Tolna Megyei Népújság, 1980. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-18 / 14. szám
1980. január 18. NÉPÚJSÁG 3 lfaltozo arákon r Beszélgetés Csikós-Nagy Bélával, az Országos Anyag- és Arhivatal elnökével Az elmúlt hónapokban több alkalommal esett szó az 1980- ban életbe lépett új termelői árrendszerről, az árképzés megváltozott alapelveiröl. Talán nem felesleges néhány vonással gazdagítani az eddig kialakult képet. Elsősorban nem is az alapelveket, inkább a várható hatásokat, a változások következményeit. Ezekről beszélgettünk Csikós-Nagy Bélával, az Országos Anyag- és Árhivatal elnökével. — Kezdjük a beszélgetést a legújabb intézkedésekkel, a január 7-én bejelentett fogyasztói árváltozásokkal. Miképpen függ össze az idei fogyasztói árszínvonal-növekedés a termelői árak változásával? — A fogyasztói árak szempontjából nem a január 7-i, hanem a tavaly július 23-i intézkedés volt a döntő lépés. Ekkor emelkedett a tüzelőanyagok, a villamos energia, egyes élelmiszerek, építőanyagok, cipők és bútorok fogyasztói ára, s ez kereken 9 százalékkal növelte az árszínvonalat. Az idei, összesen 3,7 százalékos árszínvonal-növekedést előidéző intézkedések között 0,8 százalékos a termelői árak 1980. január l.-i változásának hatása. Ez az ármozgás nem elsősorban az árszínvonal szempontjából jelentős, hanem az árarányok változása miatt, hiszen egyes termékek árának növekedése mellett jó néhányé jelentősen csökken. Az árintézkedések végső soron jelentős lépést jelentettek az értékarányos fogyasztói árak kialakításában — mégpedig elsősorba-n azoknak a termékeknek a körében, amelyek szoros kapcsolatban vannak a külkereskedelemmel — vagy azért, mert jól exportálhatok, vagy mert a tőkésimport-igényt növelik. Azoknál a termékeknél, illetve szolgáltatásoknál, amelyek nincsenek kapcsolatban a külkereskedelemmel, nem tartjuk égetően fontosnak az értékarányos árak kialakítását. Nem emeljük például a lakbért, a városi és távolsági személyszállítás díját és néhány más, alapvető szolgáltatás árát. — Az áremelés mértékére vonatkozó adatokat ismeri a közvélemény. Mégis sok az aggodalom, hiszen a rendelkezésekből megtudhattuk, hogy idén tovább bővült a szabad árformába tartozó termékek aránya. A „szabadáras termék” fogalma pedig a közvélemény számára gyakran azt jelenti, hogy az ár a termelők „szabad” akaratától függ. — A szabadáras termékek arányának növekedése nem annyira jelentős, mint amilyennek talán első látásra tűnik. Ez az árforma nem újdonság, 1968 óta alkalmazzuk. Akkor a fogyasztási árualap 23 százalékát tették ki azok a termékek és szolgáltatások, ahol az árakat felszabadítottuk. 1968 és 1977 között a szabadáras termékek aránya 40 százalékra emelkedett, s azt az új árrendszerre való könnyebb áttérés érdekében 1978-ban további 10 százalékkal növeltük. A jelenlegi arány ennél alig valamivel magasabb. Emellett a szabadáras termékek árának növelése korántsem csak a termelő Vállalat elhatározásától függ. Az áremeléssel kapcsolatos bejelentési kötelezettség változatlanul érvényben van, s szabályozza az árakat a tisztességtelen haszonnal kapcsolatos rendelkezés is. Természetesen az árrendszer változásával a tisztességtelen haszon fogalma is megváltozott — a korábbiakban az indokolatlanul nagy nyereség volt a legfontosabb kritérium, az új szabálynak azonban az az alapvető követelménye, hogy az ár legyen arányos, tehát ne legyen magasabb a hasonló, illetve helyettesítő termék áránál, s illeszkedjen a külkereskedelmi árarányokhoz. — A külkereskedelmi árakhoz való igazodás tehát az új termelői árrendszer egyik fontos alapelve. Csakhogy nem minden belföldi forgalomban lévő terméket exportálunk. Ebben az esetben mi a mérce? — A világpiaci árakhoz való igazodás alapvetően két formában valósul meg. A vállalatoknak tőkés beszerzési áron' kell kalkulálniuk az energiát és az alapanyagokat, ugyanakkor az általuk gyártott termékek árszínvonalát az exportban elért árszínvonal szabályozza. A korábbi önköltségi árképzéshez képest ez alapvető változás, hiszen az alkalmazott versenyárrendszerben a vállalatok az emelkedő anyag- és energia- költségeket csak olyan mértékben háríthatják át a fogyasztókra, amilyen mértékben ezt az exportáraikban érvényesíteni képesek. A versenyárakat azonban nem lehet mindenütt alkalmazni, csupán az ipar egy — bár meglehetősen nagy — részében. Az áraknak azonban azokon a területeken is ösztönözniük kell a hatékonyság javítására, ahol a versenyárak nem alkalmazhatók. Ennek érdekében valósítjuk meg az árarányosításon alapuló árképzést. Az árarányosítás az egymással helyettesíthető, illetve rokon cikkek körében alkalmazható elv, s voltaképpen eddig sem volt ismeretlen. Hiszen a kereskedelem korábban sem hagyhatta figyelmen kívül, hogy egy-egy új termékért, amely valamilyen tulajdonságánál fogva jobb az egyébként azonos rendeltetésű, de már ismert terméknél, a fogyasztók menynyivel hajlandók többet fizetni. Az új árrendszerben az árarányosítási módszert széleskörűen alkalmazzák a termelői árak megállapításánál, s ezt a munkát a szakmai árbizottságok segítik. — A vállalatok tehát emelhetik a belföldi termelői árakat, ha exportáraikat növelni tudják. Ha ezt egy-egy korszerű terméknél sikerül elérni, növekszik-e az elavult, korszerűtlen feltételekkel gyártott termékek ára is? Vagy egyszerűbben fogalmazva: a jó minőségű termékek révén drágább lehet a bóvli? — Az új árrendszerben, ha egy vállalat a hatékonyságot az exportált termékek körében javítani tudja, akkor az exportárak növelése révén elérhető előny a teljes termelésre érvényes. Ez ellen persze lehet észrevételeket tenni. De mit csináltunk eddig? Korábbi árképzési gyakorlatunkban a tényleges ráfordításoknak, az önköltségnek volt jelentős szerepe. Ezzel összefüggésben részben tudatos, részben spontán elemekből kialakult egy átlagos vállalati nyereségráta, amit azonban annyi körülmény befolyásolt, hogy végül a köz- gazdasági megfontolásoknak kevés szerep jutott. Az új árrendszer kialakításánál kiválasztottunk egy döntő láncszemet, ami az egész árrendszert meghatározza, s ennek megfelelően egy közgazdasági szempont, a nemzetközi versenyképesség, az exporthatékonyság szabályozza a vállalati nyereségrátát. Ez is rejt magában ellentmondásokat, de nincs olyan árrendszer, amely minden részletében biztosítaná a társadalmi érdek érvényesülését. Az ilyen ellentmöndások feloldására azonban van mód — a forgalmi adó korrekciójával elérhető, hogy bár a korszerűtlen feltételekkel gyártott termékek termelői ára is növekedhet a jó minőségűek exportárának emelésével, a fogyasztói áruk ne emelkedjen. — A korábbi árrendszer egyik hibájául rótták fel, hogy nagy szerepet játszik a hiánycikkek szaporodásában. Előfordult, hogy egy-egy termék gyártását az alacsony árak miatt megszüntették, s miután egy időre eltűntek a boltokból és ,az üzemekből, sokkal magasabb áron importáltuk ezeket. Segít-e az új árrendszer e probléma megoldásában? — Ez igen összetett probléma, s az ilyen ellentmondásos helyzetek kialakulásában nemcsak az ár, hanem sokféle egyéb intézkedés is szerepet játszik. Az elmúlt években például a struktúraváltási törekvéseknek megfelelően széles körben felvetődött, hogy állítsuk le a gazdaságtalan termelést, s importra rendezkedjünk be. Az ilyen vállalati törekvések azonban nem mindig voltak reálisak. Nem volt például reális az a feltételezés, hogy az export olyan dinamikusan nő, hogy az ebből származó bevétel finanszírozni tudja az ily módon létrejött többletimportot. Ugyanakkor néhezebbé vált egy sor termék beszerzése is, növekvő igényeinket a szocialista országok nem tudják mindig kielégíteni. Ha tehát az ellátás javításáról beszélünk, az korántsem csak árprobléma. Ilyen gondok az új árrendszerben is lehetnek, hiszen az árakat az export alapján állapítjuk meg, s az exportárbevétel általában kisebb, mint az importköltség. Az új árak azonban mindenképpen körültekintőbb mérlegelést tesznek lehetővé. És még egy körülményt meg kell fontolni. Lelhet, hogy megszüntetjük valamely termék gyártását. Ha azonban a megszüntetett termékek helyett újat, korszerűbbet gyártunk, amelynek exportbevétele magasabb, mint a megszüntetés miatti importköltség, akkor érdemes ezt az utat választani. (Kozma)Közművelődés a téeszekben gy-egy faluban, kisebb településen — ahol legjelentősebb gazdasági egység a termelőszövetkezet — annak munkája, eredményei befolyásolják a tagság életét. így van ez — a szövetkezetek gazdasági megerősödésével párhuzamosan — a ikulturáló- dás, a közművelődés területén is. Az elmúlt évtizedben jelentősen csökkent a mező- gazdaságban dolgozók száma. Ezt 'a gazdaságok technikai, technológiai színvonalának emelkedése tette lehetővé. A kérdés persze fordítva is igaz; a kevesebb munkáskezet korszerű eljárások bevezetésével, új gépek, termelő egységek üzembe állításával kellett ellensúlyozni. Ez a folyamat egyre sürgetőbben vetette fel a szakmai képzés és továbbképzés szükségességét, hiszen a korszerű gépeket, berendezéséket csak megfelelő szaktudással lehet hatékonyan kihasználni. Ezzel kapcsolatban az utóbbi években egyre inkább sor került a közművelődés egyéb területeire is. A tagok és alkalmazottak körében e tevékenység nagyjából két területen folyik. Egyrészt a szövetkezet keretei között, mint munkahelyi közművelődés, másrészt a különböző kulturális intézményekhez (művelődési ház, könyvtár, mozi) kapcsolódóan. A munkahelyi tevékenység elsősorban a szakmai ismereték bővítését szolgálja. Ezek mellett — kisebb részben — egyéb területtel kapcsolatos művelődési formák is megtalálhatók,• például népi együttes, kórus, nyugdíjas- és ifjúsági klub. Jó néhány szövetkezetben kialakították erre a célra megfelelő helyiséget is. A megye szövetkezeteiben folyamatos a fizikai dolgozók körében a betanított- és szakmunkásképzés vagy továbbképzés. Évente négyötszáz tsz-tag szerzi meg — munka mellett — a munkakörének jobb ellátásához szükséges szakmai ismereteket. Bevált gyakorlat az is, hogy a tsz-ek, mintegy házon belül, önálló szakmunkásképző tanfolyamot indítanak. Az évek folyamán a gazdaságok — együttműködve a megye oktatási és köz- művelődési intézményeivel — jelentős eredményeket értek el a felnőttoktatás terén. Az általános iskolát elvégző dolgozóik egyhanmada tsz- tag. Több helyen igen kiterjedt az ismeretterjesztő tevékenység. A termelőszövetkezetek többségében mondhatni, már hagyományai vannak az országjáró kirándulásoknak és a külföldi utaknak. Egyre több a jól szervezett, tartalmas kirándulás, mely eredményesen szolgálja a résztvevők ismereteinek bővítését, elősegítik hazánk természeti szépségeinek, szocialista társadalmunk új létesítményeinek megismerését. A művelődési otthonok — különösen községi intézmények esetében — rendezvényeinek látogatói, szakkörök, művészeti csoportok, klubok tagjai javarészt a termelő- szövetkezetek dolgozóiból állnak, és ezekben elsősorban a fiatalok részvétele jelentős. A művészeti csoportokban, a népi együttesekben, a népi éneklő csoportokban vesznek részt legnagyobb számban a tsz-tagok. Több tsz-ben bérletvásárlással, utazási lehetőségek biztosításával segítik a tagokat, hogy Szekszárdon, Pécsett és Kaposváron rendszeresen látogathassanak színházi előadásokat. A fizikai dolgozók közül több mint háromezer könyvtári tag van és sikeres akciónak ítélhető az évente megrendezésre kerülő, mezőgazdasági könyvhónap, melynek lebonyolításában sokat vállalnak a szövetkezetek. A tsz-tagok — elsősorban a vezetők — ismereteinek bővítését segítik a szövetkezetek szakkönyvtárai, melyek gazdaságonként 100 —500 kötetből állnak. Probléma, hogy ezék propagálása és kölcsönzése igen szűk körű. A fejlődés ellenére jelentős a népgazdaság más területeihez viszonyítva a lemaradás és ez egyben meghatározza az élkövetkezendő évek feladatait, tennivalóit is. A mezőgazdaságban dolgozók körében a legmagasabb az általános iskolai végzettséggel nem rendelkezők aránya. Ez sajnos nemcsak az idősebb korosztályra vonatkozik, hanem a fiatalokra is, hiszen a harminc éven aluliaknak megközelítően tíz százaléka nem végezte el a nyolc osztályt, annak ellenére, hogy az-utóbbi években ezer dolgozó szerzett általános iskolai végzettséget. Állandóan újratermelődik ez a réteg — ha csökkenő ütemben is —, mivel a tanköteles kprfoól kinövő fiatalok — akik nem végeztek nyolc általánost —, elsősorban a me- zőgazdaságbap állnak munkába. * A fentiek anyagi lehetőségeit a szövetkezetek a szociális és kulturális alap képzésével teremtik meg. Az attalai termelőszövetkezetben az 1978. évi zárszámadásnál a dolgozónkénti nyolcszáz forinton felül, százezer forintot tették — az adózott jövedelemből —a szociális és kulturális alapra. Tavaly kilencszáz forint volt a tagonkénti összeg, mert évenként lehet emelni száz forintnyit. A szociális célokra felhasznált összegek közül tízezer forinttal segítették a fiatalok lakásépítését, vissza nem térítendő segélyként. A múlt évben 35 ezer forintot öregek segélyezésére fordítottak — hétven nyugdíjas és járadékos egyszeri támogatására. ötezer forintot emeltek erről az alapról az üzemi konyha, beindítására, ezenkívül minden házasodó fiatalnak ötezer forint segélyt ad a tsz, mintegy nászajándékképpen. Kulturális területen a legtöbbet a szövetkezeti sportkör vitt el. Ezenkívül alkalmi rendezvényekre, a kuiltúrház támogatására adtak pénzt. Jelentős összeggel járultak hozzá — kétszázezer forinttal — a dombóvári művelődési központ építéséhez. Év vége felé még volt az alapon ötvenhétezer forint, vagyis a lehetőséget nem merítették ki teljesen. Az apartianti szövetkezetben az idősebb — nyugdíjas és járadékos — tagok szociális segélyezésének sajátos formáját választották; egységesen 1400 forintnyi háztáji műveléssel, akinek nincs háztáji, annak kifizetik. Segíti a szövetkezet — az alap terhére a házépítést is a tagoknak —, tíz százaléknyi f uvarkedvezm énny el, illetv e a szövetkezet építőbrigádja munkát végezhet szabad idejében a gazdaság szerszámaival, gépeivel. Jelentős összeget emészt fel a szövetkezet Harkányban lévő tizenöt fős üdülőjének fenntartása; erre tavaly nyolcvanezret fordítottak tatarozás címen. Belföldi csoportos kirándulásra 118 ezer forintot költöttek. (A tagság hetven százaléka vett részt 1—3 napos hazai körutakon.) ötvenezer forintot adtak a községi kültúrház felújítására — működéséhez minden évben tízezer forinttal járóinak hozzá. rdemes megemlíteni, hogy sikeres MSZBT- vetélkedőt rendeztek az iskolában és itt a jól szereplőket tizennyolcezer forintnyi ajándéktárggyal jutalmazták. A sportkör támogatására tavaly az első három negyedévben hetvenhatezret költöttek. Három csapat van, a ‘ felnőttek a megyebajnokságban rúgják a labdát. A szövetkezetnek 450 tagja és 136 nyugdíjasa van. Tavaly előtt év végén az alapon 36 ezer forint maradt. — st. — Energiagazdálkodás a Volánnál Az energiagazdálkodás múlt évi helyzetéről és az energiával való takarékoskodás idei feladatairól .tárgyalt tegnapi ülésén a szekszárdi Volán Vállalat szak-' szervezeti bizottsága. Megtárgyalták a szervezettség és a tagdíjfizetés alakulását, valamint iaz üdültetéssel kapcsolatos tapaszt álatokat és feladatokat. Idegenforgalom Minden csendesnek és kihaltnak tűnik, de ez csak látszat, ugyanis >az épületen belül szorgos munka folyik. Készülnék a „szezonra”. Az elmúlt évben 87 279 látogatója volt a várnak. Sok hazait és külföldit vonz a program, amelyben a várlátogatáson kívül — a ter- melőszövéíkezettel kötött megállapodás alapján — lo- vasbemutátó, lovaglási lehetőség, kocsikázás, méneshajtás, csónakázás — horgászattal egybekötve — szerepel. Rendezvényeik közül kiemelkedőek a komoly zenei hangversenyék, tavaly 9 volt, az idei évre hetet terveztek, s februárban a „Szláv népek zenéjével” kezdődik az idény. Időszakos képzőművészeti kiállításuk 6 lesz. (A Simontornyáról készült magazinunk lapunk holnapi számában található.)
