Tolna Megyei Népújság, 1979. december (29. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-13 / 291. szám

A KÉPÚJSÁG 1979. december 13. Az elmúlt években fellen­dült nálunk a közművelődés, még inkább meggyorsult a képzőművészeti értékek mu­zeális bővülése, elég ha Szombathely, Pécs, Szent­endre új közgyűjteményeire gondolunk. Kölesd kétezer- hatszáz lelket számláló köz­ség Tolna megyében, s az öt­száz ház közül hatvanhárom­ban festményt őriznek. Az, hogy ma a kölesdi munká­sok, tisz-parasztok, alkalma­zottak, tanárok^ óvónők, gyógyszerészek, irodai dolgo­zók otthonában 381 zsűrizett alkotást, festményt, grafikát, rajzot, érmet láthatunk ven­dégként, — felemelő. Ott kezdődik az indító energia, hogy Baranyai László szemé­lyében olyan ember került a művelődési ház élére, aki Széchenyi szavaival — „akar is, tud is” szervezni, erjesz­teni, lelkesíteni. Segítőtársa is akadt, dr. Kiszler Gyu­la, a Hazafias Népfront he­lyi elnöke, Farkasfalvi Jó­zsef iskolaigazgató, Nagy Lászlóné vb-titkár, akik in­tézményeket is képviselnek példájukkal. Ennek köszön­hető, hogy a tsz-irodákban és a községi tanács termeiben 8—8 grafika fogadja napon­ta az ügyfeleket, a művelő­dési házban 13 festmény és 3 rajz terebélyesít esztéti­kai környezetet, s Kókány András munkásnak 14 mű­tárgya van. Nyugodtan el­mondhatjuk, hogy a köilesdi magángyűjtőknél és közin­tézményeknél egy kis mú­zeum anyaga rejtőzik a XX. századi magyar képzőművé­szet alkotásaiból. A műgyűj­tés ebben az esetben nem­csak példa, hanem hathatós műpártolás, arról nem is be­szélve, hogy nagymértékben emelte a falu közművelődé­sét, tudatát. Mindez folyamatos és fo­kozatos apró munkával való­sult meg, s a kultúra állan­dó térnyerése általános köz­műveltségét ért el — Köles- den <a képzőművészet irá­nyító mozzanataival. Baranyai László olyan tár­latsorozatot szervezett, mely tizenöt önálló kiállítás kere­tében mutatta be Sc’héner Mihály, Bencze László, Mar­tinék József, Breznay József, Ujváry Lajos, Vecsési Sán­dor, Patay László, Hock Fe­renc, Gacs Gábor, Konyor- csik János, továbbá a közel­jövőben Bazsonyi Arany, Hock l'crcnc fedőműic« KöIcmI Kassaíb GACS GÁBOR Munkáciy-dijac grafikutművéu KONYORCSIK JÁNOS Munkácsy-díjas nobrásiművéii Kossuth Művelődési IflAIIITACA Kölesdi katalóguscímlapok Szurcsik János, Kaján Gyu­la, Kokas Ignác, Mözsi Sza­bó István műveit. Minden megnyitó ünnep. Közremű­ködik a kölesdi művelődési ház irodalmi színpada és az általános iskola énekkara — költészet, zene, képzőművé­szet szövetsége ötvöződik a műsorban, mely hang és lát­vány. A kiállítás újabb és újabb műbarátökat nevel, és mivel eddig minden alkotó festményt adományozott a művelődési háznak, ez a gesztus megvetette a KÖ­LESDI KÉPTAR alapját. Minden tárlatnak ezres a kö­zönsége, egyre többen járnak ide Szekszárdról, Paksról és az ország többi részéből; külföldiek is. A lényeg azon­ban a helyi közművelődés — a kölesddék ikulturálódása. A kezdeményezés egyre ámyaiódik. A környező hely­ségekben nyílt meg a Brez­nay család tárlata Tevelen és Tengelicen —, s rendsze­resen bemutatják a kölesdi tsz-ben is a festők alkotá­sait, a művész és műkritikus jelenlétében. Baranyai László ugyanis ügyel arra, hogy kontaktus alakuljon ki a festők és a közönség között. A példa terjed és mélyül. Terjed Borjádra, Tolna me­gye több községébe — mé­lyül azzal, hogy Vecsési Sándor képeiről külön kis­fáim készült, melynek ősbe­mutatóját Kölesden tartották egy megyei továbbképzés keretében. Baranyai László azt is am­bicionálja, hogy a társada­lom minden rétege és kor­osztálya részesüljön a hely­hez szállított legmagasabb vizuális kultúrában —, Ka- taűin-pusztán, a tengelici szociális otthonban és a kö­lesdi általános iskolában. Diafilmek készülnek az egyes tárlatokról, kiadványok ha­zai művésztelepekről, korok stílusáról. Nyilvánvaló; tud­ják Kölesden, hogy egy elért .magas színvonalat csak úgy lehet tartósítani, ha új ele­mekkel bővítik. Tudják ezt, és ügyelnek a betartására is. Rendszeres kapcsolatot kezdeményeznek a Magyar Nemzeti Galériával, kirándu­lásokat szerveznek Hódmező­vásárhelyre, festőket és mű­vészettörténészeket hívnak meg előadásokra, s 1979-ben megszervezték, újra a kö­lesdi alkotótábort. Immár másodszor, azzal a kiegészí­téssel, hogy az itt készült munkáikból bemutatót is tar­tanak 1979 végén. Elmondhatjuk, hogy a kölesdi Kossuth Lajos Műve­lődési Ház kísérlete a láitáls- kultúra növelését illetően fényesen sikerült. A munká­nak azonban nincs vége, még akkor sem, ha elmond­hatjuk — itt a képzőművé­szet iránti érdeklődés évti­zedekre előre biztosított, s mindez hozzájárult a patrió­ta érzületű, szocialista em­ber kialakításához. Kölesden magból erdő lett, országos példa. Nincs is más teendő, mint az, hogy a megszerzett értéket őrizzük és terjesszük Kölesden és Köleseiről — a jó szándék, a megfontoltság és lelkesedés összegezett energiáival. LOSONCI MIKLÓS Somogyi Néplap Ünnepi gyűlést tartott pén­teken a Hazafias Népfront csurgói nagyközségi bizottsá­ga. Értékelte az idei munkát, s megállapította, hogy a fő célokat sikerült elérni. Je­lentős eredmények születtek például a nemzetközi gyer­mekév alkalmával társadal­mi összefogás révén, s külö­nösen a SEFAG csurgói gyár­egységének dolgozói vették ki részüket példásan, a mun­kából. Báli Lajos, a gyár­egység pártvezetőségének titkára ezen az ülésen 150 ezer forintról szóló takarék- betétkönyvet adott át: ezt az összeget a gyáregység dol­gozói a csurgói gyermekin­tézményeknek ajánlották fel. A pártvezetőség titkára el­mondta: a gyermekek jövője iránt érzett felelősség indí­totta a dolgozókat arra, hogy a pártvezetőség kezdemé­nyezte kommunista műsza­kokon részt vegyenek, ehhez a mozgalomhoz csatlakozott az üzemi KISZ-bizottság és valamennyi szocialista bri­gád. A gyáregység szinte va­lamennyi dolgozója évente két vasárnap végez — hat­órás műszakokban — terme­lő munkát, s az ekkor kere­sett pénzt a csurgói gyermek- intézmények fejlesztésére utaltatják át. Ez a moz­galom ' a továbbiakban is folytatódik. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP „Vagy a Fejér megyei épí­tők dolgoztak gyorsan, vagy én tanulok már nehezen!” — mondta az ÉVM év eleji saj­tótájékoztatója után egyik kollégám, célozva arra, hogy mire megtanulta a sajtó he­lyesen írni — élő szóban he­lyesen ejteni — e betűszót, addigra már a FÁÉV fel is építette az első könnyűszer­kezetes iskolát. Nem állt egyedül a néze­tével, ugyanis tény, hogy a könnyűszerkezetes építési módról korántsem akkor hallottunk először, amikor a hetvenes évek derekán végre bejelentették: a könnyűszer­kezetes kormányprogram ezen belül a CLASP-rendszer megvalósításával a miniszté­rium a Fejér megyei Állami Építőipari Vállalatot bízta meg. Közösségi épületek nagy hatékonysággal történő lét­rehozását célozták meg ez­zel a programmal, nem ki­sebb feladattal, mint azzal, hogy az angol eredetű CLÁSP-rendszer hazai gyár­tóbázisa, mint országos ha­táskörű rendszergazda, a FÁÉV olyan ütemben hozza létre, hogy 1981-től már évente százezer négyzet- méter alapterülethez ele­gendő rendszerkomponenst állítsanak elő Székesfehér­váron, és a programban részt vevő kéttucatnyi vál­lalat üzemeiben. Nem is kívánjuk részle­tezni, de arról mindenkép­pen érdemes szólni, hogy ho­gyan áll most a CLASP- program, egy esztendővel a felkészülési időszak lejárta előtt? A FÁÉV igazgatója tömö­ren fogalmaz: 1978-ban 12 000 négyzetméternyi isko­lát építettek fel, idén 19 000 négyzetméternyit, s jövőre 22 000 négyzetméternyi össz­területtel három CLASP-is- kola készül el építőmunká­juk során. Tehát már 1979- ben elérték az 1981-re terve­zett saját kivitelezési kapa­citást, jövőre pedig kétezer négyzetméternyi iskolával meg is toldják azt. ügy, hogy közben már egy kétezer négyzetméternyi iskolát Irak­ban is felépítettek. S tegyük gyorsan hozzá: megszoktuk, hogy a FÁÉV iskolaépítési feladatait minden esztendő augusztus végén, szeptember első napjaiban készre jelen­tette. — A 16 tantermes iskolák optimális átfutási ideje 12 hónap. Ezt a rendszer szülő­hazájában sem csinálják gyorsabban. Másrészt elő tudnám keresni még azokat az újságokat, amelyekben az építőiparral szembeni élné. zésből még nem is tartottak tragikusnak — igaz, nem is Fejér megyében történt —, ha egy iskolaépítés egy évet csúszott. Mindez természete­sen nem mentségként, hiszen önként vállalt feladatként jutottunk el a mai, 12 hóna­pos átfutási időig. PETŐFI NÉPE A TEMAFORG Vállalat kunszentmiklósi üzeme két részre tagozódik: a hagyo­mányos TEHU és az új NEMSZÖTT üzemre. Előbbi­ben a termék is hagyomá­nyos: a géptisztító rongy. A modern berendezésekkel, s ezekhez alkalmazott, rendre korszerűsödő technológiák­kal működő NEMSZOTT- üzemben — mint a neve is tükrözi — nem szőnek, ha­nem nemezelik a különböző kelméket. Erre az új üzemre jellem­ző az is, hogy bár csupán négy éve termel, máris ter­mékszerkezetváltásról be­szélhetünk vele kapcsolatban. A gyárvezetésnek, sorol- n i a kell a termékek között, hogy mit kell, mit érdemes és szabad a jövőben fejlesz­teni, és mit szinten tartani, vagy egyenesen visszafogni, leépíteni. A NEMSZÖTT-üzem TERFIL nevű terméke az idei BNV-n vásárdíjat nyert. Rá is szolgát az elismerés­re, hiszen ezek az ún. geo- textíliák, talajszűrők, útépí­tésnél, alagcsövezésnél, vasútépítési munkálatoknál, s hasonlóknál védőréteg he­lyett, kiválóan alkalmazha­tók. Ezzel — például vasúti töltések esetében — nemcsak a sóder felhasználása alól mentesít, hanem a.nnak oda- szállításának költségei alól is. A TERFIL importot vált ki, helyettesít, tehát érthető, hogy máris széles körben al­kalmazzák. A NEMSZÖTT-üzem ter­mékstruktúrájának bővítésé­re, a munkafolyamatok ész- szerűsítésére, a kunszentmik­lósi gyár gyümölcsöző együttműködést alakított ki a Textilipari Kutatóintézettel és a Könnyűipari Szervezési Intézettel. Ennek biztató eredményei rövid idő alatt megmutatkoztak. Elég csak megemlíteni a konfekció­üzem kialakítását, vagy az októberben „piacra dobott”, azaz gyártani kezdett Ter- mostop nevű új, nyílászáró szigetelőanyagot. Ezt is az őszi BNV-n mu­tatták be először, s azóta az érdeklődés fokozódik iránta. Lemérhetjük ezt azon, hogy az eddigi forgalom már meghaladta a 2 millió mé­tert. Tény, hogy az igényekhez képest kevés már a jelenle­gi kapacitással előállítható szalagmennyiség. Jó volt hal­lani, amikor a gyár egyik ve­zető embére derűs szabadko- zással említette: „Ennek a termékünknek nincs szüksé­ge reklámra.” — Amin még tökéletesíteni kell: hogy egy­szer majd önragasztóvá te­gyék a terméket. Gulay Istuan A maszek vargánya Volt egyszer egy apa, s annak volt egy lánya. Meg volt egy felesége is, nem volt csúnya, tíe igen rossz természetű. Bgytszer azit mondta az apa a feleségének: — Menjünk el gombát szedni az erdőbe. A kislányunk is levegőn lenne addig, nem ülne a négy fal között. — örüljön, hogy itt ülhet és rajzolgathat — csattant fel az asszony, mert féltette a derekát, nem szeretett hajolgatni. Meghallotta a kislány, miről beszélgetnék. Ellökte maga elől a papírokat meg a színes ceruzákat. — U'gy Szeretnék gombát szedni... Vigyetek ki az erdőbe! — Na tessék! — mérgelődött az anyjla, és leszidta a férjét: — Miért kell neked mindent a gyerek füle hallatára meg­beszélni? Most majd addig sír, amíg muszáj kimenni vele az erdőbe. ügy is lett. A kislány kért, rítt, rimánkodótt... Végül be­ülték a Trabantba, és meg sem álltak az erdőig. Egy föld­úton hagyták az autót, ők meg kis kosarakkal a karjukon, el­indultak a fák közé. — Ennyit menni pár nyiszlett gombáért! — kényeskedett az asszony —, mikor lehet kapni a piacon! Én nem is megyek tovább — ült le egy kidőlt tölgyfa törzsére. — Megvárlak benneteket. De ne maradjatok túl soká! Az apa a kislányával bevette magát a fák közé. Ha ta­láltak egy gombát, örömükben felkiáltottak és egymáshoz szaladtak, megmutatni a zsákmányt. Már jól bent jártak a sűrűben, arpikor a kislány így szólt az apjához: — Tudod mit, apuci, szökjünk meg 1 Elszomorodott az apüka, hogy ezt kell a lányától hallar nia. Meg is fogadta magában, hogy változtatni fog az életükön. — Nincs hová szökjünk, kislányom — magyarázgatta bo­rúsan. — Hazánkban egy családnak csak egy lakása lehet, megszökni lehetetlen. Ha meg elválnék anyukádtól, neki ítél­nék a lakást, meg téged iS. Nem tudunk megszökni, mert nincs hová menjünk. Van errefelé — mondta a kislány, és jobbjával oldalra mutatott —, egy maszek vargánya. Annak több lakása is van, az egyiket talán kiadná nekünk az IBUSZ-on keresztül. — Honnan tudod te ezt ? Megérdeklődted ? — Mondták az óvodában. — És mit kér érte? Azt is tudod? — Hát, úgy emlékszem, elég sokat, de majd nyulat vagy selyemhernyót tenyésztünk, vagy kecskebékát, vagy csigát gyűjtünk, azzal lehet keresni. Mindenki csinál valamit, mit gondolsz, apuci, mások miből veszik a nyaralójukat? Csak nem gondolod, hogy fizetésiből? — Nem, nem... — tűnődött el az apuka. — No, gyerünk mutasd az utat, hol találunk arra a vargányára? Karján a kiskosárral, elöl ment a kislány, mögötte az apja. Egyszer, amint egy tisztáshoz értek, valaki rájuk köszönt­— Erő, izom, csak nem engem kerestek? Néztek jobbra, néztek balra... Hát egy jókora vargánya emelte rájuk széles mosollyal a kalapját. Nagyobb volt, mint a kislány, de kisebb, mint az apukája. Behízelgő képű var­gánya volt, nagyon magabiztosan állt az erdőszélen, tudta, hogy aki erre jár, csakis őt keresheti. Nem is várta meg a választ, rögtön folytatta: — Ilyenkor jól jön, ugye, a maszek vargánya? Na, mond­játok, mi kell, autóalkatrész, automata mosógép, rézkilincs, vagy micsoda? Nálam mindenféle hiánycikkből van. És túlságosan jókedvűen kacagott. — Nekünk — mondta a kislány —, egy kisebbfajta lakás kellene. Egy garzon. — Aha! — kapcsolt a vargánya. — Veszekedős, házsártos, zsémbes, lilikes az anyuka! Ismerem az ilyet. És nincs hova menjétek, ugye? No, majd segít rajtatok a jó vargánya! — Tudsz segíteni? — Persze, hogy tudok. Mi, maszekok, sok mindenen át­mentünk, meg kellett tanuljunk élni, hogy élhessünk. Ott, annál a kocsányos tölgynél van egy összkomfortos víkend- házam. Felér egy garzonnal. Kell vagy nem kell? — Kicsit messze van. — Messze, messze... Akkor keress jobbat. Vagy menj a tanácsra, ott tálcán szolgálják fel az ilyeneknek, amilyen te vagy, a lakásokat, haihaha...! — kacagott hatalmasat a ma­szek vargánya. — Azért nézzük meg — mondta a kisleányka. Elmentek a kocsányos tölgyhöz. A hétvégi ház csakugyan megfelelt volna, fűthető is volt. — Mit kóstál? — kérdezte a kislány. — IBUSZ — mondta a vargánya. — Legális ár. Három­ezer-ötszáz. Lógott az orra az apukának. A felesége még már kezdett türelmetlenkedni. — Juj, csak jöjjenek vissza! — mondta szikrázó szem­mel, hangosan. — Képesek itt hagyni egy nőt 'az erdőben, pár vacak gomba miatt. Meghallotta ezt egy csiperke gomba. — Mit gondolsz, olyan jó nő vagy, hogy bárki is meg­támadna? — szólalt meg. — Ki az, ki beszél? — ijedt meg az asszony. — Én vagyok — mászott fel a fűből a farönk túlsó vé­gére a csiperke gomba. — Miért nem sétálsz te is a mi szép erdőnkben? Miért nem élvezed a csöndünket, a friss leve­gőnket? Kit vársz? — A kislányomat meg a férjemet. — Ahogy elnézlek és hallgatlak téged, azok már a ma­szek vargányával tárgyalnak. — Kivel? — A maszek vargányával. S ha jól sejtem, lakást bérel­nek tőle. Muszáj a férjednek vele tárgyalni, mert ahogy sej­tem, nem Valami nagy öröm veled élni, — A vargányának több lakása is van? — Van annak mindene. — Nekünk meg semmink sincs. Olyan élhetetlen a férjem! Az apuka és a kisleánya elköszönt a vargányától. — Nem megy... mi ezt nem tudjuk megfizetni. — Semmi baj. Erő, izom. Őszintén szólva, nem is nektek való ez a ház. Akinek nincs pénze, elégedjen meg olyan fele­séggel, amilyen van. Borúsan bólintottak a hallottakra, s elindultak visszafelé. A kislány anyja azonibán nem volt a helyén. Mire a fa- törzshöz érték, már a vargányával tárgyalt. — Te vagy, szép ember, a maszek vargánya? — Erő, izom. Én vagyok. — Egy csiperke gomba mesélt rólad. Tetszel nekem. Mindig ilyen ügyes, bátor, erős férfira vágytam. A vargánya tudta, hogy ennek a nőnek nem ő, hanem a vagyona tetszik, de nem tudott mit tenni, az asszony hozzá- köLtözött a rezgőnyárfa melletti hatszobás családi házba. Az apa és a lánya boldogan éltek, míg meg nem háltak. A maszek vargánya és az asszony sokáig röhögtek rajtuk, a Vargánya azonban egy idő után köhigtísélni kezdett, s az asszony attól kezdve nem szerette. Úgyhogy elég rosszul élték le az életüket. <

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents