mérnök alezredes, a Polgári Védelem Országos Parancsnokság képviselője, Tolnai Ferenc az MSZMP Tolna megyei tanácsi appa­rátusi pártbizottság titkára, dr. Polgár Ferenc, a Tolna megyei Tanács vb-titkára, Kiss Imre, az MSZMP Tol­na megyei Bizottság köz- igazgatási és adminisztratív osztály munkatársa. A megjelenteket, a polgá­ri védelem hivatásos és pol­gári állományát, valamint a megyei szakszolgálatok pa­rancsnokait, a meghívott üze­mi törzsparancsnokokat Pin­tér László őrnagy köszöntöt­te. Az 1979. évre tervezett feladatok végrehajtásának ér­tékelését Somogyi József al­ezredes. a Tolna megyei Pol­gári Védelem törzsparancs­noka tartotta. Értékelésében elmondta, hogy a tervezett feladatokat a nyugati tőkés országok ál­tal fokozott fegyverkezés idő­szakában kellett végrehajta­ni. Hazánk anyagi lehetősé­geinek figyelembe vételével végeztük — az országvéde­lem rendszerén belül — pol­gári védelmi feladatainkat. Megállapította, hogy az 1979. évre tervezett felada­tok. valamint azok végrehaj­tásához vezető utak reálisak voltak. Fejlődött a törzsek és alegységek alkalmazási készsége. Javult a polgári vé­delmi eszközök raktározásá­nak helyzete, nőtt alakula­taink anyagi-technikai ellá­tottsága. Kiképzéseink alkalmával jól hasznosítottuk az" 1978. évben végrehajtott „Gemenc —78” gyakorlat tapasztala­tait. Az év folyamán kivá­lóan hajtotta végre komplex gyakorlatát a zombai, a szed- resi, a nagymányoki terme­lőszövetkezet polgári védelmi szervezet. A parancsnoki ál­lomány módszertani felké­szítésében kiemelkedő mun­kát végzett Dombóvár város polgári védelem parancsnok­sága. A gyakorlati kiképzé­seknél még nem mindenben értük el a kívánt követel­ményt a felkészítés terén. Az ifjúság honvédelmi — ezen belül polgári védelmi felkészítésében hivatásos ál­lományunk aktívan részt vál­lalt. Lakosságvédelmi felada­taink megvalósítása során to­vább nőtt az egyéni védőesz­köz-ellátottság, az értesítés — tájékoztatás céljából újabb berendezések kerültek tele­pítésre. A megyei törzsparancsnok értékelése után meghatároz­ta az 1980. év főbb felada­tait. Az értekezlet a „Gemenc— 78” gyakorlatról készült film vetítésével zárult. STADLER FERENC TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. — Felelős vezető: SZELL ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlap­kézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: egy hónapra 30,— Ft, negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551.

Next

/
Thumbnails
Contents