Tolna Megyei Népújság, 1980. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-20 / 16. szám
1980. január 20. NÉPÚJSÁG 5 Szavaink hitele Az egyik 1980-ra megjelent évkönyv-kalendáriumban azt írja a szerző, hogy az egyik megyénkbeli művelődési házat sűrűn és indokolatlanul dicséri lapunk, pedig műsorait csak szűk körnek adja. igazgatójának nevét pedig a faluban nem is ismerik. Ez a közlés az érintett községben fergeteges sikert aratott, ugyanics pompásan megmozgatta néhány ezer ember nevetőizmait. Az igazgató, aki mellékesen sportköri elnök, 13 éve végez kitüntetésekkel is elismert, országos hírű, eredményes munkát a faluban. Bármennyire humoros az ilyesféle közlés, ha mélyebben belegondolunk, csak az első pillanatban tűnik annak. Ugyanis szavaink hitelességét kérdőjelezi meg, ezúttal korántsem csak könnyelműen és felelőtlenül leírt szavakra gondolva. Az írásbeliség könnyebbé teszi a kijelentések ellenőrzését. Amire már a bizalmatlan, de fejlett jogérzékű rómaiak is rájöttek, mondván „a szó elszáll, az írás megmarad”. Az írásbeliséget megelőző időben valószínűleg nagyobb súlya volt az adott szónak, a kijelentések hitelének, ugyanis egész egyszerűen nem lehetett másra támaszkodni. Márpedig az emberi kapcsolatok tartósságának egyik lényeges eleme, hogy megbízhassunk egymásban. Van, akiről elmondhatjuk, hogy „súlya van a szavának”. Más a „levegőbe beszél”. A „kezet rá” kifejezés pedig a kijelentés egyfajta meg- hiteltetésével egy értékű. Ismét csak az a helyzet, mint annyiszor, hogy a rosszról beszélünk, mert szeretnénk kihangsúlyozni azt, amiből több van — a jót. Ebben áz esetben azokra gondolunk, akiket szépen tömörítő anyanyelvűnk „szavahihető” jelzővel illet. Természetesen nem velük van gond. Hanem a meggondolatlanul, felelőtlenül fecsegőkkel, akiket ideg-óráig komolyan veszünk, szavaikat pedig elfogadjuk készpénzként. Mindebből beláthatatlan bonyodalmak származhatnak, ami egyaránt vonatkozhat egy közművelési szakember jogtalanul túlfeszített idegeire, vagy arra, hogy valakinek a szavában bízva, irányítjuk életünk kisebb-nagyobb lépéseit. Netán hitelesként adjuk tovább a tőle származó minden hitel nélküli információkat és végeredményben mit csinálunk mindezzel? Rossz közhangulatot teremtünk. A jó közhangulat, közérzet az emberhez méltó élet lényeges eleme, sőt a mindennapi munkának is nélkülözhetetlen része. A könnyen szálló szavakat világba röpítők percemberkék, akiknek ideig-óráig tarthat ugyan dáridójuk, de aztán elvesztik hitelüket, megmérettetnek és könnyűnek találtatnak. Ami egy-egy esetben lehet ugyan szomorú, de előbb-utóbb mindig, elkerülhetetlenül bekövetkezik.-s. -n. Intrikálunk A kartársnő imád vidékre járni, noha munkája végzéséhez erre csák esetenként van szükség. Mégis, szinte mindennapos vendég a gép- bocsiügyekkel foglalkozó munkatársánál. Bájologva teszi a szépet, s közben fondorlatosán kideríti, hogy mikor melyik kis és nagy főnök megy vidékre. Mert a kartársnő imád vidékre járni, de nem mindegy számára, hogy kinek a társaságában teszi ezt. A nagyfőnök a legjobb útitárs, a kisebbek rangjuk szerint. Amikor a kartársnő megtudja, hogy a nagyfőnök csütörtökön megy Simontornyá- ra, azonnal akcióba lép. „Sehogy nem stimmel a statisztika, rosszak a beküldött adatok. S, ha már úgyis megy kocSi...” Szóval kiugrik Si- mantomyára. A hatásosság kedvéért fehér garbót húz. Mondandóját többször is átgondolja ... Az út előtti este ideges a családjával. A Volgában kellemes a hangulat, a főnök dicsérettel illeti, hogy nem a telefont vette igénybe, nem kért külön kocsit, nem buszozott, hanem talpraesetten „társult”. Erre mi sem könnyebb, mint a folytatás... Egy-két jópofa megjegyzés K-ra és G-re, majd gyerünk az aduval. S megindul a nyelve, szid, pocskondiáz mindenkit, főképp közvetlen főnökét, aki két év múlva nyugdíjba megy, s kinek pozíciójától csak egy kis lépcsőfok választja el a kartársnőt. Sőt — úgy gondolja, hogy nagy diplomatához híven — kitér a kiisfőnök pletykás feleségére, aki isten tudja, (meg a kartársnő) mikéi mond a nagyfőnökre. Aztán gondosan rátér a „semmire sem használható” kollégájára, aki „legszívesebben á munka temetésére menne”, s aki várományosa a kisfőnöki címnek, íróasztalnak. Elszidja a semmirekellő ifjú titánt, aki munkaidőben jár az OTP-be, intézi magánügyeit. A kartársnő szerint. Ármánykodása eredménye: a nagyfőnök bosszankodik, délután ingerülten tárgyal a többi munkatárssal; éjjel Tard.yllal alszik, másnap behívatja a kisfőnököt, harmadnap az „ifjú titánt”. Ezután néhány napig a kisfő- nök képtelen dolgozni, ré- veteg tekintettel bámulja az irodája falán díszelgő giccs képeket. Az ifjú titán pedig — nehogy a kartársnőnek, vagy másnak feltűnjön, hogy nem dolgozik — húzza a vonalakat, firkál az előtte levő papírlapra. Csak a bajkeverő kartársnő nyugodt. Eszébe sem jut, hogy intrikálásával munkahelye, a kollektíva ellen tett. Néhány ember egy-két napos munkakiesését okozta. S ha több helyen, több kar- társnő és kartárs keveri a bajt, a népgazdaság is kárát 'látja. De bánja is ezt az intri- kus ! ö csak a maga malmára gondol, saját kis céljaira és várja az eredményt, vidáman ül babérjain. De meddig? — vhm — Téli „fagyár” Ez aztán az igazi férfimunka! A favágás, -rakodás gépesítettségének ezen a fokán is erőt, edzettséget követel, különösen ilyenkor, a metsző szél járta, havas erdőben. A valamikori lovas fogatokat, prüszkölő pacikat nehéz kézi fűrészeket, a gyors, hatékony motorfűrészek, vonszoló, rakodó erőgépek, teherautók váltották fel. S megváltozott az erdei emberek külseje is. Nyúl Bertalan bátaszéki erdészetvezető mérnök és Farkas István szálkai erdész kerületvezető szőrme- sapkát, kucsmát hord, Molnár Ádám vágásvezető erdész pedig divatos sportsapkában, „civil ruhában” dolgozik. A munkásbrigádok tagjai közt sem ritka a sportos viselet. Egyedül a segíteni átjött Szetteli Ferenc alsónánai kerületvezetö erdész ragaszkodik most is a hagyományos erdészkalaphoz. A Gemenci Állami Erdő- és Vadgazdaság bátaszéki erdészetében — közte szálkai, sötétvölgyi, mórágyi, üveghutai kerületében — húszezer köbméternyi fát termelnek ki az idén, s javában folyik a fakitermelés, rakodás, szállítás, részben ipari felhasználásra, s nagyrészt a lakosság téli tüzelőellátására. A szálkai erdőben fényképezőgéppel ellesett jelenetekből is erről számolunk be. Ebből az erdészkerületből 2500 köbméternyi fát termelnek ki, és szállítják zömét a TÜZÉP-telepekre a megyeszékhelyre, valamint Bonyhádra és Bátaszékre. Vigyázz! Fadöntés! — feliratú táblák figyelmeztetnek az esetleges'életveszélyre az irtásterület szélén, ahol Tamás Ferenc szocialista brigádja dolgozik. A fák közt hétvégi kis háznak beillő, fűtött lakókocsi van a közelben, barátságos, tiszta belsejében asztalon étkezhetnek. Az irtáson serényen szortírozzák a fát, s Greiling Mihály, az erdészet veterán foga- tosa, szinte mutatóba, két igáslovat is befogott az elfűrészelt fatörzsek vonszolására. Jófajta csertölgy és akác hasábokat rakodik Heberling József gépkezelő, a teherautó platóján Pálinkás Ferenc az igazgató. Bottyán József a ZIL tehergépkocsin mintegy 60 mázsa hasábfát szállít egyszerre. Mester János DT—75-ös tolólapos traktorral segít a tehergépkocsikat is felhúzni a havas emelkedőkön. A téli utakon nem veszélytelen a közlekedés az erdőben sem. Szöveg: BALL AB ÁS LÁSZLÓ Fotó: GOTTVALD KÁROLY Hóba vesző erdei út... Két fatörzset vonszol egyszerre a csuklócsörlős traktor A fűrészelőmester nem tart cigarettaszünetet.... Ilyen „torna” nincs a tv-ben sem... Molnár Ádám vágásvezető erdész felméri a kidöntött szálfát Tamás Ferenc brigádvezető elszakadt láncot javít
