Tolna Megyei Népújság, 1980. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-16 / 12. szám
1980. január 16. ^fePÜJSÄG 5 A V'árongot Somogy- szillel összekötő út ötven évig „készült”. Az átadási ceremónia harminc másodpercig tartott. A riport azokról szól, akik építették, és akik majd használják. Az út kész. Tíz és fél millió forintba került. ötezer méter hosszú. Először 1928-ban tűzték ki az alapját. Avatásra gurultunk. A cél: a két megyét, Somogyot és Tolnát összekötő út szalagvágásánál jelen lenni. Ám a terv megvalósítatlan maradt. A riport ezért nem is olyan szokványos: hogy tudniillik, ott volt az ünnepségen ez és az, ebből és a másik megyéből, a kis úttörő párnáról nyújtotta az ollót, a fényképészek szaladgáltak. * Lápafő után nagyot fordul az út, irányát délkeletnek veszi. Rázkódik az autó, útkaparó munkások ritkán koptathatják erre a szerszámot. Itt van ez a híd, amelyen talán még a várongi betyárok is .megálltak, s a korlátnak dőlve találgatták, meg- dig kergették őket a csendőrök, mert a koesolai erdőben rájuk durrantottak, de itt, jó futamodásnyira, már nem ér a golyójuk, nem a haragjuk. A hídnál négy ember dolgozik. Az emberek persze, ha látogató érkezik, megtámasztják a lapát nyelét. Kiféle, miféle fékez itt, talán igazodni akar Igái felé, vagy eltévedt, s a Balaton helyett a dombóvári Viharsarokba jutott... Avatásra megyünk — mondom az embereknek, azt is, hogy kik vagyunk. Pék Gábor feljött az árokból, bemutatkozik, a Szűcs Jenő vezette szocialista brigád tagja, a kaposvári KÉV embere. De még nincs vége, bemutatja kollégáit: Forró Ferenc, Szabó Kálmán, és Dudás József kubikosok. Mind a négyen szakcsi illetékességűek, és a vállalatnál régtől fogva koptatják a lapátot. Panaszolják: hideg az autóbusz, hiába reklamálnak á dombóvári Volánnál, ők mindig a legrosszabb buszt kapják. Örökké változó a munkahelyük, meleg ételhez ritkán juthatnak, éppen ezért mind a négyen gyomorfáj ósak — a sok száraz koszttól... Vége a panasznapnak. No, akkor éppen ideje, hogy az útról beszéljünk, amely ösz- széköti Somogyot Tolnával. Eddig szederfás út volt, mostantól aszfaltos út, és mellette nincsen egy fa sem, ám tizenhat áteresz, és több kilométer hosszúságú, járdalappal borított árok fut az autók útja mellett, szabad folyást adva az esőnek, hólének. Mibe került ez az út? Ezt a néhány ember közül senki sem tudja. Keressük meg a művezetőt. A busznál van. Addig eljutni csak azon az áron lehet, hogy a négy embert megkérjük, álljanak a tábla alá, így akarjuk a képet elkészíteni. Odaállnak, megadják a sorrendet is, elöl áll a szóvivő, Pék Sán- %dor kubikos. És látszik a képen az útjelző, ám csak kettő kibetűzhetőn, a harmadik, az igali irányt mutató nem, de (helyette a szépen „vezetett” út mutatja, hogy arra felé van Igái. Előbb azonban Somogy- szil község határát érjük el. Egy asszony szódásüvegekkel siet a járdán, tőle kapjuk az irányt, hogy balra forduljunk, és a posta előtt, jó lent a faluban van a tanácskirendeltség. Szalad az út völgynek alá, mert innentől fogva egészen a Kapos csatornáig lejt a föld, azaz a somogyi dombság végén vagyunk. Majdnem a falunak is a végén. A tanácskirendeltség falán öt tábla: itt székel a község társadalmi szervezeteinek vezetősége. Csöngetni nem lehet, nincs csöngő, rugdalni alkalmatos volna a jó öreg kapu, ám minek, mert a szomszédból ránk szól egy ember. Kit'keresnek, emberek? Mondjuk, hogy a tanácshivatalt. Azt kereshetik, mert az itten nincsen — volt is emiatt nagy felháborodás —, hanem csak kirendeltség van, azaz a Marosiné, aki éppen nincs a házban, valahol a kézbesítendő okmányokkal futkos az ezerötszáz lelkes községben. Mert ennyi a lakosa So- mogyszilnek. A 328-as számú ház előtt állunk, ott a kapuban botra támaszkodik egy öregasszony, ö is közelebb jön —, mi járatban vannak az urak? Az urak szalagvágásra jöttek. Tudnak róla — mondja Jetter András, a háború után idetelepített sváb ember, aki asztalos és még a mai napig is úgy „pijanóba” dolgozik gyantaszagú műhelyében. Ámbár a gyanta ki tudja, mily régi időktől hagyta ottan szagát, mert manapság öreg, szagavesztett deszkákból csinál ajtótoldást, hok- kedlilábat — gyalul szép simára öreg gyúródeszkákat... Szóval azt mondja Jetter András, hogy jó ez az út _ a két megyének, a két községnek. Mosolyog serte bajsza alatt. — Varga Istvánná, hetvenöt éves asszony, azaz öregasszony vagyok én már, fiam — öt perc alatt úrból, fiam lettem —, itt születtem Szilben, ugyan nem ebben a házban. Hát nekem Dombóvár az olyan messzi van, mint Pest, vagy Kaposvár. Botjával int délre, meg nyugatra —, hogy arra van-e a két város, nem tudhatom, miután más vidéken nehezen igazodom el észak és dél irányában. Az emberekre hagyatkozom, a megbízható, őszinte emberekre. Mint Ma- rosinéra is, jelen esetben például. De ő sem tud érdemlegeset mondani, csak annyit, hogy a pártháznál Márkó Sándor művezető lesz az ünnepség, oda kell irányítani a vendégeket. Jobban tesszük, mondja Marosiné, ha a tsz-t keressük, ott is az elnököt. Régi uradalmi háznak nézem ezt az öreg épületet — bent sötét van, mint a -katakombák folyosóin, érthető: valamiféle épíit-kezésbővítés-átalakítás van, csak a pénztárablakból szűrődik ki fény. Egy asszony, meg két férfi tárgyal itt. Az elnököt nem tudják „szolgálni”. Miről is van szó? Megmondjuk. Jön a főkönyvelőasszony. Készséges. Nem adtak segítséget az útépítéshez, nem kért senki. A községnek ez nagyon jó, hiszen a tsz is jól járt; a dalmandi gazdaságnak termesztenek vetőmagot, ezentúl nem kell plusz 25 kilométert a teherautóknak megtenni. A Szakcs környéki népnek pedig eny- nyivel, ha nem többéi, rövidül útja az igali fürdő, meg a Balaton' irányába. Tehát jó az út. A szilieknek is jó. Hát akkor menjünk tovább. Nézzük meg az út másik felét, azaz ahol nem vágják a szalagot. Kiszaladunk Somogyszil- ből. A község végét jelző táblánál két oszlop, ezekre kötik majd a nemzeti színű szalagot. Busz porzik előttünk. Biztos abban lesz a művezető — úgy is van. Márkó Sándor azzal kezdi rögvest, hogy valami félreértés van a dologban, az emberek megkapják a munkaruhát, csakhogy most éppen leltár van. Ö már huszonhat éve építi az utakat Tolnában, Somogybán és mindig kiváló minőséget adnak ki a kezük alól. Ezt nem is kell különösebben bizonygatni, hiszen az út beszélni tud. A művezető mondja, hogy ez esetben a 'két megye népét összeköti az út, nem úgy, mint régen, hogy a lovas- kocsival egy-másfél óráig tartott a szed.erfás úton a távolság leküzdése — ma öt perc —, és ez a Márkó Sándorok érdeme. Megbecsülik őket. A nyitott tetejű műhelyben dolgozó útépítők itt is derékas munkát végeztek. Szeptember elején—augusztus végén kezdték ezt az utat ténylegesen csinálni, az alap már korábban elkészült. Az utat éppen ötven éve ígérték először. Az úton visszatérünk, még be Várongra, szíves meghívóinkhoz, az itteni gazdasági vezetőkhöz. Nincsenek a hivatalban. Jövünk már visszafelé, találkozunk Vörös László maki emberrel. Dzsippkocsival van, olyannal, amelynek farkát, azaz a horgot, amire az ekét-boro- nát lehet a mai divat szerint akasztani, a műszaki vizsgán levágták. No lám!? így kell védekezni a személygépkocsik után akasztható pótkocsik terjedése miatt ? Mindegy, ez van. Meg lánc is, amely alkalmasint helyettesíti a kampót, és annak végére is oda lehet akasztani a háromlevelű boronát... Nem ez az egy út van itt az idén, világosít föl Vörös, a négy falut szódavízzel ellátó felelős ember. Utat kapott Kapospula és Nak, Attala— Cserepes—Imám, és Göllén át Somogyszil—Váromg — valóságos körforgalom van immár ezen a vidéken. A legjobb .nekik ez az öt kilométeres szili, meg a pulai út. A beszélgetés a kényszervágó előtt folyik. A myűzó- padon Lajos úr anyakocáról húzza-fejíi a bőrt — a reggeli szállításkor megnyomták. Az akasztókon legalább négy féldisznó. Ezek a jószágok is a szállításkor sérültek meg. Ismét beszaladunk Várongra. Itt is útépítők dolgoznak. Árokásó gépük feltörte az eddig is hepehupás, vagy hupahepés utat. Lépésben haladunk előre, a boltnál fordulunk vissza. Itt áll a boltos, harmincas, alacsony termetű férfi, kék köpenyben. Több mint egy órája várja a sörös kocsit. PALKOVÄCS JENŐ Az utolsó simításoké. A kisgazdaságok biztosítása Nem szükséges bizonyítani, hogy a biztosítás támasz a bajban — jól jön a pénz, ha elveri a termést a jég, ha az állatok között betegség üti fel a fejét, ha a- vihar ledobja a tanya tetejét. A közelmúltban néhány módosítás történt, a biztosítottak javára, s így érthető, hogy az ÁB megyei igazgatóságát azért kerestük fel, hogy megtudjuk: milyen .változás történt, s a kisgazda- ■ ságok milyen 'biztosítási formák között válogathatnak. Pereési Ferenc osztályvezető elmondotta, hogy a megye kisgazdaságaiban több biztosítási forma népszerű, s hármat részletesen is megmagyarázott, hogy miért. Ismerkedjünk a mezőgazdasági biztosítással. Azok az ingatlantulajdonosok, akik valamilyen mező- gazdasági tevékenységet is folytatnak, ingatlanukra mezőgazdasági épület- és lakás- biztosítást (MÉB) köthetnek. Ez a biztosítás 24-féle kár esetére terjed ki, az elemi csapástól egészen a betöréses lopásig, és az üvegkárok megtérítéséig. MILYEN VAGYONTÁRGYAKRA TERJED KI A MÉB? — A lakóépületre és a vele azonos telken lévő melléképületekre, gazdasági épületekre, egyéb építményekre valamint a kerítésre. — A biztosított gazdaságához és művelése alatt lévő földterülethez tartozó gazdasági és melléképületekre, építményekre, kerítésekre, pincékre. — A mezőgazdasági tevékenységhez kapcsolódó vagyontárgyakra, abban az esetben is, ha azok nem a gazdaság területén rongálódtak meg. — A gazdaságban keletkezett olyan elemi károkra is fizet a Biztosító, melyek az állatállományt, a lábon álló növénykultúrát, a gazdaságiban termelt, vagy vásárolt termékeket, terményeket, a mezőgazdasági gépeket, munkaeszközöket, felszerelési és berendezési tárgyakat sújtották. — Kivételt képeznek az állatok betegségei, illetve baleset miatti elhullások, és a kényszervágások kárai, valamint a növényi kultúrák jégkárai — melyekre külön biztosítás köthető. A lakosság vagyonbiztosításának 25 százalékát teszi ki a MÉB. Tavaly, különböző károkra Tolna megyében a biztosítottaknak 2,5 millió forintot fizetett ki az ÁB megyei igazgatósága. A JÉGBIZTOSÍTÁS A jégbiztosítás rendszerét úgy alakították ki, hogy a tsz-tagok, állami gazdasági dolgozók és egyéni gazdák egyaránt megtalálják a nekik megfelelő formát. A szőlő, a gyümölcs, a fűszerpaprika, a dohány és a kerti vegves zöldségfélék jégkáraira külön- külön, egyéni jégbiztosítás köthető. A jégbiztosítás alapján a leszedetlen gyümölcs- termésben a jégverés által okozott mennyiségi károk térülnek meg. Alma-, körte-, őszi- és kajszibarack-, valamint szilvakáraira a minőségi veszteségek térítését is vállalja az ÁiB. A kártérítés alapja a jégverés nélkül ténylegesen várható hozamérték. A háztájiban és a kisegítő gazdaságokban szerződéssel termelt fűszerpaprikára és dohányra is lehet biztosítást kötni. Ezeket a biztosításokat csak a termeltető és értékesítő vállalat (dohány esetében a Magyar’ Dohányipar útján) köthetik meg a termelők. A kártérítés alapja a pontos kárfelmérés. A gazdálkodóknak a jégverést 48 órán belül, írásban kell jelenteniük az Állami Biztosító illetékes fiókjánál. A bejelentésnek tartalmaznia kell a jégverés helyét és idejét is. A dohányban keletkezett kárt a Magyar Dohányipar megbízottjának kell bejelenteni. Tavaly az ÁB 90 millió kártérítést fizetett ki az egyéni gazdaságoknak jégkár miatt, Tolna megyében 1979-ben mindössze 291 278 forintot. A kistermelők főleg a szőlőket biztosítják, ám ez sem terjedt még el. AZ ÁLLATOK BIZTOSÍTÁSA A háztájiban és a kisegítő gazdaságokban tartott állatokra különféle biztosítások köthetők, önállóan köthető biztosítás a kisgazdasági tulajdonban lévő lovakra, szarvasmarhákra, sertésekre, jühokra, kecskékre. Az ÁB nem köt biztosítást baromfifélékre és más kisállatokra: így a nyulakra és a galambokra sem. A méhekre, a mezőgazdasági épületbiztosítás mellé, kiegészítő biztosítás köthető. A lovakra egyedi biztosítást lehet kötni, mely lovanként, a 25 ezer forintos értékhatáron belül, tetszés szerinti ösz- 6zegig terjedhet. A biztosítás e formája 6 hónapos kortól 15 éves korú lovakra érvényes. A szarvasmarhák kétféleképpen biztosíthatók: 25 ezer forintos keretszerződéssel, illetve egyedileg. A biztosítás díja a keretszerződés esetén az összeg 4 százaléka, az egyedi biztosítás díja az ösz- szeg 5 százaléka. Az elhullásból eredő károkat a kötvényben meghatározott biztosítási összegnek megfelelően térítik meg: tehenenként 15 ezer, növendék szarvasmarha esetén 5000 forintot. A sertések biztosítására 1979. január elsejétől két új biztosítási formát is bevezettek, ezek idén sem változtak A hathónapos tartamú biztosítást azok köthetik meg, akik növendék és hízó sertéseiket értékesítési szerződéssel lekötötték. Az értékesítési szerződést nem kötő állattartók növendék és hízó sertéseikre, valamint az anyakocákra, juhokra és a kecskékre csak 12 hónapos időtartamú biztosítást köthetnek. Az anyakocák, hízó sertések, juhok biztosításánál fontos, hogy a teljes létszám biztosításra kerüljön, mert csak így nyújtható teljes kártérítés. Az állatbiztosítás káraira 1979-ben a megyei igazgatóság több mint kétmillió forintot fizetett ki a kistermelőknek. —pj—
