Tolna Megyei Népújság, 1980. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-20 / 16. szám
a Képújság 1980. január 20. Cigánybál 1980 Ezután a madonna szépségű vajdáné veszi át a mikrofont, jó szórakozást kíván 5 is minden vendégnek és kezdetét veszi a műsor. Elsőnek Sárközi Erika pattan a táncparkett közepére. És ekkor bebizonyosodik, hogy a Fehér-együttes cigányzenekarnak sem utolsó. Gitárral, orgonával, szakszo- fonnal játsszák a legismertebb és kevésbé ismert cigánynótákat, zeneszámokat. Erika temperamentumos, szívből jövő tánca nagy tapsot kap. Aztán sorra színpadra lépnék a különböző települések képviselői. Néhányan színpompás cigány viseletben, mások csak egy-egy derékra kötött kendővel díszített utcai ruhában járják a hamisítatlan cigánytáncot. — Ezt nem csinálja utánunk senki — mondja az egyik fiú. — Nekünk már a bölcsőben is zenére jár a Iá-, bunk. A fellépő énekesek sorát megint csak a vajda nyitja meg. No nem konferálva, énékelve. Cigányul előadott dalát néma csendben hallA cigánybálban beatzene szól. A Fehér-együttes húzza — illetve pengeti — a talpalávalót. A parketten, az asztalok között cigányok és nem cigányok. fiatalok és idősek járják a táncot... Egyetlen hatalmas hullámzó csoportban táncolnak, vagy inkább mozognak a zene ütemére. Népszerű a cigánybál. Bizonyítják a bent tolongó százak és az ajtó előtt dühöngő vagy szeliden bebocsátást remélő emberek. — Csak azt engedtük be, akinek volt meghívója — telepedik az asztalunkhoz Sárközi József, a cigányvajda. A vajda szmokingban, a cigányok nagy része sötét öltönyben. — Ki kaphatott meghívót? — Ennek egyetlen kizáró oka volt. Csak olyan cigánynak adtam meghívót, akinek van munkahelye, tudom, hogy rendszeresen dolgozik. • Ahogy halad előre az óramutató, úgy lesz egyre forróbb a hangulat. Most már nem számít, hogy a Garay kazánjában befagyott a víz, hogy a radiátorok hidegek, a Garay táncosban — a bál színhelyén — senki se fázik . Aztán elhallgat a zene és a cigány vaj da üdvözli a megjelenteket. A Pécsről, Pécs- váradról. Bonyhádról, Váraljáról, Kaposvárról, Komáromból — és természetesen — Szekszárdról érkezett cigányokat és más vendégeket. Rövid tájékoztatójában elmondja, komoly erőfeszítéseket tesznek azért, hogy valamennyi cigánynak legyen munkahelye, folytasson rendszeres, keresőmunkát. Bár az elmúlt évekhez képest érezhető eredmények vannak, de ezen a területen még sok további tennivaló, probléma vár megoldásra. Végül arról szól. amire legbüszkébb, hogy Szekszárdon valamennyi cigánygyerek jár bölcsődébe, óvodába vagy iskolába. A zene bűvöletében gáttá a több száz fős közönség. Gyönyörű dal volt, fájdalmasan szép, elnyújtott dallama a végtelen pusztákat, a sötétben messze világító tábortüzeket, a cigánytáborok kitartó, végérhetet- len vándorlását idézte. Majd a fájdalmas dallam fokozatosan átváltott vidámságra, egyre gyorsabb ritmusú, hangos örömzenévé és a befejező versszakök visszatérő refrénjét már több tucat ember énekelte magyarul: „Találkoztam boldog cigányokkal, találkoztam boldog cigányokkal ...” * A műsor végén, amikor már kihúnyt a keskenyfilm- felvevő jódlámpája, amikor tokba kerültek a fényképezőgépek, a villanók és újra felcsendült a beatzene, rövid beszélgetésre ültünk le Sárközi Józseffel. — Hogy lesz valakiből vajda? — kérdeztem. — Örökli a vajdaságot. Nekem édesapám tizenegy évvel ezelőtt adta át. Tizenhatan voltunk testvérek, de nekem volt a legtöbb osztályom. meg apám szerint süt- nivalóm is, így rám hagyta. — Kap ezért valami fizetést? — Nem. Néha jutalmat á megyei tanácstól, de fizetés nem jár ezért a munkáért. —■ Hogy érzi, milyen az 1980-as cigánybál? — El se tudom mondani, milyen mérges vagyok. Ez az első olyan bál, ahol nem lesz bőgőtemetés. — Miért? — Nincs bőgő. Megfogadtam a bátai tamburazene- kart, adtam ezer forint előleget is, és mégsem jöttekel. ök hozták volna a bőgőt. — Ha már nincs temetés, legalább beszéljünk róla... — A cigányok a bőgőt tartják a zenekar királyának. A köztudatban az van, hogy a prímás a legfontosabb, de bőgő nélkül nincs cigány- zenekar. Talán ezért is kapcsolódik a bőgőhöz ez az ősi cigányszertartás. Ilyenkor a cigányvajda, a bíró és a cigánypap bejelentik, hogy meghalt a bőgő, el kell temetni. A cigányság nagy sírás-rívásba kezd, különböző mondókákat, verseket szavalnak, amelyek mondandója az, hogy a bőgő tartotta el a rajkókat, mi lesz ezután, mivel keresik a kenyeret betömni az éhes szájakat. A lepedővel letakart bőgőt, kiviszik, hogy elássák valahol, de a vége mindig az, hogy mégis visszahozzák, mert szükség van rá, mert a bőgő keresi a kenyeret, adja a vidámságot, a szórakozást a putrik világának. » Hajnal felé az egyik asztalnál hallottam eav summázott véleményt. Ahogy a cigányok mondják: „magyar” ember szájából: — Életemben ma vagyok először cigánybálban, de ha tehetem, mindig eljövök, annyira jó itt a hangulat, — mondta. Reggel öt órakor még mintegy százötvenen táncoltak, amikor a vajda bejelentette, hogy vége a bálnak. Tíz perc múlva senki se volt a teremben. De eldöntött tény, hogy megrendezik a pótcigánybált is. TAMÁSI JANOS A jó feleség ádogné, született Pléh Annamária nem született házias lénynek. Bár a légynek sem ártott (légycsapói drasztikus- ságot értve), sok környezeti ártalmat keltett maga körül a környezetében élők kontójára. Korán férjhez ment, mint általában azok, akiknek sohasem volna szabad háztartási közösségre lépniök. Az érettségi bizonyítványán jóformán meg sem száradt a bélyegző által bélyegzőpárnáról felhordott bélyegzőfesték, amikor új bélyegző (anyakönyvvezetői) kezdett felhordásba, hogy Bádog úr karjaiba véve felhordhassa — bocsánat — repítse ifjú és bájos hitvesét nem bélyegző párnáik felé. Még ki sem hűltek a mézeshetek szerelmi tűzében hevült nem bélyegző párnák, mikoron Bádog urat — mint ifjú férjet — némi csalódás érte. Felesége Bádogné Pléh Annamária — ezt a nevet nyerte házassága révén, mutatván emancipált voltát — a munkahelyéről a megszokott fél öt helyett hol hat, hol hét órakor tért haza. sőt később, még később. B. Pléh Annamária — újabban már csak így írta a nevét, lévén, hogy egyre „intenzívebben folyt bele a közéletbe”. (Utóbbi idézet B. Pléh Annamáriától) Bádog úr, kiben egysejtű eleinkre való visz- szaütések folytán volt némi hajlamosság a papucsállat- ságra — kezdetben békésen tűrt, neje közéleti méltóságához méltatlan házimunkákat végezve. Ám akkor, amikor felesége ráparancsolt, hogy nézzen magának valami mellékállást, miáltal fizetését növelné, Bádog úr úgy érezte, hogy szíve meghasad. B. Pléh Annamária azt határozta, hogy beiratkozik a Közgáz-ra, ahol diplomát szerez, ugyanis nöttön-nőtt kisebbségi érzése a diplomás férfiakkal, így férjével szemben is. Bádog úrnak tehát vállalnia kellett ezt az áldozatot felesége egyenebb jo- gúságáért, ahogy neje mondta: „személye és személyisége szuverénitásának megőrzése és fokozása” érdekében. Az ugyanis elképzelhetetlen volt számára, hogy a tanulás mellett még dolgozzon is a munkahelyén. Elég munkát jelent megtartani különböző társadalmi funkcióit. (Lá- nyok-alsszonyok klub elnökség, szervezetek vezetőségi tagságai stb.) „A nő közéleti aktivitásához a nőnek köz- életiségre, a közéletben való élésre van szüksége” — mondotta. Bádog úr tehát mosott, takarított bevásárolt, reggelit, vacsorát készített és lábujjhegyen járt. Legszívesebben gyereket is szült volna, mert nagyon vágyott már utódja után. Annamária úgy vélekedett, hogy előbb biztos egzisztenciát kell teremteni, csak aztán jöhet a gyerek — méghozzá egy három év körüli állami gondozott, mert azzal már nincs sok gond. És egyébként is. B. Pléh Annamária sikeresen leküzdött minden akadályt. Megkapta a diplomát és elhagyta nevéből a „B” betűt. Elhelyezkedett egy vállalatnál és úgy határozott, hogy teljesen önállósítja magát, bár a házastársi formalitást férjével fenntartja. Bádog úrnak bejelentette, hogy ezután a fizetésével önállóan gazdálkodik, tehát megszűnik a közöskassza. Bádog úr csak keresete 33 százalékát köteles neki adni, mert azt egyébként is megítélné a bíróság, nőtartás címén. A hotelhaliban Bádog úr semmit sem szólt, mert már hónapok óta letargikus hallgatásba burko- lódzott. Remegő fejének ide-oda billegéséből sem lehetett megállapítani tiltakozását vagy beleegyezését. Mindez nem is nagyon érdekelte Annamáriát, mint ahogy az sem, hogy ezután nem sokkal Bádog úr ágynak esett, bár először nagyon mérges lett: „Millió dolgom van. Most, hogy kezdek egyenesbe jönni, nem tehetsz ilyet. Szedd össze magad!” Bádog úr, Annamária minden szigorúsága és közéleti- sége ellenére sem tudta összeszedni magát. És nem, egy jószívű szomszéd odaadó ápolása ellenére sem. aki ellátta a napokig magára hagyott beteget. Csendesen örök álomra szenderült. Pléh Annamáriát egy pillanatra megrendítette férje kispólgárias tette, de aztán hamarosan uralomra jutott mindig győzedelmes énje. Első osztályú temetés, fekete kosztüm és ruhák. Úgy találta, hogy ez a szín egész jól áll neki, csak a haja... A haját sötétebb bronzosra festette. Férje halálának első évfordulójára elkészült a márvány síremlék is, galamb- párral. j léh Annamária ettől flj kezdve minden halóiig tak napján megjelent a iMSj temetőben. Gyertyákat gyújtott Bádog úr sírján, s míg leégtek azok, kis ka- páöskával és gereblyével rendet csinált a sír körül. Ezután saját kezűleg, a saját kezűleg erre a célra varrt zsákot a márvány sírkőre húzta, majd gondosan műanyag fóliával burkolta az egészet — a tél fagyától védendőn. „Ez ám a jó feleség” — mondták csendesen a temetőben járók. czakó— A nagy szálló halijában ültünk, olyan hallban, ahol mindig minden olyan, mint a filmen — sőt effajta hall nélkül film nem is létezik. Egy idegorvossal beszélgettem, aki nemrég fejezte be a rendelését, és most ittuk a gyönge teát. — Látja — szólt az orvos —, csak gyakorlat kérdése az egész. Itt jönnek- menntík a szemünk előtt férfiak, nők. németek, külföldiek, vendégek... és a kutya sem ismeri őket. Csak én. Egy pillantás — plusz némi mélylélektan. Én az emberekben úgy olvasok.. mint a nyitott könyvben. — Mit olvas ki belőlük? — kérdeztem. — Egész érdekes fejezeteikét. Előttem nincsenek talányok, ismerem én ezeket az embereket egytől egyig. Kérdezzen. .— Nos... például: Ki az az ember ott? Az a pofaszakállas öregúr? — Az... nos az az ember, mint láthatja, döbbenetesen hasonlít az öreg Ferenc Józsefre. Egyenesen azt mondhatnám. hogy a császár hasonmása — úgy fest, mint egy öreg pénzeslevélhordó, akit az emberek jóságosnak tartanaik, mert ő hozza ä pénzt... Én ezt az embert mégis egykori bécsi udvari tisztviselőnek tartom. Nézze csak, hogyan beszél a pincérrel: született arisztokrata. Tévedés kizárva ... Biztosan excéllenciás — valami egészen nagykutya. Ez a hely-, zet. — Elképesztő. De hát honnan tudja ön ezt? — Ahogyan már mondtam önnek: gyakorlat kérdése az egész. A rendelőben tettem szert rá. Idegorvos vagyok, mint még jő néhányan — csak éppen van szemem — És a hölgy, ott hátul? Aki annál az asztalnál ül, és a jelek szerint vár valakit — nézze csak, egyre az ajtón a szeme ... — Az... szóval ő azon ritka nagy k ökottok egyike, akikből manapság már alig van ezen a szegény világon. Nos tehát, az illető a megvásárolható gyönyörök királynője. Zabálja a férfiakat. Fölzabálja... És a szemé-- ben... nézze csak... a szemében szomorúságkomplexus ... egész kert, tele szo- morúfüzekkel. Ez a nő epe- kedik; a sok-sok beteljesülés után, amely nem is volt, epekedik. Igen, semmi kétség ... Mit akar még tudni? Ha már benne vagyunk. — Arról ott! Arról a kövérről, aki most felállt és éppen megy. Az a kicsi piros arcú. Áz vajon kicsoda? — Az az ember borkereskedő. Vagy maga a főnök, vagy valami nagy borkereskedő vállalat cégvezetője. Energikus, művelt férfi, erős akaratú férfi. Kérlelhetetlen. Gyűlöli a sokaságot. A komolyság embere. Ez ő. — És az ott? Az a kicsi, kissé közönségesnek látszó hölgy? — Az... az egy szolid, vidéki polgárasszony ... szolid asszony, legalább négy gyermek anyja, aki a kispolgári családok erkölcsi fogalmai szerint nevelkedett. Ö a megtestesült hűség és erény, és ebből egy jottányit sem enged ... ö nem ... — És az ott. doktorom? — Látja — az a mai idők tipikus pénzembere. Szőrös- tül-'bőröstül. — El tudnám mesélni az egész élettörténetét, olyan világos előttem a lelke. Harácsoló. De állja is a csapásokat. Ez nem engedi magát legyűrni. Nincs ideje piszlicsáré dolgokra; nem olvas könyveket; nem érdekli semmi, csak az üzlet, az üzlet. — Szent isten! Hat óra, ne haragudjék, de sürgős megbeszélésem van. Fizetek! — azaz, hogy kérem a számlámat — helyesbített. A pincér megjelent, elvette a pénzt, távozott. A doktor felállt. — És mivel tartozom én? — kérdeztem, csak úgy tréfából. — Amit ön kapott, az megfizethetetlen. * És akkor kíváncsi lettem, szerfelett kíváncsi. Még valamennyi analizált áldozat helyén ült — valamennyi Odasompolyogtam a portáshoz, aki a maga helyéről jól átláthatta az egész hallt. És beszéltem vele. Meg csúsztattam valamit a kezébe. Én kérdeztem, ő válaszolt. Figyeltem: Az osztrák udvaronc egy Glewitzbe való varrógépkereskedő volt. A nagy kokott a maga szomorúságkomple- xumával egy bizonyos Mrs Bimistein, Chicágóból — a férje, a bizonyos Mr. Ministern, éppen odalépett az asztalhoz a maga egész valójában. A nagy borkereskedelmi vállalat cégvezetője pedig Grodk volt, a bohóc. A kövérkés mama viszont égj vendégszerető marseilles- műintézet tulajdonosa; vé gül a szemtelen pénzember legújabb irodalmi iskolí egyik költőtagja. Csak a pszichológus vol pszichológus. (1930 (PALASOVSZKY ÖDÖb fordítása (Kilencven éve születet Kurt Tucholsky haladc szellemű, jelentős neme író.) Fergeteges tánc — tetőponton a hangulat
