Tolna Megyei Népújság, 1980. január (30. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-20 / 16. szám

1980. január 20. UÉPÜJSÁG 11 Tűzzománc-kiállítás Faddon Vasárnap nyűt meg Faddon a művelődési házban Ma­yer Berta festőművész tűzzománc-kiállítása, amely január 21-ig látható. Érdeklődők a kiállításon Kompozíció Az ulánbátori központi ki­állítási csarnok érdekes látni­valót kínál a mongol főváros lakóinak: itt nyílt meg nem­régiben a magyar könyvek kiállítása. A mongol—magyar kultu­rális egyezmény alapján megrendezett kiállítás a ma­gyar könyvkiadás fejlődését tükrözi, 1500 kiadvány bemu­tatásával. Politikai, ismeret- terjesztő, szépirodalmi és if­júsági művek egyaránt szere­pelnek. Munkácsy alakja, élete, pá­lyafutása és művészete a ha­zai könyvkiadás sarkallatos pillére. Könnyű megjósolni bármely véle foglalkozó ki­advány sikerét. A Székely András közreműködésévél készült új Corvina-albumra is e sors várt. Jól időzített meg­jelenése avatta a téli könyv­vásár „slágerévé”. Remek, vászontapintású pa­píron hetven színes reproduk­ció — a mintegy hatszázra tehető ismert mű legjava! — ad újra ízelítőt a máig leg­ismertebb magyar festő élet­művéből. Ismételten találkoz­hatunk a csúcsokat jelző fő­művekkel. Ismerősként pe­regnek előttünk a Siralom­ház, a Tépéscsinálók, a Rő- zsehordó, a Köpülőasszony, a sikeres életút első állomásai, ízelítőt kapunk fülledt, fény­űzően pompás polgári zsáner­képeiből, tüzes virágú csend­életeiből. Emlékezetes tájak bizonyítják festői erejét, s ott sorakoznak a hanyatlás kézzelfogható dokumentumai. Néhány meglepő, a közönség elől rejtőző festmény a válo­gatás meglepetése. Az 1883 körül festett Fasor emeletes házzal tagadhatatlanul Pis- sarrót idézi emlékezetünkbe. Egyszerre kapcsoljuk Millet áhítatot sugárzó műveihez és Bastien-Lepage fanyar való­ságlátásához az 1882-ben szü­letett Hazafelé című életké­pét. Az Eresz alatt, a Mosó- konyiha (1877) nem különben ébreszt párhuzamokat. Zavar­talan műélvezetünket újra csak akadályozza a nyomdai munka silánysága. Az indo­kolatlan vörös elszíneződés nem az aszfaltalapozással van összefüggésben! A Zálogház alakjait pedig szeszélyes sötét pacnik mossák laposra. A bevezető szűk terjedel­me kizárja a tüzetes elem­zés lehetőségét. Nem lehet más feladata, mint egybefog­lalni a művekhez eligazító ismereteket. Székely András jól oldotta meg a dolgot. Tö­mören fogalmazott tanulmá­nya a súlypontok kijelölésén., túl a festő reális értékelését is megkockáztatja. Móricz- idézettel indít, amely mese­hősként mutatja be a világ- híres művészt. Egyetlen be­kezdésben azután sikeresen lerombolja a „szegény asz- tálosiinas”-ról szőtt legendát. Néhány tény felsorolása ele­gendő igazolásul, miszerint szó sincs az esetlen árva cso­dájáról. Már az első lépéseit is támogatók egyengették. Ösztöndíj, erkölcsi biztatás, sajtóreklám segítette-taszítot- ta a csúcs felé, s huszonhat évesen már Párizs egén fénylik — az aranyérem — csillaga. A hamari siker ma­gyarázza sűrűn mutatkozó bizonytalanságát: nem volt ideje a mesterséget valóban elsajátítani, s ezt mindig érezte. Félelme nem volt alaptalan. Röviden érinti a szerző Munkácsy alkotómódszerét. Kimondja, hogy a képek zö­mét a Knaus-fól átvett séma szerint építette fel. Ebben a központi figurának van szer­vező szerepe. Szót ejt a bi­tumen-alapozással összefüg­gő végzetes tévedésről is. Néhány probléma felvil­lantásával készíti elő végső ítéletét, amellyel azonosulnunk lehet: Munkácsy igazi tehet­ségét — ezt legújabb művé­szi irodalmunk Csak megerő­síti — frissen felrakott váz­latai árulják el. Nem kap­csolódott senkihez, korának hatása alól mégsem vonhat­ta ki magát teljesen. Az impresszionisták könnyedsé­ge, Cézanne és társainak er­kölcsi ereje ott bujkál a valóban pár darabra tehető remekei mélyén. (Az elítélt, Zálogházban, Rőzsehordó stb.). Tájékozódásunkat, az al­bum hasznos forgását segíti elő az áttekinthető életrajzi vázlati Megtaláljuk itt a ta­nulás, pályakezdés, a sikerek és a szomorú vég tényeit. Röviden szó esik munkái utóéletéről, követőiről, a se­matizmus balfogásáról. Válo­gatott bibliográfia teszi tel­jessé a kötetet, főként a leg­utóbbi évtizedek írásaira te­relve a figyelmet. Az al­bum. hibáival együtt, gazda­gította a Munkácsy-albumok számát, s újra figyelmeztet is: Munkácsy jelentőségének alapos, megnyugtató és vég­leges felmérése további fel­adata a szakmának SALAMON NÁNDOR MŰVÉSZET Történelem ? Mindennek van történelme, mert mindig mindenkivel tör­ténik valami. Pesti Műsor cí­mű hetilapunk most például folytatásos sorozatot kezdett „A hetvenes évek” címen, amelyből megtudjuk az el­múlt tíz esztendő legfonto­sabb popeseményeit. Sok egyéb mellett nyilván pop­események is történtek, s eze­ket sem árt tudni, jóllehet ezek az események az angol— amerikai kultúrának is való­színűleg periféfikus termékei, s a PM tudja, hogy miért nem az elmúlt tíz év igazi művé­szeti eseményeit közli, ami­kor magyar művészek jártak a világ minden táján, s ná­lunk is megfordult a világ legjobbjai közül jó néhány. No mindegy, ízlésről, divat­ról nem érdemes vitatkozni. Am lássuk, mit tudunk meg az első folytatásból? 1972. ja­nuár: David Bowie megje­lenteti a Hunky Doryt. Feb­ruár a meglepetés hónapja volt Angliában: a Wings be­harangozás nélkül turnézott, míg májusban az ELŐ tette ugyanezt. Júliusban viszont két klasszikus (minek sze­rénykedni, klasszikus!) dal jelent meg: School’s Out, AU the Young Dudes. És így to­vább. Az ember dörzsöli a sze­mét: valóban olyan fontos ilyen aprólékosan tudnunk, hogy mi történt az elmúlt tíz évben az angolszász popvi­lágban? Ez lenne kulturális életünk egyik fontos feladata? De legalább fiataljaink csak annyira tanulnának meg an­golul, hogy ezt az oldalnyi nevet és dalcímet helyesen olvasni tudnák, netán meg is értenék. A nyelvtanulásnak ugyanis mégiscsak lenne ér­telme. cs. Két fényképalbum a karácsonyi könyvkirakatból Műit idő - Veszprém Fényképeink a még válto­zatlan Múlt időt, egy kegyet­len válságban levő, néhéz pa­raszti életforma napjait és hőseit emeli a figyelem és a talán örökké eleven emléke­zet elé Korniss Péter, aki az album végén elmondja azt is, hogy a szép sorozattal egy önként vállalt „adósságot” kíván törleszteni. Á felvéte­lekről az is kitűnik, hogy a fotós felelősséget érez a len­cséje előtt állók iránt, olykor már úgy gyanítjuk — így volt a tárlatain is — nosztal­giát. Kifogásunk ha támad, hát éppen amiatt alakul, hogy sokszor egy kissé kiszámított­nak, olykor csak féligazsá­goknak érezzük a jól eltalált, de felemásan tálalt gesztuso­kat. Az egykori szociofotósok lázítottak a maguk felvételei­vel, és Korniss szinte ugyan­azt fényképezve, csupán el- fogódottá tesz vagy éppen el­andalít. A különbség pedig nem is annyira a megválto­zott miliőben kereshető, a szemléletben inkább, hiszen az itt jelentkező miliő az egy­kor fényképezettel (Kálmán Kata Tiborc-sorozatával és hasonlókkal) szinte azonos, csak éppen más égtájak, egy­re szűkülőbb horizontok alatt kereshető. A fényképész előző albuma (és tárlata, amely bejárta az ország és a nagyvilág galé­riáit) az Elindultam világ út­ján címet viselte (1975), és az akkori feladat a népi kultúra még fellel1,.ető elemeinek megőrzése és megörökítése volt. Afféle dokumentációs munka — írja az új album utószavában a fotós —, de a gyűjtőmunka a keresettnél szerteágazóbb és* izgalmasabb feladatokat is tárt Korniss elé: a közös falusi sors, a tel­jes falusi élet feltárásának le­hetőségeit. így kerültek aztán a magyar népszokások egy­kori felvételei mellé az újon­nan láthatók: „az idilli táj­ban a magára utalt paraszt, a viselet mögött az embert emésztő munka, s a szokásból nemcsak a szertartás, hanem az emberi kötések sokfélesé­ge is”. Ez a nagyszerű szán­dék aztán a magyar, román, szlovák és szerb falvak kö­zösségének azonos nevezőn való bemutatásává nemese­dett, hiszen az itt átélt „bá­natok” mindegyre azonos bá­natok maradnak Ady szerint. Korniss új hivatástudatá­val és szemléletével csak párt­ifogón egyetérthetünk, és ta­lán mégis inkább az album­ban lelhető kissé bombaszti­kus és teátrális tálalás zavar: mintha üvegházi szekfűvel díszítenék a tejesköcsögöt, egy-egy átfúrt paraszttá­nyért lámpaemyővé nemesí­tenénk. Az ily'féle tálalások­ban kissé a lényeg sikkad el: mondandó helyett ünnepi koncepcióval, elgondolkodta­tó látvány helyett remek fényképekkel találkozunk. Egy kevéssé a mesterség győ­zött a hivatás felett a hitem szerint. Az album 13 fejezetét (a címeket egy-egy fénykép he­lyettesíti) egy a Prédikátor könyvéből kiemelt ótestamen­tumi citátum előzi meg, a képsorok így a születés és halál, a sírás és nevetés, a jajgatás és szökdelés, az ül­tetés és kiszaggatás (stb.) ideit tárják az ily módon melan­kolikussá érett tálalásban elénk: a falusi emberek éle­tének szakaszait, a mezei, er­dei és házi munka nehéz esz­tendeit, évszakait. Főként idő­sebb emberek roskadnak a fiataloknak is nehéz terhek alatt, igézőén kedves és tiszta arcok illeszkednek csekélyke ellenállással a koncepcióba, ifjú és idős párok, lakodalmi ünnep és temetés, a pásztori élet és a patakban való mo­sás fekete képsorai. Másutt idős emberek vasvillával be­mutatott fegyverfogásai, így őrzik boldogan a katonaemlé­keiket. Elmélyült hit a búcsú­járás képsorában, majd az is­kolás gyermekek nehéz éle­tének képsorával — borzal­mas caplatás a méternyi sár­ban — zárul a biblikus igé- zetű album, itt már feltehe­tően „a keresés ideje” érke­zett : a talán megváltozó jövő. Az album önmagukban re­mek és elgondolkodtató, a koncepcióban kissé elkíhzotc felvételeinek legtöbbje külön­féle erdélyi, szlovákiai, jugo­szláviai és hazai falvakban készült, a felvételeken megje­lenők nemcsak magyar anya­nyelvűek, közösségüket a kö­zös szülőhely és sors határoz­za meg. Kevésbé keresett előadás­ban feltehetően inkább hiva­tásukat teljesítők lennének ezek a felvételek, így az al­bum talán egy kissé elirodal- miasodott. A kiszáradt téli fa­ágból szobadísz lett, a nagy­mama berlinerkendőjéből faliszőnyeg; lírai sorozat ab­ból, ami önmagában felelős­séget ébresztő és megrázó do­kumentáció. Veszprém városalbumának fényképésze, Tahin Gyula ke­vésbé fényűző és kevésbé lí­rai. Pontosan azt mutatja be, amire vállalkozott: száz fel­vételen egy régóta eleven város arcéleit. Felemás mó­don őrzött múltját, a város régi, meredek és kanyargó ut­cáit jó néhány fotón, ame­lyeken csak olykor tűnik fel egy-egy járókelő. De megnő a forgalom az aluljáróban, az üzletek, közlekedési lámpák és modern házak körül, figye­lő szemek csillognak az egye­tem előadóiban. Ágh István szép bevezetője lüktető életű városról beszél, de kissé talán túl néptelenre sikerültek a város ódonabb emlékeit felmutató felvételek. Az album „múzeumi anyaga” talán túlzottan eluralkodott, bár a várost ennyire ódonná feltehetően a képszerkesztő líraibb igénye és válogatási módszere teszi. A kissé elszíneződött és elmosódott kontúrú felvételek mintha ennék az elvnek ad­nának igazat, és mintha a század elején készültek vol­na: nincsenek éles fényárnyé­kok, minden csak éppen sejt­hetőn őrzi a maga körvona­lait. Mintha egy kissé homá­lyos üvegen keresztül látnánk a város elnyűtt múltját és eleven jelenét. Bizonnyal éle­sebbek és keményebbek vol­tak az eredeti felvételek, és enyhén festékezett a nyomda­gép. BODRI FERENC Uj Munkacsy-album Munkácsy Mihály: Virágcsendélet Magyar könyvkiállítás Ulánbátorban

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents